Kornya Mihály meglátásai
a gyülekezeti élet néhány összetevőjéről
2009. május 23., Margitta
Nagy szeretettel köszöntöm
mindkét gyülekezetet! Azért mondom, hogy mindkettőt, mert a látszat ellenére
két gyülekezet van most jelen ebben az imaházban. Amit mi magunk előtt látunk,
hivatalos névvel nevezve Margittai Magyar Baptista Gyülekezet. Ebbe
beletartoznak olyanok is, akik a láthatatlan, az Isten szerinti gyülekezet
tagjai, és beletartoznak olyanok is, akiknek az Isten Lelkének dolgaihoz semmi
közük sincsen. A jelenlévők egyik csoportja az igazi gyülekezethez tartozik: a
Krisztuséhoz. A jelenlévők másik csoportja a hamis gyülekezethez tartozik: a
saját magukéhoz, az ördögéhez. Így van ez rendszerint mindenütt, nemcsak
Margittán: ahol létrejön a látható gyülekezet bármilyen, intézményes formája,
ott élő és halott tagok egyaránt vannak. Gondolom, nem kell magyarázni
senkinek, hogy nem feltétlenül az az élő, aki rettenetesen tevékeny, vagy
szépen tud beszélni Jézusról – és nem feltétlenül az a halott, aki csendben,
szinte alig érzékelhető módon van jelen a közösségben. Az tagja az igazi
Gyülekezetnek, akit az Úr maga tart annak, és az nem tagja az igazi
Gyülekezetnek, akit az Úr maga nem tart annak. Ez ennyire egyszerű –
elméletben. A gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb: élő és élettelen tagok vannak
együtt az adott szerkezetben (ami a látható gyülekezet). Ha tagok, ugyanazon
jogokkal rendelkeznek, ugyanazon kötelességeik vannak. Lelki síkban és fizikai
síkon mozognak egyszerre – a mennyei igét kell hirdetni, lelkeket kell menteni,
lelkeket kell gyógyítani, lelkek felé és lelkekkel együtt kell szolgálni,
ugyanakkor alkalomadtán különféle választásokat kell tartani, ki kell fizetni a
számlákat, karban kell tartani az épületeinket és így tovább. Tehát a látható
gyülekezetnek van egy lelki, ugyanakkor van egy fizikai vetülete is. A dolgokat
még az is bonyolítja, hogy a lelki emberek néha testi módon gondolkodnak, és
úgy is viselkednek, és a testi embereknek pedig néha, vagy folyamatosan, olyan
megnyilvánulásaik vannak, mintha lelkiek volnának. Nem egyszerű dolgot vállnak
fel azok, akiket Isten lelkipásztorokként, presbiterekként, elöljárókként,
bizottsági tagokként kirendel a látható gyülekezet sokféle ügyeinek intézésére!
Kornya Mihály feladata
sokszorosan nehéz volt: olyan helyekre kellett mennie, ahol a baptista
gyülekezetnek hírét sem hallották (vagy ha hallották is, alaptalanul rossz
hírét hallották). Ő kellett, hogy megtalálja azokat az embereket, akiknek az
evangéliumot és a bemerítés fontosságáról szóló bibliai tanítást elmondhatta. Ő
kellett, hogy elvezesse őket az igazi megtérésig, a hitvalló keresztség
önkéntes felvállalásáig. Neki kellett a gyülekezeteket megszerveznie, és
folyamatosan felügyelnie. És tette ezt nem egy, nem tíz, és nem száz helyen,
hanem sokkal több helyen. Később szervezte a baptista missziót és gyülekezeti
életet országos szinten is – haláláig, több, mint negyven esztendőn keresztül
ebben a szolgálatban égett mind lelkileg, mind fizikailag.[1]
A gyülekezeti életnek
szinte felsorolhatatlanul sok apró részlete van, amik közül egy sem mellőzendő,
egy sem elhanyagolandó. Ez alkalommal nem térek ki minden ilyen részletre,
hanem csak hat dolgot emelek ki ezek közül. Nagy vonalakban meg fogjuk látni,
miként viszonyult Kornya Mihály azokhoz az emberekhez, akik felvételüket kérték
a baptista közösségbe. Meg fogjuk látni, milyen meglátásai voltak a lelkipásztori,
vezetői tisztségről; a fiatalokról; a szolgáló csoportokról, mint pl. az
énekkar; az adakozásról és a gyülekezet missziójáról. E Kornya testvérre
emlékező és emlékeztető hétvégének nem csupán az a célja, hogy nagy elődünk
alakját felidézzük, és hogy nevét az újabb és újabb korosztályok szájába adjuk,
hanem főképpen az, hogy a 165 esztendővel ezelőtt született parasztpróféta
életében és munkásságában Isten ma is ugyanolyan erővel megnyilvánulni kívánó
kegyelmét lássuk meg.
