7.
Az Istennek pedig legyen
hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!
(II.Kor 9: 15)
Három kicsi lány szorong az
ablaküveg előtt. Hangjuk, mint az ezüst csengő, úgy csilingel. A legkisebb csak
ennyit mond: „Ó!” Három kicsi angyalka a
kirakat előtt hóhullásos, kalácsillatú estén. Magyaráznak: micsoda pompa a
feldíszített fán, és körülötte mennyi gyertya, és mennyi játék! Fények és
csillogás, és minden csodaszép! Érted-é, te legkisebb harmadik? Erre ő csak ennyit mond: „Ó!” Vak szegény.
Testvérkéi csilingelnek, magyaráznak, áradoznak, körülírnak, hogy ő is, a
legkisebb harmadik is megsejtsen valamit a felemelő látványból. Ámul
önfeledten, két tenyerét a kirakat hideg üvegéhez tapasztja. Nővérkéi
mosolyognak, de érzik tisztán, hogy nem elég tágas a szavak edénye, hogy abba
minden fontos beleférjen, és nem elég veretesek a mondatok, hogy mindezt a
szépet el lehessen mondani.
Jézusban leszállt közénk,
szegény vakok közé a menny dicsősége, a bűnbocsánat öröme, a Lélek szabadsága,
az Isten szeretete, s túlcsordult a szívünkben. Ajándékként jött. Ingyen a
miénk lett. Mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.
Magyarázható, körülírható, lehet csilingelni, s öblös ércharangként eget
rengetőn hírt mondani róla, de Isten eme legnagyobb ajándéka kimondhatatlan. S
miként az a világtalan kislány a kirakat fényeinél hitének szemeivel pompásabb
fényeket látott, úgy láttuk meg a betlehemi Gyermekben, hogy Immánuel Ő, nem
csak az ács fia. Szegényes szavak fényesedő útján indultunk Felé, s elibénk
állt a kimondhatatlan Logosz, a testté lett Ige. Elámultunk rajta, s csak
ennyit tudtunk mondani: „Ó!”
8.
Az igazi világosság eljött
volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a
világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.
(Jn 1: 9-11)
A törvények,
parancsolatok, rendelések, hagyományok délibábos aknamezején megjelent a
Gyermek.
Szeretőn hajolt
szétroncsolt életek fölé, s nyújtotta a megépülés drága balzsamát: Ez az
egyetlen igaz gyógyír! Fogadjátok tőlem ingyen! Gazdagnak, szegénynek utat mutatott: Ha vízen mégy át, én
veled vagyok! Ha tűzben jársz, a láng meg nem perzsel téged! Ez az egyetlen
igaz út! Ezen járjatok!
Az én országom nem e
világból való. A szeretet hatalmának mennyei országa az – felépítve a próféták
és vértanúk hitének alapkövén, az engem befogadók belsejében. Ez az egyetlen
igaz ország! Ezt keressétek mindenek előtt!
Így járt-kelt a Gyermek
önmagát szétosztani készen a törvények, parancsolatok, rendelések, hagyományok
délibábos aknamezején.
Ó, nem! – nyögték a vakok,
a félkarúak, a meggörnyedtek – Mert, ímé, mi messzire látunk! Nékünk szárnyaink
vannak! Nincsen nálunk senki egyenesebb! Tűnj el innét, amíg jól van dolgod! –
és tovább botladoztak ezernyi, fakadásos sebben. Ó, nem! – sziszegték a
szakadékba hulltak – Mert, ímé, atyáink nyomát követjük! Nékünk járt útjaink
vannak! Nincsen nálunk senki bölcsebb, józanabb! Tűnj el innét, amíg jól van
dolgod! – és tovább zuhantak újabb kiálló ormok, tüskebokrok felé. Ó, nem! –
sóhajtották a koldus csatornalakók – Mert, ímé, senkinek sincsen jobb dolga
nálunknál! Nékünk császárunk van! Nékünk megszentelt kőfalaink vannak! Tűnj el
innét, amíg jól van dolgod! – és kavargatták tovább a szennyvizet.
Én akkor is szeretlek! –
kiáltotta a Gyermek, és karjait szélesre tárta a törvények, parancsolatok,
rendelések, hagyományok délibábos aknamezején.
9.
És meglátván őt,
elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja:
Fiam, miért cselekedted ezt
velünk?
Ímé atyád és én nagy
bánattal kerestünk téged.
(Lk 2: 48)
Áldottak, akiknek szívében
meghátrál a számonkérés hangja, s felismerve Jézust könnyes-boldogan, hozzá
csatlakoznak!
Van úgy, hogy Jézus
valahol, útközben lemarad – nem hallszik már szelíd szava, nem árad a
békessége, nem látszik szemének éltető sugara. Észbe kapunk aztán: megfosztott
önmagától! Itt hagyott egyedül! „Mért cselekedted ezt velünk? – kérdezzük
remegőn Józseffel és Máriával, heves szívdobogástól fuldokolva – Nem aludtunk
napok óta! Már mindenütt próbálkoztunk! Reménységünk is elveszett! Mért
cselekedted ezt velünk?!”
Igazából az történt, hogy
mi hagytuk el Őt, és haladtunk a magunk útján – nélküle. Ő a helyén volt
mindvégig! „Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem
azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?” Jézus mindig
ott foglalatoskodik, ahol az Atyának munkája van. Ha az Atyának a négynapos
halottal van dolga, Ő nem siet Bethániába beteget látogatni. Ha az Atyának
Samáriában van dolga, Ő nem Jeruzsálembe megy, hanem a Jákób kútjához. Ha az
Atyának a Golgotán van dolga, Ő, az engedelmes Fiú, nem önti ki a földre a
keserű poharat.
„De miért?” „De hogyan?”
„De mikor?” – kérdezzük kétségbeesetten, ha valahol, út közben elhagyjuk
Jézust. Áldottak, akiknek szívében meghátrál a számonkérés hangja, s felismerve
Őt könnyes-boldogan, hozzá csatlakoznak! „Mi dolog, hogy engem kerestetek?” –
kérdezi Ő szelíden dorgáló szóval, s ránk árasztja békességét, szemének éltető
sugarát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése