Kirner A. Bertalan és a Kornya-Krónika

Kirner A. Bertalan

és a Kornya-Krónika

- tanulmány a román fordításhoz -

            A mintegy 160 esztendő alatt, amióta a modern baptizmus a magyar anyanyelvűek között is jelen van, missziónkat, történelmünk kisebb-nagyobb fejezeteit bemutató kiadványok sokasága látott napvilágot mind az európai, mind az észak-amerikai kontinensen. Minden egyes kiadványnak – legyen szó akár könyvekről, akár rendszeresen megjelenő lapokról – megvan a maguk győzedelmes útja vagy éppen kálváriája aszerint, amint a történelem kereke fordult. Kirner A. Bertalan (1884-1973) fő műve, a „Kornya Mihály baptista úttörő paraszt apostol krónikája” különleges helyet foglal el a sokféle kiadvány között. Egyrészt azért, mert egy olyan ember életét vázolja fel, aki annak ellenére, hogy nem volt teológiai képzettsége, rendkívül eredményes úttörő munkája révén az egész Európa baptista történelmének meghatározó személyiségévé vált. Kornya Mihály nemcsak a magyarok között hirdette Isten igéjét, hanem a románok és a szlovákok között is, és amerre csak járt, szinte mindenütt gyülekezetek alakultak meg. Az általa alapított gyülekezetek legnagyobb része mind a mai napig fennáll és virágzik. Másrészt azért különleges e könyv, mert maga a szerzője is különleges ember volt. Nem gyakran történik meg, hogy egy más felekezet papjai vagy lelkipásztorai közül valaki a baptista történelem szenvedélyes kutatójává váljon. A magyar baptista történelemben Kirner A. Bertalan esete az egyetlen ilyen példa. A nagyhírű református lelkészből és egyházi íróból lett baptista történésznek a felismert bibliai igazságok melletti bátor kiállása mércét állított nemcsak kortársai, hanem a későbbi nemzedékek számára is. Harmadsorban a Kornya-Krónika azért is különleges könyv, mert megírásának és kiadásainak történetéből izgalmas regény kerekedhetne ki. Izgalmasabb, mint bármely más magyar baptista kiadványé. Csoda volt, hogy 1949-ben első ízben megjelenhetett. Hosszú évtizedek göröngyös, meredek útjának jelentős állomása, hogy kezünkben tarthatjuk a Kornya-Krónikát immár román nyelvű változatban is. Aki olvassa, hamar rájöhet, hogy e könyv nem tudományos munka, nem is szépirodalmi alkotás. Hiányosságai ellenére hatalmas érték mégis, mert nélküle felmérhetetlenül szegényes lenne a missziónk kezdeteiről alkotott képünk, és talán nem íródott volna meg annyi gyülekezeti krónika és életrajz, amikhez épp a Kornya-Krónika nyújtott ösztönző alapot. Hogy a kedves Olvasó még jobban felmérje, milyen kivételes könyvet is tart a kezében, szükségesnek láttuk nagy vonalakban ismertetni Kirner A. Bertalan munkásságát és a  Kornya-Krónika viszontagságos történetét.

            2009-ben, a kontinentális Európa baptista missziójának 400-ik esztendejében arra is emlékezünk egyszersmind, hogy Kornya Mihály 165, Kirner A. Bertalan pedig 125 évvel ezelőtt jött a világra. Habár több tucat írása jelent meg egyházi és néprajzi témában, és munkássága korának társadalmi életében kiemelkedő volt, Kirner A. Bertalan nevét mégis a „baptista úttörő paraszt apostolról” szóló könyve kapcsán emlegetik leginkább. A szerző Békésen látta meg a napvilágot 1884. május 21-én, református család gyermekeként. Édesapja, aki kalapkészítő mester volt, 1900-ban elhunyt. Elemi és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte 1890 és 1904 között. A békési református lelkész, Kecskeméti Ferenc (1855-1916) élete és igehirdetése nagy hatással volt rá úgyannyira, hogy eldöntötte: mégsem kalapkészítő lesz, ahogyan ezt korábban tervezte, hanem igehirdető. Már egészen fiatalon tudatosodott benne, hogy Isten az örökkévaló kincsek gyűjtésére hívta el, ezért az utolsó gimnáziumi évben az ősi, hírneves Sárospataki Református Kollégiumban tanult. Ott tette le érettségi vizsgáit is. 1905-ben sikeresen felvételizett a sárospataki Református Főiskola teológiai fakultására. Később egy rövid ideig a jénai egyetemen folytatta teológiai tanulmányait.

            Református lelkipásztorként 1912 óta megjelenő könyveivel hamarosan országos hírnévre tett szert. A „Hősök, imádkozzunk a kórházban is” (1915., Budapest) című könyvecskéje hátlapján olvashatjuk: „Kirner A. Bertalan egyházi író eddig megjelent munkáit örömmel vette a református társadalom, szívesen fogadta a szakirodalom.” A kritika „erős hitű, ügyes tollú” szerzőnek ismerte el. Nagy kedvvel és szenvedéllyel foglalkozott a magyar népművészettel is: egyike volt a protestáns fejfák és sírfeliratok legelső kutatóinak. A békési vásárról szóló írása értékes helytörténeti dokumentum, újabb kiadásban ma is kapható. A néprajz iránti szenvedélye bemerítkezése után is megmaradt – a magyar népművészetben meghonosodott habán (anabaptista) motívumok szakszerű vizsgálatának egy egész dolgozatot szentelt. Igyekezett odaírni a Kornya-Krónika belső címoldalára is, hogy „Néprajzi és egyháztörténeti emlékek”. Lelkészi szolgálatának legjelentősebb állomása a Dunakeszi-Alagi Református Egyházközség. A frissen önállósult gyülekezet 1921. novemberében iktatja be első lelkészét, a fiatal, 37 esztendős Kirner A. Bertalant, aki aztán nemcsak, hogy példátlan odaadással irányítja a közösséget, hanem az egész település társadalmi életében is tevékenyen részt vesz. Mintegy tíz esztendőn át szolgált Dunakeszin.

            A ’30-as évek elejére a munkával és a családi gondokkal járó feszültségek szinte teljesen felemésztették lelki erejét. 1933 pünkösdjében váratlan, és sokak számára megdöbbentő fordulat állt be életében. A templomról templomra járó, a szívbéli békességet és az Istennel való személyes kapcsolatot kereső Kirner betéved a budapesti Nap-utcai imaházba is. Dr. Somogyi Imre (1894-1951) egyházelnök hirdette itt az igét, ami olyan mély benyomást keltett benne, hogy négyszemközt is akart a prédikátorral találkozni. A hallott ige és a beszélgetés igazi megtéréshez segítette a zaklatott szívű lelkészt, aki nemsokára, szeptember 10-én be is merítkezett az Úr Jézus példájára. Népszerűsége, országos hírneve ellenére otthagyta gyülekezetét, kilépett a református egyház kötelékeiből, és elkötelezett munkása lett a baptista missziónak és történelem-kutatásnak.

            A Kornya-Krónikához írott Zárszóban felidézi azt az élményét, amikor először hallott a paraszt-apostolról, és megfogant benne a vágy, hogy az életrajzot megírja: „Az anyagok gyűjtésével nekem is voltak olykor élményeim. A kezdet megtérésem első éveiben, 1934-ben volt. Czine Ferenc nagydobosi, majd újfehértói prédikátorral és Borbás Sándor nagydobosi prédikátorral mentem a Szamos-Tisza mellett misszióútra. A ragadós őszi sár nekem is húzgálta  a cipőmet. Ekkor mondta Czine Ferenc, ez a Kornya-vonalú és -sikerű prédikátor: Kornya-módra kell itt járni, Kirner testvér. Tőle hallottam először Kornya felé irányuló közléseket, gondolatokat. Mikor azután későbben mélyebben kutattam és keresgéltem Kornya után, és tagja lettem Nagyszalontán az ősi Kornya gyülekezetnek, majd Nagyvárad, Bihardiószeg, Szilágynagyfalu - és kapcsolatai környékén jártam, mind jobban belekerültem Kornya misszióföldjébe.” A könyv, mint már említettük, 1949-ben látott először napvilágot, de hogy milyen körülmények között, arról később szólunk. 1948-ben Kirner történelmi kiállítást szervez, és megalapítja a Magyar Baptista Levéltárat, amely mind a mai napig működik a Magyarországi Baptista Egyház központi épületében, Budapesten. Hogy a kommunista diktatúra viszontagságokkal teljes időszakában megmeneküljön a pusztulástól, tekintélyes levéltári és archeológiai magángyűjteményét 1959-ben hajdani alma materének, a Sárospataki Református Kollégiumnak adományozta. Halála előtt mintegy tíz esztendővel a Kiskőrösi Baptista Szeretetházba került, ahol 1973-ban, 89 éves korában hunyt el. 2002-ben exhumálták maradványait, és a baptista szeretetháziak részére fenntartott parcellába temették el újra Seres Sámuel (1858-1923) úttörő missziómunkással együtt.

            A Kornya-Krónika anyaggyűjtési munkálatai, amint fentebb láttuk, már ’30-as évek második felében elkezdődtek. Kirner ekkor még csak Magyarország területén kutat a történelmi emlékek, dokumentumok után, de még nem tudatos benne, hogy a begyűjtött anyagokból valamikor könyv lesz. Miután a II. Bécsi Döntés következtében az észak-erdélyi magyar baptista gyülekezetek a budapesti hitközséghez kerültek, tágabb lehetőség nyílt a kutatásra. A buzgó történész igyekezett minden jelentősebb erdélyi gyülekezetet meglátogatni, amelyekben Kornya Mihály valamikor megfordult. A fennmaradt jegyzőkönyvek, anyakönyvek és a még élő szemtanúk elbeszélései alapján 1947-re elkészült a néhol kínos pontossággal részletezett események értékes krónikája. Kirner mindent feljegyzett, amit hallott és látott – sokan még ma is tisztán emlékeznek a Szilágyságban, hogy több napot töltött egy-egy sötét padláson a régi papírok, fényképek között válogatva, és csak éjszakára jött le rövid pihenésre. A Békehírnök 1974. júliusi számában megjelent cikk írója Kirner naplójára hivatkozva megállapítja, hogy Kornya életének buzgó kutatója rozoga, sokszor javított kerékpárján mintegy 27.000 km-t tett meg, amíg a könyv anyaga összegyűlt. Ez a kerékpár látható volt az 1948-as emlékezetes kiállításon is. Az anyaggyűjtés saját bevallása szerint 1944. június 2-án zárult le: „Éppen kint voltam a nagyváradi hegyeken (…). Szedegettem az emlékeket. Alig tudtam behúzódni a volt Kornya-szőlő egyik hajlásában levő szilvafa alá, hogy ne lássam, ami következett, mert akkor a bombázó repülőgépek fergeteges bombazáport bocsátottak Nagyváradra és környékére. Ezután a bombázás után a nagyváradiak a bombaszilánk darabjait szedegették, én pedig a Kornya-szőlő mezsgyéjén vadrózsabokrokat, virágokat, más emlékeket szedegettem, melyek számomra illatosak, értékesek, békességesek és félelem nélkül valók voltak.”. 

