Zsigmond Emese nyugdíjba vonul

         Zsigmond Emese nem tudhatja, hány meg hány földrajzi és láthatatlan vidéken volt vezetőm, kísérőm gyermekkorom óta – olyan vidékeken, amik kidomborodtak életem lassan körvonalazódó térképén, mint annak szerves részei. És azt sem tudhatja, hányan mondhatják el velem együtt ugyanezt szerte a világon, ahol a Napsugárt és a Szivárványt lapozgatják. Nincs is ideje belegondolni, mert folyton ír, szalad, telefonál, és amúgy is úgy járna, mint Ábrám, akit az ég alá csillagot számolni vitt ki az Isten. Talán nemsokára… Ugyanis nemsokára nyugdíjba vonul. Rebesgette már egy jó ideje, hogy ez bekövetkezik, és most, hogy főszerkesztőként megírta utolsó levelét, nem tudok a ténnyel mit kezdeni.

        Néhány éve, amikor szállodai szobám ablakából először néztem ki a jereváni éjszakába (mint aki otthonról hazaérkezett), a legelső, ami szemembe tűnt, az Örményország Anyácska megvilágított szobra volt. El is mosolyogtam magam, mert azonnal Zsigmond Emese jutott eszembe – három napom volt még, hogy leadjam neki a szövegeket az új lapszámokhoz. Másnap, amint felkapaszkodtam a Kaszkád tetejére, s elém tárult a város kör (Nap) alakban kialakított központi része, háttérben az első szivárvány emlékét idéző Araráttal, elmosolyodtam újra: bal kéz felől, kissé távolabb ott állt Örményország Anyácska magabiztosan, Zsigmond Emese-arccal, kivont kardjával megvédeni készen a rábízottakat. Tekintetével átfogta a várost minden parkjával, sugárútjával, buzogó forrásvizeivel. A másik pillanatban óramutatónak láttam azt a kardot, amely arra figyelmeztetett, hogy még két nap, és le kell adnom a szövegeket az új lapszámokhoz.

        Zsigmond Emese – évekkel a jereváni út előtt – örmény verseim közlésével vezetett be a Napsugár és testvérlapja munkatársainak színes közösségébe. Azóta havonta írt, telefonált, de nem csak szöveg-ügyben: osztozott a gyermekeink születésével egyre gyarapodó örömünkben, és alkalomadtán súlyos fellegként ránk telepedő aggodalmainkban is. Mintegy szellemi anyaként tanúja volt első szárnypróbálgatásaimnak – tízéves koromtól (mikor bukdácsoló, rímelő soraimat merészeltem elküldeni a Napsugárnak) szemmel kísért, s komolyabban vett, mint én saját magamat. Soha nem fogom tudni ezt neki méltóképpen megköszönni. Tavaly eljött a kötetté összeállt örmény versek bemutatójára. Azt hiszem, hozzám hasonlóan minden Napsugár-munkatársnak juttatott idejéből, életerejéből, nagyasszonyi méltósággal ötvözött derűjéből. De nem csak nekünk, akik gyakori kapcsolatban lehettünk vele, hanem a mintegy három évtizednyi Napsugaras szolgálat során vele találkozó pedagógusok és gyermekek sokaságának is – mert nem „csupán” főszerkesztő volt egy félreeső, kolozsvári tömbházban meghúzódó szellemi műhelyben, hanem szakmai fórumok, nemzeti öntudatot erősítő gyermektáborok, versenyek, sportrendezvények kezdeményezője, lebonyolítója, és ezeken kívül még mennyi minden!

        A rendszerváltozást követő nagy lélegzetvételtől kezdve Erdély magyar gyermekkultúrájának irányát az egyesek által mára már elhagyhatónak gondolt csapáson próbálta helyesen kijelöltnek láttatni úgy, hogy a régebbi kincsekkel való kapcsolódási pontok keresése nála a jó, a szép és az igaz korszerű kifejeződésének serkentését is jelentette egyszersmind. Előttem van a jelenet, amint a munkatársak kis csoportját egy fénykép erejéig a szerkesztőség falán lógó Benedek Elek-arckép alá tereli. Üzenet-értéke volt annak a röpke mozdulatnak. Aztán, ahogy ilyen esetekben lenni szokott, voltak, akik közelebb kerültek Elek Apóhoz, voltak, akik távolabb – de köré gyűltünk mégis!

Sokan talán nem is tudják, hogy számos, népszerűvé – majdhogynem klasszikussá – vált gyermekirodalmi alkotás Zsigmond Emese biztatása, kedves és kitartó unszolása nélkül nem  (vagy legalábbis nem ilyen formában) jött volna létre. A lapokba anyagot kérő majd megköszönő sorait mindig olyan elmésen, nyelvi humorral fűszerezetten és lényeglátással fogalmazta meg, hogy az alkotó úgy érezhette, nemcsak, hogy komolyan veszik, hanem jó magasra emelték orra előtt a lécet – a mindenkori gyermeket megillető, a Jézus által is nyilvánvalóvá tett magasságokba. Ez a szolgálat – a nagybetűs Gyermek szolgálata – volt és maradt a Zsigmond Emeséé, akinek kiválasztottsága már abban is megmutatkozik, hogy éppen gyermeknapon született, s nevében láthatatlan valóságok üzenetét hordozza. „Végtelen kincset hagyott ránk a Teremtő az anyanyelvünkben – vallotta az egyik interjúban – Én csak egy parányi üzenőfal vagyok: a Teremtő üzen, a gyermek üzen, a pedagógus üzen rajtam, a munkámon keresztül.” Hatását és jelentőségét képtelenség lemérni és kimutatni tudományos módszerekkel, ezért bizonyára az irodalomtörténet-írás is komoly adósa lesz.

Íróasztalomon képeslap, Örményország Anyácska képe, amint tekintetével átfogja a rábízott várost minden parkjával, sugárútjával, buzogó forrásvizeivel. Zsigmond Emesére gondolok, és gyermeki szívem teljes melegével kívánom Isten áldását további, remélhetőleg még nagyon hosszú életére. Azt írta, nemsokára nyugdíjba vonul – és én csak mosolygok, mert ezzel a ténnyel egyelőre nem tudok mit kezdeni…

(Kiss Lehel)

Rövid elmélkedések

Hamis istentisztelet

Mt 15, 8

Az igaz istentisztelet az igaz Isten személyére és akaratára való igaz ráhangolódás kegyelmi alkalmainak virágbomlása és gyümölcstermése – kitárulkozás a Szeretet felfoghatatlan nagysága előtt. A szív mélyéről az ajkakra kényszerülő vallomás és a mozdulatok hódoló alázatának ünnepe ez, melyben az adni-vágyás boldog indulata teljesen kiszorítja az „én” önző számításait. Az igaz istentisztelet nem merev szabályrendszer, de nem is a pillanatnyi hangulat „Uram, uramozó” csapongása, hanem jézusi magatartás testestől, lelkestől. Nem mindig látványos, de mikor az, Krisztus-arcot idéz. Viszont a szeretet csiráit visszafojtó szívek áporodott levegőjében a tudatlanság, a büszkeség, a félelem vésőivel faragott bálványarc dereng. Neki szól minden halleluja, róla szól minden mozdulat. Habár reá hivatkoznak, az igaz Isten egyszülött Fiában megmutatkozó szeretete itt nem jelent otthont és közeget az istentiszteletnek kikáltott holt szavak és cselekedetek számára. A hamis istentisztelet egy torz istenképre való bűnös ráhangolódás érczengése – elzárkózás a Szeretet elől. Mi hangolódjunk rá teljes szívvel Isten kitárt szívének üzenetére, hogy hiteles legyen imádatunk, bizonyságtételünk szava!   

Álapostolok, csaló munkások

2Kor 11, 13

Az álapostolok és csaló munkások számtalan, nagy csoda-élmény megtapasztalására hivatkoznak – Krisztus munkásai csak a Golgotáról felhangzó „Elvégeztetett!”-re. Az álapostolok és csaló munkások nem tudnak maguknál alkalmasabbat a feladatra – Krisztus munkásai nem tudnak maguknál méltatlanabbat. Az álapostolok és csaló munkások munkálkodnak, mert emberi ösztönök, hagyományok és elvárások követelik ezt tőlük – Krisztus munkásai munkálkodnak, ha e földön minden és mindenki tiltja is őket. Az álapostolok és csaló munkások jövedelmet remélnek, jutalmat várnak – Krisztus munkásai még az életüket is készek odaadni. Az álapostolok és csaló munkások szeretik, ha szolgálják és kiszolgálják őket – Krisztus munkásai szolgálatra törekszenek. Az álapostolok és csaló munkások mindenütt otthon érzik magukat, csak az igazak közösségében nem – Krisztus munkásai olyan lelkülettel bírnak, mely számára az igazak közösségén kívül e földön minden közeg idegen. Az álapostolok és csaló munkások vége cselekedeteikhez méltó lesz – Krisztus munkásainak vége a Krisztus cselekedetéhez lesz méltó. Te kinek a nevében, és miért munkálkodsz?    

  

Hamis tanítók

2Pt 2, 1

A hamis tanítók között legártalmasabbak azok, akik – bár valójában nem tartoznak a hívők lelki közösségéhez – bizalmat élveznek a gyülekezetben. Ez a jóhiszeműségből megelőlegezett, vagy egyes kiváló érdemekért megszerzett bizalom megfelelő közege a „csempészésnek.” A kívülről támadó szorongattatások idején gyémántkeménnyé és fenségesen ragyogóvá edződtek a gyülekezetek, de a belülről ártó eretnekségek alig észlelhető harapásai nyomán már nagyon sok elvérzett. A szervezet összeomlásához elég egy parányi, rákos sejt. E veszedelem ellen az igaz tanításban való elmélyülés által védekezhetünk. Az ige alapos, Lélek szerinti ismerete révén a hamis tanítók belopózásának elejét lehet venni, vagy a már becsempészett eretnekségeket fel lehet ismerni nagyon hamar. Az igaz tanítás nem csak a hamisság elutasítására teszi bátorrá és erőssé Isten választottait, hanem annak hatékony eltávolítására is, ugyanis a hamis tanítók megtűrése nem a Lélek gyümölcse. Tiszta látásra van szükségünk, az igét mind jobban megismerni vágyó, megalkuvás nélküli lelkületre. Imádkozzunk érte, és tegyük is meg, ami a mi részünk, hogy a miénk legyen!                        

  

Hamis csodatevők

2Thessz 2, 9-10

Isten egyszülött Fiában megmutatkozó szereteténél nagyobb jelre és csodára hiába áhítozik az elvakult emberi szív. E legdöbbenetesebb csoda mélységes titkaiba kívánkoznak bepillantani az angyali szemek, mert ehhez képest az el nem hamvadó csipkebokrok sziporkázó lángjai, a vizek áradatában megnyíló ösvények, a Nap gibeoni megtorpanása, a gyógyulások és a feltámadások szépséges csodái távolról sem olyan fényességesek. Az Isten bűnös emberhez lehajló szeretetének dicsősége ragyogja be a mennyei csarnokokat, és annak nevét visszhangozza minden, aki e szeretet hatalmas jeleként vívta meg harcát a Golgota véres keresztjén. Az Istentől jövő csodák a Krisztus nagysága és szépsége előtti teljes önfeladás boldog szolgálatkészségére képesítenek – olyan lelkületre, mely számára Ő, és csakis Ő a lényeg. A Sátán jelei és csodái ott gyökereznek a megfeszített Krisztusnak, a kijelentett igének való hátatfordítás undok szándékában. Nagy jelek és nagy csodák, de a hamis hit romlott gyümölcseit termik. Sokan – még a hívők közül is – kaphatók ezekkel csilapítani az igazság utáni éhségüket. Én lelkem, te egyedül csak Krisztusra nézz!       

