Dénes
Ferenc neve nem csupán az erdélyi magyar baptista közösségben ismert, hanem az
ország és a felekezet határain kívül is. Versei mind a mai napig széles körben
elterjedtek és kedveltek a szavalni és a lelki irodalmat olvasni szerető hívők
között.
Amikor Molnár Károly, temesvári
lelkipásztor, Az Üdv Üzenete
szerkesztője elolvasta az Egy szív
című versét, további írásra buzdította a fiatal, elsőéves teológiai hallgató
Dénes Ferencet: „Ez a vers bizonyíték, hogy költőnek születtél!” Az erdélyi
baptista énekeskönyv, A hit hangjai mellett
az Egy szív ma már református és
katolikus zenei kiadványokban egyaránt fellelhető, ugyanis Bányai Jenő
megzenésítésében az egyetemes magyar keresztyénség közös kincsévé vált.
Dénes Ferenc a hajdani
Nagy-Küküllő vármegye Szászsáros nevű falujában született Dénes Ferenc és
Kecskés Zsuzsánna református szülők harmadik gyermekeként. Korábban két nővére
született: Zsuzsa és Anna. Déneséknek egy őrház adott otthont, mivel a család
feje, mint vasúti pályaőr, a MÁV alkalmazottja volt, és munkáját az
Erzsébetváros-Medgyes közötti szakaszon végezte. Ferenc alig töltötte be ötödik
életévét, Sándor pedig épp akkor jött a világra, amikor a világháború zivatara
magával ragadta az édesapát. Az özvegyen maradt asszony négy gyermekével
hazaköltözött Székelymuzsnára.
Miután az elemi iskolát
elvégezte, Dombi Ferenc hívő asztalos műhelyében tanult mesterséget
Homoródszentmártonban. Az ifjú Dénes Ferencet több irányból érik lelki hatások:
két hívő asszony megkedvelte az értelmes, versfaragó gyermeket, és gyakran
magukkal vitték a baptista imaházba. Az imaházban otthonosan érezte magát
úgyannyira, hogy a kulcsokat is sokszor odaadták neki. Önszorgalomból
harmóniumozni tanult, és nyiladozó elmével-szívvel hallgatta a hirdetett igét.
Ezidőben került kezébe Dante Divina Comedia-ja.
A pokol leírása mélységesen megborzasztotta, és elindította az istenkeresés
útján. Az igazi megtérést asztalos inas korában élte át Homoródszentmártonban.
1930. október 30-án nyilvánosan is megvallotta ezt, amikor a Nagyküküllő
vizében Tordai Dénes az Úr Jézus parancsára bemerítette.
Két esztendő múlva veszélyes
szemgyulladást kapott, és elhatározta, hogy meggyógyulása esetén egész életét
az Úr szolgálatára fogja szentelni. Ebben a döntésében egy igehirdetés is
megerősítette, amit Molnár Károly mondott el a homoródszentmártoni imaházban a
Márk 10:21 alapján: …eredj el, add el
minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer,
kövess engem, felvévén a keresztet! 1933-ban lehetőség adódott arra, hogy a
bukaresti Baptista Teológiai Szemináriumban magyar anyanyelvű diákok is
tanuljanak. Balaton Zoltán, Bokor Barnabás, Fejér András, Ilonka István,
Kelemen Sámuel, Nagy Pál és Veress Efraim mellett a teljesen meggyógyult Dénes
Ferenc is elkezdte a lelkipásztori szolgálatra való felkészülést. Teológiai
tanulmányainak megkezdésével egyidőben verssel jelentkezik a nyilvánosság
előtt: Az Üdv Üzenete októberi
számában megjelenik a Megyek, Uram című
alkotása. Ettől kezdve egyre gyakrabban tűnik fel a magyar baptista
kiadványokban (Szeretet, Békehírnök, A
Kürt, különféle könyvnaptárak), de az igazi sikerre és népszerűségre (amire
sohasem vágyott) csupán évekkel később, 1938-ban jut el, amikor megnyeri Az Üdv Üzenete irodalmi pályázatát.
Ekkor felkérik, hogy a közkedvelt lap társszerkesztője legyen Molnár Károly
mellett. Ezt a szolgálatot 1940-ig, a lap beszüntetéséig odaadással végezte.