            Mire a könyv nyomdába kerülhetett volna, a történelemben drámai változások álltak be: uralomra került az ateista ideológiát valló kommunizmus. A Romániában élő hívőknek nem kell részletezni, hogy mit jelentett ez a rendszer a kisegyházak, és általában véve a keresztyén irodalom számára. Magyarországon is hasonló volt a helyzet. Kirner tudta, hogy ha művét a nyilvánosság elé akarja bocsátani, ügyesen kell taktikáznia, hiszen a baptista felekezetre úgy tekintettek, mint „imperialista bérenc szektára.” Hogy megkapja a kiadási engedélyt, ráírta a belső címlap felső jobb sarkára a kiadási engedély kérvényének iktatószámát: 61, 089 (M.E. III.), és odaírta azt is, hogy „a Magyar Népköztársaság Alkotmánya és védelme alatt”. Mindezek mellett még 9 paragrafust is felsorolt, amikre hivatkozva könyvének kiadási engedélyét bátran kérhette. Megnyugtatásul azok számára, akiket netán az érdekelne, honnan van a kiadáshoz szükséges pénz, odaírta a lap aljára: „A szerző értelmiségi munkával szerzett tulajdona és kiadása.” A megdöbbentő dedikáció is a cenzúrát hivatott „levenni a lábáról”: „A szabad lélek – szabad népek nagy mestere, az ázsiai eredetű magyar nép nagy barátja, a rügyező világbéke hatalmas őre: I.V. Sztálin 70. születésnapja tiszteletére adom ezt a kissé megkésett centenáriumi (1844-1944) paraszti életrajzot, négyesztendei kutatómunkám eredményét – a kéziratban munkaverseny anyagként – autogramos névaláírással hitbarátaimnak illetőleg hittestvéreimnek 1949. december 29-i hetvenedik évfordulóra s szeretettel és Isten áldása kérésével: Kirner A. Bertalan egyházi író, történész, levéltáros, a Magyar Országos Baptista Történelmi Bizottság alapító első titkára.” Ez a dedikáció a könyv első kiadásában meg is jelent. A szemközti lapon az összes addig kiadott munkáját felsorolta, hogy nyilvánvaló legyen: személyében nem egy most felbukkant, hanem egy már országszerte ismert íróval van dolguk a cenzoroknak. Kirner eme taktikázásairól, küzdelmeiről egy Dr. Haraszti Sándor által géppel írt levélből van tudomásunk. A  levél a Magyar Baptista Levéltár tulajdona.

            Dr. Haraszti Sándor újpesti prédikátor szoros szolgatársi kapcsolatban volt Kirner A. Bertalannal. Ő volt az, aki „a könyv kéziratkötegét átböngészve megérezte a benne áramló építő hitirányzatot”, tanácsokkal látta el a szerzőt, és az 1947-es Imre-napi budapesti konferencián a kiadást javasolta. Dr. Somogyi Imre egyházelnök ekkor magára is vállalta a kiadással járó adminisztrációs teendők elvégzését. Dr. Haraszti Sándor éppen Svájcban tartózkodott, amikor 1948. október 22-én megírta a könyvhöz szépirodalmi színvonalú Előszavát, és ezt el is küldte Kirnernek. Az első kiadásba azonban nem kerülhetett be egy olyan írás, amit egy „kapitalista országból” küldtek. Dr. Haraszti Sándor neve nem ismeretlen a román baptisták között sem: ő volt Billy Graham kelet-európai evangélizációinak – köztük a romániai emlékezetes evangélizációnak – bátor előkészítője. A Kornya-Krónika több ezer példányban jelent meg, és országszerte elterjedt a hívők között.

            Nem sokkal a kiadás után hajsza indult a mű ellen: a rendőrség emberei sorra járták a hívő családokat, és ha megtalálták a könyvet, nyomban el is kobozták. Több házba éjszaka rontottak be, és mindent felforgattak a Kornya-Krónika miatt. Dr. Haraszti Sándor egyik írásában visszaemlékszik arra, miként mentett meg két példányt annak a szemináriumi hallgatónak a kezéből, akit a rendőrség megbízott, hogy a szeminaristáktól gyűjtse össze, és szolgáltassa be Kirner művét. A kommunisták erőfeszítései ellenére számos Kornya-Krónika menekült meg a zúzdától, néhányat becsempésztek Erdélybe is. Mivel szigorúan tiltott könyv volt, csak titokban és rettegve lehetett olvasni, így az idők múlásával szinte ki is törlődött a baptista köztudatból, hogy valamikor a Kornya-Krónika is létezett a világon. Erdélyben sokáig emlékeztek még Kirner A. Bertalanra, hiszen sok gyülekezetben ünnepélyes Konya-megemlékezéseket tartott az anyaggyűjtés éveiben, de a könyvből származó áldásokat széles körben már nem élvezhették.

