2013. szeptember 20., péntek

A sarmasági gyülekezet 75 éves krónikája



A SARMASÁGI BAPTISTA GYÜLEKEZET 75 ÉVES TÖRTÉNETE

(a 2004-ben elkészült, terjedelmesebb kézirat kivonata)

                                                                                     
                

TARTALOMJEGYZÉK

Rövid ismertető Sarmaságról
1. A kezdeti időszak és az 1930-as évek
    1.1. Az első sarmasági baptista
    1.2. A misszió kezdete a fonóházban
    1.3. A misszió kibontakozása
    1.4. A gyülekezet magalakulása
    1.5. Gyülekezetei élet Balla Sándor munkássága idején
    1.6. Zarándok gyülekezet
    1.7. Megpróbáltatások

2. A gyülekezet története 1940-től az ébredésig

    2.1. A változások időszaka

    2.2. Tervek az imaházépítésről
    2.3. Gyülekezeti élet a ’40-es években
    2.4. A háború és az azt követő időszak
    2.5. A vonószenekar megalakulása és szolgálatai
    2.6. Az építkezés megkezdése
    2.7. A kommunizmus fellépése
    2.8. Az imaház felépítése és megnyitása
    2.9. Balla Sándor utolsó szolgálatai és halála
    2.10.Gyülekezeti élet az ’50-es évek második felében

3. A gyülekezet története az ébredéstől a rendszerváltásig

    3.1. Az ébredés Sarmaságon
    3.2. A gyülekezet az ébredés után
    3.3. A pengetőzenekar és szolgálatai
    3.4. Gyülekezeti élet a ’70-es években
    3.5. A gyülekezet megalakulásának ötvenedik évfordulója
4. A gyülekezet története a rendszerváltástól napjainkig
     4.1. A második imaház építésének megkezdése
     4.2. A gyermekmisszió rövid áttekintése 1990-től
     4.3. Az ifjúsági csoportok rövid története
     4.4. A sarmasági körzet megalakulása
     4.5. Az imaház megnyitása
     4.6. A cigánymisszió rövid története
     4.7. A gyülekezet jelene


Rövid ismertető Sarmaságról

     Sarmaság Szilágy megye északi részén, a Kraszna folyó mentén terül el, mintegy 7 km-es félkörívben. Könnyen megközelíthető, mivel a jelenben nemzetközi műút vezet keresztül rajta, ráadásul a Nagykároly-Zsibó vasútvonalból itt ágazik el a Szilágysomlyó-Nagyvárad vonal is. Később azonban látni fogjuk, hogy a kedvező elhelyezkedés ellenére Isten csak akkor küldte ide a baptista misszió úttörőit, mikor a környező összes magyar településen már jól megszervezett közösségek működtek. Sarmaság méltán nevezhető a Szilágyság egyik legszebb fekvésű falujának: az északi dombok nagy részét erdők borítják, az alacsonyabb dombokon szőlőültetvények beláthatatlan sora pincékkel, présházakkal. A Zilah-patak felé haladva fokozatosan ereszkedünk a völgy síkjáig, ahol mocsaras terület emlékét idézi a növényzet.
       1941-ben Roska Márton, hírneves régész a Kr.e. I. századból való ezüsttárgyakra bukkant a falu határában. Ennek alapján megállapították, hogy a vidék már a vaskorban lakott volt. A leletek egy részét a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi Budapesten, a másik része a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum tulajdonában van.
        Sarmaság legkorábbról ismert írásos említése 1355-ből való.[1] A környéken bőven előforduló kígyóhagymát (muscaris/omitologum) még ma is sarmának nevezi a népnyelv. A legnagyobb valószinűség szerint a sarma szóból és a hozzákapcsolt ság, magaslat, tető jelentésű arhaikus főnévből keletkezett a Sarmaság elnevezés.[2]
         Az 1241-es tatárdúlás elől a Kraszna bal partján (a mai Mojádhoz közel) letelepedett lakosok az északi erdőkbe menekültek. A vész elmultával a dombokról lemerészkedve megalapították a faluközösséget a mai helyén. Zsigmond király 1423-ban Kusalyi Jakcs György és családja birtokába iktataja Sarmaságot, ami 1475-ben már Sarmassághy Elek, jobbágytartó földbirtokos tulajdonát képezi. A reformáció előtti vallási helyzetről nem tudunk sokat, de a templom mögötti kertben ma is látható szentély körvonalaiból következtethetünk arra, hogy a falu lakói valamikor katolikusok voltak. 1527-ben Derecskei Demeter buzgó szolgálata nyomán az egész Szilágyságban fellobbant a  reformáció fáklyája, s ezrek lettek Krisztus követőivé.
A legnagyobb valószínűség szerint Sarmaság lakói is ekkor váltak reformátusokká.  A jelenleg is használatban lévő templomot 1806-ban építették, zsindellyel fedték be, de tornyot csak 1831-ben emeltek hozzá. Több tűzvészről is tudunk (1885, 1911), amelyekben a falu házainak nagy része elpusztult, a harangok megolvadtak - ezért került Sarmaság címerébe a hamvaiból újjáéledő főnixmadár képe.
    Az 1800-as évek végéig a Kemény családból kerültek ki a község földesurai
    1880-ban két csehországi arisztokrata –báró Fröhlich Albin és Wersebe Hartvig megveszi a birtok jelentős részét - a második világháború után azonban a területeket államosították.[3] A baptizmus megindulása idején az említett földesurak (a falusiak szóhasználatával „nagyságosok”) bár buzgó katolikusok voltak, a legkisebb mértékben sem akadályozták az evangélium terjedését, sőt előszeretettel alkalmaztak baptista cselédeket, munkásokat az általuk létrehozott mintagazdaságban.
    A vasút megépítése 1887-ben jelentős változást hozott. Sarmaság elkezdett a Szilágyság egyik legtekintélyesebb településévé válni (igaz, hogy több alkalommal városi rangra emelték annakelőtte). Ezt fokozta a bánya megnyitása 1910-ben.  A szőlőtermesztésből, állattartásból élő emberek csak fokozatosan barátkoztak meg a bányászattal.

  

1. A KEZDETI IDŐSZAK ÉS AZ 1930-AS ÉVEK


1.1. Az első sarmasági baptista

    A világháború mély sebeket ejtett a sarmaságiak szívében. Negyvennégyen estek áldozatul, a harcterekről csak kevesen jöttek haza 1918-ban. Ezen kevesek közé tartozott Széri Ferenc is, aki valahol a fronton ismerte meg Jézust személyes Megváltójaként, s ugyanott újszövetségi bemerítésben is részesült. Itthon heves támadásoknak volt kitéve, teljesen kiközösítették hite miatt. Az iránta való megvetés csak fokozódott, amikor a szilágyballai gyülekezet egyik tagját, Mátis Esztert feleségül vette. Az ő kicsiny közösségüket nevezhetjük a ’10-es évek sarmasági baptista gyülekezetének. Isten azonban nem őket akarta felhasználni az evangélium elterjesztésének úttörőmunkájában. Széri Ferenc másfél évi házasság után, agyhártyagyulladás következtében meghalt, özvegye pedig durva gúnyolódások és fenyegetések közepette visszaköltözött Ballára. Sokak szerint Isten büntette meg őket... Ezzel látszólag Sarmaságon csirájába fulladt a baptizmus.   
1.2. A missziómunka kezdete a fonóházban

   Az alábbi eset 1928 és ’29 között történt. Ekkor már sokan szomjazták az Igét Sarmaságon, ami annakelőtte nem volt annyira jellemző. A hosszú, téli estéket fonóházakban töltötték az emberek, miközben beszélgetéssel, nótázással szórakoztatták magukat és egymást. Isten úgy rendelte, hogy épp ezekben az időkben kelljen javítani a „Hengye malma” gépeit. Így került Sarmaságra a kémeri gyülekezet két aktív tagja, Sinai György és Szoboszlai B. Ferenc, akiket az Úr elsőkként használt fel az ugartörés folytatására és a maghintésre a lelki szántóföldön. A malomban munkával eltöltött nap után arra indította őket a Lélek, hogy bizonyságot tegyenek valakinek a faluból Jézus Krisztus életadó erejéről. Fonóházba siető asszonyokkal találkoztak össze, s hozzájuk csatlakozva az egész estét a Forgács Mártonék házában töltötték. Az ott lévő férfiak hiába próbálták rábírni őket, hogy bort igyanak, nótázzanak. Miután a testvérek engedélyt kértek, hogy ők is énekelhessenek, felcsendült az ajkukon az evangélium üzenete: „Még mostan hangzik folytonost,/ Ó, ember, jöjj, és ne habozz, / Jöjj Jézusodhoz, aki kér, / Hogy a bűn útjáról letérj!” Mire elénekelték az utolsó versszakot, kevés szem maradt szárazon. A következő ének ez volt: Nincs helyed Jézus számára? Érdekes az is, hogy a nevezetes estén a farsangosok kikerülték azt a házat.
    Voltak, akik megpróbáltak erélyesen fellépni a „kóbor papok” ellen, mert sejtették, hogy ők is azok közül az „antikrisztusok” közül valók, akik „az egész környéket felforgatták”. A szórakozással, ivászattal kezdődő összejövetel mégis imával ért véget. A házigazda kérte őket, hogy a következő estre is jöjjenek, s megígérte, hogy hívni fog másokat is a szomszédból a különleges alkalomra. Attól kezdve istentiszteletet tartottak a fonóházban - hangzott az örömhír, lágyultak a szívek.

 1.3. A misszió kibontakozása

    A fonóházi összejövetelek révén kialakult az érdeklődők csoportja, melynek tagjai közös megegyezés alapján egymás házánál gyűltek össze rendszeres bibliatanulmányozásra (épp abban az évben – 1929 – mikor a román államhatalom elismerte a baptista vallásfelekezetet). Elkezdődött tehát Sarmaságon is a baptista missziómunka szervezett formában való végzése. Jöttek a lelkimunkások a szélrózsa minden irányából lelki buzgósággal, új énekekkel. Három éve még egyetlen baptista misszionáriussal sem találkozhattunk Sarmaságon, most azonban, 1930-ban kilenc helyről is jönnek rendszeresen. Isten Lelke küldi, használja őket: Kémerről Sinai György, Szekrényes Sándor, Szabó András, Szilágyballáról Kallós Gergely, Simon Bálint, Máté Miklós, Balla Sándor   (aki később a gyülekezet első lelkipásztora lett), Perecsenyből Gáspár János, Kulcsár István, Bonczidai János, Krasznáról Kocsis István, Szűcs Pál, Baricsány István, Nagyfaluból Szabó László, Benedek Márton, Rátonból Kovács István, Széplakról Balogh Sándor, Sámsonból Kis-Juhász Lőrinc, Kövesdről Katona Sándor és még mások is, akiknek nevei fel vannak jegyezve az Úr pontos nyilvántartásában.
    A megtértek testvérnek nevezték egymást, a még bizonytalankodók  „barátok” voltak. Kaszta Bálint eljárt az esti összejövetelekre felesége heves tiltakozása ellenére is. Egyik alkalommal később jött haza a szokásosnál, s zárt ajtó fogadta. A háborgó asszony nem nyitotta ki a legszelídebb kérlelésre sem. Testvérünk kénytelen volt a hűvös őszi éjszakát a fásszínben tölteni. Reggelig ott imádkozott. Mikor később megkérdezték tőle, miért nem bánt szigorúan feleségével, elvégre ő a család feje, azt válaszolta: „Ördöggel nem lehet ördögöt űzni.” Ilyen és ehhez hasonló családi háborúságokat kellett szenvedniük az első hívőknek mindamellett, hogy szinte az egész falu gyűlölte őket, és nevetett rajtuk.
     Mikor a gyerekek kérdezték apjukat, Kaszta Bálintot, hogy hol aludt az éjjel, így válaszolt: „- Az Úr Jézusnál, kedveseim!” Ez az alázat és szelíd lelkület meggyőzte a feleséget is, aki magában hosszú ideje csodálkozott férje hatalmas változásán. Később könnyekre fakadva kért bocsánatot párjától és Istentől, Aki örök életre való felmentést adott neki. Néhány évvel férje után bemerítkezett ő is.[4]
     Kovács Imre anyósa otthon, Nádasdon tért meg. Lányát meglátogatva mindig a megtérésre buzdította, s figyelmeztette Isten igazságos ítéletére. Sára hallani sem akart ezkről a dolgokról, de végülis  egy házi összejövetelen, Balogh Sándor igehírdetésének hatására összetört, és megnyílott szíve az Úr Jézus előtt. Imre anyja tombolt dühében, fenyegetőzött a közösen használt udvaron, hogy minél többen hallják Isten gyermekeinek megszégyenítésére. Később őt is magához ragadta a kegyelem.

