A részrehajlástól mentes pásztorlás (1Tim 5: 1-25)

A részrehajlástól mentes pásztorlás

(DIÁK MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 5: 1-25

Központi bibliai igazság: Isten azt akarja, hogy a Gyülekezetben, Krisztus Testében rend és krisztusi lekület uralkodjon, ezért komoly elvárásai vannak a vezetéssel és pásztorlással megbízott személyek felé. A biblikus rend megtartására és a krisztusi lelkület érvényesülésére azonban minden egyes gyülekezeti tagnak törekednie kell.

Aranymondat: „Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előitélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból.” – 1Tim 5: 21

Egyszer egy skóciai pásztort megkérdeztek, hogy juhai követik-e az idegen hangját. Ezt válaszolta: „Igen, amikor betegek, de sohasem, amikor egészségesek. A beteg juh bárkit követ.” Krisztus nyájának, a gyülekezetnek mindig abba az irányba kell haladnia, amerre Ő, a Gyülekezet Feje és Pásztora terelgeti. A megváltott, szent közösség azonban csak akkor tud egészségesen előre jutni, növekedni, feladatot teljesíteni, ha az azt alkotó egyének külön-külön is a legfőbb Pásztorra figyelő, és Neki engedelmeskedő emberek. Ha a gyülekezet tisztségviselői, megbízott szolgálattevői, a legifjabb tagtól a legidősebbig felelősségük teljes tudatában, az igével összhangban élik meg az Úrral és egymással való kapcsolatukat, akkor áldások kiáradásának helye lesz a közösség. Ellenkező esetben csatározások színterévé, kínos tehercipelések terepévé válik, vagy pedig a világi klubok és szervezetek jó hangulatú, de Lélek nélküli csoportosulásává silányodik. A múlt alkalommal többek között azzal foglalkoztunk, miként serkenti Pál apostol ifjú szolgatársát a gyümölcsöző, egyre szilárduló, személyes lelki életre, hogy szolgálatát betölthesse. Ma pedig azokat a tanácsokat fogjuk megvizsgálni, amiket a gyülekezetben végzendő szolgálatok kihívásaival kapcsolatban ad a jó rend és a krisztusi akarat érvényesülése érdekében – pontosítva: az intés, a gondoskodás, a megbecsülés és az egyenesség megélésének és alkalmazásának alapelveit.          

Intés (1Tim 5: 1-2)

Az intés nem a legkívántabb formája a testvérek felé végzett szolgálatnak. Mondhatni kényes terület. Mégis nélkülözhetetlen, mert mind idősek, mind fiatalok időként elhajolnak az igei mércétől, és megtagadják azt a lelkületet, ami Jézus Krisztusban megvolt. Csak a szeretettel és isteni felhatalmazással felruházott emberek végezhetik el helyesen ezt a szinte műtéti beavatkozást – olyan emberek, akiknek az életük és módszerük teljes tisztaságról tanúskodik. Szem előtt kell tartani azt az igazságot, hogy az intéskor alkalmazott és a megintett személy elé állítandó mérce elsősorban soha nem a gyülekezeti jó rend önmagában vagy az erkölcsösség, hanem mindig Isten igéje és az Úr Jézus Krisztus példája.

A példás élet, az illetékesség, a szeretet és gyöngédség mellé erő és bátorság is szükséges az intéshez, ami Pál apostol szerint jó, ha nem kell dorgálásban megnyilvánulnia. Korra, nemre, tekintélyre, vérségi kapcsolatra való tekintet nélkül tanácsolni, szembesíteni a testvéreket – ez a pásztori küldetés egyik nagy kihívása, amely mind az intőre, mind a megintettre formáló hatással van.

Volt-e már olyan eset, amikor úgy intettél meg valakit, hogy a lelkületed nem felelt meg a bibliai alapelveknek?    

Gondoskodás (1Tim 5: 3-16)

Az ószövetségi kinyilatkoztatásból is tudjuk, hogy Isten mindig az igazán gyámoltalanok, rászorulók, kiszolgáltatottak mellé áll, és arra buzdítja az övéit, hogy ők is ezt tegyék. Azonban világosan értésünkre adja – különösképpen a most terítékre került igékben is – hogy nem szeretné, ha naiv jóhiszeműség áldozataivá válnánk. Pál azt tanácsolja Timóteusnak, hogy készítsen egy pontos jegyzéket azokról az özvegyasszonyokról, akik felé a gyülekezetnek kötelessége anyagi javakkal is szolgálnia. Habár minden embert egyképpen, személyválogatás nélkül szeretni kell, nem mindenki iránt tartozunk ugyanolyan felelősséggel. A megkülönböztetett bánásmód helyes és újabb összeütközéseket elő nem idéző gyakorlásához világos tanításra, ésszerű és alapos bibliai magyarázatra van szükség a gyülekezetben. Ha az emberek megértik Isten akaratát, készek lesznek örömmel, keserűség nélkül szolgálni mások felé, a kedvezettek pedig úgy részesülnek a különféle javakban, hogy az önbecsülésük nem sérül. A gyülekezet így válik a hála megnyilvánulásának boldog közegévé bölcs vezetés, Krisztus uralma alatt.