Hamis tanítások

Zsid 13, 9

A hamis tanításoknak való behódolás terméketlen idejében a megsújtott értelem duzzadásával egyenes arányban sorvad a szív. S ahogy sorvad, úgy válik egyre súlytalanabbá, s ha nem jött volna a változhatatlan Krisztus, úgy halna benne csírájába minden, ami élet. A ki-kihagyó szívdobbanások ernyedt sóhajai kegyelemért esdekelnek, a tévtanítások pedig recepteket állítanak ki gyógyszerekről és diétákról, az önmegváltás és önmegvalósítás különféle szertartásairól. A betű öl – a Lélek megelevenít! Az Írás szavának Lélektől duzzadó harmat- és olajcseppjei utat találnak a tikkadó talajhoz, a rozsdamarta szív-rugókhoz, és titokzatos módon állítják helyre az Isten által eltervezett rendet. Ebben a rendben helye van a foglyok meglátogatásának, a megelégedettségnek, a szenvedők felkarolásának, a hamisság receptjei széttépésének. Az Ige szavának való boldog engedelmesség rügyfakasztó idejében az elme megújulásával egyenes arányban erősödik a szív egyre emberiesebbé, egyre krisztusibbá. Ez a kegyelem munkája! Ismerjük meg még inkább ezt a Jézusban kinyilatkozatott kegyelmet, hogy szívünk még inkább vágyjon az Ő örömére, kihagyások nélkül dobogni – mert ez a jó!                

Hamis parancsok

Tit 1, 14

Összevont szemöldökök alól kivillanó tekintet-nyilakkal és felemelt ujjak ítéletet kilátásba helyező rázogatásával az örök élet felé vezető úton való járását nem lehet igazgatni senkinek. Az ilyen megnyilatkozás a mesemondókhoz illik, de nem az igazság és a szeretet Istenének kegyelembe fogadott szolgájához! Mert minden szabály és parancsolat, amely a Krisztus áldozatát az üdvösség elnyerése érdekében kiegészíteni-törekvés vágyából született: mese csupán, az igazságtól elfordult emberek fölösleges kíméletlensége. Önsanyargatók, újhold-lesők, szombatnapi lépés-számolók sóhajaitól, dörgedelmeitől és elszánt, de felségesnek nem mondható menetelésének zajától visszhangzik a keresztyénség kétezer esztendős története. Boldog, akinek van füle maghallani a Krisztus Jézus minden koron átívelő, és a szeretet nagy parancsolatán kívüli minden törvényt felülíró „Elvégeztetett!”-jét! Az ilyen ember ajkáról a Krisztus neve árad; összevont szemöldöke alatt könnycseppek csillognak az elveszettek és a tévelygők láttán, s felemelt ujjai a keresztre mutogatnak rendületlenül – ebben áll az ő kíméletlensége.          

  

Hamis krisztusok

Mk 13, 22

A hamis krisztusok ékesen beszélnek. Fehérlő gyöngyökként pereg ki szájukból a szó, és mézillatot áraszt minden mondatuk. Tanításaiknak roppant katedrálisa az ámulók földjén szépen összeáll. A hamis krisztusok jeleket és csodákat tesznek. Szavukra tűz száll alá a levegőégből, szökdel a sánta, reped a kő. A hamis krisztusok megváltást harsognak, és kezük érintése békét adó – de baj van azokkal a kezekkel: nem idézik rajtuk mély sebhelyek a vasszegek emlékét! A hamis kriszusok nem jártak a Golgotán. Éppen ezért az általuk kínált megváltás csak „mintha”-megváltás, és – habár makulátlan erkölcsük csodálatra késztet – életük is „mintha”-élet csupán.

A mi Krisztusunk nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő, és megüresítette magát – ezért tud minket is megüresíteni önmagunktól, megszabadítani a mi atyáinktól örökölt, csodaleső, megtévesztett, hiábavaló életmódunkból. Mióta megtapasztaltatta velünk a mennyei szeretetnek és irgalomnak ezt az éltető csodáját, valami olcsóbbal és kevesebbel nem telik be a lelkünk –  ezért tanítást és vezetést is csak Tőle várunk, akinek egy dicsőséges napon tulajdon szemeinkkel látjuk meg hatalmas, sebhelyes kezét.        

Áltestvérek

Gal 2, 4

Mint fagyöngy a fákból, úgy szívják el a hívők közösségének életerejét az áltestvérek. A tetszetős megjelenés gyilkos szándékot takar. A tekintélyes, kemény tölgyeken képtelen megtelepedni – a fagyöngy mindig puha szövetű fákon ver tanyát, leginkább a szennyezett levegő miatt meggyengült példányokon. A világ és a testiesség áporodott levegőjétől elalélt közösség első osztályú élettér a fagyöngy-lelkületű áltestvérek számára. Ezek az áhított üdeség új színfoltjával jelennek meg, azonban bennük mélyen és titkosan egy rettenetes, mérgező természet munkál: a Krisztus Jézusban szabadságot kapott lelkek szolgasorsba silányításának szándéka; a törvény bálványozásának a Golgotán bemutatott áldozatot becsmérlő lelkülete; a befurakodásnak és kikémlelésnek a Szentlélek természetétől és munkájától teljesen idegen indulatai. „Ezeknek – mondja Pál apostol – egy pillanatra sem engedtünk” (5v.). A felelőtlenség, a kényelem, az elbizakodás, a bűn posványába ejtett vagy hullatott pillanatok jelentéktelennek gondolt idején idegen hajszálgyökerek indulnak utat törni maguknak életünk, lelki közösségünk fájának törzsén és ágain. Kapaszkodjunk mindig erősen a kegyelembe, és úgy szorítsuk egymás kezét!  

Elhívatásunk a lelki növekedés (II.Pét 1: 1-11)

Elhívatásunk a lelki növekedés

DIÁK FÜZET

Alapige: 2Pét 1: 1-11

Központi bibliai igazság: A lelki növekedést Isten adja, de a hívőnek is része van abban, hogy napról napra több legyen az Úrral, s ezáltal az embertársaival való kapcsolatában.   

Aranymondat: „Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.” – 2Pét 1: 5-7

A lelki növekedésnek halálunk pillanatáig nem lenne szabad megszűnnie, mert e földön elérhető legmagasabb lelki szinten is csak azt kellene beismernünk, hogy Krisztus jellemétől és lelkületétől igencsak távol áll a mi jellemünk és lelkületünk. Minél inkább növekszünk és erősödünk lelkileg, annál inkább tudatosodik bennünk az a tény, hogy kegyelemből kaptunk életet, és nagy kiváltság az, hogy Simon Péterrel együtt a Jézus Krisztus szolgájának mondhatjuk magunkat. Azért törekszünk a lelki növekedésre, hogy Megváltónk dicsősége mind nagyobb pompájában tükröződjön rajtunk – hiszen ember-voltunkban a Krisztus szolgálatában teljesedünk ki leginkább, nem pedig az önmegvalósítás sokfelé ágazó, de ugyanazon veszedelemben végződő, sikerekkel és boldogsággal kecsegtető tévútjain.

Amint egy egészséges gyermek megfelelő mértékben növekszik fizikailag és szellemileg, és szenvedések árán, meg sok-sok örömben részesülve apránként veszi birtokba a világot, úgy az újjászületett ember is napról napra több (legalábbis az kellene, hogy legyen) a Megváltójával való kapcsolatában, s ezáltal életének minőségében. A kisgyermek növekedését leginkább rajta kívülálló tényezők határozzák meg, a testi növekedés pedig egy bizonyos életszakaszban leáll, és fokozatos leépülés következik. Az új életet nyert ember viszont felelős lelki növekedéséért, és igenis tehet arról, hogy meg ne rekedjen, le ne épüljön.

Igeszakaszunk tanulmányozása során megvizsgáljuk, mi az alapja, és hogy mi a gyakorlati haszna a lelki növekedésnek, valamint azt is, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, amik lelki növekedésünket elősegítik!             

A lelki növekedés alapja (2Pét 1: 1-4)

A lelki növekedés alapja az élő hit, amely által valósággá lett számunkra a megváltás munkája. Az élő hitet nem hívő szüleinktől örököltük; nem fejlesztette ki bennünk semmiféle nevelés; az élő hit nem tartozik a mi természetünkhöz. Péter hangsúlyozza, hogy ami lelki életünkre nézve maradandó érték és áldás, az mind-mind isteni adomány, ajándék. A drága hitből részt kapott az apostol, de mindazok is, akiknek tulajdoníttatott „Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága” (1v.).  A kegyelem és a békesség is bőségesen, folyamatosan adatik a hívőknek (2v.). Istennek ereje az, ami „megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való” (3v.). Ha valaki egyre erősebbé válik az Úrban, és előhaladása nyilvánvaló az emberek előtt, egyedül a kegyelem munkájára hivatkozhat.

A lelki növekedés alapja „ a mi Urunknak, Jézusnak megismerése (2v.)” – az, hogy megismertük Őt, mint megváltásunk szerzőjét, és az üdvösség egyetlen igaz útját, valamint az, hogy azóta folyamatosan egyre többet és többet kívánunk belőle megismerni. Az iránta való töretlen vágyakozásunk is a kegyelem munkája. A megismerés tudatos, elkötelezett odafigyelést és nyitottságot feltételez. A 8-ik vers is az Úr Jézus áldott gyümölcsöket és az új természet látható megnyilvánulásait eredményező megismeréséről beszél. A megismerés több, mint információk tudomásulvétele: a megismerés tárgya természetének megragadását jelenti oly módon, hogy az átformáló erővel bírón a megismerő természetének részévé váljék. Annak megismerése iránti vágy és elköteleződés nélkül, „aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket (3v.)”,  nem lehet lelki növekedésre számítani.

A lelki növekedés alapja az ige, az Isten által adott ígéretek, „amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak (4v.).” Isten szavának meghallása (olvasása), annak komolyan vétele biztosítja a hitet kegyelem révén, mely hit Jézus Krisztus jobb megismeréséhez segít, ugyancsak  a kijelentett ige által.

Ha Isten adja a növekedést, miért kell törekedni rá?

A lelki növekedés haszna (2Pét 1: 5-8)

A lelki növekedés nem öncélú, hanem mindenek előtt Isten akarata, az Ő dicsőségére való. Minél inkább növekszik valaki lelkileg, annál inkább hasonlít Megváltójára, akiben megjelent a szeretet teljessége. A szeretet pedig nem keresi a maga hasznát, nem cselekszik bántóan, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Minél inkább távolodik valaki Jézustól, annál inkább büszke és gátlástalan, és ami még tetézi e megromlott helyzetét: észre sem veszi, hanem erénynek tartja. Sokan hiszik azt, hogy ők Jézus nevében mondanak és tesznek nagy dolgokat, pedig a valóság fájdalmasan más. A lelki növekedésére gondot fordító hívő meg van óvva attól, hogy vak, illetve rövidlátó (9v.) legyen nem csak a világ dolgait és a Lélek dolgait illetően, hanem saját magát illetően is. Tudatában van teljesen méltatlan, de mégis nagyon megtisztelt voltának, ezért hitében „igaz emberséget (5v.)” mutat embertársai és Istene előtt. Nem csupán a terméketlenség és a tétlenség bűn, hanem az a termékenység és cselekvés is, mely nem Krisztus lelkületéből fakad.

A lelki módon való látás, a józan ítélőképesség mellett a lelki növekedésnek a jó cselekedetek általi gyümölcstermés is a nyilvánvaló haszna. „Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek (ti. a Lélek gyümölcsének megtermésére irányuló törekvés), nem lesztek ami Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek” – mondja a 8-ik vers. A józan hívő ember nem feledkezik meg arról, hogy milyen „régi bűnökből” (9v.) tisztult meg, ezért „minden ember iránti szeretetet” (7v.) igyekszik tanúsítani, és úgy szolgálja Megváltóját.

Harmadsorban azt látjuk az igében,  hogy a lelki növekedés azzal a haszonnal is jár, hogy a kiválasztottságának és elhivatottságának tudatában egyre erősödő, hívő ember nem botlik meg soha (10v.). Ez nem azt jelenti, hogy nem fog megfáradni, megterhelődni, megbotránkozni, vétkezni, hanem azt, hogy botlása nem lesz olyan mértékű, hogy belepusztuljon. A megpróbáltatások, a bukások idején kegyelmet kap felnézni Krisztusra, és kegyelmet kap új erővel tovább menni, átlépve olyan dolgokon, amikben a hitetlenek és a gyenge hívők összezúzzák magukat.

Látsz-e változást életedben a sértődésre és a botránkozásra való hajlam terén?  

A lelki növekedés elősegítői (2Pét 1: 9-11)

Most tanulmányozott igeszakaszunk végül az örök dicsőség birtokba vételének ígéretével bátorítja Isten gyermekeit az igyekezetre. Ahhoz, hogy a lelki növekedést segítő eszközöket számba vegyük, egészben kell látnunk ezt az igeszakaszt, mert csak úgy sorolhatjuk fel őket.

Amint arról szó volt, Jézus megismerése az alapja a lelki növekedésnek – de nem csak alapja, hanem eszköze is. Érdemes összeszámolni, hányszor él Péter a „megismerés”, az „ismeret” fogalmával e néhány igeversben! Az apostoli időkben az igehirdetés, a bizonyságtétel hallgatása segített hozzá Jézus jobb megismeréséhez, ma viszont, a Szentírás kánonjának lezárása után mindennek csalhatatlan zsinórmértékeként a teljes Bibliát tartjuk. Az igaz igehirdetés és bizonyságtétel csakis a bibliai kijelentésen alapulhat, és azzal összhangban hangozhat el.

Az Úr szerinti jócselekedetekben való járásnak szintén hitet erősítő, növekedést elősegítő szerepe van. Nem hiába ajánlja figyelmünkbe, sőt parancsolja Péter által a Szentlélek.

Az igeszakaszban a testvéri közösség fogalma is hangsúlyozottan van jelen. A hívők közötti jó kapcsolat épít, táplál, ezért annak megélésére is minden igyekezettel kell törekedni. A lelki növekedés alapvető eszközei tehát az ige, a jócselekedetek és a közösség (és minden, ami ezekkel jár). 

A felsoroltak közül mik azok az eszközök, amik leginkább segítik lelki növekedésedet?    

Elhívatásunk a lelki növekedés

TANÍTÓI FÜZET

Alapige: 1Pét 1: 1-11

Központi bibliai igazság: A lelki növekedést Isten adja, de a hívőnek is része van abban, hogy napról napra több legyen az Úrral, s ezáltal az embertársaival való kapcsolatában.

Aranymondat: „Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretben pedig minden ember iránti szeretetet.” – 2Pét 1: 5-7

A tanítás célja: A bibliatanulmányozásban részt vevők felismerve az Isten akaratát és a felkínált áldások elnyerésének nagy lehetőségét, elszántan törekedjenek arra, hogy lelki növekedésük folyamatos és nyilvánvaló legyen.      

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése

A csoportos tanulmányozást lehet egy szemléltetéssel kezdeni. Kellékek: egy fejletlen cserepes növény, egy tejes doboz, egy darabka kenyér, néhány szál fű, gaz. A tanító először úgy tesz, mintha tejet szeretne a növényre önteni, hogy növekedjen, hiszen ő maga is, és a gyermekei is (ha vannak), tejen nőttek fel. Mikor a csoport tagjai ezt helytelenítik, akkor a darabka kenyérrel próbálkozik. Ezután próbálkozhat a fűszálakkal táplálni a növényt, hiszen a csibék is azzal táplálkozva nőnek fel. A csoport tagjai válaszolják meg azt a kérdést, hogy valójában mire van a növénynek szüksége ahhoz, hogy növekedjen, és szemet gyönyörködtetővé terebélyesedjen! Ugyanígy a hívő ember lelki növekedéséhez is kizárólag az a táplálék a megfelelő, amit a teremtő Isten kínál fel számára – bármi mással próbálkozni valódi eredmény érdekében teljesen hasztalan, sőt káros erőfeszítés. Elhívásunk nem csupán a bűn és a halál törvénye alóli felszabadulásról szól, hanem a Krisztus hasonlóságára való folyamatos, egy életen át tartó átformálódásról is, amely a lelki minőségben és a külső megnyilvánulásokban egyaránt megmutatkozik. Péter levelének most tárgyalt részlete átfogó képet ad arról, hogy mi szolgáltat alapot a lelki növekedéshez; hogy milyen áldásokkal, haszonnal jár a lelki növekedés a hívő emberre nézve, valamint arról, hogy milyen eszközöket rendelt Isten a lelki növekedés munkálása érdekében. Mondjon mindenki egy-egy mondatot arról, hogy szerinte mi jellemzi a lelkileg növekvő, egyre erősödő hívő embert!          

Bibliatanulmány és alkalmazás

A lelki növekedés alapja (2Pét 1: 1-4)

A lelki növekedés mindenek előtt a Krisztushoz való hasonlóságról szól, és csak azután képességekről, alkalmasságról a feladatvégzéshez. A lelki növekedés tehát nem a tapasztalattól, nem az ismerettől, nem a lelki ajándékok számától függ elsősorban, hanem a Megváltóval való személyes kapcsolat megélésétől. Isten adja a növekedést, ezért minden, legkisebb előrelépésért is egyedül Őt illeti a dicsőség, azonban felelősek vagyunk növekedésünk intenzitásáért. A résztvevőket két csoportra lehet osztani. Az egyik csoport jelölje meg azokat a helyeket (a teljes igeszakaszban), amelyek arról szólnak, hogy Isten ad, részesít, ajándékoz! A másik csapat azokat az igéket jelölje ki, melyek az ember felelősségét hangsúlyozzák, és buzdítást tartalmaznak! A lelki növekedést Isten munkálja kegyelméből a hit, az Úr Jézus megismerése (2v.), és az Ő ígéreteinek kinyilatkoztatása révén (4v.). Nincs más alap és lehetőség a lelki növekedéshez.

Alkalmazás: Isten népe között sokféle feladatot végző, különböző vérmérsékletű és felkészültségű emberek vannak, és kiderül, hogy nem mindig a leglátványosabban vagy a látszólag legtöbbet munkálkodókat lehet példának tekinteni a lelki növekedésben. Miben nyilvánul meg leginkább, ha egy hívő folyamatosan növekszik és erősödik a lelkiekben? Miért van az, hogy a frissen megtértek hívőségük első hónapjaiban, éveiben látványosan és gyorsan növekednek?

     

A lelki növekedés haszna (2Pét 1: 5-8)

Amellett, hogy Istent, a Teremtőt és Megváltót dicsőíti a hívő ember lelki növekedése, reá nézve is sok hasznot hajt, bőséges áldást terem. Minél erősebb valaki, annál többet bír. Minél mélyebbre hatol az igazságban, annál tisztábban lát. Minél inkább szereti Urát, annál inkább tudja embertársait is szeretni – és a szeretet cselekedetei, amint az 1Kor 13-ból tudjuk, nem haszontalanok, hanem örök időkre szólnak. Vonj párhuzamot mai aranymondásunk és a Gal 5: 22-23-ban bemutatott „Lélek gyümölcse” között!

A 8-ik versben a lelki növekedésnek egy újabb hasznáról, áldásáról olvashatunk: megóv a tétlenségtől és a terméketlenségtől (gondoljunk itt a fügefa példázatára) – vagyis Krisztus lelkületéből fakadó jó cselekedetekre ösztönöz és képesít. Az őszinte szívből és isteni megbízatásból végzett szolgálat felüdülést és megerősödést eredményez. Az alázatos és szorgalmas munkavégzés közben újabb és újabb, áldásokat rejtő lehetőségek nyílnak a hívő számára, amiket felismerve és megragadva egyre lelkibbé, krisztusibbá válik.

A Péter által szorgalmazott igyekezet az elhívás „megerősítésére” azt is eredményezi, hogy a lelki növekedésére nagy gondot fordító, megváltott bűnös „nem fog megbotlani soha” (10v.). Szánjatok időt arra, hogy megtárgyaljátok, ki hogyan értelmezi ezt az ígéretet! Fontos letisztázni, hogy itt olyan megbotlásról és elesésről van szó, ami végzetes, halálos. A valódi hívő ember előbb-utóbb feláll, és továbbmegy. Idézzetek igéket ennek alátámasztására!

Alkalmazás: Miként hat egy lelkileg erős emberre, ha méltatlanul mellőzik, vagy ártatlanul megrágalmazzák? Hát egy gyenge hívőre, aki megállt a lelki növekedésben?   

       

   

A lelki növekedés elősegítői (2Pét 1: 9-11)

Isten különféle eszközök révén biztosítja a lelki növekedést azok életében, akik ezekkel az eszközökkel, lehetőségekkel minden erejükkel élni törekszenek. Ahhoz, hogy megtudjuk, mik az elősegítői a lelki növekedésnek, újból alaposan el kell olvasnunk a teljes igeszakaszt. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ige hallgatása illetve tanulmányozása, a jó cselekedetekre való törekvés, valamint a közösséggyakorlás jelentik az Isten által rendelt eszközöket megerősödésünkre nézve. Vizsgáljátok meg, hogy a 10-ik igeversben hogyan vannak jelen mindezek! Vannak, akik vérmérsékletüktől függően hajlamosak egyik-másik lehetőséget előnyben részesíteni, azonban ezek szorosan összetartoznak. Egyéni bibliatanulmányozásra hivatkozva nem szabad mellőzni a lelki közösséget, mint ahogyan a jócselekedetek végzésére hivatkozva nem szabad mellőzni az igével való fogalkozást, és így tovább.

