Ami kerülendő, és amire törekednünk kell (1Tim 6: 1-21)

Ami kerülendő, és amire törekednünk kell

(DIÁK MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 6: 1-21

Központi bibliai igazság: A gyakorlati hívő élet a Sátántól származó dolgok állandó elutasítását, ugyanakkor az Isten által felkínált javak állandó igénylését jelenti.

Aranymondat: „Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.” – 1Tim 6: 11

Mielőtt alapigénk üzenetén elmélkednénk, olvassunk el egy részletet abból a levélből, amit egy mai hívő fiatal írt kortársai nevében is az ige hirdetőihez: „Mondjátok nekünk, hogy egy óra imádkozás többet jelent, mint 10 óra TV vagy számítógépezés! Mondjátok, hogy nem fogjuk meglátni a Kánaánt, ha azt hisszük, hogy Krisztus csak egy szikla, mit megütünk, ha vízre van szükségünk! Mondjátok azt is, hogy Krisztus nem egy elsősegélydoboz, amelyhez csak akkor kell szaladnunk, ha megütöttük a bokánkat. Krisztus valós segítség életünk minden pillanatában. Mondjátok nekünk, hogy akik délelőtt 9:25-kor jönnek az összejövetelre, és a záróének előtt már el is mennek, hogy Krisztus többet volt a kereszten mint ők a padban (széken)! Mondjátok, hogy a nagyszüleink inkább meglátogatták az árvákat és özvegyeket vasárnap délután, a három óra alvás helyett a két vasárnapi istentisztelet között! Három napot böjtöltek, és kemény fizikai munkát is végeztek, ma pedig sokunknak egy böjtnapja sincs hetente, pedig mi az irodák melegében üldögélünk. Mondjátok, hogy nagyszüleink minden prédikáció alatt sírtak, mi legtöbbször nevetünk!”

A hívő embereknek minden időben mennyből való útmutatásra van szükségük a hiteles és áldott keresztyén élet megélésének göröngyös és meredek útján. Timóteus korával ellentétben ma már kezünkben van a teljes kinyilatkoztatás tökéletes kánonja, az egyedül elégséges Szentírás. Pál apostolt Isten Lelke tette alkalmassá, hogy levelei által helyes irányt mutasson az ifjú szolgatársnak és még nagyon sokaknak az élet kihívásai és kérdései labirintusának közepette. Nekünk is ezekre a tanításokra, figyelmeztetésekre van szükségünk. Az ige alapján két lényeges kérdést fogunk megvizsgálni: mit kell kerülnünk, illetve mire kell törekednünk Urunk akarata szerint, hogy lelki életünk bővölködő legyen az Ő dicsőségére.     

Kerüljük a tiszteletlenséget, a tévtanításokat és az anyagiasságot! (1Tim 6: 1-10)

Az ember természeténél fogva kényelmes, kárörvendő, bosszúálló, tiszteletlen, énközpontú. A hívőt is gyakorta megkísérti, hogy ily módon nyilvánuljon meg – ha nem is látványosan, legalább az érzelemvilág titkos szintjén. Főleg akkor van ez így, amikor alárendeltségi viszonyba kerül embertársával, lelki testvérével, és úgy érzi, méltatlan hozzá ez az állapot. Pál apostol korának hívő rabszolgái sem voltak könnyű helyzetben, mert „iga alatt görnyedező” emberek voltak. Az uruk iránti tiszteletlenség megnyilvánulhatott a kötelesség elhanyagolásában, undor érzetében, hát mögötti becsmérlésben, és folytathatnánk hosszan a sort. Isten arra figyelmezteti a szolgákat – ma már mondhatjuk így: alkalmazottakat – hogy feljebbvalóikat „méltassák teljes tiszteletre, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk.” A teljes tiszteletre  buzdító isteni figyelmeztetés vonatkozott a keresztyén rabszolgatartó fennhatósága alatt élőkre is.  Egyszer ilyen tanácsot adott egy egyébbként komoly lelki életet élő, hívő munkáltató egy másik hívőnek: „Csak atyafiakkal ne dolgoztass, mert – testvér ide, testvér oda – azt veszed észre, jól ráfizettél, a munka meg nincs rendesen elvégezve!” Az egy lelki közösséghez való tartozás munkaviszonyban sem szolgáltat semmiféle alapot a felelőtlenségnek, a másik kihasználásának, a méltánytalanságnak, hanem ellenkezőleg: a Krisztusban megváltottak „annál szívesebben” kell, hogy egymás felé szolgáljanak kölcsönös tiszteletadásban és szeretetben.

Egy másik dolog, amit kerülni kell, a tévtanítás, és az abból fakadó világias, sőt ördögi magatartás. A két héttel ezelőtti tanulmányban arról volt szó, hogy a hamis tanítások elleni felfegyverkezés legjobb módja az ige minél alaposabb megismerése, és az abban való gyümölcstermő növekedés. Isten előtt nem csupán az minősül tévesnek, amikor kijelentett akaratát megmásítják, illetve rosszul értelmezik, hanem az is, mikor a helyes ismeret mellett az Ő személyével, az Ő dicsőségével, az Ő szolgálatával nem számolnak a krisztusitól elrugaszkodott lelkületű emberek.

A tévtanítók többségét az évszázadok folyamán önös érdek és pénzsóvárgás ösztönözte áldatlan munkálkodásra. A hívő embernek meg kell tanulnia megelégedettnek és hálásnak lenni minden körülményben, hiszen ez „valóban nagy nyereség” – a földi élet idejére és az örök időtlenségre szóló, nagy nyereség. A pénz szeretetének az Isten személyéhez és munkájához való téves, bűnös viszonyulás az alapja. Éppen ezért kerülni kell a világ pusztulásra fenntartott dolgai iránti indokolatlan tiszteletet és ragaszkodást, mert ez „az embereket pusztulásba és romlásba dönti.”

Miként lehet kimenekedni a tiszteletlenség csapdájából? Lehet-e anyagias a vagyonnal nem rendelkező, sok pénz után nem sóvárgó hívő ember?

                               

Törekedjünk a krisztusi lelkületre, a lelki harcban való győzelemre és a jócselekedetekre! (1Tim 6: 11-21)

Ha már nagy vonalakban láttuk, mit javasol – sőt parancsol! – Pál révén a Szentlélek Timóteusnak és nekünk elkerülni, nézzük meg azt is, mire kell törekednünk az Istennek tetsző és boldog élethez! Ez a „kerülés” és „törekvés” egymástól függetlenül nem gyakorolható.

Első és legfontosabb (mivel mindennek ez a mozgatórugója) a krisztusi lelkület! Jézusnak nem volt szüksége „igazságra, kegyességre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre” törekedni, mert Ő maga e drága lelki javak teljessége. Nekünk viszont szükséges minél inkább megismernünk Őt, hogy lényének szépsége és dicsősége rólunk visszatükröződjön. Nélküle csak hamisság szeretői, kegyetlenek, gyűlölködők, a jóban állhatatlanok, elvadultak tudunk lenni. A törekvés pontosan meghatározott célt, elszántságot és erőfeszítést feltételez. Mindezekben és mindezek fölött ott van a kegyelem!

Pál apostol arra is buzdít, hogy az élet mindennapi kihívásaival, a kívülről és belülről támadó kísértésekkel úgy álljunk szembe, mint akik elkötelezték magukat a győzelem igérete mellett. Jézus már végérvényesen megnyerte a háborút, így megalapozta hitharcunk csatáinak diadalmas kimenetelét, hiszen Ő „a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura.” Ez igazság feltétel nélküli elfogadása ad erőt pillanatról pillanatra lelki emberként megállani és elszántan küzdeni.

A krisztusi jellem főképpen szeretet általi jó cselekedetekben nyilvánul meg, nem kevésszer lelki harcok árán. Anyagi javaink, a társadalomban és a gyülekezetben betöltött bármilyen szerepünk, tehetségünk, ismeretünk, egyszóval minden, amink kegyelem által van, szolgálatra adatott. Ebből következik, hogy a gazdagság fogalma csakis lelki tartalmában ragadható meg helyesen. A jó cselekedetek általi gazdagodás, önmagunk, valamint fizikai és szellemi természetű javaink önzetlen, szivélyes, ám megfontolt osztogatása „jó alapot” jelent a jövendőre nézve.

Amint láthattuk, a gyakorlati hívő élet a Sátántól származó dolgok állandó elutasítását, ugyanakkor az Isten által felkínált javak állandó igénylését jelenti. Erre kell Timóteusnak törekednie, és ezt kell hirdetnie, tanítania a hívők gyülekezetében. Ez a feladat számunkra is!

  Lelki növekedésed érdekében tűztél-e ki az utóbbi hónapokban pontosan meghatározott célokat, amik eléréséért tudatosan törekedsz?                   

Ami kerülendő, és amire törekednünk kell

(TANÍTÓI MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 6: 1-21

Központi bibliai igazság: A gyakorlati hívő élet a Sátántól származó dolgok állandó elutasítását, ugyanakkor az Isten által felkínált javak állandó igénylését jelenti.

Aranymondat: „Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.” – 1Tim 6: 11

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése

A lecke tanulmányozását lehet szemléltetéssel kezdeni: mutassuk meg országunk térképét a csoport tagjainak! Tegyük fel, hogy X település (ahol még sosem jártunk korábban) Hársfa utcájának 102-es száma alá kell eljutnunk. A csoport tagjai mondják el, miért nem elégséges az ország térképe, hogy célba érjünk! Milyen segítségek állhatnak rendelkezésünkre az adott címet megtalálni? A hívő élet is egy utazáshoz hasonlít, melynek végcélja az Isten országa. Ez az utazás különféle útszakaszok, célkitűzések láncolata, és hogy biztosan, lehetőleg balesetmentesen, folyton tanulva és erősödve haladjunk a jó irányba, útmutatásra van szükségünk. Minden helyes útmutatásnak, vezettetésnek az alapja a teljes Szentírás, mely tökéletesen elegendő, élő térkép a minőségi utazáshoz és a célbaéréshez. A Bibliából megtudhatjuk, mik azok a Sátán által felkínált „segítségek”, amiket feltétlenül és állandóan el kell utasítanunk, és mik azok az Isten által rendelt javak, miket állandóan igenyélnünk kell a lelki utazásunk során. Mai igeszakaszunkban Pál apostol megnevez néhány dolgot, amit kerülni kell, illetve amire törekedni kell életútunk során. Ha éberen követjük ezeket az Istentől jövő tanácsokat, útmutatásokat, életünk minőségi és áldásokban bővelkedő élet lesz – ugyanakkor alkalmassá válik arra is, hogy eszköze legyen az isteni útmutatásnak az üdvösség felé. Beszéljetek arról, milyen állapotban kell lennie, mire kell figyelnie például egy gépkocsi vezetőnek ahhoz, hogy sem magában, sem másban kárt ne okozzon, miközben a kitűzött cél felé halad!           

Kerüljük a tiszteletlenséget, a tévtanításokat és az anyagiasságot! (1Tim 6: 1-10)

Amint az alcím mutatja, ezt a tíz igeverset három szakaszra lehet osztani (1-2; 3-5; 6-10). Ajánlatos, hogy a csoportból egy-egy személy olvassa el ezeket a szakaszokat hangosan, és minden szakasz felolvasása után közösen beszéljétek meg az ige üzenetét. Mások megbecsüléséről már szó volt az előző leckében, ezért érdemes az akkor tanultakat most feleleveníteni. A tiszteletlenség kerülésének alapja a szeretetre való őszinte törekvés a Krisztus példája nyomán, és a Szentléleknek való engedelmesség, amint az ige által vezet kapcsolataink megélésében. Az evangélium középpontjában Krisztusnak az elveszett emberekért való váltsághalála és feltámadása áll – üzenete elsősorban az elveszett embert célozza meg, hogy üdvösségre jusson, nem pedig a társadalmi rendet, hogy megváltozzon. A megváltozott emberek majd munkálói lesznek a társadalmi rend jó irányba való változásának. Ez az oka annak, hogy sem Jézus, sem Pál apostol nem harcolt a rabszolgatartás ellen. Filemon sem kapott felszólítást arra, hogy a megtért Onézimuszt végleg elengedje, sőt ellenkezőleg! Melyik magatartás táplálkozik inkább az evangélium lényegéből: alárendelt, kihasznált állapotban tiszteletadásra és tisztességes munkára törekedni, vagy pedig szabad, független állapotban, tiszteletlenséget tanusítva haszonra törekedni? Vonjunk párhuzamot a rabszolgatartás és a mai munkaviszonyok között, bemutatva a hasonlóságokat és különbségeket! Volt-e olyan eset, hogy munkádat könnyelműbben végezted, amikor hívő atyafiaknak kellett dolgoznod? Munkaviszonyban az egy lelki közösséghez való tartozás nem jogosít fel sem a könnyelműségre, sem pedig a másik kihasználására.

Vizsgáljuk meg a tévtanítókról szóló verseket (3-5)! Hogyan jellemzi őket Pál apostol? Lehet-e ezt a jellemzést tiszteletlenségnek nevezni? A 4-ik versben olvasható leírás némely esetekben sajnos gyülekezeti tagokra is ráillik. Mi az oka ennek? A Krisztus útjáról – ami a szeretet és az engedelmesség útja – való letérés maga után vonja az ember lelkületének eltorzulását. Az egészséges hívő élethez nem csupán a „mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeinek” igazként való elfogadását jelenti, hanem „a kegyesség szerint való tudományt” (3v.), vagyis annak gyakorlati megélését is. Ellenkező esetben a hívő ember magatartása a tévtanítóéval lesz azonos. Emlékeztesd a csoport tagjait a két héttel korábbi leckében tanultakra a tévtanítások kiszűrésével és elutasításával kapcsolatban!

Az életút másik nagy kihívása az anyagiakhoz való helyes hozzáállás kialakítása az ige tanítása szerint. Valaki olvassa fel a 17-ik verset is! Mind a korábban tárgyalt tiszteletlenségnek, mind pedig a tévtanításnak vannak anyagi vonatkozásai. Beszéljétek meg, igeversekkel alátámasztva (2v., 5v.), hogy miképpen! Beszéljétek meg azt is, miért bántja Istent az anyagiasság, illetve hogyan viszonyul Istenhez az anyagias ember? Az istenfélelem megelégedéssel nagy nyereség, a megelégedés istenfélelem nélkül viszont nagy veszteség.

Alkalmazás: Mi az, ami leginkább kiváltja belőled a mások iránti tiszteletlenséget? Hogyan éled meg, amikor veled szemben tanusít tiszteletlen magatartást valaki? Lehet-e mondani, hogy a tévtanítás szellemisége uralkodik olyan közösségben, amelyben az igazságok helyes tanítása mellett pl. félelemből vagy érintettség okán nem intéznek támadást a világias megnyilvánulások ellen? Hogyan kerülöd ki a gyakorlatban az anyagiasság csapdáit?

                       

Törekedjünk a krisztusi lelkületre, a lelki harcban való győzelemre és a jócselekedetekre! (1Tim 6: 11-21)

Láttuk, miket kell elutasítanunk és elkerülnünk biztonságos utazásunkhoz Isten országa felé, most lássuk meg azokat a dolgokat is, amiket a most hozzánk szóló ige elénk tár, hogy azokat megragadjuk! A krisztusi lelkületre, a lelki harcban való győzelemre és a jócselekedekre való törekvés témáit egyben is tárgyalhatjuk, hiszen szorosan egybefonódnak, tulajdonképpen egyet is jelentenek: az egészséges hívő ember magatartását az élet minden területén. Milyennek mutatja be Krisztust Pál apostol ebben az igeszakaszban? Mik azok a tulajdonságok, amikben hasonlíthatunk hozzá? A Timóteus és Krisztus „szép vallástételét” (12v és 13 v.) kifejező martüreo szó tanúskodást, a szemtanú és résztvevő hiteles bizonyságtételét jelenti, ugyanakkor magábafoglalja a vértanúhalálra való készség meglétét is. Előrehaladásunk a lelki élet útján állandó harcok közegében zajlik. Jézus maga is mindenben megkísértetett, és mivel a tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél, nekünk is próbák alatt kell leélnünk a kiszabott esztendőket. Pál apostol „a hit szép harcának” nevezi ezt a küzdelmet, másik helyen pedig „nemes harcnak (2Tim 4: 7).” Ezt a harcot a 11-ik igeversben leírt útmutatás alapján lehet jól megharcolni. Olvasd fel a csoportnak! A csoport tagjai mondjanak egyet-egyet a Lélek fegyverzete közül (Ef 6: 14-17)! A krisztusi lelkületű ember nehézségei és minden harca ellenére a jó cselekedetekre is törekszik, mert ez feladata (18v.), és Jézus is ebben mutatott példát. A jó cselekedeteket előre elkészítette Isten, hogy azokban járjunk. Fontos hangsúlyozni, hogy a jó cselekedeteknek nincs üdvösségszerző szerepük, mert üdvösséget a Jézus vére szerzett és szerezhet egyedül, a hit által. Az Úr előtt is jó cselekedeteknek minősülő megnyilvánulások a már megkapott üdvösségről szóló bizonyságtételek.

Alkalmazás: Hogyan lesz nyilvánvalóvá legegyértelműbben az emberek előtt, hogy krisztusi lelkület van benned? Mik azok a tulajdonságaid, amik ellen a legtöbbet kell harcolnod? Hogyan szoktál tudatosan törekedni a jócselekedetekre?            

Összefoglalás

-          ahhoz, hogy a lelki életben előre haladjunk, szükségünk van Isten útmutatására figyelni, aki a tiszteletlenség, a tévtanítás és az anyagiasság kerülésére szólít fel

-          az előhaladás és célba érés másik feltétele a krisztusi lelkületre, a bűn, a kísértések fölötti győzelemre és a jó cselekedetekre való törekvés        

A részrehajlástól mentes pásztorlás (1Tim 5: 1-25)

A részrehajlástól mentes pásztorlás

(DIÁK MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 5: 1-25

Központi bibliai igazság: Isten azt akarja, hogy a Gyülekezetben, Krisztus Testében rend és krisztusi lekület uralkodjon, ezért komoly elvárásai vannak a vezetéssel és pásztorlással megbízott személyek felé. A biblikus rend megtartására és a krisztusi lelkület érvényesülésére azonban minden egyes gyülekezeti tagnak törekednie kell.

Aranymondat: „Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előitélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból.” – 1Tim 5: 21

Egyszer egy skóciai pásztort megkérdeztek, hogy juhai követik-e az idegen hangját. Ezt válaszolta: „Igen, amikor betegek, de sohasem, amikor egészségesek. A beteg juh bárkit követ.” Krisztus nyájának, a gyülekezetnek mindig abba az irányba kell haladnia, amerre Ő, a Gyülekezet Feje és Pásztora terelgeti. A megváltott, szent közösség azonban csak akkor tud egészségesen előre jutni, növekedni, feladatot teljesíteni, ha az azt alkotó egyének külön-külön is a legfőbb Pásztorra figyelő, és Neki engedelmeskedő emberek. Ha a gyülekezet tisztségviselői, megbízott szolgálattevői, a legifjabb tagtól a legidősebbig felelősségük teljes tudatában, az igével összhangban élik meg az Úrral és egymással való kapcsolatukat, akkor áldások kiáradásának helye lesz a közösség. Ellenkező esetben csatározások színterévé, kínos tehercipelések terepévé válik, vagy pedig a világi klubok és szervezetek jó hangulatú, de Lélek nélküli csoportosulásává silányodik. A múlt alkalommal többek között azzal foglalkoztunk, miként serkenti Pál apostol ifjú szolgatársát a gyümölcsöző, egyre szilárduló, személyes lelki életre, hogy szolgálatát betölthesse. Ma pedig azokat a tanácsokat fogjuk megvizsgálni, amiket a gyülekezetben végzendő szolgálatok kihívásaival kapcsolatban ad a jó rend és a krisztusi akarat érvényesülése érdekében – pontosítva: az intés, a gondoskodás, a megbecsülés és az egyenesség megélésének és alkalmazásának alapelveit.          

Intés (1Tim 5: 1-2)

Az intés nem a legkívántabb formája a testvérek felé végzett szolgálatnak. Mondhatni kényes terület. Mégis nélkülözhetetlen, mert mind idősek, mind fiatalok időként elhajolnak az igei mércétől, és megtagadják azt a lelkületet, ami Jézus Krisztusban megvolt. Csak a szeretettel és isteni felhatalmazással felruházott emberek végezhetik el helyesen ezt a szinte műtéti beavatkozást – olyan emberek, akiknek az életük és módszerük teljes tisztaságról tanúskodik. Szem előtt kell tartani azt az igazságot, hogy az intéskor alkalmazott és a megintett személy elé állítandó mérce elsősorban soha nem a gyülekezeti jó rend önmagában vagy az erkölcsösség, hanem mindig Isten igéje és az Úr Jézus Krisztus példája.

A példás élet, az illetékesség, a szeretet és gyöngédség mellé erő és bátorság is szükséges az intéshez, ami Pál apostol szerint jó, ha nem kell dorgálásban megnyilvánulnia. Korra, nemre, tekintélyre, vérségi kapcsolatra való tekintet nélkül tanácsolni, szembesíteni a testvéreket – ez a pásztori küldetés egyik nagy kihívása, amely mind az intőre, mind a megintettre formáló hatással van.

Volt-e már olyan eset, amikor úgy intettél meg valakit, hogy a lelkületed nem felelt meg a bibliai alapelveknek?    

Gondoskodás (1Tim 5: 3-16)

Az ószövetségi kinyilatkoztatásból is tudjuk, hogy Isten mindig az igazán gyámoltalanok, rászorulók, kiszolgáltatottak mellé áll, és arra buzdítja az övéit, hogy ők is ezt tegyék. Azonban világosan értésünkre adja – különösképpen a most terítékre került igékben is – hogy nem szeretné, ha naiv jóhiszeműség áldozataivá válnánk. Pál azt tanácsolja Timóteusnak, hogy készítsen egy pontos jegyzéket azokról az özvegyasszonyokról, akik felé a gyülekezetnek kötelessége anyagi javakkal is szolgálnia. Habár minden embert egyképpen, személyválogatás nélkül szeretni kell, nem mindenki iránt tartozunk ugyanolyan felelősséggel. A megkülönböztetett bánásmód helyes és újabb összeütközéseket elő nem idéző gyakorlásához világos tanításra, ésszerű és alapos bibliai magyarázatra van szükség a gyülekezetben. Ha az emberek megértik Isten akaratát, készek lesznek örömmel, keserűség nélkül szolgálni mások felé, a kedvezettek pedig úgy részesülnek a különféle javakban, hogy az önbecsülésük nem sérül. A gyülekezet így válik a hála megnyilvánulásának boldog közegévé bölcs vezetés, Krisztus uralma alatt.

Milyen hatással volt lelkületedre, amikor testvérek révén gondoskodó szeretetben részesültél?

Megbecsülés (1Tim 5: 17-20)

     Amennyire fontos egy gyermek fejlődése szempontjából a megbecsültség biztonságának érzése, az őszinte elismerés és bátorítás, éppen annyira fontos a kiforrott felnőtt számára is. Az Úr Jézus tudta ezt, és nem spórolt az elismerő szavakkal, a megbecsülést kifejező gesztusokkal. A testvért megbecsülő, krisztusi lelkülettől távol áll a hízelkedés, dicsőítése annak, ami emberi, mert Isten országának épülését tartja szem előtt. A hívő ember mások iránti megbecsülésének minden megnyilvánulása mindig ösztönző, serkentő hatású. Timóteusnak figyelmébe ajánlja Pál, hogy a gyülekezet terheinek viselésében „bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek.” Habár az elhívás és a megbízás kegyelemből van, a hűséges szolgálat érdemessé teszi a hívőt a megbecsülésre. Az apostol Isten akaratát nyilvánítja ki, amikor tiszteletadásra és méltányos anyagi juttatásra buzdítja a gyülekezet tagjait az érettük fáradozó presbiterek iránt. Isten az alacsonyabb rendű teremtményeknek (mint a növények és állatok) kijáró megbecsülést is elvárja az embertől, hát még azok megbecsülését, akikért az Ő egyszülött Fia nem vonakodott vérével áldozni! A megbecsülésnek abban is meg kell nyilvánulnia, hogy nem fogadunk el első hallásra Isten szolgáit, gyermekeit érő, bizonyítékok nélküli vádakat. Amennyiben a vádak igazaknak bizonyulnak, úgy az intés szolgálatának kötelességével kell élni – némely esetekben nyilvánosság előtt is.

Milyen módon érzékelteted testvéreiddel, hogy igazán megbecsülöd őket? Hogyan éled meg azokat a helyzeteket, amikben úgy tapasztalod, hogy nem kapod meg a kellő megbecsülést?        

 

Egyenesség (1Tim 5: 21-25)

A mai lecke aranymondásaként olvasott 21-ik igevers érzékelteti az igéből táplálkozó, és az ige elvárásainak megfelelő, egyenes lelkület kibontakozásának értékét és fontosságát. A gyülekezetben adódó sokféle kihívás bölcs kezeléséhez, a küldetés betöltéséhez – amint már láttuk is a korábbiakban – ez a tisztaságot őrző egyenesség nélkülözhetetlen. Timóteus annyira vigyázott erre, hogy mellőzte még a borfogyasztást is, pedig gyakran gyengélkedett gyomorpanaszai miatt. Az egyenes lelkület tette alkalmassá arra, hogy tanítson, hogy kényes ügyeket intézzen, hogy alkalomadtán kézrátételes imádságban közvetítse a kiválasztottak felé a gyülekezeti felhatalmazást.  Habár mind Pál, mind pedig Timóteus életének tanulmányozása az egyenes jellem példáját állítja elénk, legfőbb példaképünk az Úr Jézus Krisztus, aki családtagjaihoz, barátaihoz, a megvetettekhez, a kiváltságosakhoz – egyszóval minden emberhez – való viszonyulásában az Atya akaratát teljesítette, betöltve minden igazságot.   

Az új életből fakadó, részrehajlás nélküli, egyenes jellem nem csupán a különleges feladatokra elhívott hívők kiváltága és felelőssége, hanem minden egyes megváltotté. Ezzel kell majd elszámolnunk azon a napon, amikor az ítélőszék elé járulva egyeseket követni fognak bűneik. Hallgassunk mindig Jó Pásztorunk szavára, hogy kiteljesedhessen bennünk és általunk az Ő munkája népe között és a világban!

Mi a különbség a megtéretlen valamint a hívő ember egyenessége között? Mik azok a tényezők, amik a hívő ember egyenes jellemét gyülekezeti közösségben a legkönnyebben megingathatják?

       

A részrehajlástól mentes pásztorlás

(TANÍTÓI MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 5: 1-25

Központi bibliai igazság: Isten azt akarja, hogy a Gyülekezetben, Krisztus Testében rend és krisztusi lekület uralkodjon, ezért komoly elvárásai vannak a vezetéssel és pásztorlással megbízott személyek felé. A biblikus rend megtartására és a krisztusi lelkület érvényesülésére azonban minden egyes gyülekezeti tagnak törekednie kell.

Aranymondat: „Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előitélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból.” – 1Tim 5: 21

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése

    A tanulmányozás kezdetén a csoport tagjai „ízlelgessék” a részrehajlás szót, lassan kibontakoztatva azt a negatív tartalmat, aminek érvényesülésétől Pál apostolon keresztül a Szentlélek óvni szeretné Timóteus pásztori szolgálatát, de a mi hívő életünk minden megnyilvánulását is. Külön-külön lehet elmélkedni a rész és a hajlás szavakon, azok ellentétét is megemlítve. Miért ítéli el Isten a részrehajlást? Miért nem részrehajlás a megkülönböztető szeretet? A hívők gyülekezetének minden tagja a különféle szolgálatokkal megbízott elöljárókat és a legfrissebb, tapasztalatok nélküli megtértet is beleértve felelősséggel tartozik annak a jó rendnek az érvényesüléséért, ami Krisztus Testéhez méltó. A vezető testvérektől, a lelkipásztoroktól nem várja el Isten hangsúlyosabban az igei lelkiséget és életvitelt, mint bárki mástól a gyülekezetben, mert Krisztushoz hasonlóvá válni minden hívőnek ugyanúgy szent és komoly elköteleződése kell, hogy legyen. Azonban a lelki munkára elhívott, megbízott emberek nagyobb hatást tudnak gyakorolni a hívőkre a helyi közösség keretein kívül is, ezért fontos, hogy feddhetetlenek, vezetésre elöl járni alkalmasak, egy szóval: példák legyenek. Ifjú kora ellenére ilyen volt Timóteus is a hívők között. Mai igeszakaszunk betekintést enged abba a sokrétű munkába, amiben Timóteusnak jelentős részt kellett vállalnia a rábízott közösségben. Megfigyelhető, hogy Pál apostol legalább annyi tanácsot ad a szolgálatra megfelelő lelkülettel kapcsolatosan, amennyit a konkrét ügyek megfelelő intézésével kapcsolatosan ad.             

Intés (1Tim 5: 1-2)

A gyülekezetben is jelentkezhet túlkapás, rosszindulat, meggondolatlanság, könnyelműség és sok más bűn, amik miatt a szeretet-légkör csorbát szenved, és a közösség alkalmatlanná válhat kifelé és befelé irányuló feladatát betölteni. Nincsenek tipikus fiatalkori vagy időskori bűnök – mindenik korosztályban egyként akar hatalomra jutni a testi, az emberi, a világi, az ördögi tévelygés és fertő. Ilyen veszedelemben lévő embertársakat, testvéreket kimenekíteni, féltőn megóvva a közösséget is – emberfeletti kihívás. Krisztusi jellem, bölcsesség, határozottság és bátorság kell hozzá, mindezek fölött pedig a mérhetetlen kegyelem. Milyen párhuzam vonható a Tízparancsolat szülőtiszteletre vonatkozó felszólítása és az 1Tim 5: 1-2 között? Mi a különbség a dorgálás és az intés között? Mi szükséges ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen az intés szolgálatára?

Alkalmazás: Amikor jogosan kapunk intést, kell-e nagy jelentőséget tulajdonítanunk annak, hogy az a személy, aki megintett, mennyire alkalmas és jogosult minket meginteni? Volt-e olyan eset, amikor neked kellett intésben részesítened egyik lelki testvéredet? Milyen érzések kavarogtak benned ekkor?  Mi az intés fő célja?           

Gondoskodás (1Tim 5: 3-16)

A gyülekezetben minden tagnak meg van a saját helye és jelentősége, senki sem fölösleges. Vannak testvéreink, akikkel többek között azért kerültünk kapcsolatba, hogy rajtuk  keresztül türelemre, áldozathozatalra, szeretet általi szenvedésre tanítson Isten. Ha nyitottak vagyunk észrevenni, minden egyes testvérünk által áldások rejtett forrásait fedi föl a Gyülekezet Feje. A sokféleség szépségének leple alatt azonban olyan terhek nehezedhetnek a gyülekezetre, amiket nem lenne kötelessége cipelnie. A krisztusi szeretet-parancsnak való engedelmesség semmiképpen nem jelent naiv jóhiszeműséget, korlátlan kihasználhatóságot. Lehet hallani olyan esetekről, hogy némelyek azzal a téves reménységgel próbáltak a gyülekezethez csatlakozni, hogy mivel a hívőknek kötelességszerűen segítik egymást, így nekik is megoldják anyagi gondjaikat, és vesznek egy lakást, autót stb. Timóteus idejében a gyülekezetekben kétféle özvegyasszony-csoport létezett: egyesek hozzátartozókkal rendelkezve alkalmasak és készségesek voltak újabb családalapításra, mások pedig teljesen egyedül maradva és egyedüllétben való megmaradást fogadva az Úr szolgálatára szentelték életüket. Ez utóbbiak felől rendelkezik úgy Pál apostol által a Lélek, hogy tisztességben szolgálva, más anyagi forrásuk nem lévén a gyülekezet gondoskodását élvezzék.

Alkalmazás: Minek alapján döntjük el, hogy alkalomszerűen vagy hosszabb távon anyagi segítségben részesítünk valakit? Beszélj el egy olyan esetet, amikor Isten csodálatos módon gondoskodott rólad lelki testvérek által!             

Megbecsülés (1Tim 5: 17-20)

A résztvevők idézzenek olyan igeverseket, amelyek mások megbecsülésére szólítanak fel! A megbecsülés és a hízelgés nem tévesztendő össze egymással, mivel indítékaik egészen másak. Szánjatok egy kis időt ennek az igazságnak a tisztázására! Az őszinte megbecsülés, a szeretetteljes értékelés lelkülete kell, hogy a hívő emberek egymással való kapcsolatát jellemezze. Ebben is az Úr Jézus a legfőbb példaképünk, aki felemelte a megvetetteket. Igénk alapján a lelki vezetők, a „jól forgolódó” presbiterek felé kimutatott megbecsülés kettős mértéke a róluk szóló, alaptalan vagy bizonyítatlan rágalom határozott elutasítását és fáradozásuk értékelésének méltányos anyagi juttatásban való kifejezését jelenti. A vétkező és a vétekhez ragaszkodó elöljárót azonban nyilvánosan kell megfeddeni, ha a gyülekezet érdeke ezt kívánja meg.         

  Alkalmazás: Hogyan különbözteted meg a feléd irányuló megbecsülést a hízelgéstől vagy a lekötelezési szándéktól? Miként szoktad kimutatni megbecsülésedet lelki vezető(i)d irányába? Lehet-e egészséges közösségről beszélni, amelyben a tagok nem mutatják ki egymás iránti megbecsülésüket?  

Egyenesség (1Tim 5: 21-25)

Amikről idáig beszéltünk (t.i. az intés, az anyagiak általi gondoskodás, a megbecsülés Isten szerinti szolgálata a gyülekezetben), egyenességet, krisztusi jellemet feltételeznek. Timóteus számára nem lehetett mindegy az sem, mikor, mit és mennyit iszik – a parancs, hogy akár eszünk, akár iszunk, mindent Isten dicsőségére cselekedjünk, ránk is ugyanúgy érvényes. A 23. vers és a diák munkafüzetben olvasottak alapján alapján cáfold meg, hogy az ige az alkohol használatára szabadítja fel a hívő embert! Timóteusnak jól meg kellett fontolnia (és jól „megimátkoznia”), kire és hogyan veti avatólag, kirendelőleg kezeit ünnepélyes keretek között. Minden tekintetben tisztának kellett lennie (22v.), hogy a jó rend és krisztusi lelkület megőrzésének eszközeként szolgálhasson a hívők között. Le kellett számolnia saját bűneivel ahhoz, hogy betöltse feladatát vezetőként, és ahhoz, hogy bűnei ne hátul kövessék majd az ítélőszék elé. Az egyenes lelkület távol tartja magától a részrehajlást, az előítéletet, az önös érdeket – és szeretetteljes, ám határozott  cselekedetekben nyilvánul meg, mert Jézus is így élt ezen a földön.

Alkalmazás: A farizeusok többségének feddhetetlensége nem volt ige szerinti egyenesség. Miért? Mondj el egy megtapasztalásodat, amikor próbára lett téve egyeneslelkűséged! Melyik nehezebb: a nyilvánosság előtt, vagy pedig ott lenni egyenesnek, ahol nem látnak mások?           

Összefoglalás:

-          az intés nélkülözhetetlen a gyülekezetben, ezért arra kell törekedni, hogy megfelelően fogadjuk és gyakoroljuk

-          az egymás iránti gondoskodás Istentől kapott feladatunk, amit felelősségteljesen, józan megfontolás alapján kell gyakorolnunk

-          Isten elvárja, hogy a hívők megbecsüljék egy mást, és ezt ki is fejezzék, hiszen Jézus is értékelte és megbecsülte az embereket

-          az őszinteségben és tisztaságban megmutatkozó egyenes lelkület tesz alkalmassá Krisztus szolgálatára mind az egyéni, mind pedig a közösségi életben       

Kövessük az igaz tanítást! (1Tim 4: 1-16)

Kövessük az igaz tanítást!

(DIÁK MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 4: 1-16

Központi bibliai igazság: Az igaz tanítás megóv a fölösleges önsanyargatástól és bizonyítani vágyástól, ugynakkor felszabadultan örvendezővé és az igazság példaértékű szolgájává tesz. 

Aranymondat: „Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.” – 1Tim 4: 6

A nyomozókat, akik többek között a hamisított pénzt hivatottak felismerni, állítólag úgy tanítják meg feladatuk betöltésére, hogy hosszú időkön át tanulmányoztatják velük az állam által kibocsátott, valódi értékkel bíró pénzeket. Minden apró részletet megismernek, meglátják az összefüggéseket úgyannyira, hogy amikor hamisított pénzt látnak, azonnal felismerik, hogy az nem valódi. Nem az értéktelent kell minél inkább megismerniük ahhoz, hogy értéktelenségét megállapítsák, hanem az értékest, az igazit, melynek ismerete által fény derül a hamisításra. Az ember életét egyedül boldoggá tenni képes, igaz tanítást is sokan, sokféleképpen próbálták és próbálják meghamisítani a keresztyénség történetének mintegy két évezrede során. Az igaz tanítás által életet nyert, és az igaz tanítást naponta követni törekvő hívő azonban nem lesz téves kijelentések és Istentől jövőnek hirdetett emberi elgondolások áldozatává. Meg lesz óvva a fölösleges önsanyargatástól és bizonyítani vágyástól, ugynakkor felszabadultan örvendezővé és az igazság példaértékű szolgájává lesz a Léleknek az Igén alapuló munkája által.

Mai igeszakaszunk rávilágít az igaz tanítás megismerésének és követésének fontosságára, mert anélkül nem lehet senki krisztusi.  Egyáltalán nem mindegy az, hogy mi a kegyesség (ezalatt a gondolkodásmód, a jellem és a cselekedetek egyaránt értendők) alapja, miben nyilvánul meg látható formában; milyen lelkület van a vallásos vagy kegyesnek mondott cselekedetek mögött.

Az igaz tanítás megóv a fölösleges önsanyargatástól (1Tim 4: 1-5)

Már Pál apostol idejében felütötték a fejüket olyan tanítások, mik szerint az üdvösség, valamint az Isten és emberek előtt való kegyességben járás feltétele bizonyos törvények, szabályok maradéktalan betartása. A tévtanítók egyes ételek fogyasztását Isten elleni véteknek kiáltották ki, akárcsak a házas életet. Ez a felfogás nem azonos a Krisztus által is tanított és gyakorolt józansággal, mértékletességgel és önmegtagadással. Az efféle aszkézis nem a Lélek gyümölcse.

Veszélyes ez a tanítás több szempontból is. Először azért, mert az üdvösséget feltételekhez köti, pedig Isten kegyelmét ingyen, ajándékként adja, minden előre látott jó cselekedettől és érdemtől függetlenül. Másodszor azért, mert fölösleges terhet ró az emberre – olyan igába hajtja, ami alatt csak görnyedezik, mert az nem az Istentől adott „könnyű és gyönyörűséges” teher. Harmadszor: ez a tévtanítás megakadályoz az Isten dicsőítésében, a hálaadásban. „Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele” – olvastuk a 4-ik versben. Más az, amikor valaki a kegyelem elvesztésétől rettegve nem eszik húst (mint tették ezt sokan a nem létező idegen isteneknek áldozott mészárszéki húsok esetében), és más az, ha valaki önként mond le annak élvezetéről, ami önmagában jó – a gyengébb atyafiak lelkiismeretének védelme érdekében. Isten „nagyobb dicsőségét” – de maiestatis gloria Dei – kell keresnünk akár eszünk, akár iszunk, akár megtartóztatjuk magunkat (attól is, amivel egyébbként hálaadással élhetnénk). A cél mindig a magasztalás, a dicsőítés, a hálaadás – „a Lélek pedig világosan megmondja” az igazság igéjének ismerete által, mely esetekben élhetjük ezt át, és gyakorolhatjuk egyre kiteljesedettebben.

Hogyan viszonyulsz a mai élet olyan dolgaihoz, amiket a Biblia nem nevez meg pontosan (pl. dohányzás, kávé, internet stb.)? Milyen válaszokat adsz, ha ezekről megkérdeznek?

Az igaz tanítás örvendezővé tesz (1Tim 4: 6-11)

Az igaz tanítás örvendezővé tett már akkor, amikor megkaptad bűneid bocsánatát, az örök élet igéretét és a Szentlélek ajándékát. A hívő élet göröngyös útján az Ige – Krisztus tanítása, igéretei, kinyilatkoztatása – az egyetlen biztos örömforrás. Minden emberi hagyományt, tanítást és gyakorlatot az Ige fényében vizsgálunk meg, és értékelünk ki. Nincs más zsinórmérték, nincs más próbakő. Az Ige által megismert Krisztusban gyönyörködni a legtökéletesebb öröm ezen a földön. Öröm az is, mikor a lelki szolgálatban eredményeket érünk el; mikor különleges alkalmakon és helyszíneken lehet áldásokban részünk. De Jézus a kijelentésben való örvendezésre szólította fel a sikeres küldetésből ujjongva visszatérő tanítványait: annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva az életnek könyvében! A felszabadult, folyamatos örvendezésnek egyik feltétele (a Biblia szorgalmas tanulmányozása mellett) a „szentségtörő és vénasszonyos mesék” elutasítása. Ellenállni minden fölösleges adat, ismeret beáramlásának a tudatba, a szívbe: mindennapi kihívásunk, akárcsak ellenállni a kevés – leginkább testi – hasznú önsanyargatásnak, gyakorlatoknak. Az igaz tanítás követéséből fakadó kegyesség azonban „mindenre hasznos” (8v.), mert a jelenvaló életet maradandó áldásokkal árasztja el, és az eljövendő kiteljesedés igéretével vigasztal.

A lelki élet területén mi az, amiben a legtöbb örömödet leled? Mik azok a dolgok – még ha jóknak látszanak is – amiket el kell utasítanod ahhoz, hogy az Igében tudj gyönyörködni és örvendezni?          

          

  Az igaz tanítás alkalmas szolgává formál (1Tim 4: 12-16)

Mint más bibliai személyek esetében, Timóteus is alkalmatlannak mutatkozik emberi szempontból a szentséges, nagy feladatnak megfelelni. Fiatal még, mondhatni tapasztalatlan, éretlen. Ám amint az igaz tanítással betöltekezik, és aszerint él, minden hiányossága ellenére példává magasztosul a hívők közösségében. Az ige uralja beszédét, meghatározza cselekedeteit, növeli a szeretetben, a hitben, megőrzi testi-lelki tisztaságban. Az ilyen élettel szolgáló ember hiteles, elszánt (habár a szolgálat a 10. vers szerint küzdelemmel, fáradsággal jár), áldott – mind magát, mind pedig hallgatóit megmenti (16 v.). Itt nem a kárhozattól való megmentést kell érteni, hanem a hiábavaló érdemszerzéstől, az ellaposodott, példaként nem minősíthető életviteltől való megmentést.

Hogy az igaz tanítás alkalmas szolgává formálhasson, a hívőnek is meg kell tennie a maga részét. Először is gondja kell, hogy legyen az Írás olvasására – egyéni csendességben és nyilvánosan is. Ezzel kell törődnie és foglalkoznia, azaz megismerni mind jobban, kutatni, elmélkedni fölötte. Ezt a tevékenységet Pál „táplálkozásnak” is mondja (6v.), ami nélkül legyengül, megbetegszik a lélek.

Azonban nem elegendő az Ige puszta ismerete az elmélet szintjén! Engedni kell, hogy az igaz tanítás átformáljon, feddjen, ha kell, így gazdagítva és látványos előhaladást eredményezve a lelki dolgokban. Amint az igaz tanítás ismerete haszontalan annak alkalmazása nélkül, úgy az erkölcsös élet is haszontalannak mondható a szeretettel, az igaz tanítással való betöltekezés nélkül. A valódi hívők erkölcsének oka, alapja és ösztönzője nem más, mint Krisztus személye, Krisztus tanítása.

Harmadsorban Timóteus arra kap felszólítást, hogy a benne lévő kegyelmi ajándékokat ne hanyagolja el, hanem törekedjen azokkal minél buzgóbban, a Lélek uralma alatt szolgálni. Hogy mik a lelki ajándékok, az igéből lehet megtudni, mint ahogyan azt is, miként kell sáfárkodni velük úgy, hogy az Isten országát építse. Az igaz tanítás megismerése és követése tehát minőségi hívő életet eredményez, amely e földi életben lelki gazdagságot, temérdek áldást biztosít az Úr minden megváltott gyermekének.

Hogyan nyilvánul meg az, hogy valóban gondod van az igaz tanításra? Milyen látható előhaladást idézett elő nálad az ige az utóbbi hónapokban?

Kövessük az igaz tanítást!

(TANÍTÓI MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 4: 1-16

Központi bibliai igazság: Az igaz tanítás megóv a fölösleges önsanyargatástól és bizonyítani vágyástól, ugyanakkor felszabadultan örvendezővé és az igazság példaértékű szolgájává tesz. 

Aranymondat: „Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.” – 1Tim 4: 6

A tanítás célja: A résztvevők felismerjék, mennyire fontos minél alaposabban megismerni a Bibliában kijelentett tökéletes és elégséges igazságot az állhatatosság és a lelki növekedés érdekében.

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése

Tény az, hogy Istennek az emberek számára teljes, tökéletes és elégséges kijelentése a hatvanhat kanonikus könyvet tartalmazó Biblia. Sem elvenni, sem hozzátenni nem szükséges, sőt a Királyok Királya ellen követne el vétket az, aki megpróbálná. Annak ellenére, hogy egy Biblia van, nagyon sokféle, magát keresztyénként meghatározó gyülekezet és szellemi irányvonal lépett színre a történelem folyamán, sőt a számuk napról napra gyarapszik. A felekezeteken és gyülekezeteken belül is találhatók kisebb-nagyobb, szeretetben megélt nézeteltérések a bibliaértelmezés kapcsán, de még szakadásra, elkülönülésre okot szolgáltató nézeteltérések is jelentkeznek. Mi a különbség (ha van egyáltalán) a tévtanító és a Biblia tanítását részlegesen ismerő, éretlen hívő között? Hagyd, hogy a résztvevők kifejtsék a maguk meglátásait! Összefoglalásként a helyes válasz megfogalmazásakor fontos hangsúlyozni, hogy az igazi hívő, ha éretlen is, kész a tanácsokat és a tanítást fogadni, mert növekedni szeretne, és törekszik a krisztusi lelkületre, míg vele ellentétben a tévtanító lekezelő módon, sokszor erőszakosan kioktat, mert meg van győződve, hogy birtokában van a teljes ismeret. Beszéljetek arról is, milyen veszélyeket rejt az igazság felszínes ismerete mind az egyén, mind a hívők közösségére nézve!            

Bibliatanulmány és alkalmazás

Az igaz tanítás megóv a fölösleges önsanyargatástól (1Tim 4: 1-5)

Az igaz tanításban való folyamatos elmélyülésre és növekedésre van szükség ahhoz, hogy a hívő ember élete kiegyensúlyozott legyen, és hogy betölthesse azt a hivatást, amit Isten szánt neki. Vázold fel a résztvevőknek az 1Tim 4 részét, ahogyan a munkafüzetükben is található, és beszélj röviden arról, hogyan látja Isten a bizonyítani vágyón önsanyargató, örömtelen, szolgálatra alkalmatlan lelkületet mind a hívők, mind a megtéretlenek esetében! Az ige mindig ajánlja és követeli is a mértékletességet, az önmegtartóztatást, a józanságot. Isten hatalmas dolgok véghezvitelére és megtapasztalására felhasznált eszközei mind ilyen életet éltek. Legfőbb példaképünk maga az Úr Jézus Krisztus, aki a bevett szokás és tanítások ellenére tudott együtt étkezni a bűnösökkel, de tudott negyven napig is böjtölni. Az Atyával való kapcsolata teljes mértékben kiegyensúlyozott volt, az igaz tanítást megtagadók viszont a szélsőségek emberét letták benne. Milyen mérce alapján ítélték meg az írástudók és farizeusok Jézus tanítását és magatartását? Mi különbözteti meg a helytelen önsanyargatást a bibliai önmegtartóztatástól?

Alkalmazás: A tanulmányozásban résztvevők közül ketten, mintegy szerepjátékként érveljenek egyes ételek fogyasztása vagy a házasélet mellett illetve ellen. Lehetett-e az ifjú Timóteusban az igaz tanítástól elütő önsanyargatásra való hajlam? Melyik az az egyéni lelki gyakorlat, amely révén a hívő ember a leginkább növekedhet lelki téren?

                 

Az igaz tanítás örvendezővé tesz (1Tim 4: 6-11)

Timóteus olyan ember volt, akiben Pál apostol a Lélek vezetése szerint alkalmas személyt látott mások tanítására. Isten kegyelméből mind a képességei, mind pedig erkölcsössége és lelkülete révén alkalmassá lett az evangélizálásra és a tanítványok nevelésére. Tanítói hivatalának gyakorlása során különféle örömöket élt meg, amik állandó formáló hatást gyakoroltak rá. Ilyen szent öröm volt az igaz tanítás, a jó tudomány (6v.) általi táplálkozás öröme. Isten beszédében gyönyörködve alkalmassá vált a jelen idő józan és tartalmas megélésére, ugyanakkor arra is, hogy örvendezzen az eljövendő igéretnek. A Krisztus neve miatti fáradozás és szenvedés kényelmetlenségét messze felülmúlta az az öröm, amit csak az átadott életű, hívő ember tapasztalhat. Beszéljetek arról, milyen tanítást követhetett Timóteus, amikor még az újszövetségi kánon nem volt lezárva!

Alkalmazás: Egy művészeti alkotás látványa, egy irodalmi mű, egy zenedarab, egy kirándulás is okozhat örömet, katarzis-élményt. Miért más az mégis, amikor az igazság beszéde, az ige örvendeztet meg? Általában mi szokott bennetek illetve veletek történni, miután az ige által gerjesztett örömmel telítődtök (kísértések támadnak; fellelkesülés a szolgálatra stb.)? Volt-e olyan eset, amikor szenvedned kellett, mert követted az igaz tanítást, vagy mert határozottan kiálltál mellette?           

          

Az igaz tanítás alkalmas szolgává formál (1Tim 4: 12-16)

Az igaz tanítás követése szeretet nélkül lehetetlen vállalkozás. Isten azt akarja, hogy kijelentett elvárásaihoz híven, Krisztus lelkületével éljük életünket az Ő dicsőségére, mások javára – tartalmasan, örömben, lelkiekben bővölködőn. Amikor Pál arra buzdítja Timóteust, hogy igyekezzen példának lenni a hívők között, nem egy életet megkeserítő, szigorú szabályrendszert állít fel, hanem elé tárja a gazdag, boldog élet receptjét. Ha lehetséges, most két csoportban dolgozzanak a résztvevők. Az egyik csoport készítsen listát arról, mit kell tennie Timóteusnak a saját növekedése érdekében; a másik csoport készítsen listát arról, mit kell tennie Timóteusnak mások irányába való szolgálatként! Miután a csoportok egy-egy képviselője felolvasta, bemutatta a listát, hangsúlyozzátok, hogy a lelki élet e két területe (ti. az önmagunkról való gondviselés és a szolgálat mások felé) szorosan egybefonódik, egyiket sem lehet hangsúlyosabbá tenni. Itt tisztázni kell azt is, hogy a Lélek ajándékait Isten adja, kinek amint akarja, a felhatalmazott emberek kézrátétel által csak kiábrázolják azt a gyülekezet képviseletében, hogy elismerik az isteni elhívást, és készek az együttmunkálkodásra.

Alkalmazás: Hol nehezebb példának lenni: világi környezetben, vagy pedig a hívők közösségében? Említsetek egy személyt, aki példaként hatott rátok, és beszéljetek arról is, hogy példája nyomán mely területeken állt be változás az életetekben! Milyen eszközök, lehetőségek állnak rendelkezésünkre, hogy a Biblia tanítását helyesen értelmezzük? Ezek közül melyekkel élünk leggyakrabban?

Összefoglalás:

-          az önsanyargatás és az önmegtartóztatás nem azonos fogalmak. Isten igéjének igaz tanítása által világosan láthatjuk a kettő közötti különbséget, és azt, miként kell helyesen viszonyulnunk mindkettőhöz lelki növekedésünk és Krisztus bennünk való megdicsőülésének érdekében

-          az igaz tanítás megismerése és követése révén valódi örömben lehet részünk a megpróbáltatások, nehézségek ellenére is, hiszen a valódi öröm, mint a Lélek gyümölcse, nem függ a körülményektől

-          az igaz tanítás amellett, hogy erkölcsös, jellemes emberrekké formál, szolgálatra késztet és képesít Jézus példája nyomán