Milyen hatással volt lelkületedre, amikor testvérek révén gondoskodó szeretetben részesültél?

Megbecsülés (1Tim 5: 17-20)

     Amennyire fontos egy gyermek fejlődése szempontjából a megbecsültség biztonságának érzése, az őszinte elismerés és bátorítás, éppen annyira fontos a kiforrott felnőtt számára is. Az Úr Jézus tudta ezt, és nem spórolt az elismerő szavakkal, a megbecsülést kifejező gesztusokkal. A testvért megbecsülő, krisztusi lelkülettől távol áll a hízelkedés, dicsőítése annak, ami emberi, mert Isten országának épülését tartja szem előtt. A hívő ember mások iránti megbecsülésének minden megnyilvánulása mindig ösztönző, serkentő hatású. Timóteusnak figyelmébe ajánlja Pál, hogy a gyülekezet terheinek viselésében „bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek.” Habár az elhívás és a megbízás kegyelemből van, a hűséges szolgálat érdemessé teszi a hívőt a megbecsülésre. Az apostol Isten akaratát nyilvánítja ki, amikor tiszteletadásra és méltányos anyagi juttatásra buzdítja a gyülekezet tagjait az érettük fáradozó presbiterek iránt. Isten az alacsonyabb rendű teremtményeknek (mint a növények és állatok) kijáró megbecsülést is elvárja az embertől, hát még azok megbecsülését, akikért az Ő egyszülött Fia nem vonakodott vérével áldozni! A megbecsülésnek abban is meg kell nyilvánulnia, hogy nem fogadunk el első hallásra Isten szolgáit, gyermekeit érő, bizonyítékok nélküli vádakat. Amennyiben a vádak igazaknak bizonyulnak, úgy az intés szolgálatának kötelességével kell élni – némely esetekben nyilvánosság előtt is.

Milyen módon érzékelteted testvéreiddel, hogy igazán megbecsülöd őket? Hogyan éled meg azokat a helyzeteket, amikben úgy tapasztalod, hogy nem kapod meg a kellő megbecsülést?        

 

Egyenesség (1Tim 5: 21-25)

A mai lecke aranymondásaként olvasott 21-ik igevers érzékelteti az igéből táplálkozó, és az ige elvárásainak megfelelő, egyenes lelkület kibontakozásának értékét és fontosságát. A gyülekezetben adódó sokféle kihívás bölcs kezeléséhez, a küldetés betöltéséhez – amint már láttuk is a korábbiakban – ez a tisztaságot őrző egyenesség nélkülözhetetlen. Timóteus annyira vigyázott erre, hogy mellőzte még a borfogyasztást is, pedig gyakran gyengélkedett gyomorpanaszai miatt. Az egyenes lelkület tette alkalmassá arra, hogy tanítson, hogy kényes ügyeket intézzen, hogy alkalomadtán kézrátételes imádságban közvetítse a kiválasztottak felé a gyülekezeti felhatalmazást.  Habár mind Pál, mind pedig Timóteus életének tanulmányozása az egyenes jellem példáját állítja elénk, legfőbb példaképünk az Úr Jézus Krisztus, aki családtagjaihoz, barátaihoz, a megvetettekhez, a kiváltságosakhoz – egyszóval minden emberhez – való viszonyulásában az Atya akaratát teljesítette, betöltve minden igazságot.   

Az új életből fakadó, részrehajlás nélküli, egyenes jellem nem csupán a különleges feladatokra elhívott hívők kiváltága és felelőssége, hanem minden egyes megváltotté. Ezzel kell majd elszámolnunk azon a napon, amikor az ítélőszék elé járulva egyeseket követni fognak bűneik. Hallgassunk mindig Jó Pásztorunk szavára, hogy kiteljesedhessen bennünk és általunk az Ő munkája népe között és a világban!

Mi a különbség a megtéretlen valamint a hívő ember egyenessége között? Mik azok a tényezők, amik a hívő ember egyenes jellemét gyülekezeti közösségben a legkönnyebben megingathatják?

       

A részrehajlástól mentes pásztorlás

(TANÍTÓI MUNKAFÜZET)

Alapige: 1Tim 5: 1-25

Központi bibliai igazság: Isten azt akarja, hogy a Gyülekezetben, Krisztus Testében rend és krisztusi lekület uralkodjon, ezért komoly elvárásai vannak a vezetéssel és pásztorlással megbízott személyek felé. A biblikus rend megtartására és a krisztusi lelkület érvényesülésére azonban minden egyes gyülekezeti tagnak törekednie kell.