Tanulmányozott igeszakaszunk végén felragyog a dicsőséges, örök országba való bemenetel igérete, amely nem következménye, hanem ösztönző ereje a kitartásnak és az igyekezetnek.

Alkalmazás: Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amelyben egy hívő embert idegen földre, Bibliája nélkül fogságba visznek. Ilyen körülmények között milyen lehetősége van a lelki növekedésre?    

Összefoglalás:

-          csak az életet nyert ember növekedhet lelkileg oly módon, hogy a benne munkálkodó kegyelem által egyre nyitottabbá válik a Krisztus megismerésére az igében kijelentett ígéretek komolyan vétele révén

-          a lelki növekedés elsősorban Isten dicsőségét szolgálja, ugyanakkor számos áldást biztosít a hívő számára, mint például a Krisztushoz való hasonlóság gyümölcsei, a veszedelmes tétlenségtől való megszabadulás és a szükséges lelki erő a megbotlásra alkalmat adó helyzetekben

-          a lelki növekedés nem automatikus, hanem az ige hallgatása, olvasása, az ige tanításának gyakorlatba ültetése és a lelki közösség gyakorlása során megy végbe  

          

    

Elhívatásunk az igazság megismerése (II.Pét 1: 12-21)

Elhívatásunk az igazság megismerése

DIÁK FÜZET

Alapige: 2Pét 1: 12-21

Központi bibliai igazság: Az igazság minél mélyebb megismerése – melyben eszköz az igehallgatás, a megértett dolgok  gyakorlatba ültetése és az igetanulmányozás – minőségi lelki életet eredményez.   

Aranymondat: „Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.” – 2Pét 1: 16

Nem elegendő csupán tudomásul venni az igazságot, illetve igazságnak elismerni, hanem minél inkább el kell mélyülni benne ahhoz, hogy hívő életünk tartalmasabb és minőségibb legyen. A felszínességtől óv bennünket az ige – attól az állapottól, amely nagyobb horderejű szolgálatokra alkalmatlan, és kevesebb öröm, kevesebb áldás, kevesebb imádat jellemzi, mint amennyi jellemezhetné. Olyan életre kell törekednünk tehát, amit nem a látszat tart fenn az ál-lelkiség álmagaslatain, hanem amely Lélekben és igazságban járva tapasztalja meg a Krisztus-követés kibeszélhetetlen áldásait és szépségét.        

William Mathews írja: „Higyjék el, hogy semmilyen munka sem olyan kimerítő, mint a tudatlanság elpalástolására kigondolt fogások, azon végnélküli fondorkodások, melyek a semmit valaminek, az aranyozást aranynak, a sekélységet mélységnek, az ürességet teljességnek, az élelmességet bölcsességnek, a hamisat a valódinak helyébe akarják értékesíteni. Vegyük ehhez a felfedezéstől való örökös félelmet, azt a folytonos rettegést, hogy valamely baklövés feltárja az illető ürességét; hogy valamely kézimunka hiányos része napfényre jön; hogy egy elálló fül elárulja az oroszlán bőrébe bújt szamarat. Így beláthatjuk, hogy semmi más lehető eljárás sem olyan munkamegtakarító, mint az alapos tanulás és a gondos művelődés.”

Az alapos tanulmányozás és a lelki élet folyamatos művelése révén a kegyelem által megismert igazság sok-sok gyönyörűséges vidéke tárul elénk újabb és újabb szépségek megismerésére hívogatón. Péter apostol azt mondja, hogy „bár ismeritek”, és az „igazságban szilárdak vagytok”, mégis fontos a buzdítás, az ébresztgetés.

Az igazság megismerhető az ige hallgatása által (2Pét 1: 12-15)

Az apostol emlékeztető szolgálata nem más, mint igehirdetés – elmondása, felelevenítése annak, amit hallgatói illetve levelének olvasói már rég hallottak és befogadtak. A szilárd hívő ember megfásulttá válhat, az igazságot ismerő megrekedhet, ezért szükséges hallani az igét testvéreinktől, Isten megbízottaitól. Az újra és újra elmondott krisztusi üzenet, mivel megújító, ébresztő hatalma van, nem lehet unalmas a hívő számára. Péter az ige hirdetését tartja legfőbb foglaltosságának, „míg ebben a földi porsátorban” van. Az „ébresztés” itt az ébrenlét fenntartását és fokozását jelenti. Érdemes lenne összeszámolni, hogy hány alkalommal hallunk igehirdetést egy esztendőben. Ahhoz képest sokkal szilárdabbaknak és sokkal éberebbeknek kellene lennünk, és az igazságot is sokkal jobban kellene ismernünk. Az apostolok idejében is hasonlóképpen volt ez a hívők között, ezért Péter, amint azt a 13-ik versben olvassuk, „helyesnek” és szükségesnek tartja a testvérek folyamatos emlékeztetését.

A tiszta ige hiteles hirdetői még holtuk után is beszélnek. A fennmaradt emlékek fokozott érzelmi állapotba hozhatják, és változásra, cselekvésre késztethetik az emlékezőt. Péter tisztában van ezzel a lehetőséggel is, ezért nem lankad a testvérek bátorításában, tanításában, a példamutatásban. Van eset, hogy az elhangzott ige csak hosszú idők múltán hozza meg a gyümölcsét, de sohasem tér vissza az Úrhoz üresen (Ézs 55: 11).

Aki tehát növekedni akar az igazság ismeretében, hallgassa örömmel, nyitottsággal és változásra készen a tisztán hirdetett igét!

Komolyan kell-e venni azt a tiszta igehirdetést, amelyet egy kifogásolható életű személy mond el? Mit tanít erről az Úr Jézus? Hát Pál apostol?

Az igazság megismerhető a személyes átélések által (2Pét 1: 16-18)

A Bibliából megismert és a gyakorlatban megélt igazságok is megerősítésünkre szolgálnak. A tapasztalat, az átélés révén rácsodálkozhatunk az igazság újabb oldalakról megvilágított szépségeire. Az ige hallgatása annak megcselekvése nélkül csak romlást és kárhozatot von maga után. Azonban ha nyitottak és engedelmesek vagyunk, a gyakorlatban tapasztaljuk meg, hogy valóban működnek mindazok a dolgok, amiket a Szentírásból megértettünk – és ezek a megtapasztalások dicsőítésre, újabb élet-odaszánásra serkentenek.

Hogy az igazságot jobban megismerhessük, látó, lelki szemekre van szükségünk, valamint a Lélek hangját meghallani alkalmas, lelki fülekre. Péter tudta az igazságot, hogy Mestere nem más, mint az élő Isten fia. Tanítványsága kezdetén hangot is adott ezen meggyőződésének. De volt egy nap, amikor saját fülével hallotta az Atya bizonyságtételét. A megdicsőülés hegyén társaival együtt látott is valamennyit a Fiú isteni dicsőségéből. Ha alkotásainak értelmes vizsgálata révén a racionális ember számára is megismerhető a hatalmas Isten, mennyivel inkább azok számára, akik hit által elfogadták, és tudják, hogy „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk!” Isten jelenléte mindenütt megtapasztalható, munkálkodásában mindenütt tetten érhető a hívő ember számára, aki a Szentírásban kijelentett igazságokhoz szabja életét. A naponkénti találkozás az Istennel munka, utazás, pihenés közben is a megismert igazságok másokkal való megismertetésére ösztönöz. Mi sem „kitalált meséket követve” ismertetjük meg embertársainkkal a Krisztus útját, hanem elsősorban az ige kijelentése, másodsorban pedig a saját tapasztalataink alapján.

Hogyan lehet Isten hangját meghallani, jelenlétét megtapasztalni munka közben, nem hívők között? Milyen hatása van életedre, amikor a gyakorlatban tapasztalod meg a Biblia szavának igaz voltát?          

          

Az igazság megismerhető az ige tanulmányozása által (2Pét 1: 19-21)

Az ige hallgatása (amikor mások hirdetik, a nekik adatott bölcsesség mértéke szerint), az ige tanulmányozása (amikor te magad foglalkozol a Bibliával a neked adatott világosság mértéke szerint) és az ige megélése – ez az útja az igazság megismerésének, és az ismeretben való növekedésnek. Péter apostol buzdítja a testvéreket, hogy figyeljenek a sötét helyen lámpásként világító, prófétai beszédre, amelynek eredete maga Isten. Képzeljük csak el, hogyan figyel a sötétben lámpást hordozó vándor! Milyen körültekintéssel, fáradtsága ellenére is milyen éberen, milyen kitartóan! Az ige lámpását azonban nem mi hordozzuk, hanem ő megy elől, ő mutatja az utat – vagyis tulajdonképpen ő hordoz, ő vezet minket át a földi életen, mert „sohasem ember akaratából származott”, és ember nem uralkodik rajta. Utat mutat, megláttatja a veszélyeket, távol tartja a sötétséget, bíztat és melegít. Ha nem figyelünk rá, rosszul tesszük – mi magunk látjuk a kárát. Eljön az az idő is bizonyosan, amikor felragyog a fényes hajnalcsillag, és az igazság napja teljes pompájában tündököl majd örökkön örökké. De addig az ige szerint élni, és mind jobban megismerni az igazságot komoly feladatunk – önmagunk érdekében, és Urunk dicsőségére.

Az igazságot alaposan nem ismerő, gyenge hívő ember igyekszik fenntartani az erő, a tapasztalat, az egyenesen járás látszatát, hogy így szerezzen tisztességet magának. Azonban hamar megütközik, és nehezen talál a homályból kiutat. Az igazság ismeretében való előhaladás mindinkább azt eredményezi, hogy Krisztus felé forduljon, és Őrá kívánjon hasonlítani. Az ige természetének, az ige szavainak alázatos és engedelmes tanulmányozása az élet minőségének megváltozását eredményezi, és áldott, sok gyümölcsöt terem az örökkévalóság számára.

Milyen gyakran, és milyen módszerrel tanulmányozod az igét? Miben mutatkozik meg az igetanulmányozás hatása az életedre?

Elhívatásunk az igazság megismerése

Alapige: 2Pét 1: 12-21

Központi bibliai igazság: Az igazság minél mélyebb megismerése – melyben eszköz az igehallgatás, a megértett dolgok  gyakorlatba ültetése és az igetanulmányozás – minőségi lelki életet eredményez.

Aranymondat: „Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.” – 2Pét 1: 16

A tanítás célja: A résztvevők felismerjék, mennyire fontos minél alaposabban megismerni a Bibliában kijelentett tökéletes és elégséges igazságot az állhatatosság és a lelki növekedés érdekében.

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése 

Teológiai kollégiumban tartott előadást Billy Graham, amikor az egyik hallgató, akit látszólag fárasztott a hosszú tanítás, közbeszólt: „Ha ön az én koromban volna, szívesen töltene ennyi időt tanulással?” Graham így válaszolt: „Fiatal barátom, momentán nem tudok elképzelni a maga számára jobb időtöltést, mint a kapott képességeinek kifejlesztését. Ha azt a parancsot kapná, hogy vágjon ki egy fát, és kapna hozzá egy finom acélból készült baltát, ami azonban tompa és életlen, senki sem mondaná, hogy a balta kiélesítésére szánt idő hiábavaló. Maradjon az előadásokon, és élesítse a baltáját!”

