Cikkek: 500 éve született Kálvin János

A genfi Promenade de Bastion-on kőbe faragott prédikáció, hatalmas emlékfal hirdeti a történelem Istenének szíveket és az egész világot megrengető erejét. Az éjszakai, gyér megvilágításban is jól olvasható a latin felirat: POST TENEBRAS LUX, azaz „Sötétség után világosság.” Nem mértem meg a Reformáció emlékművek teljes hosszát, ezt Illyés Gyula költő már rég megtette: 143 lépés. Méregetés közben azon elmélkedett, hogy volna olyan-amilyen/Magyarság, ha nincs  Kálvin?/Nem hiszem – vonta le a következtetést (A reformáció genfi emlékműve előtt). Ha nincs Kálvin, talán Károlyi Gáspár sem lett volna a „nagy Biblia-óceán első magyar átrepülője” (Németh László), és nem jön létre költészetünk remekműve, a Psalterium Hungaricum sem; Kálvin nélkül nincs Bethlen Gábor, így nincs Erdély aranykora sem, nincs az anabaptisták betelepítése Alvincre; nincs 1848 eszméje, és még annyi egyéb. 

                A reformátor alakja egy fél fejjel kiemelkedik az ötméteres Béza, Farel és Knox társaságából. Egy fél lépéssel előrébb áll, mint ők, kezei a megnyitott, szent Bibliát tartják. Kálvin nélkül nemcsak olyan-amilyen magyarság nem lenne, hanem a baptizmus, azon belül a magyar baptizmus sem lenne olyan, amilyen. Ez év július 10-én éppen 500 esztendeje annak, hogy a franciaországi Noyonban megszületett Kálvin János. Édesapja püspöki titkárként azt szerette volna, ha fiából jól kereső pap válna, de később – talán az egyházvezetéssel támadt összetűzése miatt – úgy döntött, hogy az orleansi jogi akadémiára küldi. 1531-ben Kálvin visszatér korábbi tanulmányainak helyszínére, Párizsba, ahol a humanista filozófia tanulmányozása mély hatást gyakorolt rá. Ebben az időszakban talál rá Isten kegyelme: Mivel túlságosan csökönyösen hittem a pápista babonákban ahhoz, hogy könnyűszerrel kiszabadulhassak a mélységesen mély veremből, Isten hirtelen megtérésemmel uralmába hajtotta és tanítható keret felé terelte elmémet, mely ifjonti koromhoz képest szokatlanul megszilárdult. 1533. november 1-én Nicolas Cop egyetemi tanévnyitó beszédét Kálvin szerkesztette meg. Az előadásban kifejtett, még kiforratlan reformátori eszmék miatt mindkettőjüknek el kellett hagyniuk Párizst. Kálvin elkezdett komolyabban foglalkozni a teológiával – úgy képzelte ugyanis, hogy szobatudósként könyveket írva lehet leginkább hasznos Isten szolgálatában. Az 1536-ban Bázelben kiadott Institutio Religionis Christinae (A keresztyén vallás rendszere) című fő művében összefoglalta a keresztyén teológiát, amelynek középpontjába az Isten mindenhatóságáról szóló bibliai tanítást állította. A könyvet a franciaországi protestánsok ellen erőszakosan fellépő  I. Ferenc királynak szóló ajánlásával indította forradalmi útjára. Az Institutió végleges, bővített változatát 1559-ben adta ki. 1536-ban Strassburg felé tartva Kálvin egyetlen éjszakát szándékozott a reformáció útjára lépett Genfben eltölteni. Farel, a genfi reformátorok vezére ráerőltette, hogy a városban maradjon, és szervezze meg a református egyházat. Szigorúságát és vasfegyelmet követelő magatartását nagyon nehezen viselték a genfiek, ezért 1538-ban száműzték a városból. Bázelbe ment, hogy folytassa tanulmányait és az írást, de Bucer kényszerítésére hamarosan Strassburgba került, ahol a menekült franciák kicsiny gyülekezetének pásztora lett. Innen hívták ismét vissza Genfbe, 1541-ben. 1540 augusztusában Kálvin János egy anabaptista prédikátor özvegyét, Idelette de Bure-t veszi feleségül. E tény ismeretében egyes történészek próbálták kimutatni a genfi egyház és az anabaptista közösségek szervezete közötti összefüggéseket. Kálvin szolgálata idején a város jelentős átalakulásokon ment át mind szervezeti, mind lelki értelemben. Knox, a skót reformátor mondotta róla: Itt található Krisztus legtökéletesebb iskolája, az apostolok ideje óta nem volt ilyen a földön. Vallom, másutt is hallani Krisztus igaz hirdetését. De ilyen őszintén megújított magatartást és vallást sehol másutt nem láttam. A szinte emberfeletti szellemi munka, a kevés pihenés, a rendszertelen táplálkozás hamar felemésztette Kálvin amúgy is gyengélkedésre hajlamos szervezetét. A tudós reformátor 1564. május 27-én hunyt el Genfben. Nagyságát a kor történelmének összefüggésében vizsgálva érthetjük meg igazán, akárcsak azon megnyilvánulásait, amiket ma is gyakran rónak fel neki a felszínes ítélkezők.    