            Dr. Haraszti Sándor az Amerikai Egyesült Államokba való költözésekor magával vitte a rejtegetett Kornya-Krónikát, és az Evangéliumi Hírnök 1958-as számaiban sorozatban közölt részleteket belőle. Az írások nagy hatással voltak az olvasókra, akik közül sokan szorgalmazták a teljes mű kiadását. Így került sor arra, hogy az óceánon túli, szabad világban, New Yorkban az Előszóval együtt megjelenjen a Kornya-Krónika. Ez 1965-ben történt. A ’70-es ’80-as évek kommunista rémuralmának lélekromboló korszakában voltak olyan testvérek Erdélyben, akik bátorkodtak lefénymásolni és bekötni a könyvet. Titokban kézről-kézre adták ezeket az otthon készült példányokat – egyes édesanyák a bibliai történetek mellett a Kornya Mihály életének érdekesebb eseményeit beszélték el gyermekeiknek esténként. Így maradt fenn az úttörő paraszt apostol emléke az ateista időszakban.         

            A Szovjetunió és a kommunista rendszer bukása után mind Magyarországon, mind Romániában megszűnt a vallási megkülönböztetés és az üldözés. Végre eljött annak az ideje is (amit Kirner nem érhetett meg), hogy a parasztapostol életrajza a széles olvasóközönség kezébe kerüljön. 1990-ben megjelent a Kornya-Krónika Budapesten, és a hívők örömére akadály nélkül elterjedt Erdélyben is. Kevés magyar baptista család van, amelynek polcán ne lenne ott a kalandos utat megjárt, olvasmányos dokumentumkötet.

            A Kornya-Krónika főként a magyar vidékek baptista missziójára összpontosít – ez az egyik nagy hiányossága. Teljesebb képet kaptunk volna Kornya Mihályról, ha a románok között végzett missziómunkájával legalább ilyen buzgalommal és részletességgel foglalkozott volna a szerző. Mentségére legyen mondva, hogy magyarországiként nem beszélte a román nyelvet, de ha beszélte volna is, akkor sem jutott volna előrébb a kutatásban. Amikor Kirner a ’40-es évek elején a Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyben járt, Kornya Mihály román munkaterülete (Arad és környéke) Románia része volt. Magyar állampolgárként szinte lehetetlen volt átlépni a határt, nemhogy több hónapig tartó kutatásokat végezni – ráadásul egy olyan felekezet vezető egyéniségéről, amit a kormány teljesen fel akart számolni. Ezen akadályozó tényezők ellenére Kirner A. Bertalan sok értékes adatot gyűjtött össze, és közölt könyvében Kornya Mihály románok között végzett munkájáról. Az „Új munkaföldelosztás 1908. évben” c. fejezetben írja: „Az Igazság Hírnöke a márc. 17-én Buttyinban tartott román gyűléssel, konferenciával kapcsolatban Kornya Mihályt a románok misszionáriusának említi, és a román megtértek számát néhány év alatt közel 5000-ben állapítja meg.” Amikor kiéleződtek az ellentétek a magyar baptista közösségben az állami elismerés és a németektől való függetlenedés kérdése miatt (1895-től kezdődően), Kornya Mihály úgy látta, hogy Isten a románok felé nyit kaput a számára. Erről a kiterjedt, áldásos munkáról egy új könyvet, egy újabb Kornya-Krónikát lehetett volna írni.

