Elmélkedés Megyesi József képeivel (II.)

4.

…mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén.

(Fil 2: 6-7)

            Fejedelemségek és hatalmasságok, szeráfok és kérubok néztek értetlenül Alkotójukra. Nem merték megkérdezni, hogy „mi Urunk, mindenható Isten, akié az ország, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké, hogyan lehetséges az, hogy emberi testbe beleférjen, Akinek dicsőségét az egek egei befogadni képtelenek? Hogyan lehet évek, hónapok, hetek, napok, órák, percek, pillanatok foglyává, Aki időtlen, és Akiben a kronosz és a kairosz egésszé összeáll? Hogy lehet éhes, hogy lehet fáradt az, Akire nézve teremtettek mindenek, s Akiben nincs változás, sem változásnak árnyéka? Hogy lehet az emberi férget, a hűtelent, az ellenséggé váltat ennyire szeretni?” Nem merték megkérdezni a fejedelemségek, hatalmasságok, szeráfok és kerubok, pedig úgy kívánkoztak volna betekinteni e mélységes titokba! Csak néztek Alkotójukra tanácstalanul, és azt mondták: „Ámen!” És a mennyei csarnokok visszhangozták: „Ámen!”

            Nem kellett a tizenkét sereg angyal oltalma, nem kellett szíves szolgálata sem Mihálynak, sem Rafaelnek – a Bárány, ama Fényes Hajnali Csillag, Dávid gyökere és ága, az Alfa és az Ómega, az uraknak Ura, az Atyával és a Szentlélekkel egy lényegű és együtt imádandó Egyszülött Fiú hátat fordított a mennyei dicsőségnek, megalázta magát, és egyedül lépett át a szolgai létformába. 

5.

 Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.

(Lk 4: 18-19)

            Fölvillanó aranysugár a cella rácsain: Ő az! Ő jár a börtön falai között! Megfoganni készül! Homokszemnyi csillanás a vak szemén: Ő az! Ő simítja a hályog leplét! Megfoganni készül! Elhalt idegek, izületek odvában tűhegynyi bizsergés fényessége: Ő az! Ő jár a kérges roncsokon! Megfoganni készül!

            Próféták ha szólaltak: Ő volt az ige minden igaz próféta ajkán! Törvény szállt alá a Sinairól: Őbenne lett betöltve a Törvény! Zsoltár ha zendült: Ő volt a szó, a dallam, a ritmus! A menny kincseit, teljes gazdagságát, az Atya szívét hozta le! Akik látják Őt, látják az Atyát. Számukra felpattan a titok zárja, és néznek, és látnak – és csodálkoznak az angyalok, hogy ímé, ezek néznek, és látnak, és számukra csodamód felpattant a titok zárja! Akik befogadják Őt, hatalmat kapnak, hogy Isten fiaivá legyenek, s hogy majd ítélkezzenek fejedelemségeken és hatalmasságokon! Az ilyenek járnak, és nem lankadnak meg, futnak, és nem fáradnak el! Kalodákban sínylődők száját betölti a szabadság édes himnuszával: megrendülnek a tömlöc zordon falai, és liliom nyílik a penész helyén. Őbenne lakozik a teljesség – boldogok, akik az Ő nevében hisznek!          

            Fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától: Jézus Krisztus Ő! Azóta itt jár szelíden és titkosan, vakok, sánták, foglyok között – és titokzatos foganással itt is, ott is megfoganni készül!

6.

Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek,

és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

(Lk 2: 14)

            A betlehemi jászol-bölcső Gyermeke körül határtalan ellentétek szelídültek éteri harmóniába.

            Eléje térdeltek egy kicsiny, megvetett nép legmegvetettebbjei: hajukban mezők virágával, bőrükben juhok szagával az egyszerű pásztorok. Angyalok szavára otthagyva a nyájat elmentek mind Betlehemig, mert látni kívánták a Gyermeket, aki sem foggal, sem hat ujjal nem született, más gyermekeknél különlegesebb volt mégis, pedig láttak ők már gyermeket százat is, ezret is talán. Róla szólt Mózes, a próféták, s íme, most a mennyei hírnökök is – s mivel hittek Mózesnek, a prófétáknak, a mennyei hírnököknek, leborultak a Messiás előtt. Egy kicsiny nép, de a választott nép egyszerű, csodaváró fiai.

            Kelet mágusai is jöttek úttalan utakon, sötét rengetegön, szívük tömjénével, lelkük aranyával. Hatalmas népek, erős, pogány népek megbecsült fiai. A jászol Gyermeke előtt megroggyant az ő térdük is. Lehetetlen volt nem imádni Őt.

            És rámosolygott a Gyermek a szegényre is, a gazdagra is; a zsidóra is, a pogányra is; a megvetettre is, az előkelőre is. Mindenkire ugyanazzal a bájos mosolygással. A Gyermek látogatta meg őket tulajdonképpen, és igazából a Gyermek hajolt föléjük – és amint egyre lentebb és lentebb ereszkedtek Előtte, Ő annál magasabbra és magasabbra emelte őket a lelki ének mézcseppekkel édes rózsakelyheket nyitó atmoszférájába: „Dicsőség mennyben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”