Szabó László (1881-1966)

A baptista gyülekezetek a szilágysági magyarok történetének nem csupán szereplői, hanem jelentős mértékben formálói is. Szinte minden magyar faluban van baptista gyülekezet vagy misszióállomás. Ebből a szempontból a történelmi Szilágy vármegye a világon egyedülálló régió. A településeken méretükben is tekintélyes imaházak hirdetik, hogy erős és életrevaló közösség a baptistáké. Az ének- és zenekarok jelenléte a lelki értékek képviselése és közvetítése mellett mind a mai napig minőséget jelent a kulturális életben is. Ha kijelentjük, hogy a Szilágyság gyülekezeteinek meghatározó szerepük volt és van Erdély magyar baptista missziójában, egyáltalán nem túlozunk – hiszen szinte mindenik ma élő, erdélyi lelkipásztor e régióban született, vagy itt formálódott hosszabb-rövidebb időn keresztül.

                Ahhoz, hogy a baptista felekezet alig több, mint százéves históriája alatt ilyen szintre emelkedjék lelki és fizikai vonatkozásban is, komoly, odaszánt munkások kellettek, akiket hűséges eszközökké formált az isteni kegyelem. Egyik ilyen eszköz Szabó László volt. Életének története szorosan összefügg nemcsak a Szilágyság, hanem az egész Erdély magyar baptista történetével. Abban a korban jött világra, amikor a missziómunka bontakozni kezdett. Fiatalon átélte az I. Világháború viszontagságait, a Trianon utáni traumákat, az újjászervezés korszakát, később a II. Világháborút, a rendszerváltásokat, és megérte a rég várt lelki ébredést is. Személyének nagyságát és munkásságának jelentőségét most csak felvázolni tudjuk – a kiértékeléshez hosszú, alapos egyháztörténeti és szociológiai tanulmányozásra lenne szükség.

                Szabó László, a Toldiak hajdani fészkében, Szilágynagyfaluban született 1881. október 23-án. Ebben az esztendőben indul el Kornya Mihály az első hosszabb misszióutakra, és első bemerítését is ebben az esztendőben végzi. Az édesapa, István, szolga a Bánffy család nagyfalusi kúriájánál; az édesanya, Székely Sára, a környék legbuzgóbb templombajáró, istenkereső asszonyaként volt nevezetes. László egyetlen gyermek volt a Szabó családban. Alig négy esztendős, amikor édesapját elveszítette, és két mostoha testvért kapott: Erzsébetet és Ferencet – édesanyja ugyanis férjhez ment a szintén özvegy Ozsváth Ferenchez. Ekkor még senki sem gondolhatta, hogy évekkel később a két fiú, László és az ifjú Ferenc lelkileg is testvérekként, mint felavatott munkások fognak együtt szolgálni a baptista misszióban. Az ital rabságában nyomorgó mostohaapa miatt rengeteg szenvedést kellett Lászlónak és édesanyjának kiállnia. Annak négy esztendő multával bekövetkezett halála után Erzsébetet és Ferencet rokonok vették magukhoz, a tizenegy éves Lászlót pedig kénytelen az édesanya cselédnek adni. Ifjúsága sok megpróbáltatásokkal járó cselédsorsban telik több gazdánál, köztük a báró Bánffyak udvarában is. Eközben elvégzi az elemi iskola négy osztályát szülőfalujában. Özvegyasszony egyetlen fiaként csupán nyolcheti katonai szolgálatot töltött, majd 1903-1906 között Fórizs János ács és kőműves mester segédmunkása volt.

                Édesanyja vallásos buzgósága és hite mély hatással volt ifjú lelkére, és azok a könyvek is, amit a református lelkész kölcsönzött nekik. A világ nyomása azonban erősebbnek bizonyult úgyannyira, hogy László egy idő után sokkal szívesebben időzött a kártyázó és nótázó fiatalok társaságában, mint a templomban és a lelki olvasmányok mellett.

                Ebben az időszakban a Szilágyságot átszelő vasútvonal kiépítésén dolgozó MÁV alkalmazottai Szilágynagyfalu határában tették le a síneket. Közöttük voltak olyan emberek is, akiknek hamar hírük ment a faluban, mert nem ittak, nem káromkodtak, sőt a déli szünetekben felolvastak a Bibliából, és magyarázták is azt. Bihar megyei baptista hívők voltak. Ezidőben kémeri úttörő missziómunkások is eljöttek Nagyfaluba, és az alszegi Tőtős Ferenc megnyitotta házát a rendszeres házi istentiszteletek megtartásához. Székely Sára nagy szomjúsággal hallgatta a hirdetett igét ezeken az alkalmakon, és nagy öröme volt, amikor a sok unszolásra végre László is eljött Budányi Andrást meghallgatni. Az ige néhányszori meghallgatása határozott döntést érlelt meg benne. Nem törődött vele, hogy korábbi cimborái gúnyos dalokat szerkesztenek róla, és azokat kiáltozzák végig Nagyfalu utcáin.

                A lassan gyülekezetté fejlődő misszióállomás híre eljut Kornya Mihályhoz is, aki hamarosan eljön Szilágynagyfaluba, és a fiatal Lászlóban felismeri a jövendőbeli lelki vezetőt. Igei szolgálattal bízza meg még a bemerítése előtt. Attól kezdve, hogy Tőtős Ferenc házának ablakait egy éjszaka kővel beverték, a kicsiny közösség Szabó Lászlóék házában tartotta összejöveteleit. Székely Sára addig járt a szilágysomlyói szolgabírói hivatalba, amíg ki nem harcolta, hogy a házi istentiszteletek idején csendőrök felügyeljék a ház nyugalmát.

                1903. szeptember 6-a jelentős dátum a szilágysági baptizmus történetében: az Ippon tartott bemerítési ünnepély alkalmával megalakult a szilágynagyfalui és az ippi gyülekezet, ugyanakkor a kémeri 40 tagúra szaporodott. Az öt szilágynagyfalui alapító tag között ott volt a már vezetőnek számító Szabó László is édesanyjával együtt. Ettől kezdve a Berettyó folyó gyakori színhelye az újszövetségi, hitvalló bemerítéseknek.

                A Kornya Mihály általi bemerítését követő, már említett rövid katonai szolgálatának letelte után Szabó László kilépett a Bánffyak szolgálatából, hogy segédmunkásnak álljon Fórizs János mellé – így több ideje és lehetősége nyílt a misszióra, a bizonyságtételre, a gyülekezeti szolgálatokra. Azév telén házról házra járta a falut a Bibliával és különféle baptista kiadványokkal, sőt úttörői munkásságát a környékbeli falvakra is kiterjesztette. Szilágybagosra, Szilágyborzásra, Valkóra, és a távolabbi Szilágyballára is elvitte az evangélium jó hírét. A kémeri gyülekezet munkásai és Szabó László ugartöréseinek nyomán rövid idő alatt egyre több és több gyülekezet alakult meg a Szilágyságban. A szilágynagyfalui közösség 1905-re elérte a 25-ös taglétszámot. Szabó László példájára és ösztönzésére a szilágysági gyülekezetek beindítják a vasárnapi iskolai oktatást gyermekek számára.

                1908-ban, huszonhét éves korában feleségül veszi a kémeri Fazekas Erzsébetet. Két gyermekük születik: Erzsébet (akinek gyermeke a New Yorkban élő Kulcsár Sándor lelkipásztor) és László. Az ifjú édesapa egyre többet van az otthontól távol: új helyekre viszi az evangéliumot, gondozza a már meglévő közösségeket. 1910-re már 26 gyülekezet működik a Szilágyságban. Kornya Mihály és Sámsoni István nem győzik a megsokasodott munkát, ezért kiválasztják a szilágysági úttörő lelki munkások közül a legalkalmasabbnak mutatkozót a kerületi vénné avatásra: Szabó Lászlót. Ezidőben a szilágynagyfalui gyülekezet istentiszteleti helye Deák András házánál volt, így a felavatás is itt történt 1910-ben. Az avatóbizottság tagjai: Kornya Mihály Bihardiószegről, Kerekes Bálint Biharfélegyházáról, Sámsoni István Margittáról és Oláh Imre Kémerről. Ettől kezdve Szabó László még távolabbi vidékekre is eljár igét hirdetni – gyülekezetek alakulnak a Kraszna-mentén, a Tövisháton, Hadadon és környékén. Szabó László a felavatása utáni első években Kornya és Sámsoni testvért hívja a nagy tömegeket megmozgató bemerítési ünnepségekre, ő csak később kezdi el e látványos szolgálatot. A vasárnapi iskolák mellett szorgalmazza az énekkarok megalakítását, a baptista kiadványok széleskörű terjesztését, és arra törekszik, hogy minél több kisegítő lelkimunkás (ún. „téli munkás”) álljon a misszió és a gyülekezetgondozás szolgálatba.