1.4. A gyülekezet megalakulása

    Az egyik délután a nagyfalui Szabó László (a Hitközség elnöke) közölte Kovács Imréékkel, hogy vasárnap meghallgatják azokat a barátkozókat Ilosván, akik az Úr Jézus parancsára szeretnének bemerítkezni. Sarmaságról nyolc személy jelentkezett. A kikérdezést Szabó László, a székelyhídi Szabó Károly és a perecseni Kulcsár István vezette le.
      1931. július 25-én Szilágynagyfaluban Szabó Károly által bemerítkeztek a sarmasági baptista gyülekezet alapítótagjai: Kovács Imre és neje, Barta Sára, Keresztes Zsigmond és neje, Kiss Zsuzsánna, Kovács Gy. Bálint (Imre öccse) és neje, Kupás Eszter, Kaszta Bálint valamint Kovács Dobai Ágnes.
    Azévben még egy ünnepély volt, szintén Nagyfaluban, ahol november 15-én még két sarmaságit merített be Szabó Károly: Tóth I. Ferencet és Balogh Máriát.[5]

1.5. Gyülekezeti élet Balla Sándor munkássága idején

   A kicsiny közösséget kezdettől fogva a szilágyballai gyülekezet vette pártfogásába. Balla Sándor körzeti munkás rendszeresen kijárt úrvacsorát osztani, intézni a felmerülő ügyeket. Ez a testvér 1874. január 4-én született Szilágyballán. Már családos ember volt, amikor megtért, és a baptista közösséghez csatlakozott. A legnagyobb valószínűség szerint Kerekes Bálint avatta fel, aki abban az időben a két részre osztott szilágysági misszióterület északi részének úttörő és pásztori munkájának irányítója volt. Balla Sándor két házasságából tizenhárom gyermek született, akik közül csak öt érte meg a felnőttkort. György (sz. 1891-ben.  és Viktor apjukhoz hasonlóan lelkipásztorok lettek – az Amerikai Egyesült Államokban. Három unokája, Balla Mózes Emil, ifj. Balla György és Király Tibor (aki 2000-től a sarmasági gyülekezet ügyvezető lelkipásztora lett) szintén felavatott munkások az Úr szolgálatában.
    Balla Sándor a Tövisháton át Érszakácsiig több helységbe elsőként vitte el az evangélium örömüzenetét. Többnyire gyalog járt annak ellenére, hogy mindkét lába beteg volt. Balla testvér mintegy tíz évig volt a sarmasági gyülekezet pásztora.[6]
     Az összejövetelek továbbra is házi istentiszteletek formájában zajlottak Keresztes Zsigmond lakásán. Azért éppen ott, mert a testvérnő betegsége miatt képtelen volt hosszú utat megtenni, így a testvérek hozzá alkalmazkodtak. A visszaemlékezések alapján olyan nagy volt a lelkesedés a közösségben, hogy – bár kevesen voltak – hosszú órákat vett igénybe az együttlét. Isten Lelke vezette a szolgálatokat, nem volt semmiféle liturgikus keret, ami ezt a legkisebb mértékben is akadályozta volna. Eleinte csak a régi egyházi énekeket énekelték, de a rendszeresen érkező lelkimunkások közreműködésével  új énekekkel, költeményekkel gazdagodott a gyülekezet. Mindenki olyan szolgálatot végzett, amire képessége és indíttatása volt – nem a minőség, hanem az egyszerűség őszinte lelkülete volt a fontos.
    A testvérek megértették azt is, hogy Isten az anyagi áldozatra is igényt tart. Pénzből, terményből, borból hiánytalanul begyűjtötték a tizedet (az adakozáson felül). Ez a jó szokás fennmaradt az 1961-es kollektivizálásig – nem is voltak addig jelentős anyagi gondok!
    1931. augusztus 6-án megszületett az első gyermek a gyülekezetben: Kovács Ferenc, Kovács Gy. Bálint és Eszter fia. Két év múlva, József megszületésével ismét fiúval szaporodott ugyanez a család. Isten gyarapította a gyülekezetet üdvözülőkkel is: 1932-ben Kerekes Bálint által Perecsenyben alámerítkezett Kocsis Ilona, Varga M. Katalin, Tóth Erzsébet. Kiss Gergely ugyanott Szabó László által. Wéniger András Hadadban merítette be Nagy Irmát, Kerekes Bálint pedig Szilágyballán Antal Juliánnát, Kovács Imre és Bálint édesanyját, akiről már megjegyeztük, hogy nagy ellenzője volt a baptista missziónak. Attól kezdve minden évben voltak bemerítések.[7] 1936-ban tizenegy személy csatlakozott a gyülekezethez, melynek taglétszáma így már közel negyvenre duzzadt. 1936-ban 449 ház volt Sarmaságon, a 2370 lakosból 2122 református.[8]
Már a nyolc alapító tag kilépésekor nyilvánvalóvá lett, hogy baptisták nem temetkezhetnek a református temetőbe. 1932. április 7-én tizenegyen írták alá azt a kérvényt, amit egy temetőhely kijelölése érdekében nyújtottak be a helyi vezetőséghez. Az idő telt, az ügy egyre húzódott, úgy tűnt, minden sürgetés süket fülekre talál. Két év múlva, 1934. február 28-án került rá a sor, hogy a ballai kerületi orvos, Csillag Ignácz megnézze, és alkalmasnak ítélje a testvérek által kijelölt területet a falu fölötti dombon. Az adásvételi szerződést azonban csak 1935-ben írhatták alá. Isten különös kegyelme az is, hogy míg nem állt temetőhely az Ő gyermekei rendelkezésére, közülük senkit sem hívott át a mennyei hazába. 1945-ig kb. húsz testvért temettek el a baptista temetőben, amit a közösség alkalomadtán a mai napig is használ.


1.6. Zarándok gyülekezet

    A közösségnek sokáig nem volt saját helyisége, amely fölött tetszése szerint rendelkezhetett volna. Így történt, hogy évenként változtatni kellett a gyülekezés helyét, ami nem csökkentette ugyan a lelki élet intenzitását, de a fejlődésben gátolta. 1932-ben Keresztes Zsigmondéktól továbbmenve Kovács Imre adott helyet az összejöveteleknek. A portán több család élt együtt, s közöttük voltak, akik nem titkolták el ellenszenvüket a baptistákkal szemben. Nagy méreteket öltő háborgások alakultak ki, ezért a testvéreknek más megoldás után kellett nézniük.
    1933-ban kibérelték Sólyom Mihály házát, a falu jelenlegi központjában. Mivel Kaszta Bálint épp’ mellette lakott, őrá hárult az imaterem gondozásának felelőssége. Az egyik hétköznap este, mikor ment a termet kinyitni, az ajtókat gyalázatos állapotban találta: valaki ürülékkel összemázolta az egész küszöböt, a kilincset, az ablakokat is. Testvérünk alázatosan mindent lemosott – aznap este a közösség tagjai buzgón imádkoztak a gyűlölködő megtéréséért.
    Ezidőben fogadta el a kegyelmet Erdei György és felesége, akik a falu bírójával való rokoni kapcsolat révén tekintélyes embereknek számítottak a faluban. Hogy a testvérek ne fizessék tovább a bért a terem használatáért, saját házukat ajánlották fel összejöveteli helyül. 1934-ben több hónapon át náluk tartották az istentiszteleteket.
     Erdei J. Mihály boltnak szánta azt a kis házat, amit ’34 július 7-én felajánlott, és 10.800 lejért eladott a baptistáknak. Egy év múlva bemerítkezett ő is. Ez az épület képezte - a temetőhely után - a gyülekezet első jogos tulajdonát. (A mai Szilágy és Liliom utca találkozásánál található.)
    Ettől kezdve meghatározott időpontokban szerda és szombat esténként, vasárnap pedig három alkalommal tartottak összejövetelt hosszú éveken át. Az ún. „kisimaház” sok áldás kiáradásának helye volt. Itt alakult ki az istentisztelet ma is gyakorolt, szervezett formája. A sarmasági testvérek jó kapcsolatban álltak a sámsoni, a kövesdi, az ilosvai és az érszakácsii gyülekezettel. Gyakran teljes létszámban meglátogatták egymást kimondhatatlan örvendezések és áldott lelki légkör közepette.
        A gyülekezet fennállásának első éveiben rendszerint felnőttek látogatták az összejöveteleket. Idők múltával azonban nőttek, sokasodtak a gyermekek, fiatalok. Ezt látva a gyülekezet 1934-ben Kovács Gy. Bálintot bízta meg a vasárnapi iskola megszervezésével, melynek a kezdetekkor 12-15 tanulója volt. A délelőtti istentisztelet után a fiatalok visszamaradtak, s fentnevezett testvérünk -Kiss Gergely segítségével- tanította őket a Bibliából. Majd Tóth Bálintra hárult a vasárnapi iskolások tanításának feladata, aki 1937-től több éven át egyedül végezte ezt a szolgálatot. Az akkori vasárnapi iskolások közül kerültek ki a gyülekezet későbbi igehirdetői, tisztségviselői.
    A „kisimaház” megvásárlásával megszűnt a gyülekezet vándorlása. 1935. február 19-én megkapták a hivatalos működési engedélyt,[9] amelyen Kovács Imrét tüntették fel a baptisták vezetőjeként.
    A gyülekezet évente tisztújító közgyűlést tartott, amelyek alkalmával a régi vezetőség tagjai lemondtak addigi tisztségükről, s titkos szavazással megtörtént az újabbak megválasztása. Ez a gyakorlat Sarmaságon legtöbb esetben csak puszta formalitásnak bizonyult, hiszen ugyanazok a testvérek kerültek a vezetőségbe, csak a tisztségük változott néha.
   A ’30-as években a következők voltak a gyülekezet megbízott szolgálattevői, elöljárói: Kovács Gy. Bálint, id. Kovács Imre, Kiss Gergely, id. Tóth Bálint, Erdei J. Mihály, Molnár Mihály, id. Kiss Károly.[10]

     
1.7. Megpróbáltatások

A kisimaház megvásárlása óta sokan elkezdték látogatni az istentiszteleteket. Nagy örömére szolgált ez a gyülekezetnek. 
     1937-ben Boda Sámuel kérte a testvéreket, hogy fogadják be őt is a közösségbe. Ez az atyafi 1892. június 26-án született Diósadon. Kornya Mihály merítette be a Berettyó vizében, Nagyfaluban, az 1909-es esztendő folyamán; később a baptista misszió avatott úttörője lett. Az 1913. október 2-án, Kémeren megtartott konferencia döntése alapján Balla Sándorral együtt Kerekes Bálint segítőtársa lett a tíz gyülekezetből álló szilágyballai körzetben.[11] Az Ellenség azonban elejtette, s Diósadból eljőve felvételét kérte a ballai gyülekezetbe. Ott azt vélték felismerni a testvérek, hogy tovább folytatta előbbi életvitelét. Eljőve onnan is, Sarmaságra került. A ballaiak nem adtak ajánlólevelet Boda Sámuelnek, de felvételét nem ellenezték. A döntést rábízták a sarmasági vezetőség legjobb belátására, melynek alapján az atyafi a közösség tagja lett. Előbb a hátsó padban ült, később úrvacsorázhatott is, de a szószéki szolgálatot megtagadták tőle. 1938. március 16-án kilépett a közösségből, s magával ragadta a barátkozók nagy részét, akik közül többen a bemerítés előtt álltak már. Távozása után megalapította az ún. szabadkeresztyén gyülekezetet Sarmaságon, amely mind a mai napig fennáll, de megerősödnie mégsem sikerült.
    Alig ocsúdott fel a gyülekezet a sorozatos nehézségek hatása alól, külső okokból támadtak feszültségek. Mit sem sejtve készültek 1938 karácsonyára, miközben az állami hatóság december 4-én kibocsátotta a 24208 sz. miniszteri rendeletet. Ennek értelmében minden baptista imaházat be kellett zárni. Az összejövetelek mégsem maradtak el: a bezárt imaház előtt fohászkodtak, énekeltek a testvérek. Később csak titokban gyűlhettek össze egymás házánál, mint annakidején, s összetörve az Úr előtt még buzgóbban imádkoztak. Érezték, mennyire rá vannak utalva Isten kegyelmére, a Lélek erejére a nehézségekben való kitartáshoz. Ez az időszak áldás volt a sarmasági hívőknek, mint sok más helyen is.
     A következő év márciusában az imaházajtókat újra kinyitották


2. A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE 1940-TŐL AZ ÉBREDÉSIG

2.1. A változások korszaka

 a Második Bécsi Döntés következtében Észak-Erdély visszakerült Magyarország fennhatósága alá. Ez kedvező volt a baptistákra nézve. Zavartalanul gyülekezhettek, nyilvános ünnepélyeket tarthattak, míg Dél-Erdélyben az Antonescu kormány a legembertelenebb bánásmódban részesítette a hívőket. Ott imaházakat zártak be, elkobozták az ingó és ingatlan javakat, a testvéreket megfélemlítették. Nálunk nem voltak ilyen fajta korlátozások, azonban jelentős veszteségnek számított a folyóiratok beszüntetése, az összes hitközség felszámolása. A magyar kormány csak a Budapesti Hitközséget ismerte el, és csak a Békehírnök terjesztését engedélyezte.[12]
    Sarmaságon ekkorra az utak nagy részét közmunkából kikövezték, új házak épültek, melyekre cseréptető került. A baptisták jelenlétét immár megszokták a falubeliek, de mégis élesen elhatárolódtak tőlük. Ez nem is csoda, hiszen a gyülekezet egy igen zárt közösséggé vált – az egyéni bizonyságtételt mindenik tag gyakorolta ugyan, szervezett misziómunkát azonban nem végeztek a falubeliek felé. A hitközségek felszámolása után Balla Sándor nem végezhetett teljeskörű szolgálatot Sarmaságon, helyét a szintén szilágyballai Mátis Sándor vette át, aki a sarmasági szolgálattevők közül kiemelkedő Kovács Gy. Bálinttal közösen próbálta a gyülekezet terhét hordozni.
    Itt az is megjegyzendő, hogy Balla Sándor 1939-ben nyolc hónapot töltött az Egyesült Államokban lelkipásztor fiainál, ahol nagy részt vállalt a lelkimunkában. A kitörő világháború miatt nem jöhetett haza akkor, amikorra tervezte. A nehéz körülmények között élő, távoli szeretteire gondolva súlyos idegsokkot kapott, amelynek hatása egész további életét végigkísérte. Idős kora és betegségei miatt jelentősen csökkent a munkabírása, de 1948-ig mégis ott találjuk a szilágymegyei baptisták legnagyobb szellemi vezetői között. Cserepka János őt váltotta fel az iskolai hitoktatásban.
    A ’40-es éveket méltán nevezhetjük a sarmasági baptizmus megszilárdulása korának, mert míg a ’30-as évek a meggyökerezés korát jelentették, a most tárgyalt időszak a szervezkedések, nagy munkálatok és a lelki virágzás időszaka volt.
    A zenei élet 1941-ig csupán a hangszeres kíséret nélküli közös éneklést jelentette a közösségben. Az egyetlen kottaolvasó ember ifj. Tóth Bálint volt. Testvérünk feladatának tekintette egy énekkar megszervezését, ami nem is volt olyan könnyű dolog, ha figyelembevesszük azt, hogy a gyülekezeti tagok közül sokan – földművesek, gazdálkodók lévén – még olvasni sem tudtak folyékonyan, ráadásul az érett hangú fiatalok még szinte teljesen hiányoztak a közösségből. Mégis létrejött egy tizenhat fős négyszólamú énekkar, negyvenöt és hatvan év közötti tagokkal. Házaknál tartották az énekórákat, esténként más-más szólam tanult. Hétvégén volt az összpróba, hogy a vasárnapi istentiszteleten szolgálhassanak. Nagy áldozat volt ez a karvezető és az énekes testvérek részéről egyaránt, de mindenik (még élő) tag a legnagyobb megilletődéssel és hálával emlékszik vissza a kezdet időszakára. Az első megtanult énekek közé tartoztak: Én énekelni akarok, Ó, vezess a hűs forráshoz, Meg vagy-e tisztulva. Tóth Bálint testvér több mint negyven éven át egyedül irányította az énekkart 1987-ig.[13]
    Bár voltak nehéz időszakok, az énekkar 1941 óta nem bomlott fel, nem kellet újjászervezni. Megnőtt taglétszámmal felemelő szolgálatokban dicséri a minden áldások Atyját mind a mai napig.


2.2.Tervek az imaházépítésről

    A taglétszám folyamatos növekedése miatt a kisimaház egyre szűkebb lett. Mikor vendégek jöttek, a helybeliek leggyakrabban csak az ajtón kívül hallgathatták az igehirdetést. Isten tervében benne volt, hogy megajándékozza az Övéit egy tágas telekkel, nagy, korszerű imaházzal, de ennek valóraválásáig nagyon sokat kellett a testvéreknek várniuk. Amikor szándékuk egy új imaház építésére kitudódott a faluban, minden oldalról jöttek a támadások. Sokan meg szerették volna hiúsítani a tervet, mivel megvalósulásában a magyarság nemzeti és kulturális egysége felbomlásának veszélyét vélték fölfedezni. Ajánlatokat tettek Tóth I. Ferenc testvérnek, aki a mai Hársfa és Szilágy utca találkozásánál található telkét áruba bocsátotta, de mégiscsak sikerült a testvéreknek megvásárolniuk 1900 pengőért, 1941. június 3-án. Később a helyi vezetőség a megvásárolt telek egyharmadát kisajátította – mondván, hogy ártézikutat fúrnak, vagy piacteret létesítenek rajta. A testvérek a Biblia tanácsát követve nem akartak bírósághoz fordulni, pedig nem kapták meg a földrész ellenértékét.
     Nagy volt az ellenállás az első pillanattól kezdve, a gyülekezet mégsem mondott le tervéről.


2.3. Gyülekezeti élet a ’40-es években

    Mint már említettük, a ’40-es években a gyülekezet a lelki élet magaslatán állt a nagy politikai változások, nehézségek ellenére is. 1949-ig huszonhárom fővel gyarapodott a bemerítettek száma, így 50 és 55 között mozgott a létszám a gyermekeken és a barátkozókon kívül. Példás volt a fegyelem a közösségben és a családokban egyaránt. Rendszeresen megtartották a családi áhítatokat, beadták a tizedet, bizonyságot tettek szóval, és bizonyságtevő életet éltek. 1942-ben Tóth Mihály és Kirei Zsuzsanna frigykötésével megtörtént Sarmaság történetének első baptista mennyegzője. Itt megjegyzendő, hogy az udvarlás szigorúan tilos volt (akárcsak ma), s a gyülekezet javaslata alapján a fiúk huszonnégy, a lányok tizennyolc éves koruk után kötöttek házasságot. A jegyesség ideje nem lehetett több három hétnél. Gyűrű helyett a fiatalok Bibliát cseréltek – ez a szokás évtizedekig fennmaradt gyülekezetünkben.
   Budapesti teológiai tanulmányai befejezése után, 1943-ban Ballára érkezik Cserepka János, (aki később a bolíviai bennszülöttek misszionáriusa lett, és felszínes keresztyénséget, sőt züllést talál a szilágysági baptisták között. Említésre méltó, ahogyan Isten mindezektől megőrizte a sarmasági gyülekezetet. Voltak ugyan kisebb-nagyobb problémák, de a közösséget nem ezek jellemezték. A testvérek között nagyon szoros volt a kapcsolat: együtt végezték a tavaszi munkálatokat, ősszel együtt takarítottak be. Ilyenkor hangos énekszótól zengett a határ. Majdnem, mindent közösen végeztek – ezért is lettek néhol csodálat, néhol gúny tárgyaivá a kívülállók szemében. Mindig mindent tudtak egymásról. Nem mentek el egymás háza előtt, hogy be ne tértek volna néhány szóra, imádkozásra.
    A lelkesedést fokozták az egyre színesedő összejöveteli alkalmak. A vasárnapi iskolások az aranymondás mellett 15-20 igeverset is felmondtak – év végén beszámoló volt a fiatalok szorgalmáról.
    Mátis Sándor testvérnek volt egy furulyája, amivel kísérte az énekeket, mikor Sarmaságon járt. Ennek hatására megalakult egy kezdetleges furulyazenekar hat taggal. Később voltak, akik szájharmonikát, cimbalmot vásároltak – így gazdagodott a gyülekezeti éneklés.
    Megtörtént, hogy Cserepka János bejelentés nélkül jött át Balláról (ahol lelkipásztorrá avatták) Sarmaságra, s több alkalommal együtt imádkozva, a Biblia körül találta a testvéreket, nagy örömére. Ó, Urunk, lesz-e még itt, Sarmaságon ilyen nagy szeretet, egység és ilyen gyermeki lelkületű buzgóság a Te néped között, mielőtt visszatérsz?
    A ’40-es években vezető tisztségben voltak és szószéki szolgálatot végeztek: Kovács Gy. Bálint, id. Kovács Imre, id. Kiss Károly, ifj. Kiss Károly, Kiss Gergely, Fekete Miklós, Erdei Sándor, id. Tóth Bálint, ifj. Tóth Bálint, Dari Lajos és Balogh Lajos testvér.
   A Balla-Kémer egyesített körzetben egy ideig Cserepka tv. pásztorolta a sarmasági gyülekezetet is. Később ez a feladat részben, majd teljesen Kovács Gy. Bálintra hárult. Ez a testvér 1907. szeptember 12-én született; feleségével együtt egyike a gyülekezet alapító tagjainak. Munkásságát a vasárnapi iskolai tanításban kezdte el, később a közösség egyik legtehetségesebb igehirdetőjének bizonyult. Már a ’30-as évek végén a gyülekezet élére állt, s Isten igazolta, hogy elhívta az evangélium hirdetésének fáradságos, de gazdag áldásokat rejtő munkájába. A visszaemlékezések szerint 1944-ben avatta körzeti munkássá ünnepélyes keretek között Cserepka János a kisimaházban. Attól kezdve úrvacsorát osztott, bemerített, járta a szilágysági tájakat (tizennyolc gyülekezet tartozott hatókörébe). Gyakran megtörtént az is, hogy a mezei munkája végeztével ott kint, a szabadban borotválkozott meg, átöltözött, s indult a lelki munkamezőre. Sokszor hosszú hetekig is távol volt. 1960-ig ő volt a sarmasági gyülekezet pásztora.[14]
   Mielőtt továbbmenénk, meg kell említenünk, hogy a ’40-es évektől a testvéreknek megszűnt egységes teológiai álláspontjuk lenni. Az alapító tagok halálukig kálvinista nézeteket vallottak. A nézetkülönbségeknek – akárcsak az egyetemes baptizmusban – ma sincs semmiféle jelentőségük a tagok közötti kapcsolat vagy a közösségi élet szempontjából. 


2.4. A háború és az azt követő időszak

      A Második Világháború hatalmas pusztítással söpört végig Európán, közvetlenül érintve Sarmaságot is. A harctereken huszonöt férfi lelte halálát, közöttük két baptista is: Keresztes Mihály és Tóth I. Mihály. Sohasem tértek haza. Idős Kovács Imre is részt vett a háborúban, de őt minden bajtól megőrizte Isten. A gyülekezetet lehangolták a viharos események, a testvérek hite mégsem ingott meg, az egy lelki közösséghez való tartozás érzése még erősebb lett.
    A háború után Észak-Erdélyt Romániához csatolták; az ország trónjára    
I.Mihály került. Az alig huszonkét éves ifj. Kiss Károly 1944. november 11-én jelentkezett a munkaszolgálatra szigorú behívója alapján. Azután semmi hírt nem kaptak felőle. Szülei kétségbeestek, a gyülekezet imádkozott érte, de nem került elő. Édesanyja hosszú évekig gyászruhában járt – addig Kiss Károly fenn, Szibériában sínylődött embertelen bánásmódban és a rettenetes hidegben.
    A kormányváltás kedvezett a baptistáknak: újraszervezték a hitközségeket, újraindították a folyóiratokat. Ifj. Kovács Imre többször versekkel jelentkezett az Igazság Tanújában.
    1945-ben államosították Wersebe és Fröhlich bárók birtokait; maguk családostól elmenekülni kényszerültek Sarmaságról. Itt kellett hagyniuk a hosszú évek során kialakított mintagazdaságot, a környékbeli dombok nemes szőlőültetvényeit. Az oroszok is végigfosztogatták a falut, de a baptista családok közül nem esett bántódása egynek sem.
    A világháború megakadályozta az imaházépítés megkezdését, a királyság idején azonban minden jó mederbe látszott terelődni. A testvérek vették a bátorságot, és 1947-ben hozzáfogtak az erejük fölötti munkához.


2.5. A vonószenekar megalakulása és szolgálatai
   
    Egyik vasárnap délben az ilosvai Demjén József Kiss Gergelyéknél ebédelt. Meglátva a falon függő hegedűt, a zenére terelődött a szó. Akkor láttatta meg az Úr Kiss tv. -rel a feladatát – hogy zenekart kell létesítenie. Csakhamar kiderült, hogy több testvérnek van porosodó vonós hangszere otthon. A gyülekezet örömmel vett tudomást Kiss Gergely látásáról. Ez az atyafi 1888. Január 1-én született. Lakodalmi zenészként nagy hírnevet szerzett a Szilágyságban. 1932-ben történt bemerítkezése óta még hívő énekeket eljátszani sem vette elő hegedűjét. A Lélek indíttatására 1946-ban nagy lelkesedéssel vette kéz alá a fiatalokat, és létrehozott egy tizenkét tagból álló vonószenekart.
    A vonószenekar szolgálata nagy áldást jelentett zenésznek és hallgatónak egyaránt. Azév végén ifj. Tóth Bálint leszerelt, s hazajőve átvette az idős testvértől a zenekar irányítását, amely több, mint húsz éven át működött (1969-ig) ugyanazokkal a tagokkal. A zenekar állandó tagjai voltak: Dari Géza, Erdei Sándor, Fekete Miklós,  Kaszta Ferenc, Kiss Gergely, Kiss Pál, Kovács Ferenc, ifj. Kovács Imre, Kovács József, Kovács Sámuel, Tóth Árpád, Tóth Bálint és Tóth Géza.


2.6. Az imaház építésének megkezdése
   
    1947 augusztus 4-én letették az imaház alapkövét. A régvárt ünnepélyen Mátis Sándor és Kovács Gy. Bálint szolgált az I.Kir.: 22 és az Ezsdr.: 3: 8 alapján. Nagy erővel megindult a fundamentum árkainak kiásása. Tóth Bálint, Erdei Sándor és Kocsis Mihály testvérek terméskövet fejtettek a falu határában. Az imaházat egészen más pozícióba gondolták építeni, de a tervnek a telek egyharmadának erőszakos lecsatolása miatt változnia kellett. Több falubeli, aki nem tartozott a közösséghez, önként vállalt munkát az építkezésnél, de voltak olyanok is, akik megpróbálták megakadályozni a haladást, vagy gúnyt űztek a hívőkből.
   Elkészültek az alapok. Már a falakat kellet volna felhúzni, mikor Isten úgy rendezte, hogy a fundamentum összerepedezzen, mielőtt építettek volna rá. A testvérek értetlenkedve álltak tönkrement munkájuk romjainál – csak később látták meg, hogy a mennyei Atya mekkora kártól óvta meg őket. Kiderült, ugyanis hogy rosszindulatú munkások élükre állítva tették bele a köveket a fundamentumba.


2.7. A kommunizmus fellépése
   
1947 decemberében I.Mihály elűzésével lezárult a demokratikus vallásszabadság. Ekkorra korszerű berendezésekkel látják el a bányát, s elkezdődik a Balogh-telep idegenből jött románokkal való benépesítése. Sarmaság elindul az iparosodás kényszerútján, bár ezt akkor még nem látták drasztikusnak az egyszerű, falusi emberek. A Romániában 1948-ban hatalomra kerülő ateista marxista ideológia képviselői az ország gazdasági-kulturális életét szovjet mintára kezdték megszervezni (felszámolták a megyéket, s a területeket ún. rajonokra, tartományokra osztották fel). Ez azt is jelentette, hogy ellenségnek tekintetek mindenkit, aki nem vallotta istentagadó nézeteiket.
    Az erdélyi baptizmusban drámai változások álltak be, Cserepka Jánosnak távoznia kellett az országból. A rendszer vezetői mindent elkövettek, hogy a vallási életet teljesen a maguk tetszése szerint irányítsák, korlátozzák. A ’48 októberében megtartott Buteni-i Országos Kongresszuson a baptistákkal hatósági kényszerre átdolgozott alapszabályzatot írattak alá. Ezzel megkezdődött a baptisták „vallásszabadság” jelszó alatti módszeres visszaszorítása. 1950-re az Erdélyi Magyar Baptista Konvenciót teljesen beolvasztották a nyolcszor nagyobb román szervezetbe, a Romániai Baptista Hitközségek Uniójába, melyben  a magyarokat Bokor Barnabás és Dénes Ferenc képviselte.[15] Ez a beolvasztás nagyban korlátozta, majdhogynem megszüntette a magyar baptisták önrendelkezését. Óvatosan, szinte észrevétlenül lopta be magát az új hatalom a baptisták tudatába. Először csak az ingó és ingatlan vagyonról kellett jelentést tenni, majd pontos és részletes nyílvántartást a tagokról, családokról.
    Később a kommunisták két nagy hitközséget ismertek el csupán: a Kolozsvárit és a Nagyváradit. A sarmasági gyülekezet az utóbbihoz tatozott. Az 1948 szeptember 20-i leltári jegyzőkönyv alapján a közösség vagyona mindössze 14 db. székből, 1 kályhából, 2 fogasból, 2 lámpából, 1 Bibliából, 3 könyvből és 180 m2 földterületből állt. Ne felejtsük el, hogy a gyülekezet ebben az időszakban fogott a nagy építkezéshez!


2.8. Az imaház felépítése és „megnyitása”
   
    A testvérek a megrepedezett fundamentum kijavításával és az építkezés levezetésével a széplaki Balogh Sándort bízták meg, aki a munkát 1948 szeptember 26-án el is vállalta. Kiderült, hogy az alapok nem véletlenül repedeztek meg: a munkavezető a testvérek tudta nélkül a munkásokkal élükre állíttatta a nagyobb köveket, hogy a fundamentum ne legyen teherbíró, és az épület így összedőljön. Isten azonban gondoskodott arról, hogy a hibát időben észrevegyék. Balogh tv. irányításával előlről kezdték a munkát. A családok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy mihamarabb felépüljön az imaház; volt olyan, aki tehenét is eladta, hogy annak árával az építkezést elősegítse.
     Nem sokkal azelőtt az államhatalom szigorúan megtiltotta, hogy az egyházaknak építőanyagot adjanak el az illetékes vállalatok. Ennek ellenére a testvérek vásároltak néhány mázsa cementet, amit id. Kocsis Mihály a falut kikerülve bivalyszekérrel szállított az épülő imaházhoz. Akkor éjjel a milícia emberei berontottak Kovács Gy. Bálint házába, s a testvért  meghurcolták.  A gyülekezetnek jelentős pénzbírságot kellett fizetnie.                                           
    Isten segítségével a következő év közepére végre elkészült az imaház. Az    Ellenség ismét cselhez folyamodott: hatósági felszólítás érkezett, hogy az épületet át kell adni az államnak, hogy óvodát létesítsenek benne. A testvérek nem voltak hajlandók ebbe beleegyezni, ezért egy hétköznap este leszórták a terem földjét fűrészporral, lócákat hoztak, és megtartották az első összejövetelt az új imaházban. Nem volt ünnepélyes, díszes megnyitó, de a testvérek mégis ünnepeltek! Ha már beköltöztek saját épületükbe a hívők, nem lehetett erőszakal elvenni tőlük – ez bizalmatlanságot támasztott volna az emberekben a nagy célokat dédelgető, még friss államhatalommal szemben.
    1949 július 20-án eladták a kisimaházat Tóth Lajosnak, 70.000 lejért. Az új imaházban megtartották az első mennyegzöi istentiszteletet is: 1949. október 27-én Balogh Sándor hadifogságból hazatért fia, Lajos, feleségül vette Tóth Idát. A következő héten, november 2-án megtartották Tóth Bálint és Dari Erzsébet mennyegzőjét is.
    Sok munka volt még azután az imaház berendezésével, csinosításával, de már készen állt a vendégek, a megtérni vágyók befogadására. A szószék fölötti feliratot – az Úr Jézus hívó szavait – az utcáról is jól láthatták az emberek: „JÖJJETEK ÉNHOZZÁM MINDNYÁJAN!”


2.9. Balla Sándor utolsó szolgálatai és halála

       1952-ben hetvennyolc éves volt Balla Sándor, gyülekezetünk első prédikátora, mikor családtagjai féltő figyelmeztetései ellenére elindult, hogy minden gyülekezetet felkeressen, ahol valamikor szolgált. Beteg lábai nehezen bírták már a gyaloglást a Szilágyság hepehupás tájain, mégis újra sokfelé elvitte az Igét, s figyelmeztette a testvéreket az Úr iránti hűség megtartására.
    Szérben utolérte egy szekér, amely milicistákat szállított. Miután alaposan kifaggatták vándorlása okáról és céljáról, kényszerítették, hogy velük menjen Bogdándig. Mikor sok idő után hazaérkezett Ballára, elmondta, hogy a milicisták, ott a szekéren, egész úton tűvel szúrkálták a lábait, s szinte emberfeletti kínokat kellett elviselnie. Nagy megtiszteltetés ért, hogy legalább ennyit szenvedhettem az én drága Megváltómért – mondta azoknak, akik sajnálkozva rajta, vígasztalni próbálták.
    Nem sok idő múlva, ’52. október 18-án, hálaadó ünnepélyre készülve kapta meg a mennyei, hazahívó üzenetet. Az egész magyar baptista közösség gyászolta az Úr áldott, lelki munkában megvénhedt szolgáját. ’56-ban Cserepka János Erdélybe látogatva  nagy szívfájdalommal emlékezett meg a sírnál „lelki édesapjáról.”


2.10. Gyülekezeti élet az ’50-es évek második felében, az ébredés előtt

    A sarmasági baptista gyülekezetet egy minden tekinteteben jól működő közösségként ismerhettük meg. Azonban az ’50-es évek második feléig a jelentéktelennek tűnő problémák jelentősekké, a kisebb kihágások az egész közösségre kihatóan nagyokká duzzadtak. A kommunizmus megerősödésével lezárulni látszott a lelki virágzás időszaka Sarmaságon, s egy olyan korszak következett, amelyről szégyenkezve, és a megtartó kegyelembe kapaszkodva emlékezhetünk meg. 
    A Sátán  minden eszközt bevettett, hogy Isten népét lelkiekben gyengítse, és a tagokat szembefordítsa az Úrral és egymással. A bűn, a bomlás szelleme alattomosan lopta be magát a testvérek közé. Ezt fokozták az országban bekövetkezett politikai változások, a Kultuszminisztérium által kiadott rendeletek. Sarmaság villamosítása után egy évvel, 1954-ben Petre Constantinescu-Iaşii kezdeményezésére érvénybe léptették a hírhedt „reglementare”-t, amely alapján lecsökentették a gyülekezeti összejövetelek számát, és az időpontokat is megszabták. A sarmasági testvérek nehezen viselték, hogy hogy hétköznap csak egyszer, vasárnap pedig 8-tól legkésőbb 14 óráig tarthattak összejövetelt. A kommunisták rendeleteiket szóban adták át az országos baptista vezetőknek, akiknek saját aláírásukkal ellátott írásban kellett továbbítaniuk a gyülekezetekhez. Egyre több ilyen levél érkezett a Hitközségtől. A vasárnapi iskolai oktatást felfüggesztették, így alakult ki a bibliaórák ma is sokfelé érvényben lévő struktúrája. Időnként a pénzügyekről is részletesen be kellett számolni, jelentést kellett tenni még egy doboz gyufa megvásárlásáról is.
    A törvény tiltotta, hogy olyan személyeket merítsenek be, akiknek a szülei nem baptisták, vagy akik még nem töltötték be a tizennyolcadik életévüket. Ezért történt meg az, hogy Kovács Gy. Bálint némelyeket föld alatti pincében, vízzel töltött szőlőskádban merített alá. A gyülekezetek keresztyén iratait, könyveit rejtegetni kellett, sokfelé betömették a bemerítőmedencéket. Sarmaságon nem vetették alá magukat minden esetben a megszorító intézkedéseknek, de az Ellenség külső támadásai nagyon kihatottak a testvérek lelki életére is. Közöttük egyre nagyobb lett a bizalmatlanság; gondolataikat nem merték nyíltan megosztani egymással, mivel a hatalmat megcélzó vélemény legburkoltabb kinyílvánítása is börtönnel vagy halállal fenyegetett. Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy mekkora lelki károk keletkeztek gyülekezetünkben. Alig volt két-három testvér, aki egyszer sem volt elvonva az úrvacsorától. Az alapítótagokban gyakran feléledt az óember, a későbbiek pedig szinte visszafejlődtek a lelkiekben.
    Szörnyű állapot lehetett az, amely akkor gyülekezetünket jellemezte: a szolgálattevők elkéstek az összejövetelekről, a gyülekezetnek várnia kellett rájuk. Az is megtörtént, hogy némelyek mámoros fővel mentek imaórát vezetni, amiből kifolyólag botrány tört ki, és családi viszályok keletkeztek. Az ifjak közömbösekké váltak, kényszerre sem tanulták meg az aranymondást, el sem olvasták az addig megtanulni is kötelező vasárnapi leckét. Idegen, világi szokások is bejöttek a fiatalok közé: udvarolgatás, májusfaállítás, a szórakozás különböző fajtái. Bár a gyülekezet igyekezett lekötni a fiatalokat, hogy el ne világiasodjanak, nem tudott olyan körülményeket biztosítani számukra, amelyben aktuális problémáikra, kérdéseikre megoldást, feleletet kaphattak volna. Ezen hiányosságnak máig kiható, tragikus következményei vannak. Az énekkar tagjai is lankadást mutattak: kevesen jártak próbákra, a tagok tetszés szerint álltak fel, vagy szálltak ki az énekkarból. Általánosan elterjedt az italfogyasztás, egymás múltjának felhánytorgatása, illetlen szavak használata az imaházban is. A testvéri órák addigi szeretetteljes, áhítatos légkörét felváltotta a feszültség. Hogy legalább látszólag megmaradjon a rend, a gyülekezeti fegyelem az eddigieknél nagyobb jelentőséget kapott.
     Még belegondolni is fájdalmas, hogy ezek a dolgok megtörténhettek egy olyan néppel, amelyet tenyerén hordozott az Úr, s amellyel olyan sok csodát és nagy dolgot tett, mióta megnyitotta lelki szemeit az Ígéret Földjének meglátására. Természetesen sokak szívét szorongatta a bánat a Sátán romboló munkája miatt, és sokan imádkoztak, hogy az Úr könyörüljön szétszéledő gyermekein.