            A parasztapostol kitartóan szorgalmazta, hogy az akkori Magyarország területén létrejött román gyülekezetek egy független nyelvi szövetséget alkossanak. Rendszerint Teodor Sida képviselte a román gyülekezeteket a konferenciákon, és szinte minden alkalommal azzal a kijelentéssel állt elő, hogy a román gyülekezetek kellő tapasztalat és lelki munkások hiányában egyelőre nem kívánnak a magyar Szövetségtől függetlenedni. A román missziót is tárgyaló konferenciák jegyzőkönyveinek másolatai a Nagyváradon található Erdélyi Magyar Baptista Levéltár tulajdonában vannak. 1908-ra a román gyülekezetek megértek egy tíz körzetből álló, független nyelvi  Szövetség létrehozására. Néhány év múlva annyira föllendült a román gyülekezetek missziója, hogy 1912-ben csupán a körösbökényi (Buteni) körzetnek 77 misszióállomása, 97 kisegítő munkása, 23 kápolnája, 26 vasárnapi iskolája, 29 vasárnapi iskolai tanítója, 224 vasárnapi iskolai tanulója, 14 énekkara, 356 énekkari tagja volt – összesen 2301 felnőtt, bemerített taggal. Hogy milyen jelentős Kornya Mihály neve a román baptista misszióban, abból is látható, hogy amikor meghalt, Meyer Henrik (1842-1919), „a magyarországi baptizmus atyja” nem a magyarok, hanem a románok között végzett munkáját emeli ki gyászos körlevelében: „1917. január 2-án, reggel 2 órakor Kornya Mihály prédikátor testvérünk az Úrban elszenderült. Tizenkét hónapig feküdt betegen. A tizenkét hónapból a legutóbbi két hónapja volt a maga és hű ápolója számára a legnehezebb. Sokat kellett szenvednie. Tagjai merevek voltak, mint a halotté, nem tudott mozdulni sem. Sokszor úgy érezte magát, mintha tűzben feküdne. (…) Számára a meghalás nyereség (Fil 2:21), de az Úr munkája kedves Magyarországunkban a románok között az Úrhoz menetele által – emberileg mondva – nagy, az emberek által pótolhatatlan hiányt szenved.”

            Mielőtt a kiskőrösi Szeretetotthonba került volna, Kirner A. Bertalan Gödöllőn lakott, Tóthné Kiss Mária családjánál. „Tóthné Kiss Máriának – írja a Zárszóban – szorgalmas munkatársamnak ennél a könyvnél is köszönetet mondok a rengeteg kéz- és gépírásért. Itt különösen ama nagy türelméért és ügybuzgóságáért, mellyel a Kornya-térképet megrajzolta (…). Ugyanis egyik-másik Kornya úttörési helynek eddigelé nem igen hallottuk még a nevét sem, nemhogy tudtuk volna a fekvéshelyét. És az ilyen hely külön tanulmányt, térkép, névtár, vasúti menetrendek, leírások, méretezések, katonai térképek segítségét igényelte. Néha napokig kellet utána járni, hogy egy-egy ilyen hely a megfelelő pontra felrajzolható legyen.” A Kornya-Krónika román változata fordítójának sem volt sokkal egyszerűbb dolga, ugyanis Tóthné Kiss Mária térképe sok helyütt nem egészen pontos, a helységek nevei is néhol torzított formában jelennek meg a könyvben. Külön megterhelő kutatást igényelt az is, hogy kiderüljön, melyik településről van alkalomadtán szó. Ezután nagy feladat volt a helységnevek román megfelelőjének megtalálása is – főként abban az esetben, amikor ma már egészen más név alatt tartjuk nyilván az illető települést.  Kirner a román személyneveket is magyarosítva, illetve magyar helyesírással írta, úgy, ahogyan a románul nem, vagy csak nagyon keveset tudó adatközlőktől hallotta. A fordító ezt a problémát is a legjobb tudása szerint igyekezett megoldani, akárcsak a magyar szövegben található kisebb ellentmondásokat, homályos részleteket.

            A Kornya-Krónika egy különleges emberről szóló különleges könyv – egy különleges szerzőtől. Történelmi jellegén túl önálló történelem. Hisszük, hogy a román anyanyelvű, hívő olvasókat is közelebb viszi saját történelmük jobb megértéséhez, és bátorítást jelent majd a missziómunka folytatására. Istené a dicsőség e jelentős könyv román nyelvű kiadásáért! Az Ő áldása legyen minden olvasóján!

2009. augusztus 27., Szamosújvár