1. Kornya meglátásai a gyülekezeti tagfelvételről
Az új tagok felvételét a
baptista gyülekezetbe már maga Meyer Henrik – nyílván Oncken hatására – nagyon
komolyan vette. A kikérdezést nem siette el: alaposan megvizsgálta, hogy a
bemerítésre jelentkezők mennyire járatosak a Biblia tanításaiban, hogy valóban újjászülettek-e,
hogy milyen jellembeli erényeik illetve hibáik vannak. Az efféle alkalmak
sokszor hosszú órákat vettek igénybe. 1875. augusztus 24-én a bemerítkezés
szándékával érkezik Békés-Gyulára az a nyolc személy, aki a nagyszalontai
gyülekezet alapítója lett. Meyer Henrik, „az ország prédikátora” másnap
délelőtt elkezdi a kikérdezést: Először
Lajos János tett bizonyságot - írja naplójában -, aminek egész szívemből örültem. Ezután
az idős Bordásné, aki jó bizonyságot tett az ifjú Bordásnéról. Ezután Kornya
Mihályt vizsgáztattam. A nyolcadik személy meghallgatásával úgy eltelt az idő,
hogy már hajnali 2 óra volt.[2]
A saját bemerítése előtti kikérdezés izgalma és komolysága minden valószínűség
szerint mély nyomokat hagyott Kornya Mihályban úgyannyira, hogy később ő maga
is minden adódó alkalommal igen szigorúan felülvizsgálta a jelentkezőket. Ezek
a tanácskozással egybekötött vizsgáztatások nemcsak a „barátkozó” jobb
megismerésére, hanem egyszersmind a gyülekezet tagjainak nevelésére is
irányultak. A „barátkozók” számára nem tartottak külön előkészítő, felkészítő
órákat (katekézist). A szükséges ismereteket egyéni bibliatanulmányozás és az
összejövetelek rendszeres látogatása révén sajátították el. Akik a közösségi
alkalmakról ki-kimaradoztak, azok nem is jelentkezhettek a „meghallgatásra”.
Nagyon ritkán történt meg,
hogy Kornya testvér tizenéves, még kiskorú fiatalokat sorolt be a
bemerítkezendők közé. Mindig közel tudott férkőzni hozzájuk, sok esetben a
pártjukat fogta az idősebbekkel szemben - de amikor bemerítkezésre
jelentkeztek, különösképpen szigorú volt velük, főleg, ha azok szülei már
baptisták voltak. A családból lett hívők
olyanok, mint a szelídített rókák, vagy mint a vadlibák: felnőnek, de nem
maradnak meg. Egyszer aztán ősszel elrepülnek.[3]
– hangoztatta.
A kikérdezés a gyülekezet
tagjai előtt két fő részből állott: Kornya testvér előszöris a jelentkezők
bibliaismeretét mérte le. Nem is a lexikális tudás érdekelte legfőképpen, hanem
az a belső hozzáállás, amivel a „barátkozó” a hit alapigazságaihoz viszonyul.
Ahogyan Jézusról, a Szentírásról, a különféle történetekről beszélt, hamar
nyilvánvaló lett, hogy jelen van-e a nála megtérés gyümölcse, vagy pedig
nincsen. Aki az efféle „ismeretekben” hiányosnak mutatkozott, elhagyhatta a
termet, már nem is kellett, hogy feleljen a másik típusú kérdésekre. A
kikérdezés második kérdéscsoportja a személyes életre, a megtérésre, a Jézus
Krisztussal való személyes találkozás nyomán beállt változásokra vonatkozott. Ellene
volt a borfogyasztásnak – ezt nagyon sokszor hangoztatta is. A Szabad Baptista
Szövetség 1913. május 1-2 között
megtartott bihardiószegi konferenciáján felállásra kérte azokat, akik nem
fogyasztanak szeszes italt. Szomorúságára csak 14 személy jelentkezett.[4]
Akikről kiderült, hogy nem szakítottak a borfogyasztással, Kornya „zárt óráin”
nem volt esélyük, hogy felvegyék a gyülekezeti tagok közé.