3. A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE AZ ÉBREDÉSTŐL A RENDSZERVÁLTÁSIG

3.1. Az ébredés Sarmaságon
  
    1961-re felújították a feledésbe merülni látszó megszorító intézkedéseket[16] , ennek ellenére a szilágysági baptista gyülekezetek csodálatos lelki átalakuláson mentek át. Isten meglátogatta az Ő népét, és olyan nagy mértékben árasztotta rá az Ő Szentlelkét, hogy annak hatása közel ötven év távlatából is érzékelhető. Az ellankadtak új erőt nyertek, az elközömbösödöttek megújultak, a tékozlók megtértek. Mikorra az ébredés tüze fellobbant a sarmasági testvérek szívében is, már szinte az összes erdélyi gyülekezet megújult, helyreállt. 1961-ben egyesült a szilágynagyfalui és a perecsenyi körzet, melynek felelős lelkipásztora Kiss László lett. Ekkorra bevonták Kovács Gy. Bálint körzeti munkás igazolványát, többé nem szolgálhatott úgy, mint annakelőtte. Kiss László lélekben megújult igehírdetőként minden adódó alkalommal intette a sarmasági gyülekezetet, és rámutatott a közösségben meggyökerezett undok bűnökre és hiányosságokra. 1961-1965 között látogattam a sarmasági gyülekezetet. Akkor Tóth Bálint volt a gyülekezet vezető, Kiss Károly pedig jegyző. Volt egy idősebb testvér – nevét elfelejtettem – esténként körbelátogatta a testvéreket (egy pásztorbot is volt a kezében) a fiatalokat terelgette jó útra. Sajnos ekkor még nem vezettem naplót...[17] Az ébredés megkezdődését sürgette a Perecsenyből jövő felébredt csoportok gyakori látogatása és szolgálata is.
    Az ébredés híre nem keltette fel kölönöséppen a sarmasági testvérek érdeklődését, mivel az odaszántabbak inkább a tradíciók helyreállításán fáradoztak elsősorban, nemhogy házi istentiszteletek, „újdonságok” bevezetését kezdeményezték volna. Szilágysági szolgálataim időszakában eljutottam Sarmaságra is – mondta Balk Margit - , ahol egyik délutáni összejövetelen szolgáltam. Amint észrevettem, a testvérek akkor még nem álltak az ébredés hatása alatt, s tudtommal az ébredés áldott terjesztői – kisebb csoportok kivételével – még nem jártak Sarmaságon. Akkor este megkértem a nőtestvéreket, lányokat, hogy gyűljünk össze egy háznál, hogy imádkozzunk, beszélgessünk együtt. Áldott alkalom volt; bár most egy név sem jut már eszembe. Ha jól emlékszem, férfitestvérek is részt vettek azon az összejövetelen; az Úr többeket őszinte bűnfelismerésre késztetett. Megkértem az ott jelenlévőket, hogy rendszeresen gyűljenek össze imádkozni a program szerinti imaórák mellett is.[18]
    Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Sarmaságon eleinte tévtanítónak minősítették Balk Margitot, mivel nem értették meg, hogy az újjászületett ember egyik legfőbb jellemzője az öröm és az a tettrekészség, amely a megtéretleneket teljes odaadással Krisztus szeretetével akarja megismertetni.  A gyülekezet tagjai később fokozatosan  elkezdtek öntudatra ébredni, mivel Isten több irányból ostorozta, és áldotta őket. Az első jelentősebb megmozdulást az 1962-es jegyzőkönyv január 14-i bejegyzése rögzíti: Értekezletünket megtartottuk a mai dátummal, amikor több testvérünk beismeri gyengeségét a hitben meglankadván, s kéri közösségünket az értük való imádkozásra; és egyben mindannyian (!) kérjük a mi Urunk kegyelmét, hogy könyörüljön rajtunk. Igyekezzünk minél jobban átadni magunkat az Úr kezébe, hogy mint hasznos eszközei lehessünk az örök életre. Ilyen testvéri órára még sosem volt példa gyülekezetünk történetében.
    Mire az ébredés hírvivői eljutottak Sarmaságra, már működő imacsoportokat találtak[19], melyek összejöveteli helye Szabó József lakása volt. Isten Lelke jelentős munkát végzett Nagy Károly, Gergely Pál, Zeffer Antal és Hoble János szolgálatai nyomán. Többen újra átadták magukat az Úrnak, és felbuzdultak a szolgálatra. Az ébredők csoportja szinte minden nap együtt volt éjszakába nyúló házi összejöveteleken. Az ébredés Sarmaságon 1964-ig elérte tetőpontját. Sarmaságon a megújult testvérek azelőtt nem tapasztalt erővel hírdették Isten igéjét. A férfiak úgy értették meg a Bibliából, hogy fejüket teljesen kopaszra kell nyírassák; ugyanezt megkövetelték fiúgyermekeiktől is, akik az egészből nem sokat értettek.
    A gyülekezet tagjainak nagyobb része nem került olyan nagy mértékben a hatása alá, mint más helységekben, mégis radikális változások álltak be: a testvérek elkezdtek jobban törődni egymással, rendszeresen látogatták a betegeket. Az ébredésig minden menyegzőn és temetésen borral is kínálgatták a vendégeket. Felismerve ennek igen káros és gyalázatos voltát, ezt a gyakorlatot végérvényesen beszüntették. A testvéri órákon az egyre enyhébb ügyek tisztázása előtt Igét olvastak, és azt közösen megbeszélték a testvérek. Az addig jellemző merevség és feszült légkör szinte teljesen feloldódott, és helyreállt a rend a vasárnapi iskolában, a fiatalok, az énekkar tagjai között is. Az ébredés tehát rányomta pecsétjét a közösségre, és mentalitásbeli változásokat idézett elő azokban is, akik ellenezték a mozgalmat.
    A gyülekezet helyreállását Kovács Gy. Bálint egész másként képzelte. Bár komoly hívő ember volt, nem nézte jószemel a felébredtek kicsiny csoportját, a felszabadult énekléseket. Néhány év múlva, a kivándorlási hullám idején családostól Szatmárra költözött, ahol Isten meggyőzte őt, s az ébredés hatékony terjesztőjévé tette. Idős korában autóval szállították a környező gyülekezetekbe igét hírdetni. Az ébredés bibliai alapjairól meggyőződve visszajött Sarmaságra, hogy bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket valaha elmarasztalt az ébredés miatt. Az ébredéskor édesapám szinte teljesen megfiatalodott – mondta Kovács Gy. Bálint lánya, Eszter -, a ráncai kisimúltak, arca ragyogó lett. Egyszer megpirongattam, miért van állandóan a fiatalok között, hiszen mégiscsak öreg már. Erre ezt válaszolta: - De fiatal a szívem! [20]
    Néhány sarmasági testvér heves támadások és zaklatások célpontja volt, de az Úr megőrízte őket úgy, hogy semmi bántódásuk nem esett. A gyülekezet lekipásztorát, Kiss Lászlót azonban meghúrcolták, majd börtönbüntetésre ítélték. Engem tettek felelőssé az egész rajonban (járásban) történő ébredésért. Jó kapcsolatban voltunk Mike Béla és Nagy Mihály lelkipásztor testvérrel. Őket kevésbé űldözték Kolozs tartományban. Az ébredés 1964-1965-ben érte el a legnagyobb lendületet.  A Titkosrendőrség már jó ideje irígy szemmel figyelt, és 1965-ben reagált: márciusban a Nagyváradi Hitközségnél Melenco inspektor jelenlétében viszavonták lelkipásztori engedélyemet. Ettől kezdve a Szekuritáté a nyomomban járt. Azt szerették volna, hogy más foglalkozást keressek. De ezt nem tettem.
    1967 március 17-én a somlyói bíróság elé állítottak, és több felébredt testvér jelenlétében hét hónapi szabadságvesztésre ítéltek. 1967 jún. 5-én elbúcsúzva a családomtól, a helyi rendőr bekísért Somlyóra, és átadott a Szekuritátén az őröknek. Innen Nagyvárádra szállítottak. Néhány nap múlva kivittek dolgozni. Majd egy vagonba gyömöszölve egy napig szállítottak zárt vagonban kánikula idején. Piteştire vittek. Ott a Dacia Autógyár fundamentumát építettük (részleteket nem írok). Végül 1967 aug. 29-én elbocsátó levéllel haza indultam.[21] Az ébredés idején a sarmasági gyülekezetnek 56 bemerített tagja és 61 hozzátartozója –összesen 117 személy – volt.


3.2. A gyülekezet az ébredés után

  Kiss László kényszerű távozása igen lesújtotta a lelki hullámvölgyből nagy nehezen felemelkedett gyülekezetet. Nagy volt a valószínűsége annak, hogy ismét eluralkodik az az áldatlan állapot, amely az ’50-es évek közepétől a közösséget jellemezte. 1965. október 3-án kétségbeesve fogalmaztak meg egy kérvényt, amit 49 tag aláírásával elküldtek Nagyváradra, a Köröstartományi Baptista Gyülekezetek Hitközségéhez:
    Mi, a sarmasági baptista közösség alulírott tagjai kérjük a Hitközség vezetőségét, hogy úrvacsoraosztó körzeti munkást adjon. Akár Kiss László testvért Nagyfaluból, mivel számunkra a Biblia és a Szentlélek szerint végzett munkája kifogástalan volt (Megj.: ekkor a sarmaságiak még nem tudtak a lelkipásztor fölött kimondott ítéletről, csak annyit, hogy többé nem jöhet  szolgálni közéjük), akár Kulcsár Sándor testvér (Perecsenyből) felavatását kérjük, hogy a körzeti munkás munkáját nálunk is végezhesse, tekintettel arra, hogy közösségünk ez év januárja óta nem úrvacsorázhatott.
    Bukaresti teológiai tanulmányai befejeztével Kulcsár Sándor (jelenleg New-Yorkban lelkipásztor) ’65 augusztusában megbízott lelkipásztorként kezdett tevékenykedni a Nagyfalu-Perecseny egyesített körzetben. Látva a nagy szükséget, munkásságát kiterjesztette a sarmasági gyülekezetre is. Egy évvel később, 1966 október 20-án Bodor Sándorral együtt lelkipásztorrá avatta Dénes Ferenc és Teodor Vicaş. Az ő szolgálatának ideje alatt jelentős változások álltak be az ország politikai életében. Ceauşescu uralomrajutásával (1965) enyhülni látszott az egyházak űldözése. Jól taktikázott, és olyan reformokat vezetett be, amik a Nyugat előtt Románia politikai helyzetét jó színben tűntették fel.
    A parasztgazdaságok erőszakos felszámolásával, és a városok iparosításával megkezdődött a falvakból való tömeges kivándorlások megállíthatatlan folyamata, melynek hasznos és káros következményei egyaránt voltak. Sarmaságról többen családostól Szatmárra költöztek – közöttük olyanok is, akiknek jelentős szerepük volt a gyülekezet addigi életében  A gyülekezet létszáma fokozatosan apadni kezdett. A ’80-as évek végéig 31 tag és 16 hozzátartozó (egy kisebb gyülekezet!) távozott el. 1964-ben elhunyt Kiss Gergely, a vonószenekar alapítója. Kiss Pál igyekezett a zenekarba fiatalokat is bevonni, de az együttesnek  kivándorlások következményeképpen  végleg fel kellett bomlania 1969-ben.
    Kulcsár Sándor 1967 novemberében elfogadta a nagybányai gyülekezet meghívását, így a pásztor nélkül maradt körzetet Balázs József vette át a következő év május 13-án. 1968-ban a tartományok felszámolásával Szilágy megye újjáalakult. Attól kezdve a sarmasági gyülekezet a Kolozsvári Hitközséghez tartozott. A ’60-as években megbízott igehírdetők, bibliaóravezetők voltak: Kovács Gy. Bálint, id. Kovács Imre, ifj. Kovács Imre, Kiss Gergely, id. Tóth Bálint, ifj. Tóth Bálint és Fekete Miklós. Imaóravezetők voltak: Molnár Mihály, Balogh Lajos, Szabó József, id. Kocsis Mihály, Kovács Ferenc, Dari Géza, Tóth Géza, Kovács József és Kiss Pál.


3.3. A pengetőszenekar megalakulása és szolgálatai

    A vonószenekar felbomlása a közösség számára igen nagy veszteséget jelentett. Hiányzott a hangszerek hangja, a szívet vidámító „írott” énekek melódiája (csak a Hit Hangjait és az Evangéliumi Karénekeket használták). A gyülekezet levert hangulatban volt, mivel az elköltözések miatt a létszám jelentősen lecsökkent (1970-ben csupán 49 tag és 27 hozzátartozó volt, összesen 76 személy), a különböző szolgálatok veszítettek színvonalukból, csorbát szenvedtek. A vasárnapi iskolai oktatás sem működött úgy, ahogy kellett volna, aminek következtében a gyermekek, serdülők nem találták helyüket a közösségben.
    1970-ben a gyülekezet megbízása alapján Kis-Juhász Ernő, sámsoni karmeseter megszervezett, és szolgálatba állított egy huszonkét tagú pengetőszenekart. Ennek az eseménynek máig kiható áldásai vannak. Addig a zenei csoportosulások, sőt még a négyszólamú énekkar is kottaismeret nélkül működtek, csak nagyon kevesen tudtak valamicskét zeneelméletből. A pengetőskar fiatal tagjai megismerkedtek a kottával, s ez hozzájárult ahhoz, hogy később az énekkar egyre színvonalasabb énekekkel dicsőítse a minden áldások Forrását az istentiszteleteken. A zenei életben egy folytonosság kedődött: a kellő ismeret nélküli zenészeket, énekeseket fokozatosan felváltotta a felkészültebb generáció. Azóta a sarmasági gyülekezetben már egész kicsi kortól szakszerű zenei oktatást kapnak a gyermekek, aminek kimondhatatlanul nagy jelentősége van nemcsak a gyülekezeti szolgálatok minősége, hanem az új nemzedék többirányú fejlődése szempontjából is.
 1973 január 14-én ifj. Tóth Bálintot – aki időközben átvette Kis-Juhász Ernőtől a zenekar irányítását – ifj. Kocsis Mihályt és Széri Miklóst megbízták a vasárnapi iskola újjászervezésével[22], ami már nem okozott különösebb gondot, mivel a fiatalok készségesek voltak a tanulásra, igeversek elmondására. A pengetőszenekar tíz éven át működött, s amint láthattuk, egyik legfontosabb eszköz lett a közösség lelkesítésében, az ifjak nevelésében és összetartásában.


3.4. A gyülekezet élete  a ’70-es években

    1975 fontos évszám a gyülekezet történetében: ismét két részre osztották a Nagyfalu-Perecseny körzetet. A négy gyülekezetből (Perecseny, Varsolc, Ilosva, Sarmaság) álló perecsenyi körzet lelkipásztora május 3-tól a székelyföldi Both József lett.  
    Sarmaságon minden szombaton lakodalom volt. A hangos zeneszóval és kurjongatásokkal kísért nászmeneteknek az imaház előtt kellett elhaladniuk, így szinte képtelenség volt áhitatokat tartani. 1975 óta a gyülekezet szombat este helyett péntekenként tart imaórát mind a mai napig. A gyülekezet akkori lelkiállapota majdnem olyan volt, mint az ébredés előtt. Látványos, „cégéres” bűnök nem voltak ugyan gyakoriak, de a generációs különbségek nagy szakadékokat idéztek elő a tagok között. Az idősebb nemzedék egyik rétegének mentalitására az elődöktől átvett tradíció, puritán fegyelem, a másik rétegére pedig az ébredéskor nyert buzgóság, s az abból kifejlődött szigor nyomta rá pecsétjét. A fiatalok mindebből nem sokat értettek, ezért éles konfliktusok, hosszú évekig tartó nézeteltérések keletkeztek.  A második ébredési hullám annyiban érintette a sarmasági fiatalokat, hogy gyakran vettek részt más gyülekezetekben megtartott, nagyszabású ünnepélyeken, de nem kerültek annyira a hatása alá, hogy közösségünk történetének folyását pozitív irányba terelték volna. Ha volt is néha enyhe kísérlet rá, nem találtak megértésre. Mindezek ellenére a ’70-es években sok fiatal merítkezett alá. Az addigi szolgálattevők közé igehirdetőnek választották meg ifj. Széri Miklóst; az imaóravezetők közé pedig Erdei Sándort, Kaszta Ferencet, Tóth Árpádot, Kaszta Jánost, Kaszta Bálintot, ifj. Kaszta Miklóst és ifj. Kocsis Mihályt.
    1977 november 20-án Both József eltávozott a körzetből, helyét Kulcsár Mihály, perecsenyi diakónus vette át december 4-én.[23] Az ő munkássága alatt Sarmaság önálló körzetté alakult. A nézeteltérések és a gyakori prédikátorváltások ellenére a gyülekezet tagjai erősen ragaszkodtak a közösségi életet jelentő keretekhez, és több-kevesebb sikerrel vigyáztak arra, hogy a világgal el ne sodortassanak. Egy minden tekintetben nehéz korszakról van szó, amely megpróbálta a hívők hitét és hűségét. Ezidőben a lelki élet fejlődését nehezítették a titkosszolgálat embereinek gyakori fenyegetései és látogatásai az atyafiaknál. A gyülekezet tagjai mégsem széledtek szét, hanem a fizikai és szellemi támadások ellenére szinte fanatikusan ragaszkodtak az egy nyájhoz való tartozás tudatához. Kulcsár tv. szolgálatának idején a gyülekezet elektromos orgonát vásárolt Nagybányáról, ami újabb előrelépést jelentett a zenei élet fejlődésében.
   Kevés szilágysági gyülekezet volt, amely megalakulása után rövid idővel ne alapított volna fúvószenekart. A sarmasági testvérek a kémeri zenekar néhány perces szolgálata (1949) óta dédelgették egy fúvóskar létrehozásának tervét. A megvalósításra csak 1980-ban kerülhetett sor, amikorra megszüntek a tömeges elköltözések, s a fiúk is megbízhatókká értek. Fekete Károly rendszeresen kijárt Sámsonból zeneelméletet tanítani. A gyülekezet tizenhat hangszert vásárolt meg, amelyek ára (80.000 lej) egy vasárnap délutáni célgyűjtés alkalmával összejött. A zenekar szolgálatának megkezdését nagy lelkesedés jellemezte. A tagok aláírták az alapszabályzatot, mely szerint felelőségük teljes tudatában, a Biblia elvárásait szem előtt tartva fognak mindig tanulni és zenélni. Még azévben több, mint tíz darabot tanultak meg. A zenekarral való foglakozást Szabó Attila vette át. Nem sok idő múlva Kiss Bálint lett a zenekar vezetője -1992-ig.
    1980 óta a fúvóskar folyamatosan működik. Több generáció váltotta azóta egymást, a szolgálatok lehetőségei kiszélesedtek: más gyülekezetekben, evangélizálásokon, temetéseken, mennyegzőkön, alkalmanként a Sarmasági Napok rendezvényein is szolgál a zenekar, melynek éltetéséhez a ’90-es évek második felében hozzájárult ifj. Kaszta János, Tóth Zoltán, Kis Ottó és ifj. Tóth Sándor tevékenysége is.


3.5. A gyülekezet fennállásának 50-ik évfordulója

    1981-ben Torma János lett a perecsnyi körzet lelkipásztora, aki Sarmaságon Kulcsár Mihállyal közösen végezte a munkát. A sarmasági testvérek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az évfordulóknak. A rendhagyó alkalmakról, történelmi jelentőségű esményekről nem készítettek jegyzeteket az utókor számára. A gyülekezet fennállásának 50-ik évfordulójára azonban lázasan készültek – főként az egyetlen élő alapítótag, Kaszta Bálint sűrgetésére, aki végül mégsem érte meg az ünnepélyt. Kovács Imre ezalkalomra fényképes tablót készített, mely mára, sajnos, teljesen tönkrement. A jubileumra 1981 december 13-án került sor. Délelőtt imaórát vezetett Torma Dániel Nagyfaluból, Kovács Imre és az ilosvai Demjén Sándor. Kulcsár Mihály köszöntő szavai után ének-, zenekari szolgálatok következtek. Az ünnepély színvonalát emelte a perecsenyi férfikar szolgálata is. Igét hírdetett Torma János, majd Kiss László ismertette a gyülekezet történetének első részét. Sajnos, nyoma veszett annak a krónikának is. Délután szintén Kulcsár Mihály és Torma János szolgált, Kiss László pedig felolvasta a krónika második részét is. Bizonyságot tett Bartha Dezső Goroszlóról.[24]



4. A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG

4.1. A második imaház építésének megkezdése

    A ’80-as években színes tevékenységekkel gazdag élet zajlott a gyülekezetben. Ezidőben szószéki szolgálatot végzett: id. Balogh Lajos, ifj. Balogh Lajos, id.Szabó József, ifj. Szabó József, ifj. Kocsis Mihály, Kaszta Miklós, Tóth Árpád, Kaszta Bálint, Kaszta Ferenc, id. Kaszta János, Tóth Sándor, id. Lakatos Dénes, ifj. Lakatos Dénes, Tóth Géza, Széri Miklós, Dari Sándor, Tóth Zoltán, Kocsis Sándor, Farnas János, Sallai József, Tóth Bálint, Fekete Miklós, Kiss Bálint, Szántó András, Bántó József, Kiss Károly, Kovács János.
    A legjelentősebb kérdés, amivel a testvérek foglalkozni kényszerültek, az egyre romló imaházépület újbóli felújításának kérdése volt. Azt tervezték, hogy az imaházat melléktermekkel kibővítve beépítik az egész udvart, s így lesz hely a közel negyven gyermekkel való foglalkozásra is. A hatóság késleltette az engedélyek megadását, csakhogy akadályozza az Úr ügyét.
    1989 egyetemes imahetének első imatémája ez volt: Imádkozzunk, hogy ezévben sokan beléphessenek a nyitott ajtón (Ján.10: 1-9)! Sokan nem gondolták még akkor, hogy néhány hónap múlva az Úr kinyitja a szabadság ajtaját, s a kommunista rendszer minden ármánykodásával és rémségével úgy omlik majd össze, mint egy hitvány kártyavár. Egy új korszak derült az országra s a baptista közöségekre is. Szabad lett félelem nélkül hallgatni és hírdetni akár az utcán is Isten Igéjét; nem kellett már mindenről részletesen beszámolni a hatóságoknak; szabad lett külföldre menni és külföldi vendégeket fogadni, és nem kellett már félni, hogy a missziós vagy építkezési terveket erőszakosan meghiusítják.
1990 december 23-án a testvérek megkapták a várva várt engedélyt az imaház renoválására, bővítésére, de időközben - sok megbeszélés és vita után - a gyülekezet úgy döntött, hogy egy új, modern imaház felépítésébe kezd.
    A diktatúra bukásával és mostani imaházunk felépítésével gyülekezetünk történetének új korszaka kezdődött el. Az azóta eltelt  tizenöt év alatt fellendült a gyermekekkel való foglalkozás, a missziónak tágas határai nyíltak, az ifjúság szerepe megnőtt, a zenei szolgálatok kibővültek, és magasabb színvonalat értek el. A következőkben látni fogjuk, hogy Isten drága kegyelmének tulajdonítható mindez, nekünk csak orcánk pirulása.
    1991 május 1-én elkezdték felépíteni az imaházat a régi épület helyén. A testvérek személyes, családi életében bekövetkezett változások (pl. munkahelycsere,  kapcsolatok kialakulása) is mind-mind az Úr házának építését segítették elő. Míg az épület alagsora használhatóvá nem lett, a közösség Tóth Sándor gyülekezetvezető házában tartotta összejöveteleit. 
    1991 december elsejének reggelén messzire elhallatszott a kürtök hangja az ég felé meredező, piros falak közül. Az épület előtt összegyűlve nagy tömeg hallgatta Bándi Sándor szolgálatát, amit a 27 Zsoltár 1- 5 verseinek felolvasásával kezdett meg. Miután testvérünk elvágta az alagsor bejáratán a fehér szalagot.
    2000 július 23-ig a gyülekezet a mennyegzős teremnek készült alagsori helyiséget használta összejöveteli helyül – kivéve a bemerítési ünnepélyeket.
     

4.2. A gyermekmisszió rövid áttekintése 1990-től

   A vasárnapi iskola még a ’80-as évek végén is az alapítótagok által bevett módszerek szerint működött. Kiss Bálint többször ellátogatott Ballára, ahol Bálint Pálné irányítása alatt jól megszervezett gyermekoktatás zajlott korszerű segédeszközök felhasználásával. Az ott látott, teljesen újszerűnek ható módszereket megpróbálta Sarmaságon is meghonosítani sajátkezűleg készített segédanyagokkal, rajzokkal, aminek eredményeképpen a gyermekek többirányú nevelést kaptak. 1987-’88 között külföldi testvérek tanfolyamot tartottak a romániai gyermektanítók számára a zilahi imaház alagsorában. Az összejövetelek tiokban történtek. Fennállt a veszély, hogy a Szekuritáté emberei az ottlevőkre törnek, s némelyeknek szabadságuk, sőt életük elvesztésével kell fizetniük. A tanfolyamot elvégezve a vasárnapi iskolai tanító Kiss Bálint lett. Tanításában a hangsúly a gyermekek bibliaismeretének bővítésén, elmélyítésén volt.                                                        A vasárnapi iskola vezetését fokozatosan Kocsis Mihályné vette át, aki az 1991 július 15-20 között Zilahon megtartott tanfolyam hatására – amit a felszabadult Romániában első lépéseit tevő Child Evangelism Fellowship szervezett – igyekezett kapcsolatokat kialakítani az ország különbözö területein szolgáló gyermektanítókkal. Ennek következményeként egyre nőtt az oktatás színvonala az új énekek, képeskönyvek, játékok által. Kocsis Mihályné rövid ideig a helyi általános iskolában is tanította a baptista gyermekeket vallástanárként, később – mivel az imaház épülőfélben volt – saját otthonában szervezett számukra programot szombatonként. A gyermekek száma közel ötvenre duzzadt, sőt más felekezetűek is részt vettek az élményt jelentő alkalmakon. Három csoportot kellett alakítani, melyek oktatásába Nagy Ilonka és a még szinte gyermek Fekete Erzsébet is bekapcsolódott.     A gyermekmissziós tevékenységet 1993-ban terjesztették ki az egész falura. December 2-án az alakulóban lévő Gyermek Evangélizációs Közösség munkatársai (a Sarmaságról Szatmárra költözött Kovács Barna és a nagyváradi Szűcs Attila) gyermeknapot szervezett, amelyen mintegy kétszáz gyermek vett részt. Ennek olyan nagy sikere volt, hogy azóta évente meg kell ismételni, öt naposra bővítve az evangélizációs alkalmakat.
    1995-től a gyermekmisszió felelőssége teljesen Fekete Erzsikére hárult. Az ő kezdeményezésére és szervezésével az időközben segítségül szegődött fiatalok évente „öt napos klub”-ot tartanak Lompérton és Ilosván is. Ezekben a falvakban a fiatalok 2000-ig minden héten összejövetelt tartottak a főként nem hívő családból származó gyermekek részére. Kövesden is megindult a misszió, de rövid idő után leállt.
    E felelősségteljes munka révén gyermekek százai hallhatták, és hallják ma is az evangéliumot, a hazavitt szórólapok által pedig a szülők is szembesülhetnek a Biblia örök igazságaival. Az is megtörtént, hogy egyes evangélizációs alkalmakra majdnem annyi felnőtt jött el, mint gyermek! Szilágyság 2002 szept. 6
    Az idők folyamán a fiatalok közül gyermekekkel való foglalkozásra felkészítő tanfolyamon vett részt: Farnas Magdolna, Fekete Adél, Kaszta Tünde, Kiss Lehel, Lakatos Gabriella, Mihály Adina és Tóth Gábor. 
    A tanítás jelenleg két csoportban történik. A lányok közül többen végzik ezt a munkát Fekete Adél és Lakatos Gabriella szervezésében. A gyermekek szolgálatai szerves részét képezik az istentiszteleti alkalmaknak, ünnepélyeknek. Mivel a vasárnapi iskolások közül többen az ifjúsághoz csatlakoztak, a létszám lecsökkent, de van kilátás utánpótlásra, mivel Isten kegyelme az utóbbi időben újszülöttekkel is megajándékozta közösséget. 2004-ben vasárnapi iskolások: Balogh Erika(13), Csóka Attila(13), Csóka Eliza(12), Csóka Szabolcs(7), Kaszta Anita(13), Kaszta Ruben(6), Kiss Dániel(12), Kiss Enikő(10), Lakatos Noémi(14), Nagy József(10) és Nagy Obed(6).