                Kálvin tanításai új arculatot adtak a tudományok, a művészetek, a politika, a gazdaság értelmezésének. Teológiáját öt pontba foglalták össze követői, amik lényege nagy vonalakban ez: az ember a bűneset következtében teljesen megromlott, képtelenné vált minden jóra. Isten az Ő jótetszéséből úgy döntött, hogy üdvösséget ajándékoz a kegyelem által megtérő bűnösöknek (predesztináció). Jézus Krisztus vére nem érvényes azokra, akik sohasem fognak megtérni. Isten üdvösségre való hívása hatékony azokra nézve, akik felé irányul. Az újjászületett embert Isten kegyelme őrzi hit által az üdvösségre. A kálvinizmus öt pontja az üdvösségre jutás Isteni oldalát hangsúlyozza ki, de nem úgy, hogy kizárja az emberi felelősséget. E tanítások félreértelmezése sok értelmetlen vitát és feszültséget okozott a keresztyénségen belül, így oszlottak a baptisták is a történelem során a „generálisok” (arminiánusok)  és a „partikulárisok” (kálvinisták) csoportjára. A prédikátorok fejedelme, C.H. Spurgeon a Tabernákulumot megnyitó prédikációjában kijelentette: Nem szégyenlem soha, hogy magamat kálvinistának valljam, de valóban Kálvin szerint való kálvinistának, nem az újabb elfajzott módúnak. Nem habozom magam baptistának nevezni; a bemerítő medence itt van előttetek világos bizonyságul, hogy én Urunknak ezt a rendelkezését nem szégyenlem. De ha valaki tőlem hitvallásom után érdeklődik, akkor azt felelem: vallásom a Jézus Krisztus! Letagadhatatlan történelmi tény, hogy Kálvinnak többek között a magyar baptizmus kialakulásában és fejlődésében is jelentős szerepe van. Ezt a múlt század eleji kiadványainkból vett néhány idézettel bizonyítom. Bondár Ferenc Kornya Mihály a  románok között c. dolgozatában megjegyzi, hogy az első szalontai hívők mindnyájan a kálvinista egyházból kerültek a baptista közösségbe, de továbbra is őrizték és fontosnak tartották a kálvini tanításokat (…). Mindketten, Kornya és Tóth Mihály nagyon fontosnak tartották ezt a tanítást, mert valahányszor erről prédikáltak, mindig a hatása alatt voltak (1989. nov. 27., Gyula). Nem ő az egyetlen, aki ezt állítja Kornya Mihályról – az úttörő teológiai beállítottságáról több román nyelvű dolgozatban is szó esik. Az első magyar baptista hitvallás (1905), ami Onckenék hamburgi hitvallásának fordítása, tagadhatatlanul kálvinista szemléletű. Az 5-ik cikkelyt idézem: „Hisszük, hogy örök időktől fogva volt Istennek szabad, semmi kívüle levő által be nem folyásolt tetszése és határozott eltökélése, hogy a bűnösök megváltassanak. Ez okból, valamint már a világ alapjának megvetése előtt az istenség kinyomozhatatlan könyörülő szeretete által elhatároztatott, hogy a Jehova legyen emberré levése által a Megváltó, azonképpen az elkárhozott emberi nemzetség közül azon egyének, kiknek az idők folytán a megváltás tényleg sajátjokká váljék, az Atya által el is választattak, neveik az égben felírattattak, ők magok a Megváltó kezeibe adattak, mint az Ő tulajdon népe, mint nyájának juhai, kikért életét adni készen volt, mint öröksége, mint halálos küzdelmének zsákmánya s mint menyasszonya. Ezeknek adatott az örök élet a Krisztusban, s egyszersmind elrendeltettek azon eszközök, melyek őket a Krisztusban való hithez s az örök élethez juttassák. Istennek ezen rendelete változhatatlan és örök, úgy, hogy azok, akiket illet, az elválasztottak, a Krisztus kezeiből ki nem ragadtathatnak, sőt inkább Istennek ereje által a Krisztushoz való hitben és szeretetben megtartatnak, míglen dicsőségének örökös társai lesznek.” E hitvallásban mindenik mondatot igeversek gazdag felsorolásával támasztották alá. „…mi, baptisták, nagyobb joggal mondhatjuk magunkat kálvinistáknak, mert a mi egyházi berendezkedésünk gyakorlat dolgában teljesen azonos Kálvinnak genfi gyülekezeti berendezkedésével – írja ifj. Bordás István, a Szövetség főtitkára a Szeretet 1928. okt.  15-i számában (…). Hogy a baptista gyülekezetek legnagyobbrészt a kálvinista reformátusokból alakulnak ki, abban leli magyarázatát, hogy a komoly kálvinista-református nemhogy ellentétet látna a baptizmus és Kálvin között, hanem a mai baptizmusban látja a gyakorlati kálvinizmust, kiegészítve az őskeresztyénség bibliai igazságával.” Varga Árpád írja, ugyancsak a Szeretet­ben (1929. máj. 1.): „…a baptisták puritán életmódja, hitélete 90%-ban közelebb áll a nagy reformátusok bármelyikéhez, s különösen Kálvinhoz, mint a történelmi egyházak bármelyike (…). Ma épp a baptisták protestálnak a legjobban azon keresztyénekhez nem illő tettek, cselekedetek, életmódok ellen, ami ellen más egyebek régóta nem protestálnak.”