Kirner feljegyez egy történetet,
miszerint Kornya „egy gazdag ifjú felvételénél, mikor a bibliai kérdésekre jól
megfelelt, hirtelenül azt kérdezi (…): - Hát a macskátok tudja-e már, hogy hívő
akarsz lenni, vagy felrúgod még?”[5]
Ugyanez a kérdés ismétlődött meg sokkal később, 1931-ben Selymesilosván, amikor
Szabó László (1881-1966), Kornya munkatársa (a perecseni Kulcsár István és a
székelyhídi Szabó Károly jelenlétében) hallgatta meg a sarmasági gyülekezet
alapító tagjait.[6] Ez a tény is bizonyítja,
hogy Kornya testvér hatása – a stílusát, módszereit utánzó utódok révén – még
nagyon sokáig érezhető volt az erdélyi gyülekezetekben. Ma már sajnos egyre
kevesebb közösségben veszik olyan alapos komolysággal az új tagok felvételét,
mint ahogyan elődeink, ezért is mosódik el a látható gyülekezetben a valódi és
a csupán név szerinti tagok közötti határvonal. Sokkal érdemesebb bemerítési
ünnepély nélkül maradni, mint beláthatatlan időkig szenvedni és szégyenkezni az
újjá sohasem született, de teljes joggal bíró gyülekezeti tagokkal!
2. Kornya meglátásai a lelkipásztori
tisztségről
Kornya Mihály idejében a
„lelkipásztor” kifejezés nem volt annyira elterjedt kifejezés, mint manapság.
Egyetlen korabeli baptista írott forrást sem találunk, amely Kornyát
lelkipásztorként határozná meg. Amíg nagy városok gyülekezeteinek felavatott,
vezető munkásait – mint például a hamburgi Johann Gerhardt Onckent, a
Wesselényi utcai Meyer Henriket – lelkipásztoroknak nevezzük, a teológiai
végzettség nélküli, főként földművesekből kikerült lelki munkásokat nem
illetjük ezzel a címmel. A mi gondolkodásmódunkban valamiképpen úgy rögzült,
hogy aki teológiailag képzett, és szolgálatát tekintve egy (vagy nagyon kevés
számú) gyülekezethez kötött, az a lelkipásztor. Valahogy nem jön, hogy a
csizmásan sok száz kilométert gyalogló, tanulatlan, rendszerint a földműves
vagy gazdálkodó réteghez tartozó lelki munkásokat lelkipásztoroknak nevezzük. Az,
hogy másképpen nevezzük őket, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezek az áldott
emberek nem lelkipásztori munkát végeztek volna. Szolgálataik középpontjában a
misszió, a gyülekezetplántálás állt, és mivel nagy volt a munkaterület,
természetesen nem tehették, hogy rendszeres családlátogatást és lelkigondozást
végezzenek minden egyes tag felé – mint a mostani gondolkodásunk szerinti lelkipásztor.
Kornya munkatársai közül talán csak Tóth Mihály volt az egyetlen, aki saját
területéről (a nagyszalontai körzetből) nem szívesen mozdult ki, és minden
energiáját szinte csak arra az egy munkamezőre összpontosította.
1877. november 11-én
Nagyszalontán Kornyát Tóth Mihállyal és Balogh Lászlót együtt diakónussá
avatták. Az ünnepségen id. Rottmayer János, Oncken és Meyer Henrik is jelen
volt. Ettől kezdve jogában állt bemerítést is tartani, de az első bemerítését
csak később, 1881-ben tartotta meg, miután gyülekezeti vénné avatták. Addig ezt
a szolgálatot az egész ország területén Meyer Henrik egyedül végezte.