4.3. Az ifjúság rövid története

    A fiatalokkal való foglalkozás – a vasárnapi iskolát és a zenei oktatást kivéve – sohasem kapott nagy hangsúlyt a sarmasági gyülekezetben. Ennek ellenére az ifjúság mindig összetartó volt; gyakran szerveztek közös programokat, amelyeknek inkább volt hangulatkeltő, mint építő jellegük. Az ifjúság történetéről csupán a ’80-as évek végétől kezdve beszélhetünk. Az akkori fiatalok (ma már mindanyian családosak) heti rendszerességel találkoztak egymás lakásán, ahol énekléssel, játékokkal töltötték el az időt. Ekkor még nem került elő a Biblia, nem vetődtek fel komoly témák – de mégis jók voltak ezek az alkalmak az egymás jobb megismerése és a közösségápolás szempontjából.
    Később Kiss Anna-Mária Szatmárra került iskolába. Az ottani gyülekezetben jól megszervezett ifjúság működött. Az ő példájukon felbuzdulva megpróbálta Sarmaságon az  ifjúsági alkalmakat „lelkibb” mederbe terelni, ami nem okozott különösebb nehézséget, mivel a fiatalok közül már többen megtértek (1989 augusztus 24-én hatan merítkeztek be), és a lekesedés is általános volt. A közös imádkozás és a Biblia tanulmányozása egyre nagyobb hangúlyt kapott. A gyülekezet fokozatosan elfogadta azt a tényt, hogy külső szervezetét egy újabb csoport gazdagítja: a fiataloké, akik gyakori szolgálataik, társas jeleneteik révén azt a benyomást keltették a szemlélőben, hogy a közösségnek van jövője, és lesz felemelkedése ebben az utolsó napjait élő, zűrzavaros világban.
    Az első generáció tagjai voltak: Bálint János, Kaszta Csaba, Kaszta János, Kaszta Jutka, Kaszta Melinda, Kiss Anna-Mária, Kocsis Barna, Lakatos Ibolya, Nagy Ilonka, Szabó Attila és Tóth Ibolya.
    1993 augusztus 29-én öt fiatal tett bizonyságot Krisztusban nyert új életéről a bemerítés vizében. Ez a bemerítés is azt igazolja, hogy az új imaház építésének menetében az Úr a lelkek újjáépítésén is munkálkodott.- írta Megyesi József a Szeretet decemberi számában. Ekkorra az ifjúság első generációjának tagjai megházasodtak, elköltöztek. Az ünnepélyen az alkalmi Igét a Jn. 3: 33 alapján Megyesi tv. hirdette, aki a bemerítőmedence művészi kivitelezésű képét is festette néhány nappal azelőtt. A szertartást Torma János végezte. Ezalkalomal merítkezett alá Fekete Csaba, Fekete Erzsike, Kaszta Annamária és Kis Ottó. Az imaház nagytermét csak alkalmilag rendezték be, padok helyett lócák voltak, de mégis megtelt zsúfolásig. Akkor még senki sem gondolta, hogy Isten milyen különleges módon fogja kezébe venni a fiatalokat, és olyan áldásokban részesíti őket, amik a ’60-as évekbeli ébredéshez hasonlíthatók. Atyánk bölcs tervében benne volt az is, hogy Fekete Csabát és Kis Ottót a fiatalok között végzett munka által készítse a teljes idejű lelki szolgálatra.
    Mire Torma Jánost (jelenleg Chicagoban él) 1994-ben Gáll Győző felváltotta a sarmasági gyülekezet pásztorlásában, az ifjúsági csoporthoz hozzácsatlakozott az újabb generáció, s a létszám egyre csak nőtt. Míg teológiai tanulmányait megkezdte, Fekete Csaba volt az ifjúsági vezető; helyét fokozatosan Kis Ottó vette át. Mindketten nagy hangsúlyt fektettek a megtérés hírdetésére, nem kevés lelkiismeretfúrdalást okozva a fiatalokban. Ottó az ifjúság megerősödését a közös szolgálatokban látta, amik előtt és után nem mulasztotta el szembesíteni a megtéretleneket saját lelkiállapotukkal. Ennek ellenére a fiatalok gyakran szolgáltak csoportosan énekekkel, költeményekkel (megjegyzendő, hogy a ’90-es években egy „átlagos” vasárnapi istentiszteleten 15-20 költemény hangzott el!), s nem mulasztották el az „ifiken” való megjelenést. A fiúk, lányok mindegyike aktívan részt vett az énekkari, zenekari szolgálatokban is. Lelki életüket mégis a felszínesség, a hangulat, a Megváltótól való távollét jellemezte. 1996-ban Isten válaszolt azoknak az imáira, akik könnyek között tusakodtak a fiatalok megtéréséért. Megdöbbentő módon avatkozott be egyesek életébe, s ezzel teljesen új mederbe terelte az egész ifjúságot. Erről így számolt be Kis Ottó: 
Imádkozunk. Észreveszem, hogy Isten munkálkodik. Szokatlan imákat lehet hallani. Ez lenne az az alkalom, amit olyan régóta várok(unk)? Az imák befejeződnek, az órára nézek és már tíz is óra elmúlt. Felállok, haza indulok. Látom, hogy vagy kettő kivételével mindenki ülve marad. Sanyikára nézek, aki a padra fekszik és zokogva sír. Csaba hozzámegy és az új életről beszél. Azt is látom, hogy a lányok is csoportosulnak.
Érzem azt, hogy nem mehetek haza. Visszamegyek, leülök a fiuk mellé. Isten egy közös irányt mutat nekünk, mindnyájunknak, kivétel nélkül.
Amint ismét az órára nézek, meglepődök. Már tizenkettő fele jár. llyen hamar eltelt ez a két óra ? Mi még mindig az imaházban vagyunk. Még soha nem volt ilyen jó az imaházban, hallom, és még soha nem volt ilyen ifink.
    Ezen az ifin kb. kilenc fiatal indult el a keskeny úton, ami bennünket, régebben megtérteket új elhatározásra, kitartásra késztetett és késztet. Szerda este, a többi alkalomtól eltérően, mi fiatalok szolgáltunk. Isten ezen az estén is munkálkodott. Aki vasárnap este hazament az imádkozás után, az most tért meg.
Isten újat kezdett velünk. Most mondhatom, hogy közösen haladunk a menny felé. Habár személyesen kell megálljunk Isten előtt, hiszem azt, hogy az Ő erejével és egymás segítségével kitartunk a célig. Sokat vártunk egy ilyen alkalomra és nem tudtuk, mikor jön végre el. Most megértettük az Ézsaiás 55:8 üzenetét: "Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!" Ami nekünk különleges, Istennek természetes.[25]                                                                  
    1996 november 3-án bemerítkeztek mindazok, akiket a nevezetes estén megragadott Isten Lelke: Farnas Magdolna, Gáll István, Kaszta Angéla, Kaszta Edit, Kaszta Mónika, Kaszta Tímea, Tóth Attila (aki később elhívást kapott a lelkipásztori szolgálatra) és ifj.Tóth Sándor. Az Igét Bándi Sándor  hírdette a Róm.: 6: 1-13 alapján, a bemerítést pedig Gáll Győző, helybeli lelkipásztor végezte. Az összejövetelek egyre tartalmasabbak, egyre áldottabbak lettek. Ottó énekkart szervezett a fiatalokból, és sok éneket megtanított, főként az Énekeljünk az Úrnak! c. magyarországi (ú.n. „tégla”) énekeskönyvből. Az ifjúsági énekkar sokfelőlről kapott meghívást és csodálatos lehetőségeket a szolgálatra. Ez az időszak a leki virágzás időszaka volt. Isten továbbra is nagy erővel végezte titkos munkáját a fiatalok között. A fiúk rendszeresen összegyűltek egymásnál, gyakran éjfél utánig beszélgetve, imádkozva Isten jelenlétében.
    1999 október 10-én Az ifjúság összetartása, szolgálatai lelkesítették a gyülekezetet és más gyülekezetek ifjúságát is. Azidőben a fiatalok közé tartoztak (a szám az életkort  -1999-ben-, az m munkást, a d diákot, a bt bemerítettet jelent):
Balogh Efraim (15-d), Farnas János (18-m), Farnas Magdolna (20-bt), Farnas Zsófia (17-d), Fekete Erzsébet (24-m-bt), Kaszta Angéla (17-d-bt), Kaszta Anna-Mária (22-m-bt), Kaszta Edith (19-d-bt), Kaszta Erika (15-d), Kaszta Tímea (20-m-bt), Kaszta Mónika (17-d-bt), Kaszta Tünde (21-m-bt), Kiss Lehel (15-d-bt), Kis Ottó Károly (24-bt), Kocsis Dávid (17-m-bt), Kocsis István (16-d-bt), Kocsis Zoltán (19), Májer Szabolcs (15-d), Mihály Adina (19-m-bt), Mihály Enikő (20-m-bt), Mihály Géza (16-d), Mihály Gyöngyi (17-d-bt),Tóth Attila (19-bt),Tóth Gábor (15-d-bt), Tóth Katalin (15-d), Tóth Sándor (21-k-bt), Tóth Zoltán (16-d-bt).[26]
    1999 október 10-én, a bemerítési ünnepély délutánján az újonnan alakult pengetőszenekar felavatásának megüneplése volt. 1997-ben Kiss Bálint zeneelméleti tanfolyamot tartott, 1998-ban pedig a sámsoni Fekete Károly megtanította a hangszerek használatát a fiatalok számára.[27] Az ünnepélyes szolgálatbaállítás alkalmával Igét olvasott Bándi Sándor a Zsolt.: 81: 1-3-ból, ami alapján szolgáltak Nagy István és Ivánitzki István (Szatmár) testvérek. Sarmasági Hírmondó, 2003. október, I. évf. 1. szám
   Mielőtt Ottó és Attila a teológiára mentek volna, a fiatalok megválasztották lelki vezetőnek Kocsis Dávidot és Kiss Lehelt, adminisztrátornak pedig ifj.Tóth Zoltánt. Mára szinte teljesen megváltozott az ifjúság összetétele. Sajnos, vannak, akik kiestek az ifjúságból azok közül, akik 1996-ban bemerítkeztek; vannak, akik küföldre mentek dolgozni, mások nagyvárosokba tanulni; ismét mások megházasodtak. Abból a generációból, amellyel Isten megismertette az ébredés Lelkét, kevesen maradtak itthon. Ma az ifjúság főként tizenévesekből áll, akiknek nagy része  - hála érte! – Isten megváltott gyermeke lett. Rendszeresen vannak összejövetelek, közös tevékenységek, szolgálatok itthon és más gyülekezetekben. A fiatalok betegeket látogatnak, részt vesznek a közösség szolgáló csoportjaiban. Az ifjúsági csoport állandó tagjai: Balogh Norbert (16), Balogh Tibor (17), Fekete Adél (18-bt), Fekete Lajos (18), Kaszta Erika (19-bt), Kaszta Sándor (17-bt), Kiss Lehel (20-bt), Kiss Zalán (17), Kocsis Dávid (22-bt), Kocsis István (20-bt), Lakatos Gabriella (18-bt), Májer Szabolcs (20), Mihály Levente (15), Mihály Géza (21), Tóth Adina (17-bt), Tóth István (18-bt), Tóth Katalin (19-bt).


4.4. A sarmasági körzet

     Gáll Győző szolgálatbaállásakor, ami 1994. szept. 18-án történt,   Sarmaság központtal új körzet jött létre, mely az ilosvai, a lompérti és a szakácsii gyülekezeteket és misszióterületeket foglalta magába.
    A lompérti gyülekezet 1994 július 10-én, Ilosván megtartott bemerítéskor alakult meg. Ezalkalommal Torma János tizenöt cigány testvért merített alá, akikkel az Úr az ilosvai baptista közösségben ismertette meg magát. A cigány testvérek kedd és csütörtök esténként egymás házánál tartottak összejövetelt, vasárnaponként pedig elgyalogoltak a Magura lábánál fekvő Ilosvára. A sarmasági gyülekezet a lompérti testvérek számára egy házat vásárolt, amit imaháznak berendezve miund a mai napig használnak. A lelkipásztor számára ugyancsak 1994-ben vásároltak lakást az „Újtelepen”. Lompérton kezdetben nagyon buzgó és lelkes volt a gyülekezet , újabb megtérések történtek a cigányok között: 1997 szeptember 7-én megmozdult  Sarmaságon a víz, ahol 13 fehérruhás vallotta meg hitét a víz hullámaiban.[28]  Nem sok idő múlva néhány sarmasági testvér (ifj. Balogh Lajos, Kis Ottó, Tóth Attila és Kiss Lehel) négyszólamú énekkart szervezett Lompérton. Sajnos, 2002-ben az Ellenség két táborra osztotta a baptista gyülekezetet, s ennek következményeként ma Lompérton két gyülekezet van. A Szövetséghez tartozó közösséget Bándi Sándor Egrespatakról és a sarmasági szolgálattevők rendszeresen látogatják.
    Az érszakácsii gyülekezet 1896-ban alakult. A letűnt század másadik felében a kivándorlások és az elhalálozások következtében az imaház kapuja bezárult. A körzet megalakulásakor Szakácsiban ismét beindult a baptista misszió. Gáll Győző gyakran tartott evangélizáló istentiszteleteket a sarmasági énekkar és fúvóskar közreműködésével. 1998-ban Gáll Győző elfoglalta új szolgálati helyét Rátonban, gyülekezetünk lelkipásztor nélkül maradt – szakácsiban ismét be kellett zárni az imaházat.
    Ilosván 1929-ben jött létre a gyülekezet, melynek tagjai kezdettől fogva szoros kapcsolatban álltak a sarmasági testvérekkel. Ez a jó kapcsolat csak erősödött, amikor a sarmasági gyülekezetet a ballai körzettől a perecsenyihez csatolták. 1998 és 2004 márciusa között Gáll Győző ügyintéző lelkipásztorként szolgált Ilosván, ezért a sarmasági gyülekezet nem küldött ki rendszeresen szolgálattevőket.   


4.5. Imaházmegnyitás Sarmaságon [29]

   A Szeretet című lap így szómol be a jelentős eseményről: „... akkor nem fogunk majd tudni sokat beszélni, csak sírni tudunk." - mondta az egyik idős testvér néhány héttel a munkálatok befejezése előtt. És 2000 július 23-án eljött az a nap, amit úgy várt a sarmasági testvériség fáradságos munkával teli éveken át. Reggel kürtök hivogató hangja köszöntötte az ország számos pontjáról érkezett vendégeket az imaház előtt. Nagy István perecsenyi lelkipásztor imára buzdító szavait és Király Tibor testvér imáját követően könnyes szemmel néztük, amint lehull az ajtókról a fehér szalag Simon József és Kovács Gyula testvérek ollóvágása nyomán. Ivánitzki István és Kulcsár Mihály testvér a Máté 21:12-13-ból, valamint Fazekas Ferenc a 118. Zsoltár 24-55 alapján buzdították az üneplő gyülekezetet imára. A gyülekezetvezető köszöntése és az építkezési beszámoló után köszöntések következtek a helyi, a soltvadkerti polgármesterek és a tervezőmérnök testvér részéről. A soltvadkerti testvérek, akiknek nagyon sokat köszönhetünk a korszerű fűtőrendszer és a hangerősítő berendezésnél nyújtott segítségért, színes zenés programmal örvendeztették meg a hallgatóságot mindamellett, hogy énekkarunkhoz, zenekarunkhoz csatlakozva vállalták a dicsőítés áldásos szolgálatát. Igét hirdetett Simon József testvér a Mt 21:12-17 versek alapján a testi és szellemi templom tisztaságának fontosságát hangsúlyozva. Kovács Gyula testvér is a 63. Zsoltár alapján mondta el jókívánságait: „Legyen ez a ház az imádság helye, a szolgálat helye, a kinyilatkoztatások helye!" Szabó László, a sarmasági református gyülekezet lelkipásztora Szentlélek által ihletett szavakkal szólt köszöntésében az Efézus 2:14-22 alapján, majd Bíró Zoltán sámsoni lelkipásztor és Gáll Győző, gyülekezetünk volt lelkipásztora mondták el köszöntésüket belefoglalva a gyülekezetünkkel kapcsolatos megtapasz-talásaikat is. Délben több mint félezer ember vonult a kultúrotthonba fúvószenei kíséret mellett, ahol gazdagon terített asztalok várták a vendégeket. Ezt követően a vendégek nagy részével örömmel énekeltük a délutáni összejövetel kezdőénekét, a „Feltámadt hős"-t. Figyelmesen hallgattuk Bándi Sándor testvér igehirdetését. „Ez utolsó időben a gyülekezet Nóé mentőbárkájaként kell betöltse hivatását," mondta.
Az egész napra jellemző volt az öröm, a hála, Istenünk áldó jelenlétének fenséges érzése. Ez ünnepély bizonyíték arra, hogy az erőnk feletti munkára kitartást adó Édesatyánk minden szempontból gondoskodik rólunk. Mindenért egyedül Övé legyen a dicsőség!