                Az, hogy baptista énekeink inkább mély lelkületű, hitvallásos énekek, mintsem megbomlott ritmusú, ismétlésekből álló „dicsőítő” zengemények, egyértelműen kálvinista örökség, akárcsak az, hogy imaházaink falait meghagyjuk a maguk puritán dísztelenségében. Istentiszteleteink központja mindig az Ige olvasása és hirdetése, minden egyéb mozzanat ezt készíti elő illetve mélyíti el. Ez is kálvinista örökség. Valljuk, hogy Isten szuverenitása és az ember felelőssége az üdvösség tekintetében egymástól elválaszthatatlan bibliai igazságok. Egyik vagy másik túlhangsúlyozása tévtanításhoz vezethet. A mai magyar baptista közösség teológiai szempontból nem mondható egyértelműen kálvinistának, de nem mondható egyértelműen nem kálvinistának sem. Tagjai között vannak, akik vallják az öt pontot, és vannak olyanok is, akik vitába szállnának vele. A történelmi hagyományok és hitvallások ellenére így vannak ezzel más felekezetek is.

                „Csak kérdezzétek meg saját magatoktól: mi lett volna Európából és Amerikából, ha a tizenhatodik században fel nem tűnik hirtelen a kálvinizmus csillaga Nyugat Európa látóhatárán? Abban az esetben Spanyolország összetörte volna Németalföldet. Angliában és Skóciában a Stuartok megvalósították volna végzetes tervüket. Svájcban az elvtelenség szelleme diadalmaskodott volna… Az egész amerikai kontinens spanyol tulajdon marad.” Folytatva Abraham Kuyper és Illyés Gyula gondolatait: Volna olyan-amilyen magyar baptizmus, ha nincs Kálvin? Nem hiszem. A kontinentális Európa baptista missziójának 400-ik és Kálvin János születésének 500-ik évfordulóján emeljünk az ég felé tiszta áldozatként égő, lángoló szívet (Kálvin választott jelképe a felemelt, lángoló szív volt)!