Lelkipásztori munkásságát 1938.
október 28-i felavattatásával kezdte meg a homoródszentmártoni körzetben Tordai
Dénes mellett. A körzethez ekkor a központi gyülekezet mellett az abásfalvi, az
agyagfalvi, a homoródalmási, a székelyderzsi, a székelykeresztúri, a
székelymuzsnai és a városfalvi gyülekezetek tartoztak – de ezeken kívül sok más
helységbe is rendszeresen ellátogatott. 1939-ben munkaterülete kibővült,
ugyanis meghívást kapott a medgyesi gyülekezet pásztorlására is. Nem lakhatott
sokáig a városban, mivel Medgyes a II. Bécsi Döntés idején Erdélynek Romániához
tartozó részében maradt. Ekkor visszaköltözött Homoródszentmártonba, ahol 1940.
október 30-án feleségül vette a korábban Medgyesen megismert Szőcs Annuskát. Az
ünnepélyes istentiszteletet Bokor Barnabás vezette. Idővel négy fiúgyermekük
született: Tibor, Ferenc, László és Endre – az utóbbi három Kolozsváron. Fiai
örök életére gondolva a lelkipásztor-apa 1981-ben megírja megható versét Négy gyermek üdvét akarom! címmel.
1941-ben Bokor Barnabás
Nagyváradra költözött, így a lelkipásztor nélkül maradt kolozsvári gyülekezet
Dénes Ferencet hívta meg lelkipásztorának. A „kincses városban” több, mint
negyven esztendőn át szolgált 1942. február 20-tól 1982. április 25-én történt
nyugdíjbavonulásáig. Igehirdetései amellett, hogy tisztán közvetítették az ige
tanításait, retorikai és homiletikai szempontból is példaértékűek voltak. A
Kolozsvári Református Teológia diákjai is gyakran beültek az imaház padjaiba,
hogy prédikációit hallgassák. Miután Kulcsár Sándor elköltözött Kolozsvárról,
Dénes Ferenc még két esztendőn át pásztorolta a gyülekezetet 1986-1988 között.
Lelki hangok címet viselő első verseskötetén már dolgoztak a
nyomdagépek, amikor 1944-ben bombatalálat érte a helyiséget. A világháború után
harminckét évig nem hagyhatta el az országot. A kommunista korszak sötét
éveiben csupán kéziratban, sokszor csak titokban terjedhettek versei. 1979-ben sikerült kiadnia az Illés szekerén című
elmélkedés-gyűjteményt. Ennek a könyvnek, akárcsak az 1997-ben posztumusz
megjelent Ajkammal hirdetem-nek Megyesi József lelkipásztor tervezett
borítót. A Lelki hangok mégis
napvilágot látott (természetesen nem az eredeti elképzelés szerint, hiszen az
első könyv anyaga megsemmisült) – de csak a Szovjetunió összeomlása után,
1991-ben, a Magyarországi Baptista Egyház gondozásában.
Dénes Ferenc lelkipásztori
szolgálata mellett sokrétű feladatokat látott el nemcsak gyülekezeti, hanem
országos szinten is. 1947-től elnöke volt a Kolozsvári Baptista Hitközségnek.
1952-1967 között homiletikát és ekkleziológiát tanított a bukaresti Baptista
Teológiai Szemináriumban, a magyar diákoknak ráadásként magyar nyelvet és irodalmat
is. Az országos Baptista Unióban hosszú éveken keresztül alelnöki tisztséget
töltött be, miközben gondoskodott arról is, hogy az Îndrumătorul Creştin című havi kiadványban magyarnyelvű oldalak is
megjelenjenek. Látva a nagy énekeskönyvhiányt, 1975-ben kiharcolta, hogy
megjelentethesse az általa szerkesztett A
hit hangjait. Ezeken felül szorgalmasan
és fáradhatatlanul írta a hitépítő, lélekemelő verseket – több kötetre való
írása még mindig kéziratban van, és várja, hogy nyomdafestéket lásson.