Az egyik megnevezése tehát
Kornya Mihálynak: gyülekezeti vén (nem szokás Kornyát diakónusnak nevezni). A legtöbb
korabeli kiadványban Kornya neve mellett a „prédikátor”, a „kerületi/körzeti prédikátor ill. elöljáró” címeket
találjuk. Gyakran találkozunk a „misszionárius”, „missziómunkás”, „hitszónok”
kifejezéssekkel is. Az ószövetségi tisztségre utaló „parasztpróféta” és az újszövetségi
tisztségre utaló „parasztapostol” kifejezés későbbi keletű. A „paraszt” jelzőt
sérelmezve valaki meg is jegyezte: „Egyetlen mai, tanult lelkipásztor sem
állíthatja magát Kornya testvér mellé, mégis leparasztozzák!” Van ebben is némi
igazság, de az bizonyos, hogy Kornya testvér a „paraszt” jelző ellen nem
tiltakozott volna, de a „prófétát” vagy az „apostolt” nem fogadta volna el
semmiképpen. Munkatársaival együtt „úttörő ill. ugartörő missziómunkásnak” is
nevezzük, életében azonban csak „Kornya testvérnek” szólították.
Kornya Mihály nagy
erőfeszítéssel törekedett arra, hogy az új állomásokon mihamarabb alkalmas
munkás fejlődhessen a misszió folytatására. Mindenfelé munkatársakat toborzott,
és sürgette az alkalmas személyek felavatását is. Kétségtelen, hogy neki volt a
legnagyobb tekintélye mind között, de sohasem tartotta magát kivételes
személynek, vagy a legkisebb mértékben is feljebbvalónak. Vele ellentétben „Meyer
Henrik természetesnek tartotta, hogy mind a német, mind a magyar nyelvű
gyülekezetek az ő személyes lelkipásztori, sőt apostoli irányítása alá
tartoznak, mind lelki, mind szervezeti, mind anyagi vonatkozásban.”[7]
Kornya mindvégig, az állami elismerés körül kialakult nézeteltérések fájdalmas
időszakában is kitartott Meyer mellett. Meyer Henrik tudatában volt annak, hogy
az ő szolgálata (t.i. hogy egy egész ország prédikátora legyen) egyedi: …az én állásom az egyesületben (itt a
Szövetségre kell gondolni – K.L.) a
gyülekezetekben olyan, mint amilyent ez országban többé egy testvér sem fog
betölteni.[8] Ezt akár Kornya Mihály is
mondhatta volna, de ő sohasem hangsúlyozta (habár biztosan felmérte) különleges
szerepét a magyar baptista történelemben.
1912-ben a Körösbökényben
megtartott konferencián három rövid mondatban kifejtette meglátását a
lelkipásztori szolgálattal kapcsolatban: Azt
gondoljátok, hogy a prédikátorok tartják meg a népet? Nem, ők csak a rendet
tartják fenn. Nem a törzs terem gyümölcsöt, hanem az ágak.[9]
Az egyetemes papság elvének találó, szép és szemléletes meghatározása ez,
amelyben a különféle szolgálatokra való elhívás eszménye is benne foglaltatik. Az
elmondottakból világosan látható, hogy Kornya Mihály a gyülekezet egészséges
működéséhez elengedhetetlenül fontosnak tartotta a lelkipásztor állandó jelenlétét
a közösségben (még ha nem is ezt a kifejezést használták e tisztség
megjelölésére). A sokrétű gyülekezeti munka tálentumok szerinti megosztásának
hírnöke volt helyi és országos szinten egyaránt. Rendszerint visszautasította
azokat az előnyöket, amik egy hűséges, valódi lelkipásztort a Biblia tanítása
szerint joggal megilletnék.
3. Kornya meglátásai a fiatalokról
Mielőtt röviden felvázolnánk azt is, hogy miként viszonyult Kornya testvér
a gyülekezethez tartozó fiatalokhoz, tekintsünk át egy részletet az elismert és
el nem ismert gyülekezetek 1912. évi statisztikájából.[10]
Az el nem ismert (kornyista) gyülekezetek közül a legjellegzetesebbeket
választottam ki, az elismertek közül pedig a központi gyülekezetet, a
nagyváradit. Ez a sattisztika a többi téma tárgyalásakor is segítségünkre lesz
majd.
Bihardiószeg: vezetők: Kornya Mihály hitszónok, Kovács Gábor
gyülekezeti vén, 6 misszióállomás, 9 kisegítő munkás, 8 kápolna ill.
gyülekezeti ház, 300 tag, 4 vasárnapi iskola, 19 vasárnapi iskolai tanító, 125
vasárnapi iskolai tanuló, 1 énekkar, 60 énekes, adakozás 8496 korona.
(Az 1915. márc. 9-11 között a Wesselényi utcai imaházban megtartott
gyűlésen Kornya testvér - halála előtt nem egészen két évvel - jelentést tesz a
bihardiószegi körzet jelentős fejlődéséről: A
bihardiószegi gyülekezethez 15 stáció tartozik. 1914-ig 420 lelket merítettek
alá, minekutána vallást és bizonyságot tettek az Úr Jézusról.[11])
Nagyszalonta: vezetők: Tóth Mihály vén, Domján Mihály
diakónus, Pájer Sándor diakónus, Vass János diakónus, 11 misszióállomás, 1
kisegítő munkás, 5 kápolna, taglétszám 292, 6 vasárnapi iskola, 13 tanító, 96
vasárnapi iskolás, egy 34 tagú énekkar, 1859 korona adakozás.
Körösbökény (Buteni): vezetők: Szida Tódor vén, Bréda M.,
Vancs V., Lukács V., Berbecar V., 77 misszióállomás, 97 kisegítő munkás, 23
kápolna, taglétszám 2301, 26 vasárnapi iskola, 29 vasárnapi iskolai tanító, 224
vasárnapi iskolai tanuló, 14 énekkar, 356 énekkarista, 4899 adakozás.
Nagyvárad: vezetők: Darabont Gyula vén, Boros Imre vén, 4
misszióállomás, 375 tag, 1 vasárnapi iskola, 12 vasárnapi iskolai tanító, 60
vasárnapi iskolás, 6 ifjúsági egylet, 9 énekkar, 140 énekes (ezidőben, akárcsak
ma, a nagyváradi gyülekezetben több ifjúsági csoport és több énekkar működött.
Az utóbbi számok tehát nem 6 ill. 9 különböző helyen működő alakulatokat
jelentenek – K. L.)
E statisztikából többek között kiderül, hogy a
Kornya-irányította missziómunka
különböző területein a gyermekek és ifjak nevelése nagy hangsúlyt
kapott. Igyekezett arra, hogy ahol misszióállomás jött létre, és gyermekek is
vannak, mihamarabb beinduljon a vasárnapi iskolai oktatás. Nem zavarta, sőt örömmel
nyugtázta, amikor istentisztelet közben felsírt egy kicsi gyermek – az efféle
jeleneteket gyakran fel is használta tanításában. Az azonban rettenetesen
zavarta, amikor egy gyermek az összejövetel ideje alatt tudatosan
rendetlenkedett. A Mustármagban már közzétettem azt a történetet, amely anyai
dédnagyapám gyermekkorából maradt fenn a családi emlékek között: „A történet a
szilágysági Ippon játszódik, annak a Kerekes Bálintnak (1862-1941) a házánál, aki
Kornya halála után átvette a Bihar-Szilágyi Szövetség vezetését. Istentisztelet
után az ebédnél Kornya rosszallóan mondta munkatársának: - A fiad ma nem
figyelt az imaházban! Erre az apa megdorgálta, megfenyítette a fiút. A
következő alkalommal, hónapok múlva ismét jött a megrovás: - Bálint, a fiad ma
nem figyelt az imaházban! Csodálkozott a fiú, hiszen mindvégig feszülten,
mozdulatlanul ült az istentisztelet alatt, főleg most, hogy Kornya testvér
prédikált. Minden alkalommal így történt, amikor Kornya Ippra jött: újabb
dorgálások, fenyítések... A fiú nem értette, miért panaszkodik Kornya testvér
az ő apjának, hogy már megint nem figyelt. Amikor aztán később összetört a
szíve, és megnyílott az Ige előtt, boldogan hallotta: - A fiad ma figyelt az
imaházban!”[12]
A komoly, megfontolt, hívő fiatalokat nagyon szerette. Volt olyan eset is, amikor a
bemerítésre jelentkező fiatal mindkét kérdéscsoportnál jól vizsgázott a
tagfelvételkor, de mivel állandóan mosolygott közben, Kornya javasolta a
bemerítés elhalasztását. Pártfogásba vette a menyegzőben nevetgélő ifjak csoportját,
amikor az idősek rájuk szóltak komolytalanságukért. A gyermekeket találós
kérdésekkel tanítgatta. Jövőt látott az új korosztályokban – de a hívő
családból való fiatal tag-jelölteket (amint ezt korábban láthattuk is)
rendszerint nem fogadta feltétlen bizalommal. Attól tartott, hogy a fiatalok
belenőttek a baptistaságba, és újjászületés nélkül, igazi meggyökerezés,
gyümölcstermés nélkül akarnak a gyülekezethez csatlakozni. Kirner könyvének
108-112. oldalain számos történet olvasható, amik hűen tükrözik Kornya Mihály
és a fiatalok kapcsolatát. Nincs módunkban, hogy ezt most bővebben tárgyaljuk,
ezért tovább haladva hadd nézzük meg, mik voltak
4. Kornya meglátásai a szolgáló csoportokról!
A statisztikából kiderül,
hogy az el nem ismert gyülekezetek rendszerint nem a különféle szolgáló
csoportok kialakítására, hanem inkább a misszióra fektették a hangsúlyt. A
bihardiószegi körzetben, ahol 8 imaház volt, csupán egyetlen énekkar működött,
akárcsak a 11 misszióállomással rendelkező nagyszalontai körzetben. A
körösbökényi román körzet 77 állomásához képest is igen csekély az énekkarok
száma (itt 14 énekkar volt). A nagyváradi 4 misszióállomáson azonban 9 énekkart
és egyetlen vasárnapi iskolát találunk! Egyetlen eddig ismert beszámolóban és
jegyzőkönyvben sem találunk utalást arra, hogy Kornya Mihály szolgáló csoportok
létrejöttét szorgalmazta volna. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ellenezte
őket, hanem csupán azt, hogy a missziót és a lelki, bibliai nevelést sokkal
előrébbvalónak tartotta. Mivel Meyer Henrikéknek nem volt gyermekük, Kornya két
lánya, Sára és Teréz, egy ideig Budapesten tartózkodott. Ez idő alatt
megtanulták a német nyelvet is, amit karénekek fordításánál hasznosítottak.
Ebből is látható, hogy Kornya Mihály nem a fejlődés ellen volt, hanem az olyan
tartalmatlan formák ellen, mint a megtért tagok nélküli, vagy megtéretlen
tagokat is foglalkoztató „szolgáló” csoportok.
Kornya biblikus tanításai
és vélemény-nyilvánításai is jelentősen befolyásolták azt, hogy később a
Szilágyságban létrejött énekkarok és zenekarok szolgálataiban való részvételnek
szigorú feltételei és szabályai alakuljanak ki. Talán kornyai örökség az is,
hogy az elismert gyülekezetekben zajló díszletes-jelmezes társas jelenetekről,
jótékonysági árverésekről, koncertekről stb. borzongva vettek tudomást a
korábban Kornya vezetése alatt álló gyülekezetek.[13]
Kornya azokat a dolgokat is kerülte, amik önmagukban nem rosszak, de
botránkozásra adhatnak okot, vagy kísértésbe vihetnek. Egy fennmaradt történet
szerint Kornya a saját fiát is erélyesen kiutasította az imaházból, amikor az
hegedülni akart – ugyanis a falusi ember szemében a hegedű a bálok, a kocsmák,
a lakodalmak hangszere volt. Az alázatos, komoly, őszinte, hívőies szolgálatokat
– legyenek azok egyéniek vagy csoportosak – mindig támogatta. Az
anabaptistákhoz hasonlóan ő is azt szerette volna, hogy a látható gyülekezet
csakis hitvalló és a lelki életet a gyakorlatban is megélő tagokból álljon, de
szomorúan kellett belássa, hogy „sok ördögöt kereszteltem én meg!”