Aranymondat: „Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előitélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból.” – 1Tim 5: 21

A lecke levezetése

Az érdeklődés felkeltése

    A tanulmányozás kezdetén a csoport tagjai „ízlelgessék” a részrehajlás szót, lassan kibontakoztatva azt a negatív tartalmat, aminek érvényesülésétől Pál apostolon keresztül a Szentlélek óvni szeretné Timóteus pásztori szolgálatát, de a mi hívő életünk minden megnyilvánulását is. Külön-külön lehet elmélkedni a rész és a hajlás szavakon, azok ellentétét is megemlítve. Miért ítéli el Isten a részrehajlást? Miért nem részrehajlás a megkülönböztető szeretet? A hívők gyülekezetének minden tagja a különféle szolgálatokkal megbízott elöljárókat és a legfrissebb, tapasztalatok nélküli megtértet is beleértve felelősséggel tartozik annak a jó rendnek az érvényesüléséért, ami Krisztus Testéhez méltó. A vezető testvérektől, a lelkipásztoroktól nem várja el Isten hangsúlyosabban az igei lelkiséget és életvitelt, mint bárki mástól a gyülekezetben, mert Krisztushoz hasonlóvá válni minden hívőnek ugyanúgy szent és komoly elköteleződése kell, hogy legyen. Azonban a lelki munkára elhívott, megbízott emberek nagyobb hatást tudnak gyakorolni a hívőkre a helyi közösség keretein kívül is, ezért fontos, hogy feddhetetlenek, vezetésre elöl járni alkalmasak, egy szóval: példák legyenek. Ifjú kora ellenére ilyen volt Timóteus is a hívők között. Mai igeszakaszunk betekintést enged abba a sokrétű munkába, amiben Timóteusnak jelentős részt kellett vállalnia a rábízott közösségben. Megfigyelhető, hogy Pál apostol legalább annyi tanácsot ad a szolgálatra megfelelő lelkülettel kapcsolatosan, amennyit a konkrét ügyek megfelelő intézésével kapcsolatosan ad.             

Intés (1Tim 5: 1-2)

A gyülekezetben is jelentkezhet túlkapás, rosszindulat, meggondolatlanság, könnyelműség és sok más bűn, amik miatt a szeretet-légkör csorbát szenved, és a közösség alkalmatlanná válhat kifelé és befelé irányuló feladatát betölteni. Nincsenek tipikus fiatalkori vagy időskori bűnök – mindenik korosztályban egyként akar hatalomra jutni a testi, az emberi, a világi, az ördögi tévelygés és fertő. Ilyen veszedelemben lévő embertársakat, testvéreket kimenekíteni, féltőn megóvva a közösséget is – emberfeletti kihívás. Krisztusi jellem, bölcsesség, határozottság és bátorság kell hozzá, mindezek fölött pedig a mérhetetlen kegyelem. Milyen párhuzam vonható a Tízparancsolat szülőtiszteletre vonatkozó felszólítása és az 1Tim 5: 1-2 között? Mi a különbség a dorgálás és az intés között? Mi szükséges ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen az intés szolgálatára?

Alkalmazás: Amikor jogosan kapunk intést, kell-e nagy jelentőséget tulajdonítanunk annak, hogy az a személy, aki megintett, mennyire alkalmas és jogosult minket meginteni? Volt-e olyan eset, amikor neked kellett intésben részesítened egyik lelki testvéredet? Milyen érzések kavarogtak benned ekkor?  Mi az intés fő célja?           

Gondoskodás (1Tim 5: 3-16)

A gyülekezetben minden tagnak meg van a saját helye és jelentősége, senki sem fölösleges. Vannak testvéreink, akikkel többek között azért kerültünk kapcsolatba, hogy rajtuk  keresztül türelemre, áldozathozatalra, szeretet általi szenvedésre tanítson Isten. Ha nyitottak vagyunk észrevenni, minden egyes testvérünk által áldások rejtett forrásait fedi föl a Gyülekezet Feje. A sokféleség szépségének leple alatt azonban olyan terhek nehezedhetnek a gyülekezetre, amiket nem lenne kötelessége cipelnie. A krisztusi szeretet-parancsnak való engedelmesség semmiképpen nem jelent naiv jóhiszeműséget, korlátlan kihasználhatóságot. Lehet hallani olyan esetekről, hogy némelyek azzal a téves reménységgel próbáltak a gyülekezethez csatlakozni, hogy mivel a hívőknek kötelességszerűen segítik egymást, így nekik is megoldják anyagi gondjaikat, és vesznek egy lakást, autót stb. Timóteus idejében a gyülekezetekben kétféle özvegyasszony-csoport létezett: egyesek hozzátartozókkal rendelkezve alkalmasak és készségesek voltak újabb családalapításra, mások pedig teljesen egyedül maradva és egyedüllétben való megmaradást fogadva az Úr szolgálatára szentelték életüket. Ez utóbbiak felől rendelkezik úgy Pál apostol által a Lélek, hogy tisztességben szolgálva, más anyagi forrásuk nem lévén a gyülekezet gondoskodását élvezzék.

Alkalmazás: Minek alapján döntjük el, hogy alkalomszerűen vagy hosszabb távon anyagi segítségben részesítünk valakit? Beszélj el egy olyan esetet, amikor Isten csodálatos módon gondoskodott rólad lelki testvérek által!             

Megbecsülés (1Tim 5: 17-20)

A résztvevők idézzenek olyan igeverseket, amelyek mások megbecsülésére szólítanak fel! A megbecsülés és a hízelgés nem tévesztendő össze egymással, mivel indítékaik egészen másak. Szánjatok egy kis időt ennek az igazságnak a tisztázására! Az őszinte megbecsülés, a szeretetteljes értékelés lelkülete kell, hogy a hívő emberek egymással való kapcsolatát jellemezze. Ebben is az Úr Jézus a legfőbb példaképünk, aki felemelte a megvetetteket. Igénk alapján a lelki vezetők, a „jól forgolódó” presbiterek felé kimutatott megbecsülés kettős mértéke a róluk szóló, alaptalan vagy bizonyítatlan rágalom határozott elutasítását és fáradozásuk értékelésének méltányos anyagi juttatásban való kifejezését jelenti. A vétkező és a vétekhez ragaszkodó elöljárót azonban nyilvánosan kell megfeddeni, ha a gyülekezet érdeke ezt kívánja meg.         

  Alkalmazás: Hogyan különbözteted meg a feléd irányuló megbecsülést a hízelgéstől vagy a lekötelezési szándéktól? Miként szoktad kimutatni megbecsülésedet lelki vezető(i)d irányába? Lehet-e egészséges közösségről beszélni, amelyben a tagok nem mutatják ki egymás iránti megbecsülésüket?  

Egyenesség (1Tim 5: 21-25)

Amikről idáig beszéltünk (t.i. az intés, az anyagiak általi gondoskodás, a megbecsülés Isten szerinti szolgálata a gyülekezetben), egyenességet, krisztusi jellemet feltételeznek. Timóteus számára nem lehetett mindegy az sem, mikor, mit és mennyit iszik – a parancs, hogy akár eszünk, akár iszunk, mindent Isten dicsőségére cselekedjünk, ránk is ugyanúgy érvényes. A 23. vers és a diák munkafüzetben olvasottak alapján alapján cáfold meg, hogy az ige az alkohol használatára szabadítja fel a hívő embert! Timóteusnak jól meg kellett fontolnia (és jól „megimátkoznia”), kire és hogyan veti avatólag, kirendelőleg kezeit ünnepélyes keretek között. Minden tekintetben tisztának kellett lennie (22v.), hogy a jó rend és krisztusi lelkület megőrzésének eszközeként szolgálhasson a hívők között. Le kellett számolnia saját bűneivel ahhoz, hogy betöltse feladatát vezetőként, és ahhoz, hogy bűnei ne hátul kövessék majd az ítélőszék elé. Az egyenes lelkület távol tartja magától a részrehajlást, az előítéletet, az önös érdeket – és szeretetteljes, ám határozott  cselekedetekben nyilvánul meg, mert Jézus is így élt ezen a földön.

Alkalmazás: A farizeusok többségének feddhetetlensége nem volt ige szerinti egyenesség. Miért? Mondj el egy megtapasztalásodat, amikor próbára lett téve egyeneslelkűséged! Melyik nehezebb: a nyilvánosság előtt, vagy pedig ott lenni egyenesnek, ahol nem látnak mások?           

Összefoglalás:

-          az intés nélkülözhetetlen a gyülekezetben, ezért arra kell törekedni, hogy megfelelően fogadjuk és gyakoroljuk

-          az egymás iránti gondoskodás Istentől kapott feladatunk, amit felelősségteljesen, józan megfontolás alapján kell gyakorolnunk

-          Isten elvárja, hogy a hívők megbecsüljék egy mást, és ezt ki is fejezzék, hiszen Jézus is értékelte és megbecsülte az embereket

-          az őszinteségben és tisztaságban megmutatkozó egyenes lelkület tesz alkalmassá Krisztus szolgálatára mind az egyéni, mind pedig a közösségi életben