                Felavatása után nem sokkal elveszítette szeretett feleségét, és szolgatársai javaslatára újraházasodott: a perecsenyi gyülekezet egyik alapító tagját, Kulcsár Esztert vette feleségül, aki egyébként a perecsenyi gyülekezet és körzet későbbi jeles prédikátorának, Kulcsár Istvánnak testvére volt. Látva a szilágysági kiterjedt misszióterületet (és Kornya ösztönzésére is) 1911-ben Kerekes Bálint (1862-1941) mindenét eladja, és Biharfélegyházáról Ippra költözik. 1913 októberében a Szabad Baptista Szövetség két nagy részre osztja a szilágysági munkaterületeket: a szilágynagyfalui körzet 12 gyülekezettel Szabó László, a szilágyballai pedig szintén 12 gyülekezettel Kerekes Bálint felelőssége lett. A tagok gyarapodásával fokozatosan növekedett az épülő imaházak száma is. A szilágynagyfalui gyülekezet Szabó László megfontolt irányítása alatt a legtekintélyesebb gyülekezetté nőtte ki magát, később a Szövetség központja is lett.

                Az I. Világháború nagy csapást mért a baptista közösségre is: 1914-ben a férfitestvérek, lelkimunkások nagy részével együtt Szabó László is a frontra került. Ezidő alatt az összes Szilágy- és Bihar megyei gyülekezet – mintegy 102 gyülekezet – pásztorlásának terhe az idősebb korú Kerekes Bálintra hárult. Kornya Mihály 1917-ben bekövetkezett halála után ő lett az Erdélyben lévő „szabad” gyülekezetek vezetője. A Trianoni diktátummal az egymástól elszakított területeken lévő baptista közösségek kénytelenek voltak új szervezeti formát keresni. Magyarországon valamennyire elcsendesült az elismert és el nem ismert baptista tábor közötti viszály, azonban Erdélyben erre még sokáig várni kellett. 1920-ban Nagyvárad és Szilágynagyfalu központtal két szövetség alakul meg. A „szabad” (ún. kornyista) szövetség elnöke Alaffy Zsigmond lett. Szabó László csak egy év múlva, 1921-ben szabadult a szibériai hadifogságból. A fogolytáborban sem szűnt meg az igét hirdetni – szolgálatai nyomán baptista gyülekezet alakult ott is.

                Hazatérése után megválasztották a Szabad Baptista Szövetség elnökének. Elnöksége alatt ismét fellendült a misszió a Szilágyságban. Újabb lelkimunkások álltak szolgálatba, felépült több mint húsz imaház, különféle központi pénztárak létesültek a szegény családok és az építkezések támogatására. 1925-ben Szilágynagyfaluban Szabó László felelős szerkesztésével újra az olvasók kezébe kerül az Országos Szabad Baptista Szövetség hivatalos közlönye, Az Igazság Tanuja. Mindezek mellett központi könyvtár és Biblia-lerakat létesül szintén Nagyfaluban, és A Hit Hangjai újabb, bővített kiadásával egy darabig enyhül az énekeskönyvhiány. Szabó László hatalmas szervezői munkássága során arról is gondoskodott, hogy külön leltári szám alatt szereplő bemerítési ruhák készüljenek, amiket az igényeknek megfelelően kölcsönözhettek a Szövetség gyülekezetei a központi raktárból.