Dénes Ferenc az erdélyi magyar
baptista költészeti jellegű alkotómunka történetének első korszakában
(1920-1939) kezdte irodalmi pályáját, és a negyedikben (1990-től napjainkig)
jelent meg önálló verseskötete, mégis a harmadik korszakba (1949-1989) soroljuk,
mivel munkássága ebben az időben terebélyesedett ki leginkább. A Lelki hangok 260 és az Ajkammal hirdetem 245 verse is főként ezen
években keletkezett. „Költeményeiben nem
akar lépést tartani korunk irányzataival, a modernséggel. Versei saját életútját,
Isten irántunk megnyilvánuló kegyelmét, valamint a költő ember- és
természetszeretetét ábrázolják.” – írja róla Zágoni Jenő a Szolgatárs X.-ik
évfolyamának 3-ik számában. Eleinte kötött rímelésű, szabályos szótag- és
sorszámú versekkel jelentkezett, később azonban egyre inkább a szabadversek
felé orientálódott – de úgy, hogy megtalálta a középutat a konzervatív
irodalomszemlélet és a modernebb kifejezési mód látszata között. Ez az oka
annak, hogy „ha valaki a modern költészet rajongójaként kezdi olvasni Dénes
Ferenc (...) verseit, könnyen megállapíthatja, hogy ezek egy eltűnt korszak
termékei” (Bartha István). Irodalmi tevékenységét is teljes mértékben a
lelkipásztori elhivatásának rendelte alá. Versírói munkásságának kulcsszavai
éppen ezért: Ige, hirdetni, pásztor, nyáj, hinni, bízni, vigasz, próba stb.
Művei főként lírai alkotások, a hívő ember harcait, áhítatát, vágyait tükrözik.
Molnár Károllyal, Koszta Vilmával, Szentessy Gáborral és más erdélyi magyar
baptista versíróval ellentétben történeteket egyáltalán nem foglal versbe. Ha
be is mutat egy-egy bibliai eseményt, azt csak ürügyként használja arra, hogy
teológiai igazságokat világítson meg, vagy hogy saját lelki élményeit
kivetítse. Dénes Ferenc verseinek töretlen népszerűsége talán emberközeliségüknek
köszönhető, és annak, hogy az egyházi ünnepek lényegét erőteljesen ragadják
meg. Megjelent verseinek irodalmi szempontból legértékesebb, nem szavalásra
szánt darabjai az Ajkammal hirdetem
című kötetének függelékében találhatók.
A kommunista hatalom idején sok
szenvedésben és megpróbáltatásban volt része magánemberként, lelkipásztorként
és országos baptista vezetőként egyaránt. Különösen megviselte a már félig
felépült Magyar utca 58. szám alatti imaház kényszerű lebontása. Az
építkezéshez már az ’50-es évek elején megkapták az engedélyt a kolozsváriak,
de 1962-ban jött a kegyetlen rendelet: az épületet meg kell semmisíteni! Az
impozáns imaház nagyon zavarta a kommunista vezetők szemét („A fost prea
bătător la ochi!”), ezért szétverették, és köveit beépíttették a városi uszoda
épületébe. Sok harcba, utánajárásba került, míg 1974-ben végre jóváhagyták az
új telek vásárlását, amelyen 1979. szeptember 9-én megnyitották az új magyar
imaházat. A megpróbáltatások és az építkezések hosszú éveiben a gyülekezet a román
baptisták Monostor-negyedi imaházában tartotta összejöveteleit.
1989-től kezdődően egyre romlik
Dénes Ferenc fizikai állapota. A ’90-es években három alkalommal kellett
műtétet végrehajtani rajta. Három fiától, akik az Amerikai Egyesült Államokba
vándoroltak ki, nehezen tudott megválni. 1993. augusztus 10-én szeretett
felesége és segítőtársa váratlanul elhunyt. A beteg, testileg-lelkileg szenvedő
lelkipásztort ekkor kimondhatatlan veszteség érte, ami megsürgette végleges
elgyengülését. Ágyhoz kötve is sokat imádkozott gyermekeiért, a gyülekezetért
és az egész baptista közösségért. 1995. november 2-án ő is eltávozott az élők
sorából. Temetésére az erdélyi magyar pantheonban, a Házsongárdi temetőben
került sor november 5-én. Zágoni Jenő véleménye szerint „személyében nem csak
az erdélyi, de a világ magyar baptista igehirdetőinek, egyházférfiainak
legjobbjai közé tartozó missziómunkást tisztelhetjük.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése