Rottmayer János (1818-1901)

Nem maradt fenn tőle egyetlen leírt prédikáció sem; nem alapított nagy taglétszámú, erős gyülekezeteket; nem merítette alá fehérruhások tömegét – mégis egyike lett azon áldott úttörőknek, akikre az utókor magyar baptistái hálás szívvel emlékeznek vissza. Rottmayer János nem a bőséges aratás, hanem a küzdelmes ugartörés és magvetés feladatát kapta Istentől. Az ő munkássága nélkül talán egészen másként alakult volna a Kárpát-medence különböző nemzetiségeinek baptista missziótörténete.

                Édesapja, Rottmayer György német, édesanyja, Vajda Klára pedig magyar származású volt. Az újszülött Jánost egy római katolikus templomban keresztelték meg 1818. december 27-én, Pesten. Fiatal fiúként a zene, a szépművészetek iránti vonzalommal tekintett az ígéretes jövőbe. Kissé csalódottnak érezhette magát, amikor édesanyja a világi művészberkek hírhedt légkörétől féltve azt tanácsolta fiának, hogy a Rottmayerek hagyományát folytatva asztalosságot tanuljon. Édesapja mellett kitanulta hát  a mesterséget, de – egyelőre csak szakmai téren – mind többre vágyott. Művészi szinten akarta művelni a faragást. Gyakran fitogtatta erejét, bátorságát, amíg egy téli fürdőzés alkalmával csaknem a Duna jege alatt vesztette életét. Egy másik jelentős esemény, ami családjával együtt nagyon megrázta őt, és ami szintén mélyen elgondolkoztathatta az élet múlandósága felől, az 1838-as pesti árvíz volt.    

                Pest-budai szülői házából Bécsbe indult mesterséget, művészetet tanulni az ifjú Rottmayer. Később Drezdában, Berlinben kötött ki. Az ifjú asztalosmester csak a pénzt, csak a kenyérkereseti lehetőséget látta maga előtt, amikor az 1842-es hamburgi tűzvész utáni újjáépítések alkalmával a városba megérkezett. Éppen abba a városba, amelyben a kontinentális Európa egyetlen baptista gyülekezete működött – méghozzá olyan gyülekezet, melynek vezető lelkipásztora, Johann Gerhard Oncken töretlen meggyőződéssel vallotta, hogy „Minden újjászületett baptistának misszionáriusnak kell lennie!” Az üldözések miatt korábban sokat szenvedett baptista közösség akkor nyert általános elismerést Hamburgban, amikor a tűzvész károsultjai számára segítséget nyújtott, sőt az imaházat is felajánlotta átmeneti szálláshelyül. Egy Hinrichs nevű tanító, aki szintén kemény munkával vállalt részt a város újjáépítésében, Bibliákat, keresztyén irodalmat osztogatott a munkások között, és bizonyságot tett az Úr Jézus áldozatáról. Ő hívta el többek között Rottmayert is a baptisták összejövetelére. Rottmayer idővel megtapasztalta Isten átformáló erejét a baptista gyülekezetben, és a Taufbuch 238.-as bejegyzése szerint 1844. május 4-én merítkezett alá Oncken által az Elba folyóban. A gyülekezetben a lelki testvérek között honfitársakra is talált. A magyarországi származású Marschall József, Vojka János és Hornung Antal már az előző esztendőben, 1843. október 31.-én bemerítkeztek, a következő évben pedig, 1845. június 4-én bemerítkezett Scharschmidt Károly is. Ezek az emberek lettek később Rottmayer első, közvetlen munkatársai. Onckennek ugyanis egyedi, elmélyült látása volt az európai kontinens baptista missziójával kapcsolatosan, ezért a gyülekezetében megerősödött, idővel kiképzett tagokat visszaküldte származási helyükre az ige hirdetésének, gyülekezetek alapításának nagy feladatával. Így kerültek vissza Magyarországra, szülőföldjükre ezek a mesteremberek, akik immár lelki munkásokként teljes erőbevetéssel a baptista misszió szolgálatába álltak.

                A feljegyzések szerint Rottmayer 1846. május 20-án érkezett meg Pest-Budára. Házuknál, a Perlhuhngasse 8. szám alatti asztalosműhelyben hamarosan baptista gyülekezet alakult. Nemsokára a városba kerül Vojka János és Marschall József is, ugyanis munkájukat a klérus, a hatóságok nagy mértékben akadályozták, háborgatták. Rottmayer 1847. augusztus 6-án, Berlinben házasságot kötött a már két esztendeje eljegyzett Emilie Friderika Stiebelerrel, aki hűséges munkatársnak bizonyult a lelki szolgálatban. A kicsiny gyülekezet igyekezett küldetésének megfelelni: evangélizációkat szerveztek, lelki irodalmat, Bibliákat terjesztettek.

                1848. március 15-én Pesten kitört a szabadságharc. A történelmi fordulatokat hozó események zűrzavarában folyamatosan gyengült, apadt a közösség, majd az 1849-es fegyverletételt követő megtorlások idején teljesen felbomlott. A korábban segítségül jövő Fritz Onckent, J.H. Lorderst és még néhány hamburgi testvért, mint idegen állampolgárokat, kiutasítják az országból. Ebben az időben hal meg Rottmayer édesanyja is szívbénulás következtében, amikoris a Gellérthegyről Pestet lövő osztrákok ágyúgolyói a közelben csapódnak be. 1949. július 25-én megszületik az ifjabb Rottmayer János (1849-1925), aki később a bécsi bibliaraktár vezetője, majd a kolozsvári gyülekezet felavatott vénje lett. 

                A közösségre vágyó, ifjú Rottmayer házaspár a pesti német református egyházzal egyesült Skót Misszió összejöveteleit kezdi látogatni. A Bach belügyminiszter nevével fémjelzett kínterhes korszak végén (1859) fellélegezhettek a magyarok, a protestáns közösségek. 1860-tól kezdődően sikerül újra elindítani a baptista missziót. „Vasárnaponként – olvashatjuk ifj. Rottmayer János visszaemlékezését az 1948-ban megjelent Emléklapok 28-ik oldalán – édesatyám műhelyét imateremmé alakították át, ahol az emberek hamarosan összejöttek az ige meghallgatására.” Rottmayer szabad idejében a Skót Nemzeti Bibliatársulat besegítő munkatársaként Bibliát árusít, a zsidók felé is nyitni próbál az evangéliummal.

                Időközben megszületett még három gyermek, megbetegedett a feleség, csődbe jutott az asztalosipar. Rottmayer úgy gondolta, hogy családostól kivándorol Amerikába. Ezt a tervet meghiúsította az édesanya hírtelen, tüdőgyulladás miatti halála. A gyászszertartást végző Rudolf König – aki 1863-ban került a Skót Misszió élére – szolgálati lehetőséget kínált fel a megtört Rottmayernek. A Skót Misszió tehát hivatásos bibliaterjesztőként munkatársai közé fogadta a baptista asztalost, és 1866-ban Erdélybe, Kolozsvárra küldte, hogy ott Biblia-lerakatot létesítsen. Kéziszerszámainak árán, négy árvával indult el Rottmayer Erdélybe. „Személyében érkezett Erdélybe – írja Bányai Jenő – az első baptista missziómunkás.” Ismét ifj. Rottmayer Jánost idézzük: „Megint újból kellett kezdenie az életet. Teljesen ismeretlen körülmények között. A román nyelv tanulását kezdte, úgyszintén a keveset használt magyar nyelvet is kellett gyakorolnia. Mint a Bibliatársulat megbízottjának, mindenütt a lelkészek és tanítók szívességét kellett igénybe vennie, és ez igen örvendetes eredménnyel járt. A lelkészek ajánlatára – aki a szószékről hirdetést eszközölt – sokan jöttek az olvasni szeretők, és vásárolták az igen olcsó Bibliákat, valamint az Újszövetségeket a gyermekeknek. Ilyenkor alkalom nyílt bizonyságot tenni Krisztus Urunkról, s a Biblia olvasását is szorgalmazni.” Megbízatását, miszerint a „kolportőrnek kötelessége a társulat által kijelölt területeken házról-házra menni, minden válogatás nélkül  és mindenkinek felajánlani a Szentírást”, hűségesen teljesítette: már az első esztendőben tízezer Bibliát eladott!

                1867. nyarán megnyitották a Böhmkenstrasse-i baptista kápolnát Hamburgban, ugyanakkor szövetségi konferenciát is tartottak a németországi, dániai, oroszországi, lengyelországi, ausztriai és magyarországi (azaz erdélyi) misszió kapcsán. Ezen az eseményen Rottmayer is részt vett. Minden valószínűség szerint ekkor készült az a közismert fényképfelvétel is, ami Marschall József és Vojka János társaságában ábrázolja. „Édesapámnak eme hivatása gyakran távol tartotta otthonról, a fiatal gyermekeknek pedig nevelés kellett – olvashatjuk tovább az ifjú Rottmayer János visszaemlékezéseit –  Elhatározta, hogy másodszor is megnősül.” Útban visszafelé Marschall Józseffel együtt felkeresték Basteczky Magdolnát Prágában. Rottmayer meg is kérte a kezét, így már nem egyedül tért vissza Kolozsvárra. Basteczky Magdolnát 1865-ben merítette alá Lehmann prédikátor Pesten, a Dunában.

                1869-ben Oncken Romániába, Erdélybe és Magyarországra látogatott, amikoris új gyülekezeteket alapított, a meglévőket pedig buzdította a kitartásra. Az önálló bécsi gyülekezet ez év decemberének végétől számítja megalakulását. Korábban – más országok baptistáihoz hasonlóan – Hamburghoz tartoztak. Az önállósulás eseménye számunkra azért is fontos, mert Oncken ekkor vette nyilvántartásba a Rottmayer-házaspárt Kolozsvárról, Novák Antalékat Gyomáról, a Marschall-házaspárt Nagykanizsáról, Pest-Budáról pedig Hornung Antalt és Istvánt. Őket is Hamburgban tartották nyilván a korábbi időkben. Mivel az első bemerítés a Monarchia területén Bécsben történt (1847. okt. 28.), ezért ezt a várost tették a dualista államban élő baptisták központjává. Ez az egyházjogi helyzet akkor változott meg, miután Meyer Henrik (1842-1919) 1973-ban Pestre költözött.

                1872-ben a Vasárnapi Iskolai Szövetség kiküldte Morse titkárt, hogy elsőként szervezze meg a vasárnapi iskolákat Magyarországon. Kolozsváron nagy meglepetés érte: itt már hosszú évek óta rendszeres vasárnapi iskolai oktatás zajlik németek, magyarok és románok között! „A kolozsvári bibliaraktárban tartott vasárnapi iskolák nem sajátos baptista missziói célzattal működtek – állapítja meg Szebeni Olivér a Teológiai Szemle 1966. 1-2 számában – ennek ellenére a baptista közösség idővel Rottmayer alapvető munkája nyomán sarjadt ki.” Az 1878-ból fennmaradt névjegyzékben 37, különböző nemzetiségű (magyar, német, zsidó és cseh) vasárnapi iskolai tanulót találunk.    

                Miután munkatársakat kapott (Szeben megyéből Fleischer György, Grommen János és Grommen Mihály, Dobrudzsából Spies Fülöp, Budapestről Novák Antal és felesége, valamint Barabás Gáspár) akik Erdély-szerte hordták-vitték a Bibliákat és az evangéliumot,  Rottmayernek a lakásában létesített raktárra és a kolozsvári missziómunkára több ideje adódott. Ez a két utcára néző sarokhelyiség Kolozsvár óvárosában, a Kandiastrasse (később Kinizsi utca) 8.-as szám alatt volt. Habár Kolozsváron és környékén nem sok román élt akkor – mint már írtuk – elkezdte a román nyelvet is megtanulni, hogy közöttük is végezhesse a missziót. Miközben Bibliák tízezrei találtak gazdára, és a szélsőségesen liberális prédikációkhoz szokott fülek a tiszta evangéliumot hallgatták, készült, puhult a talaj Kornya Mihályék szolgálatai számára. Habár Rottmayer köztudottan nem végzett „propagandát” a saját felekezete javára, amint az a Bibliatársaság szigorú szabályzata előírta (innen is eredt nagy népszerűsége a különböző felekezetű gyülekezeti tagok, sőt lelkészek, teológiai professzorok között is) kezdettől fogva a baptista hitelvek elterjedését kívánta egész Magyarországon. „Nagyon időszerű lenne – írta a Warheutszeuge 1884. augusztus 15.-i számában – ha kiküldhetnénk egy magyarul beszélő testvért a hamburgi misszióiskolára, hogy végül egy képesített magyar testvér állhatna a misszió szolgálatába. Nagyon sok a tennivaló! Meyer testvérnek bőségesen akad tennivalója Pesten és annak környékén, az erdélyi misszió ugyanakkor gondozatlan.” Ugyanekkor egy lelki folyóirat megalapítását is szorgalmazta, ám arra csak több mint tíz esztendővel később került sor.

                 Fontos megemlítenünk azt is, hogy Rottmayer János 1876-ban megszerkesztette, és kiadta az első magyar nyelvű, kimondottan gyermekek számára készült, vallásos énekeskönyvet Énekek a keresztényi vasárnapi iskolák számára címmel. Az általunk ismert legelső magyar énekeskönyv ez, amiben a Csendes éj is megjelent. Hogy honnan vette Rottmayer a magyar szöveget, mindezidáig nem derült ki. A könyv harminckilenc éneket tartalmaz, nagy többségük az Új Sion Hárfa című, nazarénus énekeskönyvből való.

                Az úttörő családjában a szolgálatok, lelki gyümölcstermések örömébe lassan üröm is szivárog. Felesége ugyanis gyakran ellenkezik vele, munkáját nem becsüli, sőt a gyermekekkel is kegyetlenül bánik. 1877 őszének egyik éjszakáján kénytelen vonatra ültetni a mostohaanya kezei közül kiszabadított, tizenkét éves leányát, Rottmayer Máriát, és a már a családos fiához küldeni Bécsbe. A két másik gyermek, Rudolf és Vilmos már korábban otthagyta a sok háborúságot megélt családot, és Amerikában telepedett meg. Az áldatlan állapot orvoslására Meyer Henrik, aki akkor már a magyarországi baptisták országos vezetője, megpróbál segítséget nyújtani. Az uralkodó természetű, lobbanékony Rottmayernét nem sikerül jobb belátásra bírni. A prédikátort még ki is utasítja a házból. Ilyen nagymértékű ellenkezést tapasztalva Meyer kénytelen kizárni őt a baptista közösségből. Ennek megtorlásaként az asszony átmegy az adventista a közösségbe.

                „Az Advent-üzenet Magyarországra 1867-ben jutott el M. B. Czechowszky, volt lengyel katolikus pap közvetítésével – olvashatjuk a Magyarország a XX. században című, 1996-2000 között Szekszárdon, a Babits Kiadónál megjelent könyvsorozat második kötetében – Az adventista közösség magyarországi alapítója az akkor már Kolozsvárott élő Rottmayer János, az első 19. századi baptisták egyike volt.” Hasonló téves állítások Rottmayer kapcsán már másutt is megjelentek. Az tény, hogy az idős Rottmayer egyes dolgokban, mint például a disznóhúsfogyasztás mellőzése, a szombatnapi munkaszünet, kénytelen volt a békesség kedvéért engedni feleségének. De a baptista közösségből soha nem lépett ki! Annak vezető egyéniségeivel, mint Kornya Mihály vagy később Papp Károly, mindvégig testvéri kapcsolatot tartott, hitvallásától eltérő tanokat nem vallott, és nem is hirdetett.

                1901. március 26-án hunyt el a legelső magyarországi baptisták egyike, közöttük is a legjelentősebb missziómunkás. A baptista közösségből kizárt második felesége nem is értesítette erről lelki testvéreit. Száznegyvenöt évvel azután, hogy Rottmayer János Kolozsvár felé elindult, Erdély több mint két és félszáz településén van magyar baptista gyülekezet illetve misszióállomás. A szelíd úttörő csontjai száztíz esztendeje porlanak a házsongárdi sírban – ha ugyan megvannak még – a helyéből kimozdított emlékkő alatt, de annak, amit ő vetett, a mai napig nem ért véget az aratása.