Amellett, hogy az üdvösség útját megismerjék, Isten gyermekeinek sok-sok, egyénre szabott feladatuk van, amelyek által kiteljesedik, és lelki minőségében egyre magasabb szintre emelkedik az életük. Ilyen feladat az például, hogy ugyanazzal a lelkülettel szolgálják Istent és a rájuk bízottakat, mint ami a Krisztus Jézusban is megvolt; hogy járjanak a számukra előre elkészített jócselekedetekben; hogy akár esznek, akár isznak, mindent Isten dicsőségére tegyenek. Tehát a bibliai igazság megismerése nem csupán egy intellektuális folyamat, hanem elsősorban személyes kapcsolat kérdése a Jézus által Atyánkká lett, Teremtő Istennel. E tényből kiindulva beszélgessetek röviden arról, miért nem elegendő annak az igazságnak a puszta ismerete és hit általi elfogadása – ami egyébként nagyon sok embert jellemez –, hogy Isten létezik! Itt lényeges tisztázni az általános kegyelem (ti. Isten esőt és napfényt ad igazaknak és gonoszaknak egyaránt, vagyis hitüktől függetlenül gondoskodik az emberekről; alkotásainak értelmes vizsgálata révén bárki sokat megtudhat Róla) és a „speciális kegyelem” (Isten egyénre szabott munkája – igéje és Szentlelke által – az Ő gyermekének üdvösségre jutása és a hitben való növekedése érdekében) között!

Mai igeszakaszunk fényében láthatjuk, hogy a megismert Igazság (vagyis a Krisztus) ismeretében a tiszta igehirdetés hallgatása, a megértett üzenetek gyakorlatba ültetése, valamint a személyes igetanulmányozás révén juthatunk mélyebbre.        

              

Bibliatanulmány és alkalmazás

Az igazság megismerhető az ige hallgatása által (2Pét 1: 12-15)

Péter apostol élete értelmének és legnagyobb feladatának azt tartotta, hogy a hívőknek az igehirdetés általi ébresztgetése és ébren tartása által dicsőítse az Istent. Isten munkájában, amit az emberek között végez, a Szentírás kánonjának lezárása óta semmi sincs, ami az írott kijelentést felülírná, ami ne lenne vele összhangban. Éppen ezért a hívő emberek számára létfontosságú az igei tanítás és bizonyságtétel hallgatása, komolyan vétele. Az ige megszilárdít a „közöttünk jelenlévő igazságban” (12v.) – tehát amellett, hogy egyénenként erősít, lelki közösséget is formál és táplál. Az apostol határozott elkötelezettségét az ige hirdetése mellett olyan kifejezések igazolják, mint pl. „ezekre mindig emlékeztetni foglak” (12v.), „helyesnek tartom, hogy... ébresztgesselek” (13v.), „tudom” (14v.), „igyekszem” (15v.). Nem az a vágya, hogy halála után az ő személyéről, hanem az általa hirdetett igazságról emlékezzenek meg a testvérek úgy, hogy az átformáló hatással legyen életükre, és erősítse a hitüket. A „porsátorban” élő keresztyénnek sokféle kihívással kell szembenéznie a lelki és a fizikai színtéren egyaránt. Emlékeztesd a résztvevőket azokra az isteni elvárásokra, amikkel a múlt alkalommal tanulmányozott igeszakasz szembesíti a hívőket!

Alkalmazás: Mik azok a tényezők, amik miatt unalmasnak tartunk egy-egy igehirdetést? Milyen áldásai vannak a közösségben és az egyedüllétben (technikai eszközök segítségével) megélt igehallgatásnak? Térjetek ki a lényeges különbségekre is mind pozitív, mind negatív oldalon!                  

                

Az igazság megismerhető a személyes átélések által (2Pét 1: 16-18)

Péter bizonyságtétele személyes átélésen alapult, ugyanis nem csupán mások beszámolójából tudott a Megváltóról, hanem társai – vagyis hiteles tanúk –  jelenlétében „együtt volt” (18v.) vele a megdicsőülés hegyén is. Fülükkel hallották Őt, akárcsak az Atya hangját, és szemükkel látták a csodadolgokat. A heves vérmérsékletű, a hajdan földi nyereségekre összpontosító, másokat kisebbrendűnek tartó, a hazugságra és a képmutatásra is rávetemedni kész Péternek hosszú utat kellett megtennie, míg a szelídlelkűséggel gyakorolt, testvérek közötti szolgálat lelki magaslataira eljutott. Krisztus szavainak, az igének a komolyan vétele átformálta őt, és fokozatosan alkalmassá tette a mártíromságra is. Jézus megígérte az övéinek, hogy a világ végezetéig velük lesz – nem csupán gondoskodásával, hanem Lelke általi, megtisztító, vigasztaló, nevelő, minden, megismerni szükséges igazságra elvezérlő jelenlétével. Az ige gyakorlatba ültetése révén mindig a Krisztus ismeretében jutunk mélyebbre, és vannak átélések, amik az ige jobb megértéséhez, és az abban való gyönyörködéshez segítenek közelebb. Így épül fel a gyakorlati hívő élet az igébe vetett hit, az ige iránti feltétel nélküli engedelmesség, és az abból fakadó gyümölcstermés elemeiből a kegyelem munkája szerint.

Alkalmazás: Miért elégtelen és veszélyes a tapasztalatokra épülő hit (pl. „Hiszem, hogy Isten tud gyógyítani, hiszen már átéltem!”)? Miért fontos személyes életünkre és más (hívő és nem hívő) emberekre nézve, hogy az igazság mélyebb megismerésének folyamata a gyakorlatban, látható formában is megmutatkozzék?                          

          

Az igazság megismerhető az ige tanulmányozása által (2Pét 1: 19-21)

     Az apostolok idejében, és még jóval az után is,  nem vehették úgy kézbe a teljes Szentírást a hívők, mint ahogyan most mi tehetjük. Hitüket elsősorban az elhangzó bizonyságtételek és tanítások erősítették. Most azonban, a kánon lezárása után azt tartjuk, hogy a Biblia „az a legmagasabb rendű értékegység, amellyel az emberi eljárást, hitet és véleményt mérni kell” (Baptista Hitvallomás, 1972). Péter a Lélek által fontosnak tartja teljes meggyőződéssel („egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet” – 19v.) kijelenteni, hogy az Istentől származó, emberi csatornákon keresztül közvetített üzenet ihletett (21v.), tévedhetetlen (20v.) és hasznos, mint a „sötét helyen világító lámpás” (19v.). Ez azt jelenti, hogy igaznak kell tartani, komolyan kell venni, és az életünk minden tudatos pillanatában követni kell az igét. Nem elegendő tehát az, ha az ige fundamentumára hivatkozó tanításokat és bizonyságtételeket hallgatjuk – személyesen kell tanulmányoznunk azt, hogy ekképpen az igazságnak alaposabb ismerői legyünk, és az Úrtól kapott, egyéni feladatunkat a magunk helyén betölthessük.  Sokszor fáradalmas munka, és kevesebb időt szánunk rá, mint amennyit lehetne, pedig elengedhetetlen feladat. Fontosabb, mint a favágáshoz a fejszeélezés.

Alkalmazás: Szánjatok időt arra, hogy a csoporttagok egyéni bibliaolvasási és –tanulmányozási módszereiről, szokásairól beszéljetek! Miért nem elegendő csak hallgatni az igét; miért kell egyénileg is tanulmányozni azt? Ajánljatok egymásnak elérhető, megbízható eszközöket a bibliatanulmányozáshoz (lexikonok, szótárak, kommentárok stb.)!

Összefoglalás:

-          Isten azt akarja, hogy gyermekei az igazság ismeretében mind mélyebbre jussanak, és ezáltal erősödve gyümölcsöt teremjenek - az igehirdetés hallgatása ehhez egy igen fontos lehetőség

-          az igazság ismeretében való elmélyülés úgy valósulhat meg, ha az ige szavának és szellemiségének magunkat alárendelve a gyakorlati hívő életre törekszünk

-          az igetanulmányozás megóv a felszínességtől oly módon, hogy a Szentlélek befogadó képességünkhöz mérten világítja meg a megismernünk szükséges igazságokat        

          

        

 

        

Elhívatásunk, hogy kiálljunk az igazság mellett (II.Pét 2: 1-22)

Elhívatásunk, hogy kiálljunk az igazság mellett

DIÁK FÜZET 

Alapige: 2Pét 2. 1-22

Központi bibliai igazság: Az igazság nem más, mint Krisztus és a krisztusi élet – emellett kell minden hívőnek határozottan kiállnia, és minden mást elutasítania, ami igazság címkével ajánlja magát. 

Aranymondat: „Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” – 2Thessz 2: 15

 Mostani korunk a kiállások, a helytállások kora. Saját igazuk érdekében hatalmas tömegekbe szerveződve utcákra vonulnak az emberek, és szónokolnak, kiabálnak, jelszavakkal és ábrákkal tele táblákat rázogatnak, zászlókat lengetnek – vagy csak néma, csendes lépdeléssel adnak „hangot” igazságuknak, sérelmeiknek. Az igazság képviselőjének tartja magát az is, aki követel, és az is, akitől követelnek. Jó érvek sorakoznak fel mindegyik oldalon.

Amikor két testvér állandó civakodását megelégelte az édesapa, leültette őket – egyiket az asztal egyik, másikat pedig az asztal másik végébe. Középre letett egy korsót, és megkérdezte a fiúkat, hogy mit látnak. Az egyik azt mondta, hogy egy korsót, festett galambbal az oldalán. A másik azt mondta, hogy egy korsót, festett tulipánnal az oldalán. Ezzel próbálta szemléltetni, hogy az igazságnak két oldala van, és néha engednünk kell a magunkéból, és meg kell ismernünk a másik oldalt is. Szép, nemes és ha megfogadják, áldásos következményeket hozó gondolat – emberi síkon.

Azonban az isteni igazságok esetében másként áll a helyzet. Amit Isten jónak mond, az jó. Amit Isten bűnnek nevez, az bűn. Amit Isten a helyes útnak mond, az a helyes út – bárhogy is érveljenek másként az emberek. Az isteni igazság semmiféle magyarázkodással ki nem játszható, meg nem változtatható, és csak egyetlen oldala van. Jézus Krisztus önmagáról jelentette ki, hogy Ő az igazság, Ő az egyetlen út az Atyához, és Ő az élet is. Aki úgy él, hogy nem oltatott be a Krisztusba, nem is él igazán, az igazságot nem ismerte meg, és a kárhozat útján halad. A humanizmus nemes gondolatai, az etika által előírt vagy megfogalmazatlan magatartásformák is mind-mind tartalmatlanok Krisztus nélkül. A valódi Krisztust személyesen megismerni, s aztán Őt egyre jobban és jobban megismerni az Ő szavának való engedelmesség göröngyös, mégis gyönyörűséges útján – ezt jelenti az igazságban való járás. Egyszóval Krisztus és a krisztusi élet az igazság. Emellett az igazság mellett kell minden hívőnek határozottan kiállnia, és minden mást elutasítania, ami igazság címkével ajánlja magát.

Péter apostol rámutat, milyen áldásokkal jár, ha valaki megismeri az igazságot, és megmarad abban, ugyanakkor szemléletesen vázolja föl az igazságtól elfordulók szörnyű állapotát és még szörnyűbb vesztét.      

Az igazság mellett kiállók jutalmat nyernek (2Pét 2: 1-9a)

„Közöttetek is lesznek...” – mondja az apostol. Ez a „közöttetek” egy áldott közösséget, egy elkülönült kis csoportot takar, melyben krisztusi egységnek és összhangnak kell uralkodnia. Úgy szól a hívők gyülekezetéhez, mint egy kiváltságos helyzetben lévő csoporthoz, melyben erős és erőtlen, régi és olyan tagok, akik „nemrégen szakadtak el a tévelygésben lévőktől” egyaránt megtalálhatók. Az igazság kőszikláján állnak valamennyien, és azok a tanítások éltetik, amiket a Szentlélek által ihletett levelek és bizonyságtételek révén fogadtak be. A szentségre való törekvésben és a krisztusi tanításban való egység azonban megbomlani látszik, mert belopóztak – és a jövőben is be fognak lopózni – olyan emberek, akik nem a Krisztus útját járják, és arra igyekeznek, hogy minél többeket megtévesszenek szabadosságra épülő felfogásukkal és magatartásukkal. Az igazsághoz ragaszkodó és az igazság mellett bátran kiálló és színt valló hívők számára azonban jutalmat készített Isten a mennyekben, de már e földi életre nézve is.

Az egyik ilyen jutalom a kísértésekből való megszabadulás, amiről a 9-ik versben olvasunk. A lelki szabadság, a győzelem terheket leoldó, nagy jutalma ez. Megállni a próbában, a csábítások, csapdák közepette tisztán és feddhetetlenül – drága kincs. Ezzel együtt jár az igaz hívők közösségében való éltető megmaradás, a szolgálatra való feljogosultság és készség ajándéka. „Vétkesek között cinkos, aki néma” – írta Babits Mihály. Nem csupán arra kaptunk elhívást, hogy az igazságot megismerjük, és hogy aszerint éljünk, hanem arra is, hogy megismertessük ezt az igazságot; arra is, hogy nyíltan kiálljunk az igazság mellett, ha egyedül maradnánk is, akárcsak Nóé az ő kortársai között.

Nóéról megjegyzi az ige, hogy az igazság hirdetője volt (5v.). Nagy magányos az ő lelkiségében, akinek figyelmeztető szavára saját családján kívül senki sem hallgatott. Nem csak, hogy a hitből való igazság örökösévé lett (Zsid 11: 7), hanem a fizikai lét számára is megtartotta őt szeretteivel együtt Isten kegyelme a világot elpusztító özönvíz közepette. Péter azt mondja, hogy Isten megkímélte őt, miközben nem volt irgalmas az őskor megromlott világához. Az igazság megismerése, és a belesimulás az igazság egész életet átformálni képes és irányítani kívánó szándékába sok esetben együtt jár fizikai áldásokkal is, az életben maradás felbecsülhetetlen értékű ajándékával is.

A másik példa Lót esete. Megszabadult ő is a pusztulástól, mely a lakhelyéül választott várost érte. Némely megnyilvánulásával kapcsolatban lehetnek fenntartásaink, de a 7-ik versben azt olvassuk róla, hogy „szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől”, és a gonoszság szem- és fültanújaként minden nap gyötrődött lelkében. Tiszta lelkiismeret, erő és szabadulás a kísértések idején, megtartatás – csak egy néhány azon jutalmak közül, amiket Isten ad az igazság mellett kiálló gyermekeinek.

Milyen módon áldott meg Isten, miközben és miután az igazság mellett határozottan kiálltál?

 Az igazság ellenségei büntetést kapnak (2Pét 2: 9b-22)

Az igazság ellenségei sok esetben jólfésült, kellemes beszédű, megnyerő atyafiak képében jelennek meg a hívők közösségében. Nem idegen, furcsa tanokat hirdetők az ilyenfajta emberek, hanem tagok, akik életében az elmélet és a gyakorlat, a kegyesség látszata és annak ereje élesen elkülönül. „Szép szavakkal” (3v.) megtévesztik a testvériséget, jó kapcsolatokat alakítanak ki, részt vesznek a közösségi, szent alkalmakon is – és szennyfoltokként, szégyenfoltokként lakmároznak. Van, hogy előkelő tisztségekre is szert tesznek. Igeszakaszunk „átok gyermekei” (14v.) és „romlottság szolgái” (19v.) megnevezéssel illeti őket. Megtéretlen emberek ők, akiknek főbb jellemzői többek között a pénzsóvárgás (15v.), a paráznaság és testiesség (18v.), üres, fellengzős szólamok (18v.), a bajkeverés. Kutya és disznó természetük nem változott meg. Erkölcsileg talán megtisztultak valamikor, és megtanultak a hívők által elvárt módon viselkedni, de a belsőjüket nem Krisztus, és nem a Szentlélek töltötte ki. Az igazság útjáról információ szintjén tudomásuk volt, de rajta igazán soha nem jártak. Az ilyeneknek „ez utóbbi állapotuk rosszabb lesz az elsőnél” (20v.). Egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek az Istentől való távolság posványába, és igyekeznek másokat is magukkal rántani. Ez az állapot már komoly büntetés.

Egy gyümölcstelen, sokféle undoksággal, képmutatással terhelt élet lezárásaként büntetés lesz számukra az örökkévalóságba való átköltözés is. Oktalan állatok módjára fognak elpusztulni, mondja a 12-ik vers – dicstelenül és teljes reménytelenségben. Utolsó pillanataik e földi létben borzalmasak lesznek, mert megsejtik, hogy számukra „a sötétség homálya – vagyis az örök szenvedés, a kárhozat – van fenntartva” (17v.).

Péter óvva inti a hívőket, hogy ne vállaljanak közösséget az ilyen hamis atyafiakkal, hanem minden körülmények között maradjanak meg az igazságban, és bátran álljanak ki mellette.

Hogyan értelmezzük a „víztelen források” (17v.) kifejezést? Mik azok a leggyakoribb megnyilvánulások, amikkel az álhívők leginkább kárt tesznek gyülekezeteinkben? 

Elhivatásunk, hogy kiálljunk az igazság mellett

TANÁRI FÜZET 

Alapige: 2Pét 2: 1-22

Központi bibliai igazság: Az igazság nem más, mint Krisztus és a krisztusi élet – emellett kell minden hívőnek határozottan kiállnia, és minden mást elutasítania, ami igazság címkével ajánlja magát. 

Aranymondat: „Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” – 2Thessz 2: 15

A tanítás célja: A résztvevők elkötelezzék magukat a Krisztus Jézus által kijelentett igazságban való megmaradás, és az igazság nyílt felvállalása mellett.

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése

A magukat keresztyénnek vagy kereszténynek tartó felekezetek és csoportosulások száma több ezerre rúg. Egyetlen közös jellemzőjük az, hogy mindenik a saját maga tanait és gyakorlatait tartja az igazsághoz legközelebb állónak. Azonos felekezethez tartozó gyülekezetek között is hatalmas különbségek vannak, aminek fő okaiként leginkább a földrajzi elhelyezkedést és a kulturális hatásokat szokás megnevezni. Egy helyi gyülekezetben is lehetnek különbségek az igeértelmezésben, hiszen „tükör által homályosan látunk”, és a következő alkalommal látni fogjuk, amint Péter maga is bevallja, hogy a Pál írásaiban „van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak” (2Pét 3: 15-16). De hogy az Isten személyéről, üdvösségszerző munkájáról és a krisztusi életmódról másképpen gondolkodjanak a tagok, az megengedhetetlen. A lényeges, alapvető dolgokban biblikus módon egységnek kell lennie, ellenkező esetben a gyülekezet, mint a kihívottak közössége éppen az életet jelentő tartalmáról mond le. A gyülekezet tagjainak óvakodniuk kell attól, hogy akár a maguk, akár a közösség életét eretnekség fertőzze meg, mert az még veszélyesebb, mint a szkhiszma (gör.), vagyis a szakadás. A haireszisz szó eredeti jelentése „választás, döntés”, következésképpen az eretnekség azt a tanítást, vallásbölcseleti irányzatot jelenti, amely mellett önként döntenek a megtévesztett emberek. Az eretnekség, mely az áldások elnyerésének legbiztosabb útjaként határozza meg magát, legtöbbször alattomos módon szivárog be a hívők közösségébe. Isten személyét, üdvözítő munkáját és a Szentírás tanításával összhangban megélt lelkiséget veszi célpontba, és támadja, kiforgatja, megkérdőjelezi a kinyilatkoztatott igét. Ha már az első században, a Krisztus tanúinak, a pünkösd átélőinek és az apostolok korának első gyülekezeteiben felbukkantak a Sátán szolgái, ne csodálkozzunk azon, hogy kétezer esztendő után annyiféle eretnek irányzat, hamis tanítás burjánzik és élősködik a keresztyénség testében! Beszéljetek róla, miért nem eretnekséggel állunk szemben, amikor például az egyik testvér a feltétel nélküli kiválasztást, a másik pedig az ember szabad döntését hangsúlyozza; amikor egyik a kegyelemben való megmaradás bizonyosságát, a másik a kegyelemből való kiesés lehetőségét hiszi; amikor egyik jelképesen értelmezi az ezeréves birodalomról szóló igéket, a másik pedig szó szerint! A csoport tagjai soroljanak fel olyan valós eretnekségeket, amelyekkel nem idegen csoportosulásoknál, hanem a saját felekezetük gyülekezeteiben (a helyet nem muszáj megnevezni) találkoztak! Hogyan kezelték a testvérek ezeket a helyzeteket?                          

  

Bibliatanulmány és alkalmazás

Az igazság mellett kiállók jutalmat nyernek (2Pét 2: 1-9a)

Az igazság melletti elköteleződés két dologban nyilvánul meg, és e kettő szorosan összetartozik: határozott megtagadása és elutasítása mindannak az ige kijelentésétől és szellemiségétől idegen tanításnak, amely a személyes hitet próbálja megingatni, és a Krisztus követését megakadályozni, valamint nyílt vállalása az egyértelmű és elszánt harcnak az eretnekség lényege és térhódítása ellen. Sok gyülekezeti tag nincs felvértezve a tévtanítás felbukkanásának esetére, ezért Péter apostol által a Szentlélek egyrészt úgy mutatja be a látható gyülekezetet, mint egy kikezdhető közösséget: „közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni” (1v.); „sokan fogják követni kicsapongásaikat” (2v.); „benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani” (3v.). A tévtanítások miatt végleg elbukó és szellemi-fizikai értelemben fertelmeskedő gyülekezeti tagokról, akárcsak a hamis prófétákról a fejezet végén kiderül, hogy az „Urat, aki őket megváltotta” (1v.) – vagyis lehetőséget szerzett nekik a megtérésre – sohasem ismerték meg igazán. A hívők gyülekezetén a pokol kapui sem vehetnek diadalmat, de ez nem jelenti azt, hogy az igazakat nem lehet „szép szavakkal” (3v.) kifosztani anyagi javaikból, vagy a lelki egység biztosította áldásokból.