                A két baptista tábor közötti nézeteltérések évtizedeken át sok keserűséget okoztak minden oldalon. Szabó László nagy elszántsággal egyengette az egyesüléshez vezető utat. 1929. január 16-ra sikerült egy konferenciát összehívnia Szilágynagyfaluba, melyen az elismertek képviselői is megjelentek a székelyhídi körzet prédikátorával, Szabó Sándorral együtt. Erről az egyesülést szorgalmazó konferenciáról megoszlott a szilágyságiak véleménye. Sok erőfeszítésbe és harcba került, míg az egyesülés és az állami elismerés problémája megoldódott. 1933-ban a román állam olyan rendeletet adott ki, ami alapként szolgálhatott volna az újbóli üldözésekre, de ugyanakkor lehetővé tette a körzetek hitközséggé alakítását. Felismerve ebben az egyesülés lehetőségét, dr. Simonka György ügyvéd vállalta az irányító szerepét a hitközségek létrehozásában. Ebben a munkában Szabó László, Ilonka Mihály (Brassó) és Molnár Károly (Temesvár) is nagy részt vállalt.                A nyelvi szövetségek 1933. november 8-10 között Körösbökényben (Buteni) megtartott országos konferenciáján a magyarokat képviselő 10 hitközség küldöttei a Magyar Baptista Szövetségben való egyesülésről döntöttek. A Magyar Baptista Szövetség ügyvezető elnöki tisztségébe dr. Simonka Györgyöt, az első alelnöknek Szabó Lászlót, másod-alelnöknek Ilonka Mihályt, főtitkárnak pedig Molnár Károlyt választották meg. A négy vezető nagy hozzáértéssel irányította a Magyar Baptista Szövetséget.

                A teljes egyesülés érdekében új szervezési és működési formát kerestek. 1935. december 7 és 8 között Kolozsváron találkozott a hitközségek és gyülekezetek 130 küldötte. Ekkor alakították meg a Romániai Magyar Baptista Konvenciót, amelynek elnökéül Szabó Lászlót választották meg. A Konvenció létrejöttének sok áldott következménye lett: lehetőség nyílt magyar diákok szakszerű képzésére a bukaresti teológián; különféle szakbizottságok alakultak; sokfelé gyülekezeti Biblia-tanfolyamok tartására került sor dr. Everett Gill közreműködésével; különféle egyletek jöttek létre a gyülekezeteken belül; stabilizálódott a lapok, kiadványok helyzete.

                1940. őszén Észak-Erdélynek az anyaországhoz való visszacsatolásával megszűntek a hitközségek – a gyülekezetek beolvadtak a budapesti hitközségbe. Dr. Somogyi Imre egyházelnök mindig nagy tisztelettel nézett fel Szabó Lászlóra, aki puritán lelkiségével, bölcs irányításával nem csupán a Szilágyság, hanem az egész magyar baptizmus kiemelkedő alakjává vált. Szabó László átélte sokféle rendszer és korszak felemelkedését és bukását. Gyermekkorától élete végéig magánemberként és vezető személyiségként is szüntelenül terheket cipelt, mindig nagy felelősség terhelte vállait. Az ’50-es évek elején, mikor idős kora miatt kénytelen volt visszavonulni a széleskörű, nyilvános szolgálatoktól, és amikor a kommunista hatalom az Erdélyi Magyar Baptista Konvenciót  rákényszerítette a nyolcszor nagyobb Romániai Baptista Hitközségek Uniójával való összeforrásra, sokat bánkódott a gyülekezetek lelki életének ellaposodása, felszínessége miatt. Igehirdetéseiben gyakran ostorozta, ébresztgette hallgatóit. Isten megadta neki azt az örömet, hogy lássa a szilágysági ébredést kibontakozni.

                Nyolcvan esztendős korában teljesen lemondott mindenféle felelősségéről a nagyfalui gyülekezetben, de a közösség azután is tiszteletbeli vezetőjének tekintette. Alkalmanként, egészségi állapotától függően szószéki szolgálatokat vállalt, tanácsokat osztogatott. „Szeretném – írta Az Igazság Tanuja XVIII. évf. szeptemberi számában – hogy az ifjúság, mely a jövő nemzedék megalapozására hivatott, értse meg, hogy az úttörő elődjeiket milyen törhetetlen akaraterő és munkavágy hevítette az egyetlen jutalom, a hervadhatatlan korona elnyerése érdekében.” Életének utolsó hónapjaiban már nem tudott elmenni az imaházba, sokat gyengélkedett, majd az ágyból sem tudott már felkelni. 1966-ban szólította haza az Úr megpróbált, hűséges szolgáját.