4.6. A cigánymisszió rövid története

 Már a ’90-es évek első felében volt néhány cigány, akik nagyobb ünnepélyek alkalmával ellátogattak a gyülekezetkbe. Akkor még csak az Úr tudta, hogy néhány év múlva az egész cigánylakta domb meghallja majd az evangéliumot, és lesznek, akik újjáteremtett szívvel személyes Megváltójuknak vallják majd Jézust. A cigánymisszió története 1997-ig nyúlik vissza, amikor Fekete Erzsike úgy látta jobbnak, ha a cigány gyermekekkel külön is foglalkozik, a saját környezetükben. Ebbe a munkába 1998-ban bekapcsolódott Kis Ottó, Tóth Attila és Kiss Lehel is. Hűvösebb időszakokban a gyermekekkel való foglalkozáshoz Kászoni Julianna (sz.1948) adott helyet otthonában, ahol alkalmanként harminc-negyven gyermek is összegyűlt, és tanulta nagy lelkesedéssel az énekeket Jézus szeretetéről. Egy ilyen alkalommal nyílott meg Kászoni Julianna szíve a Megváltó előtt.
    Idővel igény lett rá, hogy a cigánytelepülés más pontján is öszejöveteleket a gyermekek számára. Varga Jánosék házában, ahol több család lakott együtt, már felnőttek is részt vettek az evangélizáló alkalmakon. Varga Miklós hirtelen megtérésével a missziómunkások imatémája lett, hogy a felnőttek közül is minél többen ismerjék fel Isten végtelen szeretetét, s hogy alakuljon meg Sarmaságon is egy cigánygyülekezet.
     Attól kezdve az egyre nagyobb számú, őszintén érdeklődő felnőttekkel külön kellett foglalkozni; ebbe a munkába bekapcsolódott Kocsis Dávid is. Kászoni Juliannát 2001-ben váratlanul hazaszólította az Úr, nem érhette meg a nyár végére tervezett bemerítést, amit annyira óhajtott már. Ennek ellenére a baptista temetőben, baptista gyakorlat szerint temették el.
     2001. augusztus 20-án többek között bemerítkezett az első két cigány testvér, Varga Éva és fia, Miklós.[30]
    Vadász János testvér Amerikából jött, hogy gyülekezetükben rövid ideig pótolja a lelkipásztor hiányát. Különös szeretettel és hozzáértéssel kapcsolódott be a cigányok közötti munkába, szinte minden nap felkereste őket. Vadász testvér volt az, aki megnézve a lelkipásztori lakást az „Újtelepen”,  egy új épület felépítésére buzdította a gyülekezetet. Fontosnak tartotta, hogy mielőtt lelkipásztort hívnak, teremtsék meg a megfelelő körülményeket számára. Ehhez anyagi segítséget is nyújtott.[31]
Többen elkezdtek megtanulni olvasni, csakhogy maguk is forgathassák, és megérthessék a Szentírást. Voltak olyan összejövetelek, amelyeken több, mint hatvan cigány vett részt – Lompértról Isten Sarmaságra küldte a testvéreket, hogy bizonyságot tegyenek Jézus Kristusban megváltozott életükről. A missziót a ritkán hazalátogató teológusok is éltették, szinte minden idejüket a cigányokkal való foglalkozásra fordítva. Néha Balogh Lajos testvér is részt vett ezeken a rendkívüli alkalmakon. A gyülekezet eleinte csak távolról szemlélte az eseményeket, de az Úr munkáját látva fokozatosan magáévá tette a cigánymisszió ügyét.
Vadász testvér rendszeresen telefonált, érdeklődött az épülő lelkipásztori lakás és a cigányok felől. Nagy öröme volt, amikor 2003 augusztus 24-én  Sarmaságra megérkezve megtudta, hogy a cigányok közül többen bemerítés előtt állnak. Teljes odaadással vette pártfogásába őket. Október 5-én ismét csodálatos ünneppel ajándékozta meg Isten a sarmasági gyülekezetet, amikor tizennégy fehérruhás tett bizonyságot a bemerítés vizében Krisztus váltságművéről.[32]
    Vadász testvér arra bátorította a gyülekezetet, hogy egy kisebb kápolnát építsen a cigányok számára, amelybe azok is eljárhatnak, akik szégyellnek, vagy még félnek a nagy imaházban istentiszteleten részt venni. Gyülekezetünk vezetősége a jelenben azon dolgozik, hogy megfelelő földterületet találjon és vásároljon, amelyen felépülhet majd a cigányok imaháza. Vadász testvér október 10-én szolgált Sarmaságon utoljára, azóta munkálkodott az ausztráliai testvéreink között is. Folyamatosan tartja a kapcsolatot gyülekezettel.
    2004 február 15-én megtörtént az első (cigány)gyermekbemutatás. Király Tibor ügykezelő lelkipásztor és a gyülekezet meghatódva imádkozott Kászoni Sámuel és Mária fiaiért, Norbert-Márkért és Sámuelért, hogy hívő szellemben nevelkedjenek fel, s idővel értelmesekké lévén személyes Megváltójukként ismerjék meg az Úr Jézust.
    Hetente kétszer van házi istentisztelet a cigányoknál, melyeken a gyülekezetből néhány testvér is részt vesz alkalmanként. Két csoport cigánygyermekkel Fekete Adél foglalkozik szombatonként az imaháznál.


4.6. A gyülekezet jelene

   Hat évi lelkipásztorhiány után, 2005. február 20-án beiktatták Péter Istvtánt a sarmasági gyülekezet lelkpásztori tisztségébe.
   A bizottság összetétele: gyülekezetvezető: id. Tóth Sándor, pénztáros: Lakatos Dénes, jegyző: Farnas János, bízottsági tagok: Balogh Lajos és Nagy Fláviusz.
Szolgálattevők: Balogh Lajos, Farnas János, Kaszta Ferenc, ifj. Kaszta Sándor, Kiss Károly, Kiss Lehel, Kocsis Dávid, Kocsis István, Lakatos Dénes, Nagy Fláviusz, Szántó András, Tóth Gábor, id. Tóth Sándor, ifj. Tóth Sándor, ifj. Tóth Zoltán, Tyukodi Dezső.
Zenei szolgálatot végzők: Balogh Lajos, Kiss Lehel, Kocsis István, ifj. Tóth Sándor.
   A samasági gyülekezetnek jelenleg (2004-ben) 92 tagja és 27 hozzátartozója van. Ha a hozzátartozókhoz számítjuk a bemerítés előtt álló cigányokat is, akik számára rövid időn belül imaház fog épülni, akkor a sarmasági baptisták létszáma közel 200 főnek mondható.


FORRÁSOK:

1.      Horváth József. In. Szilágysági magyarok. Kriterion. Kolozsvár, 2000
2.      Beke György. Szilágysági hepehupa. Kriterion. Bukarest, 1978
3.      Jegyzetek a Wersebe Gertrud bárónővel való beszélgetésről. Sarmaság, 1997
4.      Kiss Lehel. Bemerítés Sarmaságon. Szeretet. 2001. okt.
5.      Kiss Lehel. A sarmasági baptista gyülekezet hírei. Szilágyság. Zilah, 2001. szept. 18.
6.      Kiss Lehel  Bemerítés Sarmaságon. Szeretet. 2004. jan.
7.      Jegyzetek a Kaszta Ferenccel való beszélgetésről. Sarmaság, 2002. nov. 7.
8.      A  Sarmasági Baptista Gyülekezet Anyakönyve 1931-től – Borla. Szilágyballa, 1931  
9.      Jegyzetek a Balla Sándor fiával, Zoltánnal való beszélgetésről. Szilágyballa, 2003. okt. 12.
10.  Autorizaţie. 1935. febr. 19. 
11.  Jegyzőkönyv. 1935. jan. 3.
12.  Kirner A. Bertalan. Kornya Mihály baptista úttörő-parasztapostol  krónikája. Budapest, 1990.
13.  Bartha István. Isten oltalmában. ITM. Nagyvárad, 2003.
14.  Jegyzetek a Tóth Bálinttal való beszélgetésről. Sarmaság, 2002. nov. 7.
15.  Jegyzetek a Kovács Gy. Bálint leányával, Eszterrel  való beszélgetésről. Sarmaság, 2004. márc. 10.
16.  A szilágynagyfalui baptista gyülekezet jegyzőkönyve. 1961. nov. 24.
17.  Kiss László. Levél Kiss Lehelhez. Arad, 2003. nov. 9.
18.  Jegyzetek a Balk Margittal való beszélgetésről. Nagyvárad, 2003. márc.1.
19.  Jegyzetek a Nagy Károllyal való beszélgetésről. Lóna, 2004. dec. 27.
20.  A sarmasági baptista gyülekezet jegyzőkönyve. 1973. jan. 14.
21.  Kiss László. Ébredés Erdélyben és Magyarországon. Arad, 2000.
22.  Kiss László. Napló. 1981. dec. 13.
23.  Kis Ottó. Különleges ifi Sarmaságon. Mustármag. 1996. nov.
24.  Szilágy László. Az első tizes. Nagyvárad, 2000.
25.  Kiss Lehel. A baptista gyülekezet pengetőszenekara. Sarmasági Hírmondó. 2003. okt., I. évf. 1. szám.
26. Kiss Lehel. Imaházmegnyitás Sarmaságon.  Szeretet. 2000. okt.






[1] Horváth József. Szilágysági magyarok. Kriterion. Kolozsvár, 2000
[2] Beke György. Szilágysági hepehupa. Kriterion. Bukarest, 1978
[3]  Jegyzetek a Wersebe Gertrud bárónővel való beszélgetésről. Sarmaság, 1997
[4] Jegyzetek a Kaszta Ferenccel való beszélgetésről. Sarmaság, 2002. nov. 7.
[5] A  Sarmasági Baptista Gyülekezet Anyakönyve 1931-től – Borla. Szilágyballa, 1931  
[6] Jegyzetek a Balla Sándor fiával, Zoltánnal való beszélgetésről. Szilágyballa, 2003. okt. 12.
[7] A  Sarmasági Baptista Gyülekezet Anyakönyve 1931-től – Borla. Szilágyballa, 1931
[8] Horváth József. Szilágysági magyarok. Kriterion. Kolozsvár, 2000

[9] Autorizaţie. 1935. febr. 19. 
[10] Jegyzőkönyv. 1935. jan. 3.
[11] Kirner A. Bertalan. Kornya Mihály baptista úttörő-parasztapostol  krónikája. Budapest, 1990.
[12] Bartha István. Isten oltalmában. ITM. Nagyvárad, 2003.
[13] Jegyzetek a Tóth Bálinttal való beszélgetésről. Sarmaság, 2002. nov. 7. 
[14] Jegyzetek a Kovács Gy. Bálint leányával, Eszterrel  való beszélgetésről. Sarmaság, 2004. márc. 10.  
[15] Bartha István. Isten oltalmában. ITM. Nagyvárad, 2003.
[16] A szilágynagyfalui baptista gyülekezet jegyzőkönyve. 1961. nov. 24.
[17] Kiss László. Levél Kiss Lehelhez. Arad, 2003. nov. 9.
[18] Jegyzetek a Balk Margittal való beszélgetésről. Nagyvárad, 2003. márc.1.
[19] Jegyzetek a Nagy Károllyal való beszélgetésről. Lóna, 2004. dec. 27.
[20] Jegyzetek a Kovács Gy. Bálint leányával, Eszterrel való beszélgetésről. Sarmaság, 2004. márc. 10.
[21] Kiss László. Levél Kiss Lehelhez. Arad, 2003. nov. 9.
[22]  A sarmasági baptista gyülekezet jegyzőkönyve. 1973. jan. 14.
[23] Kiss László. Ébredés Erdélyben és Magyarországon. Arad, 2000.
[24] Kiss László. Napló. 1981. dec. 13.
[25] Kis Ottó. Különleges ifi Sarmaságon. Mustármag. 1996. nov.
[26] Szilágy László. Az első tizes. Nagyvárad, 2000.
[27] Kiss Lehel. A baptista gyülekezet pengetőszenekara. Sarmasági Hírmondó. 2003. okt., I. évf. 1. szám.
[28] Szeretet. 1997. nov.
[29]Kiss Lehel. Imaházmegnyitás Sarmaságon.  Szeretet. 2000. okt.
[30] Kiss Lehel. Bemerítés Sarmaságon. Szeretet. 2001. okt.
[31] Kiss Lehel. A sarmasági baptista gyülekezet hírei. Szilágyság. Zilah, 2001. szept. 18.
[32] Kiss Lehel  Bemerítés Sarmaságon. Szeretet. 2004. jan.