Az igazságban való megállás és az igazság mellett való kiállás nagy kihívás ugyan mind a világi színtéren, mind pedig az állandó támadásoknak kitett gyülekezetben, de minden bizonnyal megélhető, hiszen az Ószövetség is számos példát sorakoztat fel ennek alátámasztására. Ezek közül Nóé és Lót lelkiségét és magatartását idézi fel Péter apostol. Olyan emberekét, akik kortársaik között és miatt sok csalódást, gyötrelmet és gúnyt megélve igaz lélekkel élték meg a megpróbáltatások és nagy küldetésük idejét. Jutalmuk Isten naponkénti, hathatós segítsége volt, és a pusztulástól való megszabadulás. Péter apostol által azt is megigérte a Szentlélek, hogy ha igyekeznek még jobban megerősíteni elhívatásukat és kiválasztásukat, dicsőségesen – nem pedig, mint egy tűzön keresztül (1Kor 3: 15) – fognak bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába (2Pét 1: 11).

Alkalmazás: Az egyik gyülekezetben többek között úgy védekeztek a tévtanítások ellen, hogy ha bizonyságtételben vagy tanításban valami nem egyértelműen bibliai gondolat hangzott el, a vezetők az istentisztelet után azonnal tisztázták a felmerülő kérdéseket a teljes gyülekezet előtt. Hogy történhet meg az, hogy a hívők között tévtanító bukkanjon fel? Mi a helyes eljárás, amikor eretnekséget észlelünk a gyülekezetben?                

                  

Az igazság ellenségei büntetést kapnak (2Pét 2: 9b-22)

Soroljuk fel az igéből azokat a kifejezéseket, amik bizonyítják, hogy a Péter által említett eretnekek sohasem voltak újjászületett, Szentlélek által betöltött emberek! („gonoszok” – 9v., olyanok, „mint az oktalan állatok, amelyek természettől fogva megfogásra és levágásra valók” (12v.), „szennyfoltok és szégyenfoltok” (13v.), „átok gyermekei” – 14v., „romlottság szolgái” – 19v., kutyák és megfürdött disznók – 22v. stb.). Ezek az emberek „kapzsik” (3v.), „vakmerők, elbizakodottak” (10v.), gyönyörködnek a dőzsölésben (13v.), kéjencek (14v. és 18v.), rabok (19v.). Nem látható tulajdonságok ezek, hanem a hamis tanítók belső világának röntgenképe. Kívülről megnyerő modorúnak látszó, kedvességet és jóindulatot tanúsító emberek, akik „szép szavakkal” – de az érett hívők fülét sértő „üres, fellengzős szólamokat hangoztatva” (18v.) – népszerűségre tesznek szert; lelki erőt és felhatalmazást színlelve „dicsőséges hatalmakat káromolnak” (10-12v.); részt vesznek a közösségi étkezéseken, és felkarolni látszanak – pedig valójában behálózzák – „azokat, akik nem régen szakadtak el a tévelygésben élőktől” (18v.).

Az ige rettenetes büntetést helyez kilátásba a tévtanítók számára. Életük már most átok alatti rabszolga-élet (19v.), és állapotuk egyre rosszabb lesz (20v.) már e földön, mert „büntetések között” rohannak az ítélet napja felé (9v.). „Gyors pusztulást hoznak magukra” (1v.), és fenn van tartva számukra a sötétség örök homálya (17v.).

Alkalmazás: Lényeges, hogy ne a jutalom ígérete, vagy a büntetéstől való félelem, hanem egyedül a Krisztus iránti hála és ragaszkodás formáljon minket az igazság bizonyságtevőivé a sokféle kihívással, eretnekséggel szemben! Van-e jogunk a tévtanítást hirdetőre kimondani az ítéletet, hogy „átok gyermeke?” Milyen lelkület és célok kell, hogy vezéreljenek a tévtanítókkal szembeni kiállásunk és intézkedéseink során? Lehet-e egy újjászületett hívő tévtanító?

 

 Összefoglalás:

-          a hívők a közösségben is ki vannak téve a tévtanítások támadásának, de ha megmaradnak az igazságban, és kiállnak mellette, jutalomban részesülnek

-          a tévtanítók, akik nem újjászületett emberek, és sohasem fognak újjászületni, Isten előtt utálatosak, és már a földön büntetésben részesülnek  

           

Elhívatásunk, hogy várjuk a mi Urunk visszajövetelét (II.Pét 3: 1-18)

Elhívatásunk, hogy várjuk a mi Urunk visszajövetelét

 DIÁK FÜZET

Alapige: 2Pét 3. 1-18

Központi bibliai igazság: Jézus bizonyosan visszajön, és azt akarja, hogy várakozási időnk az Ő akaratának való engedelmességben töltött, minőségi idő legyen.   

Aranymondat: „Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.” – 2Pét 3: 14

Az idős suszterhez látogatók érkeztek. Látták, hogy buzgón munkálkodik, de azért megkérdezték tőle: „Mit csinál, bácsi?” Nyugodt hangon, mosolygó szemmel válaszolta: „Várom az Úr Jézust, és közben megfoltozok egy-egy cipőt.” Válaszában a hívő ember életprogramját fogalmazta meg. Elsődleges dolgunk ugyanis az, hogy Isten és emberek előtt való tiszta, szabad lelkiismerettel várjuk vissza a mi Megváltónkat, s közben végezzük mindennapi munkánkat azzal a hozzáállással, ami Őt megdicsőíti. Péter apostol második levelének harmadik fejezetében emlékezteti a testvéreket az Úr visszajövetelére vonatkozó ígéretekre, és kitartásra, türelmes várakozásra bátorítja őket. Folyamatos adventről beszél, az élet minden területét meghatározó készenlétről, amely egyik fő jellemvonása kell, hogy legyen a hívő embernek. Mai igénk három kérdést válaszol meg az eljövendő dolgokkal és azok várásával kapcsolatosan. Fontos tudnunk, mi az pontosan, amit várunk, mi az, aminek a jövőben mi is bizonyosan részesei leszünk. Fontos tudnunk azt is, hogy miért kell nekünk tudatosan a jövőbe tekintenünk úgy, hogy általa egész jelenünket ennek a reménységnek és bizonyosságnak fényében éljük meg. Várakozásunk tárgya és oka mellett elengedhetetlenül fontos tudnunk azt is, hogy milyen módon töltsük a kiszabott időt ahhoz, hogy az a nap ne tolvaj módra lepjen majd meg bennünket.     

Mit várunk? (2Pét 3: 1-13)

A felelet nagyon egyszerű: Jézus Krisztus dicsőséges, második eljövetelét, hatalma és uralma egyértelművé válását mennyeiek, földiek és föld alatt valók előtt. Azonban, amíg ezt várjuk, számítanunk kell a gúnyolódó hitetlenek csípős megjegyzéseire és fellengzős kérdéseire is. Ezek a megnyilvánulások az éretlen, gyenge hívőt megrémíthetik, elhallgattathatják, sőt elgondolkodtathatják: „Lehet benne valami. Csakugyan úgy van az, hogy mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől  fogva van.” Péter által figyelmeztet a Szentlélek, hogy a Krisztust váróknak a támadásokra is számítaniuk kell. Éppen az a tény is, hogy a gúnyolódók száma egyre nő, bizonyítja azt, hogy közel az ítélet napja. Amint a Nóé idejében sem vettek észre az emberek semmit, úgy az Úr eljövetele előtt is megkeményednek, és „szándékosan meg is feledkeznek róla”, hogy egyszer már volt egy rettenetes, víz általi ítélet a föld lakosai fölött. Számítunk tehát a megvetésre, a csúfolkodók hadának támadásaira, és ez csak javunkra és megerősödésünkre szolgál.

Várjuk a látható világ teljes pusztulását. Ezt a pusztulást már sokan megsejtették és hirdetik a Biblia kijelentéseit komolyan nem vevők között is. Ám nem természeti katasztrófa lesz az, ami végigsöpör majd a földön, nem is egy törvényszerűség megszűnésének következménye az űrben, hanem az anyag elemeinek megolvadása, felbomlása és teljes pusztulása az Úr parancsszavára. Péter apostol által már közel két évezrede az atommaghasadás lehetőségének felfedezése előtt nyilvánvalóvá tette Isten, hogy tűz által miképpen semmisül majd meg ez az átok alá rekesztett föld, és a látható, anyagi világ egésze.

Várjuk az új ég és új föld megjelenését, mert Isten megígérte, hogy mindent újjá tesz. Az igazság fog uralkodni ebben az új világban, és semmi sem lesz, ami az igazság, a szentség tökéletességét a legkisebb mértékben is megzavarhatná. Hittel megragadható, emberi képzelőerővel meg sem közelíthető, dicsőséges állapot várományosai vagyunk.

Milyen téves elgondolásokkal találkoztál már a „világ végével” kapcsolatban? Milyen válaszok fogalmazódtak meg benned?            

Miért várjuk? (2Pét 3: 14-16)

Azért várjuk az Úr Jézus eljövetelét, és azért számítunk rá bármelyik pillanatban, mert tudjuk, hogy az Ő igazságával való szembesülést egyetlen ember sem kerülheti ki. Ez a tudat és igaz hit határozza meg gondolkodásmódunkat, életvitelünket, testi-lelki mivoltunkat. Várjuk Őt, mert megtapasztaltuk, milyen a tisztátalanság, az elveszettség állapotában lenni – és habár új életet nyertünk vére árán, képtelenek vagyunk tökéletesen tiszták és feddhetetlenek  lenni. Az Ő kegyelme által tekint Isten szenteknek már most, de amikor Jézus visszatér, teljesen megszabadulunk majd mindentől, ami e létben teher, bűn, törvényszegés, igazságtalanság volt bennünk. A tökéletesség állapotát fogjuk teljes örömében és dicsőségében megélni. Azért várjuk az Urat folyamatosan tisztulásra és szent életre törekedve, mert óhajtjuk a tökéletlent tökéletesre felcserélni; mert nem csupán részlegesen és töredékesen kívánjuk dicsőíteni Megváltónkat, hanem mennyei kiteljesedésben.

A 13-ik versben olvastuk, és a következőkből is egyértelművé válik, hogy az új világban igazság fog uralkodni. Várjuk ezt, mert az igazságtalanság és a hamisság világában élünk; abban a közegben, amelyben erős támadásoknak és kísértéseknek vagyunk kitéve pillanatról pillanatra. A lelki, nemes harc idejét éljük újjászületésünk pillanatától, és sok sebet kapunk, gyakran kimerülünk. Az igazság országában megszűnünk minden fáradalmunktól, és a győztesek örömét éljük majd szüntelen.

Várjuk, mert – valljuk be – sokszor kényelmesek és megkeseredettek vagyunk, és szabadulni szeretnénk végre. De Krisztus eljövetelének látszólagos késlekedése az Ő hosszútűréséről beszél, és ezt kiváltságnak, üdvös dolognak kell tartani. Kiváltság ez a várakozási időszak, mert bizonyságtételünkkel eszközök lehetünk mások hitre jutásában, lelki növekedésében. Habár a magunk részéről siettetnénk az Úr Jézus eljövetelét, mégis hálásak vagyunk, hogy ez nem következett még be, mert még sokan tévelyegnek szeretteink, barátaink, ismerőseink közül. A mi várakozásunknak aktív várakozásnak kell lennie, melyben minden munkánk és megnyilvánulásunk tudatosan és élő reménységgel az Ő akaratának való engedelmességre összpontosít. Ez a békességes készenlét távolról sem a bűntelenség és tökéletesség állapotát jelenti, hanem a minden érdem nélkül való örökbefogadottság kegyelmi állapotát.

Lehet-e bűn e földi életből való elköltözés vagy az Úr eljövetele utáni sóvárgás? Ha igen, milyen esetekben?             

Hogyan várjuk? (2Pét 3: 17-18)

Péter beszél a várakozás mikéntjéről is mind fizikai, mind pedig lelki vonatkozásban. Korábban olvastuk, hogy „szentül és kegyesen kell” (11v.) élnünk. A várakozás idejét abban a tudatban és meggyőződéssel töltjük, hogy Urunk ígéretei mind igazak, és beteljesednek maradéktalanul. Akkor is, ha ennek sok minden és sok mindenki ellentmondani látszik. Úgy várjuk az Ő eljövetelét, hogy ráállunk a megértett igazságokra, és azokhoz szabjuk magunkat, még ha ez a világ szemében bolondságnak látszik is. Minél inkább összpontosítunk az igére és annak gyakorlatba ültetésére, várakozásunk ideje annál inkább tartalmas és minőségi idő itt, az igazságtalanság és romlottság földjén.

Úgy várjuk az Urat, hogy vigyázunk, hogy „az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak.” A helyünkön vagyunk, ébren vagyunk, figyelünk és mozgósítunk – mint az őr a bástyán. Míg ilyen lelkülettel szolgálunk, folyamatosan növekszünk a kegyelemben, az ismeretben.

A kegyelemben való növekedés ebben az esetben a lelki élet egyre magasabbra szárnyalását, egyre minőségibb voltát jelenti. Hogy növekszünk-e ebben a kegyelemben – ami nem az ingyen kapott, üdvözítő kegyelem – tőlünk is nagymértékben függ. Ezért szólít fel az ige a növekedésre. Összegezve: teljes meggyőződéssel, vigyázva, növekedve az ismeretben és a kegyelemben várjuk mi dicsőséges Urunkat.

Az elmúlt hét során mennyire összpontosítottál Jézus eljövetelének várására?  

 

Elhívatásunk, hogy várjuk a mi Urunk visszajövetelét

TANÍTÓ FÜZET

Alapige: 2Pét 3. 1-18

Központi bibliai igazság: Jézus bizonyosan visszajön, és azt akarja, hogy várakozási időnk az Ő akaratának való engedelmességben töltött, minőségi idő legyen.  

Aranymondat: „Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.” – 2Pét 3: 14

A tanítás célja: A résztvevők egyre tudatosabban, állandó készenlétben várják az Úr Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését, hogy a hátralévő időt tartalmasan, maradandó kincseket gyűjtve töltsék el.  

A lecke levezetése

Érdeklődés felkeltése

Az apokalipszis szóval rendszerint a végítéletet és a vele kapcsolatos rettenetes események sorozatát szokták illetni, pedig elsődleges jelentése a függöny lehullása révén feltáruló látványra, megjelenésre utal. Ilyen apokalipszis volt például az elfüggönyözött erkély magasában a császár láthatóvá tétele a feszülten és izgalommal várakozó tömeg előtt. Vagy gondolhatunk a színpadot a közönség elől eltakaró függönyök széthúzására is. Jézus Krisztus visszajövetele is ilyen apokalipszis lesz, amikor minden szem meglátja Őt, azokéi is, akik átalszegezték (Jel 1: 7). Péter apostol úgy nevezi ezt a napot, hogy „az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napja” (7v.), „az Úr napja” (10v.), „az Isten napja” (12v.). Az ószövetségi próféták már rég kilátásba helyezték annak a napnak eljövetelét, amelyen Isten ítélete lesújt az Ő ellenségeire. Péter utal is erre, amikor a hitetlenségben megátalkodottak szavát idézi: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van” (4v.). Az apostol által a Szentlélek feleleveníti a régi próféciákat, de azzal a többlettel, hogy az apokalipszis a Krisztus Jézus megjelenésének napja lesz, aki küriosz (Úr) és Theosz (Isten). A „világ vége” tehát nem csupán egy kozmikus katasztrófa következménye lesz, hanem egy minden részletében megtervezett ítéletnap, ugyanakkor kezdete egy új világ létezésének, „amelyben igazság lakik” (13v.). A mostani alkalomra kijelölt igeszakaszunk alapján arra a kérdésre keressük a választ a továbbiakban, hogy pontosan mi az, aminek elébe nézünk; másodsorban, hogy miért várjuk azt, ami be fog következni, harmadsorban pedig, hogy hogyan kell nekünk töltenünk a várakozás kegyelmi idejét.

 Bibliatanulmány és alkalmazás

Mit várunk? (2Pét 3: 1-13)

Az Újszövetség számos helyen beszél Úr eljövendő napjának rettenetességéről, ugyanakkor csodálatos voltáról. E kijelentések ismeretének fényében válik teljesebbé előttünk a Péter által felvázolt kép, de önmagában ennyi is elég volna, hogy a hívő szív boldogan gondoljon reá. „A mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunkkal” való szeretetkapcsolatunk kiteljesedésének és elhívásunk beteljesedésének napja lesz az! Az apostol a lényegre összpontosít: Jézus megjelenik, hogy ítéletet tartson, a látható, anyagi világ megsemmisül, és létrejön egy teljesen új. Ezt várjuk. Érdemes megfigyelni, hogy közben Isten is vár: azt várja, hogy az emberek megtérjenek. Éppen ezért, míg e nagy napra való várakozásunk közben számítunk az „elvetemültek” (17v.), a „csúfolók” (3v.) egyre erőteljesebbé váló támadásaira, az emberek megtéréshez vezetésével „siettetjük az Isten napjának eljövetelét” (12v.).

Alkalmazás: A tanulmányozásban részt vevők jelenlegi lelkiállapotára lehet következtetni azon kérdésre adott válaszukból, hogy az Úr eljövendő napja kapcsán mi az első gondolat, ami eszükbe jut. Egy még nem hívő embernek elmondott bizonyságtétel során az üdvbizonyosság örömének, vagy pedig az elrettentés hangsúlyával ajánlatosabb beszélni az Úr eljövendő napjáról? Egy-egy mondatban fogalmazzák meg néhányan, mi volt a célja a Szentléleknek, amikor Péter által újra feltárta az Úr eljövendő napjának alapvető mozzanatait!            

 Miért várjuk? (2Pét 3: 14-16)

A fenti alkalmazás utolsó kérdésére adott válaszok révén talán már körvonalazódott, miért is várjuk vissza az Úr Jézust. Most csupán azokra a gondolatokra összpontosítunk, amelyek a 14-16 versek kapcsán fogalmazódnak meg bennünk. Péter apostol beszél a tisztaságra és a feddhetetlenségre való törekvésről. Habár jogilag tiszták és feddhetetlenek vagyunk az Atya előtt a Krisztus áldozatának érdeméért, e földi létben állandó harcot vívunk a test kívánságai, a világ csábításai ellen. Ez az elszánt küzdelem megszűnik majd akkor, ha e romlandó test romolhatatlanságot ölt magára (1Kor 15: 53). Várjuk a megpihenés és a halandóság állapotából való felszabadulás időtlenségének áldott megtapasztalását és a koronát, mert hisszük és tudjuk, hogy nem késlekedik az Úr az üdvösség kegyelemből adott ajándéka mellett a hűség és a jócselekedetek alapján történő megjutalmazásról tett ígéretéről sem. A békességre való törekvésünk során vágyakozva gondolunk arra az országra, melyben a Békesség Fejedelme uralkodik a nyugalom és a szeretet mindent átitató tökéletességében. Hívő várakozásunk és vágyakozásunk azonban nem irányulhat elsősorban a terheink végleges felszámolására, harcaink végleges megszűnésére, de még a dicsőséges, örök jutalomra sem: nekünk mindenek fölött a Krisztus dicsőségét kell szem előtt tartanunk. Ezért van meg bennünk az igyekezet; ezért tartjuk üdvösségnek, kiváltságnak az Ő késlekedésnek látszó hosszútűrését; ezért törekszünk igéjét helyesen megérteni, és vigyázunk arra, hogy ki ne forgassuk a magunk vesztére (16v.). Hisszük, hogy ott, Nála, töredékes  ismeretünk is teljessé válik, és hódoló ámulattal gyönyörködünk majd az Ő szépségének és bölcsességének felfedett titkaiban.

Alkalmazás: Mik a Krisztus eljövetele várásának helytelen indítékai? Mit tudunk meg Péternek Pál apostolhoz való viszonyulásáról a 15-16 versek alapján?   

          

Hogyan várjuk? (2Pét 3: 17-18)

     A végső és az eljövendő dolgokról való ismeret állandó vigyázásra és hitbeli növekedésre kötelezi a hívőket. Vigyázásra, mert az elvetemültek tévelygéseinek sodró ereje van úgyannyira, hogy a biztos meggyőződést el is lehet veszíteni (17v.). Növekedésre, mert az egyre erősebbekké váló kihívásokra és próbatételekre csakis a Krisztus egyre mélyebb megismerésére összpontosító lelkülettel lehetséges győzedelmesen válaszolni. Az ily módon kötelezettségét vállaló hívő ember magatartása is megnyerő bizonyságtétel lehet. Ezt az adventi hozzáállást, szellemiséget a Károli fordítás szent életnek és kegyességnek nevezi a 14-ik igeversben. Gyakorlatban megmutatkozó, hiteles keresztyén életre buzdítja tehát az ige a Krisztus-várók gyülekezetét, mert csak így válhat tartalmassá és áldottá a bűn pusztító erejét sínylő földön eltöltendő időnk.

     Péter levele doxológiával, magasztalással fejeződik be. Az igazságok kinyilatkoztatása, a hívők felé intézett ígéretek és rendelkezések mind-mind a teljességet jelentő egyetlen pontra összpontosítanak: „Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

     Alkalmazás: Miben mutatkozik meg leginkább a gyakorlatban, hogy várod az Úr Jézus visszajövetelét? E levél alapján vázoljátok fel, hogyan mutatkozott meg Péter életében az Úr napjának várása! Mit jelent az, hogy „növekedjetek a kegyelemben?”                     

Összefoglalás:

-          az ige világosan elénk tárja az eljövendő dolgok leglényegesebb mozzanatait, amik a következők: Jézus visszajövetele és az azt követő ítélet, a látható világ tűz általi megsemmisülése, igazság-uralta új ég és új föld megjelenése. Egyre többen kételkednek az Úr eljövendő napjáról szóló próféciákban – ez a tény is jelzi, hogy e nap megjelenése nagyon közel van     

-          a hívő emberek várják az Úr napját, hogy terheik és harcaik végleg megszűnjenek, de főképpen azért, hogy Krisztus dicsősége teljes mértékben érvényesüljön mindenek fölött

-          a várakozás idejét a Krisztus akaratának való engedelmesség jegyében kell a hívőknek eltölteniük, mely engedelmesség vigyázásban és lelki növekedésben mutatkozik meg