A gyülekezeti élet egy
másik, természetes és biblikus velejárója az adakozás. Mivel Perecsenben többet
beszéltem erről és hasonló dolgokról, most csak éppen felvázolom, mik voltak
5. Kornya meglátásai az adakozásról.
Amint láttuk, Meyer Henrik az egész magyarországi baptista közösség
pénzügyeit is egymaga intézte. Nemcsak, hogy „országos prédikátor” és
missziómunkás, hanem egy személyben országos adminisztrátor volt. Kornya Mihály
esetében az figyelhető meg, hogy ő elzárkózott szinte minden olyan
teherviseléstől, ami anyagi vonatkozású volt. Nem volt tagja sem a vagyonkezelő,
sem a nyomdai, sem a kápolnaépítési, sem pedig a szegényügyi bizottságnak.
Csakis olyan bizottságokban vállalt tagságot, amik a missziómunkáért, a
gyülekezetek lelki életének gyarapodásáért voltak felelősek. Az apostolokhoz
hasonlóan ő is úgy látta, hogy nem
helyes, hogy mi az Isten igéjét
elhagyjuk, és asztalok körül szolgáljunk (ApCsel. 6:2b)! Azt azonban, hogy
a tagok rendszeresen és lelkiismeretesen adakozzanak, nagyon fontosnak, bibliai
parancsnak tartotta: Hogyha körülöttetek
valaki beteg, és nem mehet el az imaházba, küldje el a perselypénzt, mert csak
így igazi hívő![14]
A statisztikát
tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy Kornya tanításokat tartott
az adakozásról, és buzdította a testvéreket az istentisztelet ilyen módú
gyakorlására is. A Kornya közvetlen irányítása alatt működő bihardiószegi
körzet 300 tagja 1912-ben 8.496 koronát adakozott. A nem sokkal kisebb,
pontosan 292 taglétszámú nagyszalontai körzetben csupán 1.859 korona gyűlt
össze. Ennél még sokkal meglepőbb, amit a körösbökényi román körzetben
tapasztalunk: a tagok száma itt 2.301, majdnem hétszerese a Kornya a
körzetének, az adakozás pedig 4.899 korona – ami alig több, mint fele annak,
amit a bihardiószegi körzetben adakoztak! Azt ma már nem tudjuk megállapítani,
hogy az adakozásnak milyen módjai voltak jellemzők Kornya gyülekezeteire, de
azt biztosan tudjuk, hogy az ő közvetlen irányítása alatt levő területek lelki
és anyagi szempontból is túlszárnyalták a többi misszióterületet.
A látható gyülekezet
életének még nagyon sok mozzanata van, de szemelgetésünket most befejezzük
azzal, hogy beletekintünk abba is, hogy mik voltak
6. Kornya meglátásai a gyülekezet szociális
feladatairól.
Mivel Margittán vagyunk,
egy ide kapcsolódó történelmi tényt kívánok feltárni. Az Erdélyi Magyar
Baptista Levéltárban rábukkantam egy részletes beszámolóra, amelyből
megtudhatjuk, hogy – idézem –: „Bihar és Szilágy megyei testvéreink egy házat
vettek Margittán,[15]
melyet olyan rokkant személyek számára rendeznek be menhelyül, akiknek senkijük
nincsen, aki gondjukat viselné. A telken két ház van építve, és mind a kettő jó
állapotban van. Átalakítással lehet az egyiket az ottani gyülekezet számára
imaháznak berendezni, azonkívül egy szép, tágas lakás bérbe adható, és gondnoki
lakásnak való hely is van. A másik épület pedig a telken belül van építve,
mintegy 16-17 rokkantnak nyújt menhelyet. A két ház előtt gyönyörű udvar van,
ahová később, ha arra szükség lesz, lehet szép kápolnát építeni, vagy pedig
bérházat. A hátsó udvar pedig igen alkalmas a kerti veteményezésre, esetleg
gyümölcsfákkal is be lehet ültetni. Itt lehetne foglalkoztatni rokkant
testvéreinket ebben a kertben, és jó gyümölcstermővé lehetne azt tenni. A kert
nagysága kb. 900 négyzet öl.” A beszámoló aláírói: Scheffler Reinhold, Baranyai
János és Kornya Mihály. Szinte elképzelhetetlen, hogy a két fővárosi
prédikátornak lett volna ilyen gyakorlati rálátása a terület kihasználásának
lehetőségiről. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy Kornya, a vidéki gazdálkodó
elgondolásairól olvashatunk a beszámolóban. A menház gondnoka a margittai
Kocsis Imre lett, akiről azt gondolták, hogy Kornya halála után majd utóda lesz
a Szövetség vezetésében. Erre azonban nem kerülhetett sor, mivel nem élte túl
azt a fejlövést, amit 1916-ban a harctéren kapott.
