10.
Másnap látá János Jézust ő
hozzá menni, és monda:
Ímé az Istennek ama báránya,
a ki elveszi a világ bűneit!
(Jn 1: 29)
Repülőgépből lepillantva,
felhők magasából másmilyen egy város, mint alulról, a járdaszegletről nézve.
Másmilyen egy család messziről, és másmilyen lehet a házastársak, a gyermekek
szemén át nézve. Másmilyen egy ember kívülről, és másmilyen belülről, a szív
titkos kamrájából nézve.
A teveszőrruhás papfiú, a
sáskaevő, pusztalakó János Jeruzsálemből nézve úgy nézett ki, mint a Krisztus.
Beszéde olyan volt, mint a Krisztusé. Magatartása olyasforma volt, mint a
Krisztusé. De ha mégsem ő lenne a Krisztus, akkor csakis Illés lehet! Beszéde
olyan, mint az Illés beszéde. Magatartása olyasforma, mint az Illés
magatartása. Jeruzsálemből nézve János feje fölött Glória ragyogott, mögötte
ott magasodott a Mózes, a próféták, a zsoltárok szava. „Kicsoda vagy te?” –
kérdezték tőle a kíváncsiság, az aggodalom, a reménykedés hangján, akik a szent
városból a Jordán partjára merészkedtek. S felhangzott a kiábrándító felelet:
„Nem én vagyok a Krisztus! Nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem! Kiáltó
szó, szétmálló hang vagyok csupán.” Ó, áldott önismeret, érdek nélküli
átláthatóság!
Másnap ő, akit még nem
láttak megijedni, remegni soha, felemelte tekintetét, és megborzongott hirtelen,
mint a nád, ha szellő nyargalja körül. Felkiáltott: „Ecce agnus Dei qui tollit
peccatum mundi!” Ímé, ott jött hangtalan az Istennek ama báránya, aki elveszi a
világ bűneit – és belegázolt a Jordán hűs vizébe.
11.
János azonban visszatartja
vala őt, mondván:
Nékem kell általad
megkeresztelkednem, és te jössz énhozzám?
Jézus pedig felelvén, monda
néki: Engedj most, mert így illik nékünk
minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede
néki.
(Mt 3: 14-15)
A Jordán hullámai nem
láttak még ily’ nagyszerű csodát, mint most, amikor az Isten egyszülött Fia bemerítkezett.
Volt már eset, hogy kőfallá váltak a frigyláda előtt. Volt olyan, hogy – akár
egy madártollat – ringatták a fejsze elrepült fejét. Készek lettek volna most
is fallá merevedni; készek lettek volna fennen hordozni az Isten egyszülött
Fiát, de nem kaptak parancsot rá – így hát körülölelték engedelmesen, s egy
világraszóló, drámai pillanatban befedezték Őt. János is csodálkozott. Vitatkozni
próbált, értetlenkedett, tiltakozott, de Jézus számára a bemerítés nem volt
vitatéma.
Azóta fehérruhások milliói
indultak el a jézusi úton, hiszen „így illik nékünk minden igazságot betölteni.”
Hitvalló szívvel a vízből tűzbe mentek, vérpadokra, oroszlánok elé, hiszen „így
illik nékünk minden igazságot betölteni.” A máglyákról, vérpadokról, oroszlánok
karmai közül dicsőségbe emeltettek, hiszen kegyelemből így adatott nékünk
minden igazságot betölteni. Mennek, mennek ma is az engedelmesség
megpróbáltatásokkal gyönyörűséges útján, s Krisztusért járva követségben
szólnak, mintha maga Isten kérné általuk: „Ember! Békülj meg az Istennel!
Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betölteni!”
Próbálkoznak mérges
kígyóknak fajzatai is megmenekülni az eljövendő harag elől, s még vízbe is szállnak
a zsolozsmás ördögök. Sákramentumok Nékhustánjait emelgetve igyekeznek felzárkózni
a jézusi úton járok közé, de nem nyugszik meg rajtuk a Lélek; nem is nyugodhat
meg rajtuk a Lélek – mert a jézusi út kezdete az ÉN-nek feladása, áldott
meghalás.
12.
Mert nem oly főpapunk van, a
ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben,
hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.
(Zsid 4: 15)
Jaj, a testnek sok-sok
baja van! Jaj, a testtel nagyon sok a baj! Jaj, a test még mindig ugyanaz! De
hála legyen az Istennek, aki a szeplőtelen Bárány vére által nemcsak az
életünket tette újjá, nemcsak a gondolkodásunkat formálta át, és formálja, nem
csak, hogy új szívet adott, hanem újjá fogja teremteni ezt a mi romlandó
testünket is végérvényesen! Hála legyen! Hála legyen!
Ellenségünk számot tart e
révedező, fekete, barna, kék szemre – hadd figyeljen őszi pocsolyát, szomszéd
kerteket, s keseredjen, fertőződjön általa a szív!
Ellenségünk számot tart e
fülre, a morajló emberóceán hangözönét átszűrő kicsi kagylóra, s kedvesen
ígérgetve suttog belé – hadd tétovázzon, csábuljon el a szív!
Ellenségünk számot tart e
nyelvre, s eléje tesz csodás híreket, királyok, hercegek roskadón dús, ékes
asztalát, hadd ízlelje, hadd fürdőzzön immár – s hadd sorvadjon közben el a
szív!
Ellenségünknek még kell az
orr is, hadd induljunk illatok után, hadd ne vágyjunk Krisztus illatára – hadd
repedjen, pusztuljon a szív!
Ellenségünk selymes ruhát
ajánl, simogatást, sétautakat, sok sikert, szerelmet, szárnyakat – de testünk,
e révedező, fáradékony, törékeny, szétmálló porsátor a Szentlélek temploma
immár! Meg van írva! Olyanná lesz egy dicsőséges napon, mint a győztes
Krisztusé. Meg van írva! Ellenségünk szüntelen kísér bár, s kísért fáradatlan,
nem lesz övé az utolsó szó. Meg van írva! Hála legyen! Hála legyen!