Megállapíthatjuk tehát,
hogy Kornya Mihály nemcsak, hogy fontosnak tartotta, hogy a gyülekezetek
szociális munkát végezzenek, hanem ötletekkel is szolgált a különféle tervek
megvalósításához. A rászorulókat támogatók listáiban, amik a korabeli
kiadványokban jelentek meg, több helyen találkozhatunk az ő nevével. A hívő
élet gyakorlati kérdéseiről, amikről tanított, mindig személyesen mutatott
példát.
A látható gyülekezetnek
feladata van a világban függetlenül attól, hogy milyen arányban vannak igazi
hívők és álhívők a tagjai között. A vezetés ezért is nagy felelősséget ró az Úr
által megbízott ill. a gyülekezet által megválasztott személyekre. Bátran kijelenthetjük,
hogy Kornya Mihály komolyan vette elhívását, és jó sáfára volt a rábízott
tálentumoknak. Ahogyan tanított a gyülekezeti életről, ahogyan megélte és
megkövetelte azt, a történelmi korszakok sokszor drámai váltakozása ellenére
követendő példaként állhat előttünk. A margittai gyülekezet szép fejezetekkel
gazdagította az erdélyi magyar baptisták történetét. Hadd legyen ez a
gyülekezet most is és mindig az, ami valamikor volt: magányosok és betegek
támasza, felkarolója Istenünk dicsőségére!
[1] Sokat gyötörték testileg is; gyakran
tartott bemerítéseket jeges folyóvizekben; utolsó éveiben úgy érezte, mintha az
egész teste égne.
[2] Meyer
Henrik: Napló (kézirat), 1875.
augusztus 24., 25-26.
[3] Kirner: 141. old.
[4] A jegyzőkönyv másolata az Erdélyi Magyar
Baptista Levéltárban.
[5] Kirner: 153. old.
[6] Kiss Lehel: Emlékkönyv 1931-2004 – képek
a sarmasági baptista gyülekezet történetéből, 12 old. A kézirat K.L.
birtokában.
[7] Bereczki Lajos (szerk.): Krisztusért járva követségben, Baptista
Kiadó, Bp., 1996., 83 old.
[8] Meyer Henrik körlevele a Pest megyei
gyülekezeteknek, 1894. nov. 14. A kézirat a Magyarországi Baptista Egyház
Levéltárának tulajdona.
[9] Baranyai
János: A Magyarországi Baptista Szövetkezet értekezletének Jegyzőkönyve – tartatott Körösbökényben 1912 évi május
hó 14, 15 és 16 napjain, Bp., 1912, Magyarországi Baptisták Könyvnyomdája, 21.
old.
[10] Az 1912-es év statisztikáját Baranyai
János és ifj. Rottmájer János készítette el. A kézirat írógéppel írt másolata
az Erdélyi Magyar Baptista Levéltár tulajdona.
[11] A
gyűlés beszámolójának kézirata az Erdélyi Magyar Baptista Levéltár tulajdona.
[12] Kiss Lehel: A magyar baptista ifjúság rövid története (4. rész), Mustármag,
2008. március, 7 old.
[13] Körlevél
az összes romániai baptista gyülekezetekhez – Szilágynagyfalu, 1929. március hó 5-én – A
Szilágymegyei Baptista Szövetség misszió bizottsága – Az Igazság Tanuja, 1929.
márc., V. évf. 3. szám, 12 old.
[14] Kirner: 140. old.
[15] A terület a rajta levő épületekkel 15.500
koronába került, 1000 korona volt az átalakítási költség. A menház megnyitójára
1914. szeptember 8-án került sor. Ezen az alkalmon Kocsis Imre hirdetett igét
az I. Kir 8:28 alapján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése