Az 1920-tól napjainkig keletkezett erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezésének teológiai kritikája

TARTALOMJEGYZÉK

1.1. A költészeti és a költészeti jellegű alkotások közötti lényeges különbségek. 5

1.2. Az erdélyi magyar irodalom önértelmezése

1.3. Létezik-e erdélyi magyar baptista irodalom?

II. AZ ERDÉLYI MAGYAR BAPTISTA KÖLTÉSZETI JELLEGŰ ALKOTÓMUNKA ÁTFOGÓ TÖRTÉNETE

2.1.1. A Szeretet (1921), Az Igazság Tanuja (1925), és Az Üdv Üzenete (1933)

2.1.2. Ifj. Bordás István (1896-1990)

2.1.3. A Hárfahangok I. (1924)

2.1.4. Molnár Károly (1891-1962) és az Effata (1925)

2.1.5. Szentessy Gábor (1864-1942) és Koszta Vilma (1910-1981)

2.1.6. Majorné Antal Mária (1908-1984) és a Kincses erszény (1938)

2.2. A MÁSODIK KORSZAK (1940-1947)

2.2.1. Somogyi Imre (1894-1951)

2.2.2. A Békehírnök és a Kürt

2.2.3. A Tábortűz mellett... (1947)

2.3. A HARMADIK KORSZAK (1948-1989)

2.3.1. Kéziratos „szavalatos füzetek”

2.3.2. Dénes Ferenc (1912-1995)

2.3.3. Mátis Béla (1927-1987)

2.4. A NEGYEDIK KORSZAK (1990-től napjainkig)

2.4.1. Dani Zoltán (1926-2000)

2.4.2. Antal Ferenc (1933-)

2.4.3. Az Élő kövek üzenete (1992)

2.4.4. Tőtős János (1947-)

2.4.5. Mátis Géza (1937-)

2.4.6. Mucsi B. János (1957-)

1.4.7. A Mustármag és a fiatal generáció

III. AZ ERDÉLYI MAGYAR BAPTISTA KÖLTÉSZETI JELLEGŰ ALKOTÓMUNKA SAJÁT CÉLKITŰZÉSEI ALAPJÁN MEGHATÁROZOTT ÖNÉRTELMEZÉSÉNEK POZITIVUMAI

3.1. Liturgiai cél – Isten dicsőítésének szolgálata a közösségben

3.1.1. Ünnepi költemények

3.1.2. Alkalmi költemények

3.2. Missziós cél – Isten parancsának való engedelmesség

3.2.1. Evangélizáció

3.2.2. A keresztyén kultúra terjesztése

3.3. Pedagógiai cél – Isten nevelő munkájában való részvétel

3.3.1. Gyermekek nevelése

3.3.2. A memorizálás segítése

3.4. Történelmi cél – Isten tetteinek számontartása

3.4.1. Megemlékezés

3.4.2. Emlékállítás

3.5. Egyéni cél – Isten dicsőítésének szolgálata az egyéni csendességben

3.5.1. Az írás kényszerének kielégítése

3.5.2. Személyes áhítat

IV. AZ ERDÉLYI MAGYAR BAPTISTA KÖLTÉSZETI JELLEGŰ ALKOTÓMUNKA SAJÁT MÓDSZEREI ALAPJÁN MEGHATÁROZOTT ÖNÉRTELMEZÉSÉNEK NEGATIVUMAI

4.1. A Biblia költészetének esztétikuma szemben a moralizálás kizárólagosságával

4.2. A Biblia költészetének korszerűsége szemben a korszerűtlenséggel

4.3. A Biblia költészetének nyitottsága szemben a zárkózottsággal

4.4. A Biblia költészetének sokszínűsége szemben az egyoldalúsággal

4.5. A Biblia költészetének magas színvonala szemben az alacsony irodalmi színvonallal

V. ÖSSZEFOGLALÁS

BIBLIOGRÁFIA

ELŐSZÓ

A Trianon utáni Erdély magyar irodalmával foglalkozva a Zilahi Református Wesselényi Kollégium teológia-filológia szakán (1999-2003) és önszorgalomból is, megdöbbenve ismertem fel, hogy a költészetnek milyen hatalmas ereje van az egyén és a társadalom szellemiségének befolyásolására. A transzszilvanista költők alkotásai az egész világ magyarságának közös kincseivé váltak, akárcsak azok a kortárs versek, amik e nép kultúrájából táplálkozva egyetemes eszméknek adnak hangot. Makkai Sándor Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig[1] című munkájában szóvá teszi, hogy a legkevesebb alkotás a szépirodalom, azon belül pedig a költészet területén született. A többi, szintén nagy taglétszámnak örvendő történelmi egyháznál sincs ez másképpen. Ezzel szemben a tízezres taglétszámot meg nem haladó baptista közösségben született költészeti jellegű alkotások száma több ezerre tehető.

Elgondolkodtató, hogy az erdélyi magyar irodalomtörténet miért nem tud mégsem baptista szerzőkről és alkotásokról. „A magyar kereszténység igen sokat tett annak a lelki kultúrának, illetve közösségi kultúrának a kialakításában, amely a nemzeti identitás és a nemzeti szolidaritás talán legfontosabb forrásvidéke.”[2] – írja Pomogáts Béla. Hogyha a költészetnek olyan nagy ereje és hatása van, miért nem hatott a baptista költészeti jellegű alkotómunka a közösség keretein kívül is? Lehet-e egyáltalán misszióterület az irodalom? A fiatalok valamikor szinte „valóságos hadjáratot”[3] folytattak egy-egy újabb költemény megszerzéséért, ma azonban egyre kevesebb az önként szavalók száma az istentiszteleteken. Mi lehet az oka ennek a változásnak? Milyen szempontok szerint ítélnek Erdélyben jónak vagy rossznak egy költészeti alkotást a magyar baptisták? Ezekre és az efféle kérdésekre csak úgy adhatunk hozzávetőleges választ, hogyha megvizsgáljuk, hogyan határozza meg önmagát az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka – mik a célkitűzései, mik a módszerei, és hogy mire alapozza ezeket.

A Bibliának, ha nem is mindig közvetlen módon, de van tanítása a kreativitásról, az irodalomról. E dolgozatban ezt a tanítást próbáljuk felvázolni, és összehasonlítani azzal az irodalomkoncepcióval, amit az erdélyi magyar baptista szerzők magukénak vallanak. Az I. fejezetnek szánt Bevezetésben fontosnak láttam tisztázni olyan alapvető fogalmakat, mint „költészeti alkotás”, „költészeti jellegű alkotás”, „erdélyi magyar irodalom”, „baptista irodalom” stb. Erre többek között azért is van szükség, hogy a későbbiekben még szembetűnőbb legyen a Biblia irodalomról szóló tanítása ill. példamutatása és a költészeti jellegű alkotómunkánk között tátongó szakadék.

A II. fejezetben az erdélyi magyar irodalom történetének főbb mozzanatait érintve vázoltam fel a baptista költészeti jellegű alkotómunka történetét. Ahelyett, hogy részleteztem volna a tárgyunkhoz amúgy is szükségtelen életrajzokat, nagyobb hangsúlyt a jelentősebb szerzők irodalmi munkássága jellegzetességeinek bemutatására fektettem. Főként olyan erdélyi személyeket és kiadványokat soroltam fel, akik és amelyek nagyobb népszerűségnek örvendtek, és nagyobb hatásúak voltak. Így maradt ki pl. a Nagyváradon megjelent Őszirózsák (1999) című verseskötet, amelynek szerzője, R-né Gerő Lídia nem erdélyi, valamint Emericus (a nagyváradi Szilágyi Imre) Istent dicsőítő versek (2008) című könyve, amely annyira friss kiadvány, hogy még nem terjedt el a gyülekezetekben.

Mivel határozott ars poetica kevés szerzőnél lelhető fel, a III. fejezetben célkitűzései alapján próbáltam körvonalazni, hogyan is értelmezi, vagy ha úgy tetszik: határozza meg saját magát az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka. Ez a célja a IV. fejezetnek is, amelyben az alkotómunka módszereit (a versek stílusa, színvonala, megszólítottjai, aktualitása stb.) vizsgálom. Mindkét fejezet egyben kiértékelés is, hiszen az alfejezetek témáinak mindegyikét a Biblia tanításaival szembesítve tárom az olvasó elé. Ez adja meg a dolgozat teológiai jellegét.

Látni fogjuk, hogy céljaiban teljesen a Bibliának alárendelt alkotómunkáról van szó, azonban módszereiben messze alul marad annak a határvonalnak, amit Isten Igéje az irodalomnak meghúzott. Az Összefoglalásban tömören ismertetem azokat a következtetéseket, amikre a témánk tanulmányozása közben eljutottam, és megpróbálok rávilágítani költészeti jellegű alkotómunkánk fejlődésre vonatkozó, kiaknázatlan lehetőségeire is.

I. BEVEZETÉS

Az antikvitás korában Arisztotelész (Kr.e. 384-322) úgy gondolta, hogy a költészet nem más, mint utánzása a valóságnak. Nem mechanikus utánzás, hiszen a valóságot teljes egészében lehetetlen megragadni, hanem annak a sűrítés, a lényegkiemelés és a válogatás módszerével való fölmutatása. A költő munkája azért mélyebb a történészénél, mert míg a történész úgy írja le az eseményeket, ahogyan azok megtörténtek, a költő úgy, ahogyan megtörténhettek volna. „Ha a költő szemére hányják, hogy a dolgot nem a valóságnak megfelelő módon ábrázolta, azt válaszolhatja, hogy ennek ellenére helyesen ábrázolta.”[4] „A költészet mindig is «a lehetséges megfontolása» - ahogy Sidney is szerette volna, s a kereszténységen kívül is előfordul.”[5]

Arisztotelésszel szemben a kifejezés-esztétika képviselői azt hirdették, hogy a művészet nem ábrázolja, hanem kifejezi a valóságot, mivel a művészet sokkal inkább az alkotó szubjektumát vetíti ki. A felvilágosodás korának értelmiségijei igyekeztek kibékíteni e két irányzatot úgy gondolkodva, hogy az utánzást és a kifejezést a művészeti ágak osztályozási elveként kell értelmezni – ugyanakkor voltak olyan tudósok is, akik a külső tapasztalástól teljesen független önkifejezésnek tartották a művészetet. A modern művészetelméleti irányzatok többsége ez utóbbi hagyományokra épül.

„Ahhoz, hogy művészi közlésről, azaz műalkotásról beszélhessünk egyáltalán - mondja Mohácsy Károly -, az szükséges, hogy a hétköznapi közlés praktikus jelentésén (információján) kívül egy második, művészi jelentése, információtöbblete legyen az üzenetnek.”[6] Éppen ezért „a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa” (Kosztolányi Dezső). Itt merül fel az ízlés és a műveltségi szint kérdése, ugyanis egy költészeti alkotást többféleképpen értékelhetnek és értelmezhetnek az olvasók vagy a hallgatók.

Az értékelésben az igaz, a jó és a szép hármas egysége szolgál alapul. Böhm Károly (1846-1911) továbbfejlesztette Kant (1724-1804) kritikai irányát, aki az esztétikában logikai eredményekkel ért el a szubjektivitás kihangsúlyozásához, és arra a következtetésre jutott, hogy az értékelés a legmagasabb pontján esztétikai jellegű. Az ember, mint alkotó számára az esztétikai értékmérő a fejlődő és váltakozó „én”. Ezt a váltakozást Böhm ,,tömörödésnek” nevezi, amelynek eredményeképpen az „én” az öntudat, mint szellem erősödésével értékesebbé válik. E fejlődésben az az értékes, ami előmozdítja ennek a szellemnek a ,,tömörödését”.

Az esztétika különböző irányzatai egyetértenek abban, hogy az értékelő alany alsó ,,tömörödési” foka a gyönyörökkel törődő hedonizmus, középső foka az eszközök és célok mérlegelése által sikerre törekvő utilitarizmus, felső foka pedig az idealizmus. Az idealista számára az esztétikai szemlélés az értékelés alapja. Szépnek azt tartja, ami az igaz, de érzéki síkban. A normatív tudományok (az igaz szempontjából a logika, a jó szempontjából az etika, a szép szempontjából pedig az esztétika) a projekció céljává teszik az értelmi alkat tökéletességét. Az esztétikai szemlélet akkor keletkezik, amikor az „én” az egész ismert valóságot tárgyává téve intuíciójával egységbe foglalja annak érzéki és intelligibilis mivoltát.

A későbbiekben látni fogjuk, hogy az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka az értékelés középső fokán helyezkedik el, hiszen a közfelfogás szerint „a szavalatok rendeltetése az, hogy kihangsúlyozzanak bizonyos igei igazságokat, gyakran tanító jellegűek, «esettanulmányok», amelyek a krisztusi viselkedésmódra intenek, buzdítanak.”[7] „Ez a nézőpont – mondja Francis A. Schaeffer – a művészetet eszmei mondanivalóvá zsugorítja, és a műalkotás, mint alkotás eltűnik.”[8]

Mielőtt sor kerülne az erdélyi magyar baptisták irodalomkoncepciójának bemutatására és kiértékelésére, nézzük át, milyen lényeges különbségek vannak a költészeti és a költészeti jellegű alkotások között!

1.1. A költészeti és a költészeti jellegű alkotások közötti lényeges különbségek

A művészetet, ezen belül a költészetet - amint fentebb láttuk is - igen nehéz feladat pontosan meghatározni. Különböző korok művészei, filozófusai és esztétái különféleképpen viszonyultak ehhez a kérdéshez, de abban egyetértettek mindannyian, hogy a művészet sokkal több, mint a valóság ábrázolása – sokkalta inkább arról szól, hogy az alkotó melyik mozzanatát ragadja meg a valóságnak, és hogy azt egyéniségén átszűrve miként önti az általa legkifejezőbbnek ítélt formába. Nem tényszerű közlés tehát, sem nem tárgyilagos tanítás a költészet, hanem „az eszmének anyagból való, s így érzékeink által felfogható, eszményi előállítása”[9], célja pedig „oly eszméknek érzékelhető, szép alakban való létet adni, melyek által az emberi szellemnek értelmi, érzelmi és akarati szükségleteit kielégíti”.[10]

Egy pillanatot megszámlálhatatlan módon meg lehet ragadni, egy hangulatot többféleképpen elő lehet idézni. Amikor a költő a tőle telhető legtökéletesebb módon, egyéni stílusával teszi ezt, az olvasó pedig meggyőzetik arról, hogy a valóság olyan is lehet, amilyennek a műalkotás újjáteremtette, a művészet befogadásáról beszélünk - a kommunikáció létrejött. „Ha a művészet tárgya minden – vallja Sík Sándor – ami belső élmény, a művésznek joga van kifejezni, alkotásába belevinni lelke tartalmát akkor is, ha ez a lelki tartalom eszmei, erkölcsi, vagy akár pedagógiai, vagy politikai természetű. Nyilvánvaló, hogy csak a nyárspolgár-gondolkodás és a kártékony műveletlenség követelheti a művésztől, hogy mindenáron hasznos akarjon lenni, és pedagógiai vagy politikai feladatokra vállalkozzék. De nem kevésbé kártékony és logikátlan az az esztétikai nyárspolgárság sem, amely meg akarja neki tiltani, hogy mindezt megtegye, ha – azonfelül, hogy művészit alkot – még ezeknek a törekvéseknek is akar és tud szolgálni.”[11] A költészeti jellegű alkotások kényszer alatt, sokszor rendelésre, vagy szükségek kielégítése (pl. szükség van ünnepeken verseket előadni) születnek. Az alkotó szerepkényszer alatt fontosabbnak tartja a közízlést, az olvasó műveltségi és lelki szintjét, mint a művészi színvonalat, és inkább ahhoz alkalmazkodik.

A költészeti jellegű alkotómunkában a megtévesztő címek ellenére (pl. Elégia, Epilógus, Himnusz stb.) nem beszélhetünk műfajokról és műnemekről. Az irodalomelmélet három műnemet határozott meg az irodalmi alkotások besorolására. 1.) A líra a megszólaló külső és belső világára történő érzelmi és gondolati reflektálását jelenti, de mindig szubjektív reflexiókkal. A líra főbb műfajai a dal, az elégia, az epigramma, a himnusz és az óda, amiknek lényege szinte semmit sem változott az évezredek alatt. 2.) A másik műnem az epika, aminek körébe az elbeszélő műfajok tartoznak (a prózai művek mellett ide soroljuk a balladát és az eposzt is). Az epikában a mű cselekményét az elbeszélt eseménysor, az események időrendje, a szereplők, a helyszínek alkotják. 3.) A dráma abban különbözik az epikától, hogy a cselekmény, mivel nincs elbeszélője, közvetlenül jelenik meg a személyek közötti párbeszéd által. Műfajai a tragédia, a komédia és a színmű. Mindhárom műnemnek és azok műfajainak megvannak a maguk szabályai, amik a felépítést és a mondanivaló feltárásának módját illetik. Az irodalmi jellegű alkotások annak ellenére, hogy az irodalmi műfajok és műnemek formai sajátosságait próbálják felhasználni, mégsem sorolhatók egyik kategóriába sem. Különböznek ugyan az élőbeszédtől, és hangvételük lehet ódai, himnikus, drámai stb., mégsem irodalmiak, művésziek, hiszen (amint Mohácsi Károly mondta) „ahhoz, hogy művészi közlésről, azaz műalkotásról beszélhessünk egyáltalán, az szükséges, hogy a hétköznapi közlés praktikus jelentésén (információján) kívül egy második, művészi jelentése, információtöbblete legyen az üzenetnek.”[12] Az irodalmi jellegű alkotások nem engedik „szóhoz jutni” az olvasót: mindent megmagyaráznak, érthetővé tesznek, pedig a jó versnek szinte csak rejtett értékei vannak, amik csábítják az olvasót, és amik csak apránként és mindig a kellő pillanatban tárulnak fel. Minden műértő és professzionális alkotó egyetért abban, hogy az a vers, amelyről már mindent tudunk, unalmas, ásításra ingerlő, fecsegő.

A költészeti alkotásoknál nagyon fontos a forma és az „eszme” (tartalomról lehetetlen beszélni) töretlen egysége. A szerző, hogy önmagát kifejezze, tudatosan választja meg a legmegfelelőbb formát, amelyben nagy szerepet kap alkalomadtán a hangszimbolika, az ütemhangsúly, az időmérték stb. Egy irodalmi műnél a legkisebb változtatás is végzetes lehet. Ezzel ellentétben a költészeti jellegű alkotások esetében „a szövegegység nem fontos kritérium. Ha a szöveg megengedi (...) a vers közepéről nyugodtan ki lehet hagyni két-három szakaszt is. A költemény akkor is jó, ha kihagyjuk belőle azt, ami akkor nekünk épp nem fontos.”[13]

A keresztyén, költészeti jellegű alkotómunkát a szakirodalom ponyvaköltészetnek nevezi. „A ponyvák tartalma nem tekinthető irodalminak, de az emberek odaadását, áhítatát, hitét, lelkivilágát, örömét, bánatát tükrözik.”[14] Az efféle keresztyén versek lényegüket tekintve sokkal inkább bizonyságtételek, prédikációk, imák, mint művészi alkotások. „...a ponyvaköltészet az élőszavas költészet és az írásban rögzített szöveg kölcsönhatásából született.”[15] A költészeti jellegű alkotómunkának kétségtelenül sokféle haszna van, hiszen elvezethet a megtéréshez, elősegítheti a lelki élet erősödését, forrásanyagként szolgálhat nyelvészek és történészek számára egyaránt. Az irodalom amellett, hogy művészet, saját eszközökkel és kutatási módszerekkel rendelkező diszciplína is. Amit a költészeti jellegű alkotómunka célként tűzött maga elé, az az irodalom számára csak járulékos elem. „Az irodalom, az író oldaláról tekintve: művészet. Az író elsősorban művész. Ha nem művész, akkor nem is író, hanem mesterember vagy hivatalnok.”[16]

A különbségek érzékeltetésére néhány azonos üzenettel rendelkező sort állítok egymás mellé költészeti és költészeti jellegű alkotásokból (nemcsak az idézett sorokat, hanem a mű egészét figyelembe véve minősítjük költészeti jellegű alkotásoknak a baptista szerzők írásait) :

1. „Nem is nagyon hiszem, hogy jobb/Szállásod akadna,/Mint ez az én fáradt testem/Karácsonyi békét váró/Rozzant istállója.”(Kacsó Sándor: Advent a lágerben) – „Jézus Krisztus e nagy ajándék,/Ő lett ma szívem lakója,/Igy e szent karácsony ünnepén/Szívemet az öröm átjárja.” (Dénes Ferenc: Karácsonyi öröm)

2. „…S ha sárga levél hull lassú gyásszal,/bölcsen mosolyog tömjénszagú szívem:/Milyen jó lesz a mennyországban!” (Dsida Jenő: Olyan egyszerű) – „Történelmünkben is őszre vall az idő, Mert «az ajtó előtt áll már az ítélő».” (Tőtős János: Tanít az ősz)

3. „Szeretnék példát venni Tőle,/Aki virágot ültet a mezőre/S elrejti arcát a virág mögé.” (Reményik Sándor: Szeretnék példát venni...) – „Kérlek Uram, drága Jézus, Tégedet,/Hiuságtól oltalmazz meg engemet!/Tegyed széppé, kedvessé a lelkemet,/S vigy a mennybe, hogy ott legyek Teveled!” (Molnár Károly: A hiuság)

4. „Te gyújtottál szívünkbe mécset,/Uram,/Ha mégoly pille-lángút is,/Akár egy világító vércsepp.” (Szentimrei Jenő: De profundis) – „Egy szikra gyúlt lángra rég,/Egy szikra éltet sugallt belém.” (Antal Ferenc: A szikra nem szunnyadhat el)

Igaz, hogy következtetések szakszerű levonása érdekében ilyen módszerrel nem lehet alkotásokat összehasonlítani, de ha a gondolatok gazdagságát, a költői eszközöket, az olvasóval való együttműködést vizsgáljuk, a költészeti és a költészeti jellegű alkotások közötti különbségek így is szembetűnők.

1.2. Az erdélyi magyar irodalom önértelmezése

Az erdélyi magyar irodalom megszületésének, küzdelmeinek 1920-szal kezdődő időszakában és helyszínén máig jelen van a baptista költészeti jellegű alkotómunka is. Ahhoz, hogy megállapítsuk, van-e a kettő között összefüggés, vagy hogy kéne-é legyen, szükséges megnéznünk azt, mit mond saját magáról az erdélyi magyar irodalom.

„Halljuk, látjuk és tudjuk immár, mert valóság: a régi Magyarország nincsen többé! Nem akkor halt meg, amikor Párizsban temetését rendezték, de akkor, amikor ő maga is bejelentette, hogy igenis: nem vagyok már a régi. Ez az igazság!”[17] – írta Kós Károly nevezetes kiáltványában, a Kiáltó szó-ban, amely a transzszilvanista gondolkodásmód elindulásának egyik alapdokumentuma lett. Az erdélyi magyarság teljesen magára volt utalva, hogy szellemi életét megszervezze, és működésben tartsa (így a baptisták is, akik 1920-ban elszakítva anyaországi testvéreiktől Nagyvárad és Szilágynagyfalu központtal két Szövetséget hoztak létre). Kialakult a magyar irodalom policentrikus modellje, amely abban tér el a mai világirodalomban általános, a különféle nemzeti kultúrák nyelvi közössége által létrehozott policentrizmustól, hogy a magyar irodalmak esetében egyáltalán nem beszélhetünk nyelvi és nemzeti különbségekről.

Az erdélyi magyar irodalom 1920 óta kettős szerepben él: Románia kulturális életének és az egyetemes magyar irodalomnak egyaránt része (romániai magyar irodalomról 1920 előtt nem lehetett szó).[18] „A romániai magyar irodalom egy olyan entitás, olyan sajátos szellemi, művelődési tünet, amely mint az egyetemes romániai művelődés része és a magyar nemzetiség létkérdéseinek a kifejezője, tényeinek a föltárása, vágyainak megfogalmazása, olyan elemzésre szorul, amely megfelel a társadalmi, lélektani és esztétikai diszciplínák komplex követelményeinek.”[19]

Az erdélyi magyar irodalom a két világháború között négy irányzatban fejlődött. Az első a magyarországi akadémizmussal kapcsolatot fenntartó konzervatív irodalom, amely olyan képviselőkkel, mint Szabolcska Mihály, Gyallay Domokos és György Lajos, viszonylag jelentéktelen volt. Itt megjegyezzük, hogy a baptista szerzők versei ehhez az irányzathoz állnak a legközelebb. A második a haladó, radikális és liberális irodalmat egyesítő helikoni irányzat volt. Az Erdélyi Helikon köré tömörültek Erdély legjelentősebb szépirodalmi alkotói (Áprily Lajos, Berde Mária, Dsida Jenő, Kós Károly, Molter Károly, Reményik Sándor, Tamási Áron, Tompa László stb.). A harmadik irányzatot a Korunk - Dienes László és Gaál Gábor baloldali folyóirata - képviselte, amely elsősorban világnézeti folyóirat volt, és a magyar nyelvű marxista elmélet gazdagításában volt nagy szerepe. A negyedik irányzatot a paraszti radikalizmus eszméit és a népi poétikát hirdető szerzők (Bözödi György, Horváth István, Szabédi László stb.) képviselték. A világháború után a szocialista irányba fejlődő irodalom szellemi elődjét a Korunkban találta meg.

Az erdélyi magyar irodalom az irányzatok világnézeti különbözőségeinek ellenére e három fogalom elválaszthatatlan egységét jelenti: az erdélyiségét, a magyarságét és az irodalomét. Kiáltványaiban, ars poeticaiban, magatartásában e három fogalom elválaszthatatlan egységével határozza meg önmagát. Az erdélyiség fogalmát így definiálja Kós Károly: „...mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel, tudtunk számolni minden helyzettel, tudtunk kormányozni, és tudtunk nehéz vereségek után talpra állani.”[20] A székely rendek története, Erdély és az egész Magyarország sorsáért való felelősség vállalása a tatárok és a törökök ellen vívott harcokban is; a fejedelemség kulturális és politikai öröksége, valamint az erdélyi népek több évszázados együttélésének ténye alakította ki ezt az öntudatot, amely annak ellenére, hogy szerves része az egyetemes magyar nemzetnek és kultúrának, autonóm tudott maradni. Az erdélyiség fogalmához hozzátartozik még a megmaradásért küzdő kisebbségi sors nyílt felvállalása is.

A „helikoni triász” munkásságában reprezentatív módon koncentrálódik mindaz, amit az erdélyiség jelent. Áprily Lajos (1887-1967) elégikus hangvételű költészetében az erdélyi táj szépségének üzenettöbbletét hozza napfényre. A baptisták körében is közkedvelt Reményik Sándor (1890-1941) a humánus értékek mellett foglal állást. Költészetében központi helyet foglal el a hit, a türelem, a megmaradás és az itthonmaradás rendíthetetlen elszántsága. Tompa László (1983-1964) a székely népi élet és a történelem mozzanatait aktualizálja és tölti meg sajátos szemléletével. Mindhárman egyet képviselnek: az erdélyiséget, csakhogy azok az összetevők, amik azt alkotják, mindenikük költészetében más-más hangsúlyt kapnak.

Az erdélyi magyar irodalom amellett, hogy erdélyi, magyar is. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nyelvében magyar, hanem azt is, hogy magáénak tudhatja mindazt a történelmi és kulturális kincset, amit e nép fennállása óta felhalmozott. Egyes szavakhoz egész történelmi korszakok asszociációi tapadnak, egyes műformákban nemzeti, egyéni tragédiák és örömök sejlenek fel. Az irodalom legradikálisabb irányzatai sem tudtak a magyar örökségtől elszakadni, hiszen elszakadási törekvésük is magyar örökség. A modern költők ma már ugyanúgy otthonosan mozognak az ősi, népi szimbólumrendszerben és a szájhagyományozás útján átörökített irodalmi alkotások formakincstárában, mint az európai, sőt az egész világ irodalmának főbb irányzatai között. Elég, ha csak arra gondolunk, miként változtatta Kányádi Sándor (1929-) a japán haikut magyar „körömverssé.” „Az erdélyi gondolat vonzásában alakuló romániai magyar irodalom kettős kötésben élt: egyszerre fordult a nemzeti kisebbség életéhez és a nagyvilág szellemi mozgalmaihoz.”[21] – mondta Balogh Edgár (1906-1995) publicista és szerkesztő. Az erdélyi magyar irodalom tehát egyszerre autonóm ill. regionális, és egyetemes a nemzet ill. a világ irodalmával való viszonyában.

Harmadsorban az erdélyi magyar irodalom egyszersmind irodalom is. Igyekszik kiszűrni a dilettantizmust, ezért nem ad közlési lehetőséget magasabb fórumaiban. Célja az, hogy maradandó alkotásokkal konzerválja és gyarapítsa a nemzeti értékeket, és hogy a kisebbségi sors felgyülemlett energiáit a művészet eszközeivel alakítsa át egyetemes értékekké. „Íme költészetünk személyleírása - mondta Kányádi Sándor a bécsi Pen-klubban - Neve: romániai magyar költészet. Állampolgársága: román. Nemzetisége-nyelve, hagyományai: magyar... Szülőanyja és dajkája: Erdély szellemi öröksége, az a szellem, amelynek védőszárnyai alatt addig is több komoly magyar, román és szász kulturális kezdeményezés vált valóra, s hagyott századokra visszamenő emléket, értéket maga után.”[22]

Amint a következő fejezetekben látni fogjuk, a baptista versírók egy-két kivétellel teljesen kimaradtak az erdélyi magyar szellemi és társadalmi élet fejlesztésének küzdelmes munkájából. Látni fogjuk azt is, hogy teológiai okokra hivatkozni ebben az esetben sem lehet, hiszen „az egyházi élet minden működőképes szintjén szükség van egy állandó tusakodásra abban az értelemben, hogy mennyire valósul meg az értékek közvetítése, ápolása a szent felől a profán irányába.”[23]

1.3. Létezik-e erdélyi magyar baptista irodalom?

Sokáig vita tárgya volt, hogy létezik-e erdélyi magyar irodalom, s hogy van-e létjogosultsága e megnevezésnek egyáltalán. Ravasz László például 1928-ban „irodalmi skizmával” vádolta az erdélyi magyar irodalmat.[24] Fentebb láttuk, hogy a magyar irodalom – másként, mint a legtöbb irodalom a világon – policentrikussá lett, és ugyanúgy része az erdélyi, mint a felvidéki, a délvidéki, a kárpátaljai, az emigráns irodalom stb. Ha a magyar irodalom feldarabolódhat anélkül, hogy önazonosságát feladná, sőt önmagát gazdagítja is e feldarabolódásával, feltevődik a kérdés, hogy az erdélyi magyar irodalom nem darabolódhat-e tovább különböző szempontok alapján? Annak ellenére, hogy a művészet lényegében egyetemes (tehát nincs külön keresztyén művészet és világi művészet), vannak olyan aspektusai, amelyek keresztyén világképre és keresztyénségen kívüli világképre utalnak. Kétségtelen, hogy a keresztyén alkotók munkái is tagolhatók pl. felekezeti szempontok alapján. Sík Sándor (1889-1963), Mécs László (1895-1978) vagy Rónay György (1913-1973) katolikus művészek voltak. Változatos formájú költeményeikben a katolikus teológia, egyháztörténet, a latinos műveltség eszmerendszere dominál, de úgy, hogy alkotásaik sem a dogmatizmus, sem a puszta tényközlés untató akadémizmusának vádjával nem illethetők. Vannak magas művészi színvonalú versek, amiket a csíksomlyói búcsú ihletett meg, egy falusi feszület, vagy egyes szentek példamutatása – mégis korszerűek. „A katolikus lélek (de mondhatnánk azt is, hogy a baptista lélek – K.L.) minden esztétikai áramlatban otthon találhatja magát - vallja Sík Sándor - és minden komoly ízlésformában kifejezheti élményeit. Viszont önmagában véve egyetlen irányt sem lehet katolikusnak mondani, mint ahogy nem lehet nem katolikusnak sem.”[25] Ugyanígy a református egyházra jellemző világképet is tükrözhetik a művészeti alkotások, ha pl. a Szenczi Molnár Albert (1574-1634) zsoltár-fordításai vagy Károlyi Gáspár (1530-1591) nyelvezetének felhasználásával keltek életre a Heidelbergi Káté szellemében, vagy a protestáns egyháztörténelem kontextusában. Sem katolikus, sem református, sem semmilyen más felekezetű alkotó munkája nem nevezhető katolikusnak, reformátusnak stb., ha az nem abból a teológiai, nyelvi és történelmi miliőből táplálkozik, amelyben az illető szerző él.

Az erdélyi magyar irodalmon belül akkor lehetne baptista irodalomról beszélni, hogyha a baptista jellegzetességek az alkotásokban művészi színvonalon lennének jelen. Vannak ugyan versek, amik a bemerítés fontosságát hangsúlyozzák, és amik semmilyen más felekezetre nem jellemző szóhasználattal (pl. énekek szövegéből ismert szóképeket tartalmaznak) ékeskednek, és a baptista múlt alakjait ill. eseményeit idézik, de sajnos nem művészi értékűek. Azok a versek pedig, amelyek baptista szerzők tollából származnak, és van művészi értékük, sajnos nem nevezhetők baptistáknak. Ez az egyik oka annak, hogy nem lehet még erdélyi magyar baptista irodalomról beszélni, csak irodalmi, költészeti jellegű alkotómunkáról.

A másik problémája a baptista alkotómunkának az, hogy nem magyar és nem erdélyi. Nyelvében magyar ugyan, de szellemiségében nem az. Nem épül magyar hagyományokra (kivéve talán azt, hogy nagyobbrészt az ütemhangsúlyos verselés szabályaival él), nem képvisel nemzeti értékeket és érdekeket, és semmi sem található meg benne, ami félreismerhetetlenül erdélyi szellemiségre utalna – így teljesen kizárta magát az erdélyi magyar irodalomból. És mivel teljesen kizárta magát az erdélyi magyar irodalomból, nem is tudott hatékonyan hatni rá – pedig ez lenne az egyik célkitűzése, amint a továbbiakban látni fogjuk. Amikor tehát erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkáról beszélünk, „erdélyi” alatt kizárólag csak a földrajzi, „magyar” alatt pedig kizárólag csak a nyelvi behatárolódást értjük.

A baptista költészeti jellegű alkotások többsége nem más, mint rímes tanítás, bizonyságtétel, imádság, azaz lényegét tekintve tisztán teológiai munka, ezokból sem a szépirodalom, sem a tudományos irodalom kategóriájába nem sorolható. Nagyon kevés szerző jött rá, hogy „a keresztyénség nem csak «dogmatikailag» vagy «doktrinálisan» igaz, hanem igaz az ember életének minden területén.”[26] – tehát igaz a művészet és a nemzeti öntudat területén is. A szépirodalom esztétikai, míg a tudomány logikai kapcsolatban áll az emberi élettel. A baptista költészeti jellegű alkotómunkának rokonsága van mindkettővel, de mindenikkel szemben van sajátossága is.

Feltehető a kérdés, hogy vajon nem egy új irodalomról van-e szó, amely joggal kér helyet magának az elfogadott irodalomban. Kiss Judit hat pontban sorolja fel egy új irodalom haladási iránya megválasztásának lehetőségeit:[27]

1.) Alkalmazkodik a kanonikus irodalomhoz. A baptista költészeti jellegű alkotómunka nem alkalmazkodik a kanonikus irodalomhoz, hiszen a XX. század végéig a romantika és a népiesség korszakának stílusjegyeit hordozta magán.

2.) Úgy állítja be önmagát, mint felismerhetően hasonlót a kanonikus irodalomhoz. A mi tárgyunkra ez sem érvényes, mert a kanonikus irodalom, vagyis az éppen aktuális formavilág és eszmeiség mindig is távol állt tőle. Csupán a ’90-es években kezdtek olyan formákban verset írni a baptista szerzők, amelyek a hivatalos irodalomban a ’40-es évekre már túlhaladottakká váltak.

3.) Az irodalmi diskurzus fő vonalának megváltoztatását kísérli meg bizonyos mértékben. A mai fiatal szerzők között vannak olyanok, akik „szokatlan” stílusú műveit a Mustármag közölte (pl. Gönczi Géza, Jill Pole, Bántó Ruben, Király Renáta), de munkásságuk mégsem bizonyul irodalmi értékűnek.

4.) Várakozó álláspontba helyezkedik, arra számítva, hogy majd csak változik a fő vonal. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka egyik korszakában sem helyezkedett várakozó álláspontba. A szerzők nem egyeztettek egymással, nem fogalmaztak meg közös programokat és nyilatkozatokat, csak írtak egymástól és az aktuális irodalmi irányvonaltól függetlenül.

5.) Más diszciplínában keres helyet magának. Mivel sem egészen szépirodalmi, sem egészen teológiai, tárgyunkat lehetne egyes teológiai diszciplínák keretén belül, vagy (mivel gyakorlati célú és jellegű) az egyház intézményes történetének korszakonkénti függvényeként kezelni. Azonban mégsem tehetjük ezt, mert fenntartja magának a jogot, hogy költészetként, irodalomként határozza meg önmagát (ld. a kötetek előszavait, bevezetőit és némely verseket).

6.) Új, független hatáskörként határozza meg saját létét önálló szabályrendszerrel és normákkal. Igaz, hogy önálló szabályrendszere és normái vannak, de azok az aktuális irodalomhoz képest önálló szabályrendszerek és normák. A formát tekintve azok a valamikori irodalom normái voltak. Lényegét tekintve pedig nem művészet, hanem tényközlés, felhívás, azaz igehirdetés.

A „lelkiségi irodalom” jellemzői mindenütt ugyanazok, tehát a fenti megállapítások nemcsak az erdélyi magyar baptisták, hanem más felekezetek és más nemzetek költészeti jellegű alkotómunkájára is érvényesek – erről majd a III. és a IV. fejezetben lesz bővebben szó.

II. AZ ERDÉLYI MAGYAR BAPTISTA KÖLTÉSZETI JELLEGŰ ALKOTÓMUNKA ÁTFOGÓ TÖRTÉNETE

Makkai Sándor írja, hogy „a magyar református egyházi irodalom önálló, sajátos szempontú, kritikai alapon értékelő történetének megírása égető szükségévé vált egyházunknak, - tudományos öncélja mellett abból a gyakorlati szükségből is, hogy az irodalmi kritika erejével öntudatos egyházi irodalmi életet fejlesszen és indítson, aminek rendkívüli hiányát érezzük, s amihez első és nélkülözhetetlen alap az eddigi fejlődés öntudatos értékelése lehet csupán.”[28] Ugyanez igaz a baptista költészeti jellegű alkotómunkára is. Egyházi irodalomtörténet, mint tudomány, nem létezik; a keresztyén alkotók munkásságáról az egyháztörténet tesz említést, de anélkül, hogy irodalomtörténeti szempontok vezérelnék. Ebben a fejezetben az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka történetét tekintjük át, négy korszakra osztva azt. Mivel ebben az esetben irodalomtörténeti korszakokról nem beszélhetünk, az időszakokat a baptisták történetének kisebb szakaszokra osztható, nagyobb periódusaival azonosítjuk.

2.1.AZ ELSŐ KORSZAK (1920-1939)

Az 1920. július 4-én aláirt trianoni diktátum nagy csapást mért az egész magyar nemzetre, azon belül az erdélyi baptistákra is. Erdély elcsatolásával mintegy 17.000 baptista került Romániához, akik közül kb. 7000 magyar volt. A magyarság eme kisebbségi sorsba kényszerített része teljesen magára volt utalva a szellemi élet megszervezésében. 1920. október 27-én az állami elismerésért harcoló magyar baptisták Nagyszalontán megalakították a Magyar Baptista Szövetséget, a másik tábor pedig november 14-én Szilágynagyfaluban létrehozta a Szilágysági Szabad Baptista Szövetséget. A végleges egyesülés csak 1935-ben következett be, addig a két szövetség az államhatalom részéről jövő üldözések között egymással farkasszemet nézve (nem hitelvi, hanem szervezeti kérdések miatt) szervezte és végezte saját misszióját.

Az irodalom terjesztése szempontjából is nagy előrelépést jelentett, hogy 1923-ban a nagyváradi Szövetségnek saját nyomdája lett. Idővel irodalmi körök szerveződtek (pl. Temesváron 1933-ban), és mindkét szövetségben meghirdetett irodalmi napokat tartottak. „...hogy a lap pontos megjelenése ne ütközzön nehézségekbe - olvashatjuk Az Igazság Tanujában - abban állapodtunk meg, hogy minden évben egy irodalmi napot fogunk rendezni, amely napon a hitközséghez tartozó gyülekezetek bevételei irodalmi alapra lesznek fordítva.” [29] Tehát az irodalom kérdését a Romániában rekedt magyar baptisták a kezdetektől fogva nagyon komolyan vették, de céljaik és módszereik egészen másak voltak, mint a „hivatalos” irodaloméi.

Bár az avantgárdnak is voltak rövid életű fórumai Erdélyben (Napkelet, Genius, Új Genius, Periszkop), a költészetet mégis egy saját lábakon álló irodalom megalapítására való törekvés jellemezte. 1928 májusában létrejött a transzszilvanista elveket képviselő Erdélyi Helikon folyóirat. „...a helikoni költészet nem jelentett egységes költői szemléletet és stílusirányzatot, hanem a közösen képviselt eszmék adták meg összekötő erejét, nem pedig a vers poétikai, stiláris természete.”[30] Az 1926-ban alapított Korunk internacionalista irodalomkoncepciójával állandó vitában állt a Helikonnal. A baptista szerzőket a legkevésbé sem foglalkoztatták az erdélyi irodalom aktuális kérdései és irányzatai, sem a két szövetség közötti nézeteltérések. Költészeti jellegű műveikben többrészt a romantika és a népiesség stílusjegyeit valamint moralista ars poeticáját fedezhetjük fel.

2.1.1. A Szeretet (1921), Az Igazság Tanuja (1925), és Az Üdv Üzenete (1933)

A költészeti jellegű alkotómunka etikájának és technikájának kialakulásában kétségkívül a rendszeresen megjelenő lapok játszották a legfontosabb szerepet.

A Szeretet a nagyváradi székhelyű „elismert” Szövetség kiadásában jelent meg először 1921-ben.[31] A lap egyik célkitűzése volt, hogy „egyházi irodalmunk versenyképes és elég erős lehessen azon irodalmakkal szemben, melyek által sokan téveszmék magvát hintik szét több helyen...”[32] A három legjelentősebb lap közül a Szeretetben jelent meg a legkevesebb költészeti jellegű alkotás. 1921 és ’47 között ötven szerző közölt benne verset, akik közül legtöbben erdélyi magyar baptisták voltak. Ezidő alatt csupán két nem baptista költőtől jelent meg egy-egy vers: Ignotus Páltól[33] és Szabolcska Mihálytól.[34] A havonta megjelenő Szeretetnek később könyvnaptára is volt, amelyben szintén sok vers jelent meg az évek folyamán.

Az Igazság Tanuját Meyer Henrik, a „szabad baptisták” legjelentősebb vezéregyénisége alapította 1895-ben, a német Warheitzeuge mintájára (az elismerésre törekvők ugyanebben az esztendőben jelentették meg a Békehírnököt). A lap 1919-ben megszűnt, majd csak 1925-ben indították el újra Szilágynagyfaluban, mint a hat megyére kiterjedő Szabad Baptista Szövetség hivatalos lapját. „Az Igazság Tanujának célja, mint mindenkor, úgy most is az, hogy a fennforgó viszonyt fenntartsa, ápolja és táplálja, és mint drótnélküli távíró kötelék gyanánt szolgáljon, tudósítson és értesítsen, vigyen és hozzon, akárcsak egy Óceánon átjáró teherszállító bárka, vagy mint világítótorony terjesszen világosságot minden tájon, és adjon életjelt mindazoknak, akik a meggyőződés szempontjából a hullámokkal küszködnek.”[35] – olvassuk a lap harmadik számában. Az Igazság Tanuja is havonta jelent meg, és rengeteg verset közölt. 1929 és 1940 között nyolcvannégy szerző verse jelent meg, ezek közül csak kettő – József Attila és Tompa Mihály – nem baptista. A két tábor egyesülése után a Szeretet és Az Igazság Tanuja is egyesült, és 1934-36 között Igazság és Szeretet cím alatt jelent meg.

Versek szempontjából a Temesváron megjelenő Az Üdv Üzenete bizonyult a legtermékenyebb lapnak. Megjelenésének évétől, 1933-tól 1940-ig, amikoris (a ’35-ben megalakult Erdélyi Magyar Baptista Konvenció hivatalos lapjaként[36]) megszűnt, kilencvenegy szerzőtől több száz verset közölt. A másik két laphoz viszonyítva Az Üdv Üzenete volt a legszélesebb látókörű, és ebből fakadóan a legszínvonalasabb. Olyan kortárs erdélyi költőktől is közölt verset, mint Wass Albert (a lapban Gróf Vass Albert)[37] és Reményik Sándor.[38]

Az állami cenzúra kényszere alatt megjelenő lapok egyike sem kapcsolódott bele az erdélyi magyar irodalom szervezésének munkájába, azt figyelemmel sem kísérte, és az irodalmi viták kérdésében sem foglalt állást - így nem lehetett „versenyképes és elég erős”, ahogyan a Szeretet megjelenésekor ezt célul kitűzte.

2.1.2. Ifj. Bordás István (1896-1990)

Széleslátókörű, nagy teológiai műveltséggel rendelkező szerkesztő, író, karmester, gyülekezeti vén stb. Bár Molnár Károlynál később jelentkezett versekkel, mégis előbb említjük őt, mivel munkássága az erdélyi magyar baptista sajtó és irodalom kibontakozásában igen nagy jelentőségű. Kiss László szerint Bordás István „a romániai magyar baptista irodalom első és legkiemelkedőbb alakja volt”.[39] Életének eseményeiből és szerepvállalásából világosan kitetszik, hogy transzszilvanista elveket valló férfi volt, aki „édesapja példáját és nyomdokait követve tisztelte a környezetében élő románokat, németeket, zsidókat, szerbeket és cigányokat felekezeti hovatartozásuktól függetlenül.”[40] Aradon született 1896. augusztus 20-án, prédikátor-családban. A helyi gyülekezetben sokirányú tevékenységet folytatott. Később az Országos Magyar Baptista Szövetség titkáraként Nagyváradon eltöltött évei alatt vált korának erdélyi magyar baptistái számára az egyik legjelentősebb szellemi vezetővé. Jó kapcsolatot tartott fenn többek között Dr. Tavaszy Sándorral (aki révén lektorálás céljából Dr. Kecskeméthy Istvánhoz is eljuttatta kiadás előtt álló könyvét az Énekek énekéről), Maksay Alberttel, és a Bethánia Szövetség mártír elnökével, a kendilónai K. Tompa Artúrral is.[41]

Művészi érzéke, amit grafikában és szobrászkodásban is kamatoztatott, verseiben is szembetűnő. Sok teológiai, egyháztörténeti és szépirodalmi írása látott napvilágot az általa is szerkesztett (1930-1934) Szeretet-ben, önálló kötetekben és füzetecskékben, de versei könyvben való kiadására nem fordított gondot.

A Szeretet hasábjain közölt versek közös jellemzője az Istent alázatosan megszólító, áhítatos hangvétel, és az atyai figyelmeztetés (pl. „És ha alkonyul, s borong az éj,/És fenyegetni készül a veszély,/Boruljunk le buzgó áhítattal...” Vigyázz és imádkozz!). Az erdélyi magyar baptista verselésben úgy látszik, elengedhetetlen moralizálás Bordás Istvánnál is előtérben van, de írásai hangulatukban és szószerkezeteikben szerzőjük romantikus, lírai alkatáról tanúskodnak (pl. „Az aradi Maros-parton áll egy kőhalom,/Egyedül áll elhagyatva s messze-messze néz - /Körülötte az esti szél bús regét beszél...” Az aradi Tizenhárom...). A Még egyszer eljövök című adventi költeményét mindmáig szavalják.

Haladó szellemiségéből és fegyelem-követelő magatartásából fakadóan nézeteltérései támadtak, ezért 1940-ben kilépett a szövetségi iroda szolgálatából – ettől kezdve nem irt többet verset. Költőként csak 1963-ban szólalt meg újra, már magyarországi állampolgárként, amikoris a Wesselényi utcai gyülekezet 90-ik jubileumára megírta a Kilencven év... című költeményét. Irodalmi munkásságát tovább folytatta tanulmányok, elmélkedések írásával. Ezeket a műveket gépelt formában terjesztette, mivel a kommunista rendszerben nem lehetett nyomdába vinni őket.

Bordás István nyilvános költői pályája a Szeretet lapnál való munkálkodásának idejére korlátozódik. Ez az idő elég volt arra, hogy a színvonal szempontjából egyre feljebb emelhető mércét állítson fel kora és a következő nemzedékek versírói számára. Ezt a mércét azonban a lapszerkesztők és a szerzők többsége figyelmen kívül hagyta. Bordás Istvánt 1990. január 29-én, Budapesten temették el.

2.1.3. A Hárfahangok I. (1924)

A Hárfahangok megjelenése azért jelentős esemény az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka történetében, mert ez volt a legelső verses kiadvány, amit a szavalatokat szerető közösség kezébe adott a(z Ifjúsági) Szövetség. „Jelen kis versgyűjteményünkkel a keresztyén ifjúsági egyletek és a vasárnapi iskolák helyzetén szeretnénk segíteni. Ha azt a nagy hiányt, melyben ifjúságunk vallásos szavalatokban szenved, csak pillanatnyilag is pótolhattuk a »Hárfahangok« I. füzetével – igen örvendünk, mert úgy hisszük, ezzel ifjúságunk óhajának tettünk némileg eleget[42] - olvashatjuk a Kísérő szavak-ban. A „szavalathiány” alatt nem az értendő, hogy kevés volt az előadásra alkalmasnak ítélt vers, hanem azt, hogy az ifjúság egyre növekvő tábora vasárnapról vasárnapra sok verset adott elő, és igényelte az újabb és újabb költeményeket. A vékonyka, 32 oldalas füzet a Szeretet-ből már ismert szerzők (Ács Sándorné, ifj. Bordás István, Horváth János, Kőrössy Béla, Molnár Károly, Papp Károly, Somogyi Imre, Széll Károlyné és Vass Sándor) 23 versét tartalmazta, valamint egy karácsonyi társas jelenetet is. Azév telén ki szerették volna adni a második füzetet is, hogy azt újabbak kövessék, ám erre sohasem került sor. 1925-ben Molnár Károly Effata című könyvének megjelenése enyhítette valamennyire a szavalathiányt.

2.1.4. Molnár Károly (1891-1962) és az Effata (1925)

Molnár Károly azelőtt is népszerű versíró volt, hogy művei nyomdafestéket láttak. Már a Szeretet legelső számában felszólítja szerkesztő: „kérünk mielőbb karácsonyi verseket, esetleg újévre.”[43] 1923-ban pedig ő maga nyugtatgatja a szavalni szerető ifjúságot: „Türelemre kérem azon ifjúsági egyleteket, amelyek tőlem szavalatokat kértek. Az által, hogy Urunk segítségével nyomdához jutottunk, reméljük, hogy nem sokára kiadhatunk egy bővebb tartalmú verseskönyvet. Addig is arra törekszünk, hogy a Szeretet útján a szükséges versanyagot rendelkezésükre bocsássuk.”[44] Molnár Károly egyházszervezői és egyházvezető munkássága külön tanulmányokat igényelne: többek között volt utazó misszionárius, az Ifjúsági Szövetség elnöke, a Magyar Baptista Konvenció titkára, az Országos Szövetség alelnöke, a Bukaresti Teológiai Szeminárium magyar osztályának tanára. A temesvári gyülekezet lelkipásztoraként 1933-ban megalapítja a Temesvári Baptista Irodalmi Társaságot, amelynek legfőbb érdeme Az Üdv Üzenete megalapítása és kiadása volt.

Egyetlen könyve, az Effata, mely 1925-ben jelent meg Nagyváradon, bejárta egész Erdélyt. Ez a 381 oldalas, vaskos könyv töretlen népszerűségnek örvendett sok-sok évtizeden keresztül – nemcsak verseket, hanem verses formában írt társas jeleneteket is tartalmazott. A Betűsoros tárgymutatóból világosan kitűnik, hogy a versek többsége a szükségletek kielégítésére született. A legtöbb írást „vallásos, ifjúsági misszió-alkalmakra” szánja. Az ünnepek és ünnepélyek mellett a különlegesebb összejövetelekre is gondol (jubileum, női misszió, jótékonysági ünnepély, alkoholellenes ünnepély stb.). Ezen írások a kor dokumentumaiként is szolgálhatnak az erdélyi magyar baptista történelmet kutatók számára.

Molnár Károly lenyűgöző tehetség volt prózában: cikkei, előadásai, beszámolói, nekrológjai ma is magukkal ragadják az olvasót. Azonban versei többségéről ezt nem lehet elmondani. Gyakran a nyelvtani helyességet is feláldozza egy-egy kényszeredett rím, vagy a szótagszám kedvéért, a vers-építkezésre nem fordít gondot. Vannak olyan írásai, amelyek csupán két, négysoros szakaszból állnak, de van olyan verse is, amely tíz, egyenként nyolcsoros szakaszból áll (Leányokhoz In: Effata 26 old.). Alkotásai sikerét abban a szónoki pátoszban sejtjük, amely nemcsak, hogy buzdítólag hatott, hanem a szavaló dolgát is jelentősen megkönnyítette.

Molnár Károly az első, és nagyon sokáig az egyetlen erdélyi magyar baptista szerző, aki bátorkodott olyan írásokat is a nyilvánosság elé adni, amik „nem előadásra szánt versek.” Komikus hangvételben írja le a stokholmi baptista világkongresszusra (1923) való utazás viszontagságait (Hajón a magyar), dicséri a magyar konyhát a némettel szemben (Idegenben); Az „enyém”-nek című írásban pedig érzelmes, bensőséges hangon szól feleségéhez, Etelkához, aki szintén rendszeres versírója volt Az Üdv Üzenetének.

1962-ben hunyt el az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a magyar közösségekben 1939 óta szolgált.

2.1.5. Szentessy Gábor (1864-1942) és Koszta Vilma (1910-1981)

Amint Molnár Károlyt főként a bánsági, Majorné Antal Máriát főként a szilágysági, ifj. Bordás István mellett Szentessy Gábort és Koszta Vilmát főként a bihari baptisták tartották élenjáró versíróiknak. E két szerző műveit először kéziratban terjesztették meglehetősen széles körben, majd a ’30-as évek elejétől a Szeretet és annak könyvnaptára közölte nagy előszeretettel.

Szentessy (néhol Szentesi) Gábor Mezőtúron született 1864. november 13-án. Megtérése és bemerítése körülményeit ma már nem lehet tudni, de az Erdélyi Magyar Baptista Levéltárban található, 106 saját verset tartalmazó kéziratos füzetéből nyilvánvalóan látszik, hogy az 1910-es évek elejére már lelkiekben megerősödött, szolgálni szerető hivő ember. 1920-ban a nagyváradi gyülekezet vezetőségének tagja, elismert versíró.[45] Művei többsége nagy lélegzetvételű, egy tömbből álló, terjedelmes alkotás, a népi költőkre jellemző felező-tizenkettes sorokkal. Mindenikben inti, tanítja az olvasót, harcol a modern kor kihívásaival. Az idős, tapasztalt ember bölcsességével és előrelátásával szólítja meg a fiatalokat; az őket érintő problémák élénken foglalkoztatják. Ő az, aki legelőször foglalja össze versben a baptista irodalom programját: Az irodalom az, mely a multat őrzi, / És a jelenben a sok rosszat legyőzi. (...) Irodalmunk feje az Isten Igéje, / Minden irodalmunk annak a terméke. [46] 1939-ben Az Üdv Üzenete is hírt ad a Szeretet-ből régtől ismert, öreg „Gábor bácsiról”: „...nem akasztotta szegre lantját az ősz versfaragó, hanem a poéta nyugtalanságával tovább szőtte-fonta-faragta verseit. Vaskos könyveiben százával sorakoznak a különbféle alkalmakra megirt költemények...”[47] A termékeny versírónak sohasem jelent meg önálló kötete. 78 éves korában hunyt el Nagyváradon, temetése 1942. november 6-án volt.

Koszta Vilma Nagyszalontán született 1910. június 5-én. Alig tíz éves, amikor saját verseit szavalja a vasárnapi iskolában. Mire bemerítkezik 1926-ban, már több mint 100 verse van. 1930-tól, mikoris a nagyváradi Balaton Zoltán feleségül veszi, a Szövetség központi gyülekezetében kamatoztatja tálentumát: versek, társas jelenetek sokaságát írja minden korosztály örömére. Csak miután először jelent meg verse a Szeretetben, derült fény arra, ki is a szerzője annak a sok-sok szavalatnak, amik hétről-hétre elhangzanak a nagyváradi gyülekezetben. Balaton Zoltánné férjhezmenetele után is Koszta Vilma néven publikált a baptista kiadványokban. Versei témaválasztásukban is női lélekre vallanak: a Biblia női alakjairól (pl. Rohdé, Ruth), a családi életről, a hivő lélek sóvárgásairól (Csak annyit szeretnék, Az igazi öröm, A lelki ismeret stb.), megtörtént (Harminc nyolc éve, Zebedeusné kérése) és kitalált eseményekről (Angyaljárás a folyón túl, A drága kő legendája) ír. A versbefoglalt történetek akárcsak Szentessynél, nagy terjedelmű, de arányos szakaszokra osztott alkotások. Annak ellenére, hogy több mint ezer verset irt,[48] Koszta Vilmának sem jelent meg kötete. Temetése 1981. június 12-én volt, szintén Nagyváradon.

Mindkét versíró szinte egyidőben lépett a sajtó nyilvánossága elé, és egyidőben vonultak háttérbe, ami elsősorban a lapok beszüntetése okolható. A ’40-es évek elejétől egyikőjüknek sem jelent meg többé versük nyomtatásban.

2.1.6. Majorné Antal Mária (1908-1984) és a Kincses erszény (1938)

Az Igazság Tanuja 1938/9 számának 11. oldalán kaptak hírt az olvasók a Kincses erszény megjelenéséről. A 230 oldalas, „ízléses kivitelezésű verseskönyv”[49] fűzve és félvászon kötésben, a szerző magánkiadásában jelent meg Szilágysomlyón. A szerkesztés munkálataiba Szívós Mihály is besegített.[50] „A szavalni szerető ifjúságnak most jó alkalma nyílik kevés pénzért gazdag tartalmú verseskönyvet szerezni.”[51] – írta az Értesítés reklámja. A könyvben található 118 írásból 24 párbeszéd és társas jelenet, többségük verses formában. „Mivel (Majorné Antal Mária – K. L. megj.) nem rendelkezett megfelelő iskolai képzettséggel, versei nem illeszthetők be a magyar nyelv által ismert verselési formákba. Inkább úgy tekinthetők, mint az eldugult forrásból feltörő, nem kezelt forrásvíz buzgó kitörése.”[52] - jellemzi Major Elek édesanyja írásait. Majorné Antal Mária verseit főként a konzervatív szilágysági gyülekezetekben szavalták hosszú időkön át. A könyv évtizedekig tartó népszerűségének talán az volt a titka, hogy a falusi hivő emberek egyszerűségét tükrözte, és az, hogy a szavalni vágyók szinte minden ünnepélyes alkalomra (leánykérés, menyegző, rekruta búcsúja, imaházmegnyitó, az egyházi év ünnepei stb.) találtak benne megfelelő szöveget.

Antal Mária 1908. augusztus 8-án született Szilágyszérben, református családban. Édesapja meghalt, mielőtt a kislány megszületett volna, édesanyját pedig 16 éves korában veszítette el. Annak ellenére, hogy mindvégig kitűnő tanuló volt az elemi iskolában, anyagi gondok miatt nem tanulhatott tovább. Gondoskodó rokonok között nevelkedve sokat olvasott, fejlesztette magát. Megtérése 18 éves korában történt Szilágysámsonban, amikoris egy Amerikából hazatért rokon, Antal Gergely hirdette az Igét. Attól kezdve az irodalom iránti fogékonyságát Isten szolgálatába állította. 1932-ben férjhez ment a szilágygörcsöni Major Józsefhez. A Kincses erszény megjelenése után ismeretlenek feljelentik Majorékat, és házkutatást tartanak a már két gyermekes családnál. Ekkor elkobozzák a terjesztésre váró verseskönyvek nagy részét. A családfő csak nagy pénzösszeg kifizetésével kerüli el a börtönbüntetést.

A rendszer megváltozásával Majorné Antal Mária Budapestre utazik, és Nap-utcai gyülekezetben terjeszti a verseskönyvet. Onnan tele bőrönd Bibliával, bibliajelzővel, és keresztyén irodalmi kiadványokkal tér haza. A társadalmi gondokra is érzékeny hivő asszony közbenjár a kormányzó, Horthy Miklós feleségénél egy jelentős élelmiszer és ruhanemű szállítmány érdekében a szilágygörcsöni lakosság számára.

A Kincses erszény megjelenése után irt sok-sok műve közül nagyon kevés maradt fenn, de azok is csak kéziratban. Majorné Antal Mária 1984 áprilisában adta vissza lelkét a Teremtőnek. Temetésén Dénes Ferenc lelkipásztor-költő hirdetett igét.

2.2. A MÁSODIK KORSZAK (1940-1947)

Mivel a második korszakból is csak a költészeti jellegű alkotómunka érdekel, a politikai eseményekkel nem foglalkozunk részletesen. 1940-ben a bécsi döntéssel Észak-Erdély visszakerült az anyaországhoz. A rég várt eseményre az erdélyi baptista lapok veretes nyelvezetű prózában reagáltak, versek azonban nem jelentek meg azon az egyen kívül, amit Szívós Mihály, Az Igazság Tanuja szerkesztője irt a „szép magyar vitézek” üdvözlésére.[53] Irodalmi szempontból ez az időszak annak ellenére sem volt kedvező, hogy a Magyarországon megjelent verseskönyvek elterjedtek Erdélyben is: felszámolódtak a hitközségek, és a Budapesti Hitközségbe tömörültek, amelynek elnöke a költői vénájú Dr. Somogyi Imre volt. Ez azzal is járt, hogy a lapok mind megszűntek – helyüket a Budapesten megjelenő Békehírnök és a Kürt vette át. Bár a gyülekezeti életre és a misszióra nézve termékeny vallásszabadság volt, erdélyi baptista szerzőtől nem jelent meg verseskönyv ebben a korszakban (kivéve a Tábortűz mellett... című gyűjteményt).

1944-ben Észak-Erdély Románia fennhatósága alatt újra egyesült Dél-Erdéllyel, ahol az Antonescu-kormány megbuktatásával felszabadult a baptista közösség is. A következő év decemberében újra megalakult az Erdélyi Magyar Baptista Konvenció, melynek elnöke Bokor Barnabás (1911-1966), titkára pedig Dénes Ferenc (1912-1995) lett. A Konvenció havonta kiadta a Testvéri szót, évente kétszer pedig a Szeretetet. A Békesség naptára is közölt verseket. Ebben az időszakban „a baptista ifjúság, mely (...) ezrekre menő tömeget képez a Szilágyságban, a gyülekezetek különböző alakulataiban, mint az ifjúsági egylet, fiúkör, leánykör, vasárnapi iskola, énekkar, zenekar stb. tagjai nemcsak szeretik az irodalmat, hanem valóságos hadjáratot folytatnak, hogy egy-egy újabb irodalmi terméket megszerezzenek. Főként vallásos költeményekért rajonganak. A költeményeket és párbeszédeket nemcsak megtanulják, és az ünnepélyeken előadják, hanem az ifjúság, főként pedig a baptista diákság maga is próbálkozik versírással...”[54]

1946 júniusában újra elindult a népszerű szilágysági lap, Az Igazság Tanuja, de 1948-ban a kommunista hatalom fellépésével végleg megszűnt az is. Az erdélyi magyar irodalomban a transzszilvanista irányzat végét jelentő korszak ez, hiszen 1944 óta nem jelenik már meg az Erdélyi Helikon sem.

2.2.1. Somogyi Imre (1894-1951)

A korszak kétségtelenül legmeghatározóbb személyisége Dr. Somogyi Imre (írói álnevén Emericus) volt, aki 1894. október 18-án született a Tolna megyei Simontornyán. Bár nem volt erdélyi, és nem Erdélyben alkotott, mégis meg kell említenünk itt, mert mint szövetségi elnöknek 1940-44 között nagy hatása volt az itteni baptista közösségi életre. Az ő közreműködésével terjedtek el Erdélyben azok a verseskötetek, amik korábban Magyarországon láttak napvilágot. Szívós Mihály szerint a ’40-es években a szilágysági „ifjúság által használt verseskönyvek a következők: Hárfahangok, Effata, Oltártűz,[55] Zengő hárfa, Gyöngyvirágok,[56] Mi Atyánk, Az egek beszélik, Ének földrengéskor, Pálmaágak stb.”[57]

1909-ben Gyulán megjelenik a 15 éves szerző első verseskötete Hulló csillagok címmel. Alig volt még 16 éves, amikor kb. 20 vidéki és fővárosi lap szépirodalmi rovatának munkatársa. Volt „szerzetes, kispap, újságkihordó, hadifogoly, rendőrfőkapitány, tanfelügyelőségi tisztviselő”.[58] 1922. január 6-án merítette be Udvarnoki András Békéscsabán. 1922-1925 között a gyulai gyülekezet lelkipásztora volt. Legelső Erdélyben megjelent írása a Szeretet III. évfolyama 10. számának (1923. okt. 15.) 16 oldalán olvasható. 1925-1927 között az Egyesült Államokban teológiai tanulmányaival tiszteletbeli doktori címet nyert. 1927-től a budapesti Nap utcai gyülekezet lelkipásztora, 1933-tól a Magyarországi Baptista Szövetség elnöke volt 1951-ben bekövetkezett haláláig. Mintegy 50 kötetnyi írása maradt fenn. A kormány előtt is tekintéllyel bíró, nemzeti érzelmű egyházvezetőként kiváló jogismeretével, rátermettségével nagyon sokat tett az erdélyi baptistákért. Szorgalmazta a nyári ifjúsági konferenciák megszervezését a Tahi táborban és Erdélyben, nagysikerű előadásokat tartott, és szerkesztette a Békehírnök, valamint A Kürt című színvonalas ifjúsági lapot. Hatalmas munkásságát a „Csontokba zárt tűz” című kötet foglalja össze, amit 1982-ben adtak ki Budapesten.

2.2.2. A Békehírnök és a Kürt

Amint említettük, az erdélyi lapok helyét a fővárosban megjelenő Békehírnök (1895) és a Kürt (1924) című ifjúsági lap vette át. Mindkét orgánumnak dr. Somogyi Imre volt a főszerkesztője. Ezek a kiadványok magas színvonalon képviselték a keresztyén és a nemzeti kultúrát (a Kürt fejlécén bocskai-ruhás ifjú és nemzeti zászlót tartó lány látható), a költészeti jellegű alkotómunka azonban megrekedt. A beszüntetett Szeretet, Az Üdv Üzenete és Az Igazság Tanuja valamikori versírói közül csak igen kevesen közöltek a két lapban. Érdekes az is, hogy 1940-44 között még dr. Somogyi Imrétől sem olvashatunk egyetlen verset sem a Békehírnökben.

Miután Észak-Erdélyt Romániához csatolták, az erdélyi magyar baptisták lapjaik nélkül maradtak. Évente kétszer megjelent ugyan a Szeretet, majd ’46-tól ’48-ig Az Igazság Tanuja is, de a szavalatok iránti igényt ez aligha elégítette ki. 1991-ig az utolsó verses kiadvány a Tábortűz mellett... című táborozási programfüzet volt.

2.2.3. A Tábortűz mellett... (1947)

Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség 1947. augusztusában szervezte meg a kerületek ifjúságának nyári táborozását különféle helyszíneken. Erre az alkalomra jelent meg a Tábortűz mellett... című, 44 oldalas „konferenciai kézikönyv”, mely „szavalásra alkalmas költeményeket” is tartalmazott, szám szerint 18-at. „Nagy hiányt szenvedünk gyülekezeteinkben előadható jó versekben, ezért egy kis gyűjteményt válogattam össze s illesztettem be füzetünkbe. Két erdélyi baptista költő verseiben is gyönyörködhetünk: Dénes Ferenc és Dani Zoltán költeményeit már ismeri ifjuságunk.”[59] – írja Jelics Gyula, a szerkesztő. A kiadvány érdekessége, hogy a baptista szerzők (Dani Zoltán, Dénes Ferenc, Kárász Izabella, valamint Somogyi Imre) költeményei mellett közzétesz evangélikus és református szerzők (Bódás János, Farcádi Sándor, Gyökössy Endre, Reményik Sándor, Sárközy Gerő, Szabolcska Mihály és Túrmezei Erzsébet) verseiből is néhányat. Ez már jele annak, hogy az ifjúság körében feltűnt a színvonalasabb irodalom iránti igény.

A Tábortűz mellett... kiadása után 44 évig semmiféle magyar baptista verses kiadvány nem jelent meg Erdélyben – a kommunizmus hallgatásra akarta kényszeríteni a keresztyén alkotókat, akik nyomda nélkül terjesztették tovább verseiket, és verseikben az evangéliumot.

2.3. A HARMADIK KORSZAK (1948-1989)

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka eddigi korszakainak leghosszabbika a kommunista uralom negyven esztendejére esik. A megszorítások és az üldözések ellenére ekkor is sok vers született, hiszen az istentiszteletek elmaradhatatlan tartozéka maradt a szavalás, ráadásul a ’60-as és a ’70-es évek lelki ébredései is termékenyen hatottak az ének- és versírókra. A gyülekezetekben elterjedt versek szerzőinek kiléte sok esetben titokban maradt – és nem mindig csak azért, mert a baptisták legnagyobb többsége számára ez teljesen érdektelen volt. 1950-re az Erdélyi Magyar Baptista Konvenciót teljesen beolvasztották a nyolcszor nagyobb román szervezetbe, a Romániai Baptista Hitközségek Uniójába, melyben a magyarokat Bokor Barnabás (1911-1966) és Dénes Ferenc (1912-1995) képviselte. Ez a beolvasztás nagyban korlátozta, majdhogynem megszüntette a magyar baptisták önrendelkezését.

A kommunista hatalom az alkotómunkát is teljes mértékben felügyelete alatt tartotta, mégis számtalan verseskötet jelent meg magyar szerzők tollából. Szilágyi Domokos (1938-1976) és Lászlóffy Aladár (1937-) végleg szakít a népies vagy szabványosan jambikus versbeszéddel, így vállalva a kezdeményező szerepet egy új irodalomkoncepció kialakításához. A kor magyar irodalmának arcvonalát a Kriterionnál 1962-ben elindított Forrás-sorozat[60] alkotóinak versben és prózában egyaránt szinte egymásra torlódó nemzedéke határozta meg. A fiatal szerzők az avantgárd dikciós és képi világát újrateremtő, linearitással is szakító szövegeik, szabadverseik révén az idősebb nemzedéket is arra bátorítják, hogy kevesebb pátosszal viszonyuljanak a költőszerephez és a versbeszédhez. Egyre fontosabb szerephez jutnak a különféle regisztereket, nyelvi rétegeket mozgásba hozó kötet- és cikluskompozíciók, a nagyméretű konstrukciók. A hetvenes évek második felétől Bretter György (1932-1977) esztéta és filozófus tanítványai (költők és kritikusok) elutasítják a kisebbségi-közösségi retorikát és azt az internacionalista kollektivitáseszményt, amit az 1968 előtt fellépő nemzedékek vallottak. A Szilágyi Domokosénál radikálisabb, önreflexív neoavantgárd poétikát kezdtek alkalmazni.

Mátis Béla volt az egyetlen magyar baptista szerző, aki hallatta hangját a kommunista időszak erdélyi magyar irodalmában – de ő sem lelkiségi irodalommal, hiszen az teljességgel lehetetlen lett volna. A beszüntetett baptista lapok hiányában a friss költészeti jellegű alkotások – a régiekkel együtt, természetesen – főként kéziratos „szavalatos füzetek” formájában terjedtek.

2.3.1. Kéziratos „szavalatos füzetek”

A kéziratos „szavalatos füzeteknek” két fajtáját különböztetjük meg: az egyik a kézzel, füzetbe irt versek gyűjteményét jelenti, a másik pedig az indigóval vagy írógéppel - rendszerint a törvény tiltása ellenére - sokszorosított versgyűjtemény. A legtöbb baptista asszonynak és gyermeknek volt saját szavalatos füzete, amikbe a régi kiadványokból vagy egymástól lemásolt verseket írták. Az emlékfüzethez való hasonlóságot a barátok, rokonok bejegyzései mellett az is erősítette, hogy a lapokra különféle motívumokat rajzoltak, préselt virágokat ragasztottak.

A második típusú füzeteket állított össze és terjesztett többek között Mátis Béla író, Zeffer Antal és Sándor Illés lelkipásztorok. Ezek már nem giccsesen és kedves naivitással díszített füzetek voltak, hanem a szükségeket enyhíteni kívánó jószándék bátor megnyilatkozásai. A kommunista időszakban főként a kéziratos füzetek által terjedtek a szavalatok, mivel keresztyén irodalmat nem lehetett nyomdába adni. Az e korban született versek is ilyen kéziratos füzetekben terjedtek, ezért keletkeztek egy-egy szövegnek különféle variánsai. Tőtős János írja, hogy „sok versemet hallottam szavalni igen eltérő változatban.”[61]

Kelemen Annamária, aki egy egész szakdolgozatot szentelt a kéziratos szavalatos füzetek témájának, megjegyzi, hogy „baptista szerzők versei mellett sok alkotását megtaláljuk Túrmezei Erzsébetnek, Reményik Sándornak, Bódás Jánosnak, Mécs Lászlónak, és még Ady Endre Imádság háború után és Az Úr érkezése című verseit is felfedezhetjük több füzetben. Más költők istenes verseit azonban nem kedvelik, nem szavalják a baptista hívők.”[62]

Már ennyiből is megállapítható (ti. hogy a füzeteket giccsesen díszítgették; hogy a verseket tetszés szerint átírhatták anélkül, hogy azok valóban csorbát szenvedtek volna; hogy nagyon kevés klasszikus költő versét tartották méltónak beírni a kézzel irt füzetekbe, nem beszélve a kortársakról), hogy ami a kéziratos szavalatos füzetek többségének összeállításánál és használatánál igényességnek tűnik, az tulajdonképpen a valódi irodalommal szembeni igénytelenség volt.

2.3.2. Dénes Ferenc (1912-1995)

Dénes Ferenc lelkipásztor a legnépszerűbb erdélyi magyar baptista versíró, akinek műveit nagy előszeretettel jelentetik meg kiadványaikban, és szavalják a más felekezetűek is. Leggyakrabban szavalt versei: Egy szív, Erősen állj, Menny felé tekints!, Ha fáj..., stb. Életrajzával itt most nem foglalkozunk, mert azt részletesen megírták már mások (Zágoni Jenő, Borzási István stb.), hanem röviden bemutatjuk és kiértékeljük versírói tevékenységét.

Az első korszakban (1920-1939) kezdte irodalmi pályáját, és a negyedikben (1990-től napjainkig) jelent meg önálló kötete, mégis a harmadik korszakba soroljuk, mivel munkássága ebben az időben terebélyesedett ki leginkább. A Lelki hangok[63] 260 és az Ajkammal hirdetem[64] 245 verse is főként ezen években keletkezett. „Költeményeiben nem akar lépést tartani korunk irányzataival, a modernséggel. Versei saját életútját, Isten irántunk megnyilvánuló kegyelmét, valamint a költő ember- és természetszeretetét ábrázolják.”[65] Eleinte kötött rímelésű, szabályos szótag- és sorszámú versekkel jelentkezett, később azonban egyre inkább a szabadversek felé orientálódott - de úgy, hogy megtalálta a középutat a konzervatív irodalomszemlélet és a modernebb kifejezési mód látszata között. Ez az oka annak, hogy „ha valaki a modern költészet rajongójaként kezdi olvasni Dénes Ferenc (...) verseit, könnyen megállapíthatja, hogy ezek egy eltűnt korszak termékei.”[66] Irodalmi tevékenységét is teljes mértékben a lelkipásztori elhivatásának rendelte alá. Versírói munkásságának kulcsszavai éppen ezért: Ige, hirdetni, pásztor, nyáj, hinni, bízni, vigasz, próba stb. Művei főként lírai alkotások, a hivő ember harcait, áhítatát, vágyait tükrözik. Molnár Károllyal, Koszta Vilmával, Szentessy Gáborral ellentétben történeteket egyáltalán nem foglal versbe. Ha be is mutat egy-egy bibliai eseményt, azt csak ürügyként használja arra, hogy teológiai igazságokat megvilágítson, vagy hogy saját lelki élményeit kivetítse.

Dénes Ferenc verseinek töretlen népszerűsége talán emberközeliségüknek köszönhető, és annak, hogy az egyházi ünnepek lényegét erőteljesen ragadják meg. Megjelent verseinek irodalmi szempontból legértékesebb, nem szavalásra szánt darabjai az Ajkammal hirdetem című, posztumusz kötetének függelékében találhatók.

2.3.3. Mátis Béla (1927-1987)

Mátis Béla az egyetlen olyan erdélyi magyar baptista versíró, akinek írásait az országos irodalmi lapok (Utunk, Új Élet, Korunk, Előre, Ifjúmunkás, Falvak Dolgozó Népe, Munkásélet) is közölték, és akit a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon is bemutat.[67] Szilágyballán született 1927. szeptember 10-én, Mátis Sándor lelkipásztor fiaként. „Még írni-olvasni nem tud, s már rövid, pár soros rímeltetett versikéket, mondókákat fabrikált. Sőt a vasárnapra nagyon könnyen megtanult versikéket átköltötte, vagy megtoldotta egy kicsikét.”[68] – írja róla fia. 1943-ban tanulmányi célból Békésen tartózkodik, ahol a baptista lapok később sokszor közölt költőjével, az akkor még ifjú Mike Károllyal beküldik első verseiket a Hajnalcsillag-nak.[69] 1946-47-ben már az Igazság Tanuja bedolgozó szerkesztője volt Zilahon.

Mivel Magyarországra akart szökni, édesapját megfosztották pásztori tisztségétől. A család Érszakácsiba költözött, ahol Béla 1948 és 1950 között az elemi iskolában tanítói munkát vállalt. 1952-ben már Nagybányán él és dolgozik, mint színesfém-kohászati vegyészmester. 1957-1959 között a Bányavidéki Fáklya riportere. „...ő Jézus bárányairól vagy a Bárányról szerzett verset, míg én egy-egy táj szépségének, nagyszerűségének megragadásában leltem örömömet”[70] – írja róla Pusztai János, Kossuth-díjas író, aki a fenti oknál fogva, akkori szerkesztőként kénytelen volt eltanácsolni Mátis Bélát a laptól. Lakásában irodalmi kör indult olyan költők részvételével, mint Molnos Lajos, Farkas Árpád, Apáti Géza, Magyari Lajos, a Kalevala-fordító Nagy Kálmán stb. Hamar szembekerül a kommunista hatalommal, és koholt vádakkal hat hónapig tartó vizsgálati fogságban tartották (1966). A nagybányai gyülekezet akkor kizárta tagjai közül, és ő azután sohasem rendezte tagságát. A Securitate sokat sanyargatta, mint sovinisztát, a rendszer ellenségét, vallásos iratok sokszorosítóját és terjesztőjét. Bár rengeteget írt sok műfajban (újságcikkek, riportok, recenziók, irodalomkritika, szociográfia, novellák, folyamregény és kb. 1000 vers – amiből mindössze 350 maradt fenn)[71], életében nem jelenhetett meg kötete (a Dávid Gyula irodalomtörténész által a Dacia Kiadó számára előkészített regény sem). 1987 februárjában hirtelen rosszul lett, 10-én pedig el is temették Nagybányán.

A nagybányai Helvetica Kiadó 1997-ben megjelentette a több, mint 150 verset tartalmazó Mátis Béla posztumusz kötetet Egyszerű dalok címmel. A könyv kiadásánál „legfőbb szempont az volt, hogy szavalásra alkalmas verseket adjunk a verseket kedvelők és főként a szavalni szeretők kezébe”.[72] Az itt közölt versek alapélménye a megváltás bizonyossága, a hívő ember szenvedések fölé emelkedő öröme (Köszönöm, Uram!, A magasság titka, Összetörve, Szabadulás után stb.), kivitelezésükben a kor irodalmi ízlésének megfelelően.

2.4. A NEGYEDIK KORSZAK (1990-től napjainkig)

Nicolae Ceauşescu halálával (1989. dec. 22.) a kommunista uralom is megbukott Romániában. Nagy reményekre látszott okot adni a beköszönő demokrácia úgyannyira, hogy az 1990-es esztendő első napján már szabad, új, helyi és országos terjesztésű sajtótermékek jelentek meg a kisebbségek nyelvén is. Az erdélyi magyar költészetet azóta többek között olyan lapok és folyóiratok képviselik, mint a Látó (Marosvásárhely), a Korunk (Kolozsvár), az Irodalmi Jelen (Arad), a Székelyföld (Csíkszereda), a Várad (Nagyvárad), a Hepehupa (Zilah), és a Helikon (Kolozsvár), amely révén szárnyakat kapott a posztmodern irodalmon is túllépő transzközép irányzat (a felsorolt irodalmi székhelyek mindegyikében magyar baptista gyülekezetek is működnek).

Az országhatárok megnyílásával és az internet megjelenésével korlátlan lehetőségek nyíltak az irodalom számára is a terjedésre és a fejlődésre. Ez természetesen kihatott az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkára is: új kifejezési formák jelentek meg, és olyan alkotások láttak nyomdafestéket, amik éppen ennél fogva korábban nem kerülhettek volna nyilvánosság elé – annak ellenére sem, hogy az erdélyi magyar irodalom számára már régen nem idegenek ezek a formák.

A vitákat kavaró irodalomkoncepcióval fellépő, és az irodalomtudományi nyilvánosságot harsányan provokáló transzközép a rendszerváltás óta a legmarkánsabb, főként fiatal alkotók által képviselt irányzat. A populáris szféra felé nyitó transzközépesek elutasítva a transzcendens-közösségi metafizikát és a modernséget is, a nonkonformizmus felé irányulva próbálják definiálni önmagukat. Újrakontextualizálják a különféle nyelvi elemeket és tradíciókat, és így ötvözik az obszcenitásba hajló nyelvezetet a hagyományos versformákkal. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka mindezidáig meg sem próbált érdemleges alkotásokkal, tudatosan szembenézni ezzel a kihívással - vagyis a közgondolkodást, közízlést befolyásoló irodalmat nem tekinti misszióterületnek.

A negyedik korszak a versek írásának és megjelentetésének szempontjából a leggazdagabb. Mégsem nevezhető azonban a nyitás korszakának, mert a kiadott verseskönyvek, amint látni fogjuk, többségükben a rendszerváltás előtti alkotásokat tartalmazzák; a lapokban közölt „világi” költők (mint pl. Wass Albert, Ady Endre, Móra Ferenc, Gárdonyi Géza) pedig már rég letűnt irodalmi korszakok képviselői, nem kortársak – innen csak Ana Blandiana kivétel, akinek néhány magyarra fordított verse az Üdvüzenet-ben olvasható.

A frissen megalakult Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége 1990 januárjában újraindította a Szeretet című lapot a Szövetség székhelyén, Nagyváradon. Ez a lap (az 1994 és 2003 között évente megjelenő könyvnaptárral együtt) mindmáig az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka legjelentősebb fóruma. Összesen 99 szerzőtől közölt verset, akik közül természetesen nem mindenik erdélyi, és nem mindenik baptista. Az Üdvüzenet, a Mustármag, a Harmatcseppek is rendszeresen közöl verset különböző (nemcsak baptista) költők tollából.

2.4.1. Dani Zoltán (1926-2000)

Dani Zoltán kétségtelenül az egyik legkiforrottabb baptista költő-egyéniség Erdélyben. Verseit tudatosan szerkesztette meg, és építette föl - legtöbbször ragaszkodva a strófák sorszámát, a sorok szótagszámát és a rímképletet jelentő kötött formához. Korai verseinek többsége, amik a ’30-as évek végén és a ’40-es évek elején jelentek meg a korabeli baptista sajtóban, rövid, tömör írások. Később azonban, a kötetek megjelenésének idején, költői műhelyében rendszerint a nyolc sorból álló, nagyobb lélegzetvételű szakaszok válnak uralkodó formává. Ő az első erdélyi magyar baptista szerző, aki a szonett-formával is kísérletezett.[73] Több sorozata maradt fenn, amelyek darabjai címükben is a Nagyváradon elhangzott vasárnap délutánonkénti igehirdetés-sorozatok témájához kapcsolódnak (A mennyei Jeruzsálem, Madarak a Bibliában, Magvetés stb.). Igaz, hogy Dani Zoltánt első publikációi óta joggal tartották számon elismert versíróként, mégis a negyedik korszak szerzői közé soroljuk, mivel kiforrott, meghatározó költőként igazán csak az 1991-ben megjelent kötetével lépett a köztudatba.

Dani Zoltán Nagyváradon született 1926. január 15-én. Édesapja az a Dani Lajos, aki később a Székelyhídi Hitközség elnöke is volt. 1941. augusztus 21-én merítkezett be Szalárdon, a Berettyó vizében. 1944-ben részt vett egy nagyméretű összeesküvésben, ami a Szovjetunió ellen irányult. Az iskolában tartóztatták le az oroszok, és a második ukrán hadsereg G.P.U. szervezete toloncolta a front után, Berlin elestéig. Mivel még kiskorú volt, a háború végén kegyelmet kapott, de négy fogolytársát kivégezték.[74]

Nagyváradon letett érettségi vizsgája után út- és hídépítészi diplomát szerzett Budapesten. 1964-ben a román Titkosszolgálat letartóztatta, és a lakásában végzett házkutatás során elkobozták egy 180 versből álló kötet kéziratát. Két másik kötet kéziratát ismerősök csempészék ki Bécsbe, de a műveknek nyomuk veszett. „Ezeket a könyveket, hogy hangzatos szavakkal éljek, elsodorta a történelem vihara, s mint a szülő, aki elveszíti gyermekét, én is nagyon megkeseredtem az én szívemben, s akkor elástam a rámbízott tálentumot, amit az én Uramtól kaptam, mint az a bibliai rossz szolga. Következett a hallgatás időszaka, s ez nagyon hosszú ideig tartott”[75] – írta 1989-ben Az Ararát hegyén című, 100 verset tartalmazó kötet egyetlen fennmaradt, írógéppel irt példányának Előszavában.[76] Ez a kötet további 11 verssel kiegészülve, de az Előszó nélkül 500 példányban meg is jelent 1991-ben, a R.M.B.Gy.Sz. kiadásában. A „hallgatás időszakában” Dani Zoltán elszakadt a nagyváradi gyülekezettől is, sokáig szinte semmit nem lehetett tudni róla.

„...az életet jelentő olajágat Megyesi József lelkipásztor testvér lengette meg felém, amikor 1988 végén felszólított, hogy ássam ki lelkem legmélyéből azt a bizonyos tálentumot, és kezdjek újból a versíráshoz. Ezt a felhívást megerősítette néhány igevers felolvasásával is, én pedig nagy örömmel tettem eleget ennek a felszólításnak.”[77] A frissen elkészült versek kéziratát vasárnapról vasárnapra rendszerint Antal Ferenc kapta meg, aki Papp Magdolna közreműködésével kötetbe rendezte. További két kötete: 1993-ban az Oltári áldozat két ciklusban 91 verssel, és 1997-ben az Esti harangszó három ciklusban 122 verssel magánkiadásban jelent meg Nagyváradon. Mindhárom könyv borítója Megyesi József munkája.

Dani Zoltán saját bevallása szerint tíz könyvet irt, amik közül csak a három fent említett verseskötet jelent meg. Írásaival jelen volt az 1948-ban Budapesten napvilágot látott Szavalókönyv, 1962-ben az Antológia, 1987-ben pedig a Mustármagok című gyűjteményes kötetekben.

74 éves korában hunyt el Nagyváradon, temetése 2000. március 1-én volt. „A vigasztalás igéjét Megyesi József ny. Lelkipásztor hirdette a Zsolt 45:2-8 versek alapján. Rámutatott arra, hogy elköltözött testvérünk írásai közül azok láttak napvilágot és maradtak ránk, amelyekről elmondhatta: Művem a Királynak szól!”[78]

2.4.2. Antal Ferenc (1933-)

1933. november 16-án született Nagyváradon, hivő szülők gyermekeként. 1945-ben elkezdte középiskolai tanulmányait a 2. sz. Fiúlíceumban. Ekkor már erős vonzalmat érzett az irodalom iránt úgyannyira, hogy alig több, mint 15 éves korában már olyan verseket ír, amiket nemcsak, hogy nagy előszeretettel szavalnak Nagyváradon, hanem Bokor Barnabás megzenésítésében az ének-zenekar is előad.[79] Bemerítkezése 1948. augusztus 1-én történt. 1952-ben, az érettségi után irodai alkalmazottként a nagyváradi villanytelep raktárkönyvelőségére kerül. Háromévi katonai szolgálat után, 1958-ban beiratkozik egy nyomdász szakiskolába, és egy életre elkötelezi magát a nyomda, az irodalom mellett. „Közvetlen kapcsolatba kerültem a betűvel, képekkel, szöveggel, az irodalommal, a képzőművészettel”.[80] 1976-tól 1990-ig, Megyesi József lelkipásztori szolgálata alatt bizottsági tagként és gyülekezeti titkárként jelentős értékmegőrző és ápoló szolgálatot végez: versek mellett krónikákat ír, nagy szerepet vállal különféle jubileumi istentiszteletek szervezésében, fényképalbumokat állít össze stb. Nyugdíjba vonulásától és a Szeretet-lapnak a rendszerváltást követő újraindulásától a szerkesztőség tagja. Adminisztrációs tevékenysége mellett szerkesztője ill. társszerkesztője a R.M.B.Gy.Sz. által megjelentetett kiadványok nagy hányadának.

A kommunista hatalom bukása után Antal Ferenc Égő szövétnek (1992) című kötete (Medgyesi Pálnak[81] ezzel a címmel jelent meg könyve Gyulafehérváron, 1645-ben) volt a harmadik magyar baptista verseskönyv Erdélyben.[82] Az abban található 100 vers mellett fellehető Bokor Barnabás három oratóriumának (Utolsó ítélet, Golgota, Sámson) szövege is. A könyv a megszokott, kötött formájú írások mellett szabadverseket is tartalmaz, ami új szint hozott az erdélyi magyar baptista irodalomba. Antal Ferenc szabadversei még Dénes Ferenc írásainál is „szabadabbak”: a mondatokat néhol egyetlen szavas, majd egész hosszú sorokba tördeli (pl. Élő kövek üzenete, Krisztus-követők stb.). A versszakok aránytalanok, sok esetben el is marad a strófás tagolás. A rímeket tudatosan mellőzi, gyakran felcseréli asszonáncra. Technikai szempontból ez határozottan újítást jelent az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkában. „Már az elején sietek felhívni figyelmedet – írja a könyv bevezető soraiban – hogy amit a kezedben tartasz, az nem egy költői remekmű, nem egy lángész lenyűgöző alkotása, hanem egy vallomás, egy Krisztusban megváltott lélek szerény bizonyságtétele a kereszt tövében.”[83]

Második könyve, a Vallomás a kereszt tövében 2007-ben jelent meg. Az előbbihez képest semmi újat nem hozott, ugyanis ez a kötet is a korábbi termékeny esztendők (1950-1990) gyümölcséből nyújt válogatást. A 150 vers az Antal Ferenctől megszokott stílusban tárgyalja a jól ismert témákat: évszakok, természet, család, hálaadás, áldozatos szolgálat stb. „Nem sorolom magam a költők sorába – mondja a szerző - hisz verseimet csak mint egy-egy vallomást tartok nyilván, amelynek hivatása: Fényleni az éjszakában, / Gyógyírt hinteni a sebzett szívekre / Utat mutatni a nehéz küzdelemben / A távolban fénylő Golgota hegyére.”[84]

2.4.3. Az Élő kövek üzenete (1992)

Molnár Jakab aradi magyar nyelv és irodalom szakos tanár, az újraindult Szeretet munkatársa már a kötet előszavában hangsúlyozza az Élő kövek üzenete versantológia történelmi jelentőségét. A nyomdától évtizedeken át távoltartott erdélyi magyar baptista szerzők (Antal Ferenc - Nagyvárad, Bartha István lp. - Szatmárnémeti, Dénes Ferenc lp. - Kolozsvár, Megyesi József lp. - Nagyvárad, Molnár Jakab - Arad, Virágh Györgyi - Nagybánya) most először léphettek először együtt, szabadon a nyilvánosság elé. A sorból csupán Dani Zoltán hiányzik, akinek művei megjelenését – mivel visszatérte után tagságát nem rendezte a nagyváradi gyülekezettel – a Szövetség nem volt hajlandó támogatni.

A kötet jellegzetessége, hogy túlnyomó többségben szabadverseket tartalmaz, amik között számos alkotás nemcsak lelki, hanem irodalmi szempontból is értékesnek minősíthető. Habár azóta sok más magyarnyelvű keresztyén verseskönyv jelent meg Erdélyben és külföldön, amik közül a gyülekezetekben nagyon sok elterjedt, az Élő kövek üzenete népszerűsége ma sem csökkent a szavalók körében.

2.4.4. Tőtős János (1947-)

Tőtős János aradi lelkipásztorként az Üdvüzenet-ben jelentkezett először versekkel a ’90-es évek elején. 1947. október 9-én született Szilágynagyfaluban, hivő szülők gyermekeként. Az ébredés időszakában tért meg 1963-ban – írásaiban szembetűnő a pietista, puritán lelkiség, amit a szilágysági gyülekezetek abban az időben erőteljesen képviseltek. „A versírás ajándéka harmadik vagy negyedik osztályos koromban mutatkozott meg egy versírási tehetségkutatás alkalmával” – írja 2004-ben megjelent verseskötetének Bevezetésében. A Korai eső 179 versének többsége a katonai szolgálat ideje alatt íródott, tehát a szerző teológiai tanulmányainak megkezdése (1974) előtt.[85] „Az Úrral való közösség áldásai” ciklusban a szolgálat örömeiről, az ifjúkor kísértéseiről, az egyéni áhítat csendességéről ír bátorító, odaszánásra késztető verseket. A többi hat ciklus az egyházi ünnepekre és különféle ünnepélyekre – nagyrészükben rendelésre – írt verseket tartalmazza.

Tőtős János írásaira a magyar irodalom népies-romantikus költészeti formái jellemzőek. Annakidején hasonló irányzatot képviselt Az Igazság Tanuja is. Rendszerint páros rímeket alkalmaz, és a párbeszédre nem hajlandó rétor meggyőződéses pátoszával szólítja meg az olvasót vagy a hallgatót (Buzdítás a nemes harcra, Siess!, Légy hálás!, Jertek, ifjak!, Meggyőződés stb.). A legszemélyesebb hangvételű írások is a nagy nyilvánosság elé szánt alkotások – egyikből sem érezhető ki a szerző egyénisége, sajátos élethelyzete. „A lelkipásztor-költő Tőtős János megtartva a szabott mércét, ezzel folytatja azt a jó hagyományt, amelyet elődeink, eddigi lelkipásztor-költőink felállítottak” – áll az Előszó-ban.[86] Tőtős János írásai egyszerűségükben megragadóak; keletkezésük korában tökéletesen betöltötték a szilágysági baptista közeg szavalás iránti igényeit.

2.4.5. Mátis Géza (1937-)

Tőtős Jánossal ellentétben Mátis Géza nem tartozik a gyakran szavalt versírók közé, hiszen írásai „elsősorban csendes elmélkedésre”[87] születtek (Novemberi elmélkedés, Az öregség határán, Őszi meditáció, Meditáció a magányban, Őszi séta stb.). Alkotásainak annak ellenére, hogy vers formában íródtak – néha arányos strófákra bontva, rímeltetett sorokkal – és némelyikük más szerző közismert sorait idézi (pl. A természet munkája c. versben, ami harmadik kötet 67-ik oldalán található, a Ha te Jézust követed c. gyermekének egyik sorát veszi át: „Esik eső, fúj a szél, vihar tombol...”[88]; Petőfitől átveszi a Füstbe ment terv címet stb.), kevés irodalmi értékük van. Személyét és munkásságát azonban mégsem kerülhetjük el, hiszen Mátis Gézának, az 1999-ben lebénult, és tolószékbe kényszerült szerzőnek három kötete jelent már meg, amik el is terjedtek Erdély baptista gyülekezeteiben. 2004-ben kiadta az Isten kezében (ezzel a címmel 1992-ben már jelent meg verseskönyv a sepsiszentgyörgyi Castrum Kiadónál) és a Lépésről lépésre című könyveket 300-300 verssel, 2007-ben pedig jóval több, mint 300 írással megjelent a Legyen meg a te akaratod című kötet is.

Mátis Géza mégis egyéniség: sajátos, lelki szemszögből nézi a betegségét, bátorítja a hozzá hasonlóan szenvedőket (Bethesda, Megint agyvérzés, Betegen a betegek közt, A kegyesek is szenvednek? stb.). Hozzászól a kor problémáihoz (A huszonegyedik század, Kik örülnek, hogy megyünk Európába?, Riasztó világ stb.), és nem fél saját élményeiről sajátosan szólni (Hargita tábor, Fénykép, Hatvanhat év stb.). Ezzel a merész gesztusával Mátis Géza megbontja azon erdélyi baptista versírók sorát, akik „megtartva a szabott mércét”[89] szinte kizárólag szavalás céljából adtak nyilvánosság elé verseket.

Mátis Gézáról még tudni kell, hogy 1937. május 10-én született Szilágyballán, és öccse annak a Mátis Bélának, akiről korábban már szó esett. Nyomtatásban először a Nagybányán megjelenő Erdélyi Féniks közölte verseit 1990 és 1991 között.[90]

2.4.6. Mucsi B. János (1957-)

hulló csillagok[91] (így, kis kezdőbetűvel – egyébként dr. Somogyi Imre első verseskönyve is ezt a címet viselte) című, 2007-ben megjelent kötetébe a Temesvárott élő Mucsi B. János több mint hatvan verset, és kisprózai alkotásokat gyűjtött össze. A legelső erdélyi magyar baptista könyvbemutató és szerzői est az ő nevéhez fűződik (2007. nov. 11., Arad). A szerző a lap indulásától kezdve (1990) társszerkesztője az Üdvüzenet-nek. Mátis Béla és Mátis Géza után ő a harmadik, aki irodalmi munkásságával megpróbált az erdélyi társadalom életébe üzenetet vinni: írásaival nemcsak a baptista, hanem a különféle bánsági magyar lapok hasábjain is találkozhatunk. Ő az egyetlen erdélyi magyar baptista versíró, aki teljesen szakit az eddig megszokott, kötött versformákkal. Újdonságként hat abban is, hogy elsősorban nem szavalásra, hanem elmélkedésre szánja alkotásait.

„Az egyik legfeltűnőbb jellemzője e néhány versnek és novellának – olvashatjuk az előszó-ban – az erőteljes személyesség.”[92] Mucsi B. János szabad folyást enged gondolatainak, amint Istennel társalog, vagy amint a narrátor szerepét vállalva beszél a környezetében zajló eseményekről – ezért verses szövegei líra és próza ötvözeteként nagyon közel állnak az élőbeszédhez. „Ezek a versek felszámolják némiképpen a gyülekezetben elmondható, dogmatikailag letisztázott versek sablonját.”[93] Jól érzékelhető, hogy nem építkezik tudatosan – emiatt néhol terjengősnek is hat. Szokatlan kifejezései (kuszálhatatlan amalgám; bakánsok orgiái; alveólusai pattanásig teleduzzadnak; értéktelen higulat; Nem lesz new look / sem business image / munkája nyomán[94] stb.) alkalmanként erőltetetteknek tűnnek annak ellenére is, hogy asszociációs mezőjükkel tökéletesen beleillenek a szövegkörnyezetbe. E versekben méltányolandó a korszerűségre való törekvés, amint formában és témaválasztásában a jelenkor emberét próbálja megszólítani (pl. A kis csöves mennybe megy) kozmikus távlatokat nyitva a halhatatlan lélek számára.

1.4.7. A Mustármag és a fiatal generáció

Az 1990 júniusa óta megjelenő ifjúsági lap már a kezdetektől megpróbálta rávezetni olvasóit a valódi irodalmi értékek felismerésére és megkedvelésére. Berszán István filológus a lap főmunkatársaként vers-elemző sorozatot indított, amelynek keretén belül sor került kortárs költők (pl. Visky András) és szárnypróbálgatók írásainak kiértékelésére. A Mustármag tehát nemcsak, hogy minőségi klasszikus és kortárs költők írásait közölte, hanem igyekezett a fiatalok között megtalálni és támogatni a tehetséges versírókat. Így került sor arra, hogy a moralizálással teljesen szakító, posztmodern formákba öntött írások is nyomdafestéket láthattak – amik többsége azonban sajnos nem felel meg azon irodalmi irányzat elvárásainak, amelynek eszközeit használja (pl. Bántó Ruben írásai). A ’90-es évek második felétől Gönczi Géza, a későbbi főszerkesztő (2003-2008 között) próbálkozott több-kevesebb sikerrel a gondolati lírával. Műveiből annak a filozófusnak a hangja csendül ki, aki determináltsága tudatában hirdeti a Bibliában kinyilatkoztatott választ a lét nagy kérdéseire (tervedbe magunkkal szüremlett/az illegális változás).[95]

A fent említettek mellett a Mustármagban verset közlő fiatalok (Fazakas Noémi, Jill Pole - álnév, Király Renáta, Kiss Adina, Kiss Lehel, Kulcsár Rebeka, Meleg Adina) írásaiban nemcsak a kiforratlanság érzékelhető, hanem a mondanivaló és a kifejezési forma ötvözési kísérletének bizonytalansága és félelme is. Egyfajta kényszerállapot ez, amit az erdélyi magyar baptisták irodalomról alkotott felfogásának ismerete és a filológiai értelemben vett irodalom kritériumainak sejtése közötti feszültség idézett elő.

A Mustármag hű tükörképe annak a változásnak, amit az új generáció hozott a költészeti és a költészeti jellegű alkotások kiértékelését és szerepét illetően. Erről a változásról és annak okairól a későbbiekben még szó lesz.

III. AZ ERDÉLYI MAGYAR BAPTISTA KÖLTÉSZETI JELLEGŰ ALKOTÓMUNKA SAJÁT CÉLKITŰZÉSEI ALAPJÁN MEGHATÁROZOTT ÖNÉRTELMEZÉSÉNEK POZITIVUMAI

Az ars poetica latin kifejezés, amely azt jelenti, hogy „a költészet művészete”. Szűkebb értelemben olyan mű, ami szakszerűen foglalja össze a költészet szabályait. Horatius (Kr. e. 65 – Kr. e. 8) ilyen cím alatt irt költészettani könyvet költők és műélvezők számára; hasonló alkotása van Boileau-nak (1636 – 1711) is Art Poétique (1674) címen. Az ars poetica tágabb értelemben minden olyan, általában lírai mű, amelyben a költő leírja a költészethez való személyes viszonyát és a művészet feladatáról vallott nézeteit (pl. Petőfi Sándor: A XX. század költői, Arany János: Vojtina ars poeticája, József Attila: Ars poetica stb.) Nagyon kevés vers van erdélyi magyar baptista szerzőtől, amely ars poetica-szerűen, baptista szemszögből határozná meg az irodalom, ezen belül a költészet küldetését, célját – pedig vers van, nagyon sok ezer (hiszen „a baptisták minden időben a tiszta kultúra előharcosai voltak.”[96]).

A Szentírásban nincs határozott szabály, rendelkezés arról, milyennek kell lennie egy művészeti alkotásnak, a baptisták mégis a Bibliára alapozzák irodalomkoncepciójukat. Jelen dolgozatban megkíséreljük körvonalazni az erdélyi magyar baptisták ars poeticáját, és a Biblia fényében előnyös, majd hátrányos oldalaira mutatva kiértékelni azt. Makkai Sándor azt írta 1935-ben, hogy „százszorta fontosabb és a jövőt tekintve mérhetetlenül jelentősebb feladata az erdélyi magyar [...] íróknak és művészeknek az, hogy [...] a nép öntudatát emeljék fel, a nép anyagi és szellemi életnívóját gazdagítsák [...] mint az az ambíció, hogy minden más szempontból független, önértékű, l'art pour l'art alkotásokkal szerezzenek maguknak nevet és dicsőséget”.[97] Véleményéhez a baptisták is csatlakoznak, hiszen versek írásakor vagy közlésekor a hasznosság az egyik elsődleges szempont. „A cikkek vagy versek írásánál - olvashatjuk Az Igazság Tanujában - tekintetbe kell venni azt a célt, mely minket vezet. Nem közölhetünk le olyan dolgokat, amelyeknek tartalma nem egyezik meg nemes törekvéseinkkel. Célunk az, hogy léleknevelő, a szentírásból merített tanító cikkekből és közleményekből legyen összeállítva, amelyek alkalmasak arra, hogy a bűnössel az igazságot megismertessék, és gyülekezeteink lelki fejlődését előmozdítsák.” [98] E fejezetben azt próbáljuk bemutatni, mik a célkitűzései az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkának, és hogy ezek miként hozhatók összhangba a Bibliával. A célkitűzéseket felsorolva és kiértékelve, majd az alkotómunka módszereit is felsorolva és kiértékelve a lehető legteljesebb képet kapjuk az egyelőre megfogalmazatlan ars poeticáról.

3.1. Liturgiai cél – Isten dicsőítésének szolgálata a közösségben

A leitourgia görög szó az Újszövetségben szolgálatot, hivatali tevékenységet, istentiszteleti (áldozati) szolgálatot jelent (ApCsel 13:2, Róm 15:27, Fil 2:17, Zsid 10:11 stb.); jelentése mára az „istentiszteleti rendtartás”-ra szűkült. A baptistáknak nincs előirt liturgiájuk, ezért az istentiszteletek lezajlása nemcsak régiónként, hanem egy közösségen belül is változhat. A szavalás, amint korábban láttuk is, a baptista istentiszteletek egyik nagyon jelentős alkotóeleme. Kelemen Annamária írja szakdolgozatában, hogy „a vasárnap délutáni istentisztelet nem teljes, ha nincs költemény. Ha nincs költemény, akkor a kórus is csak egy-két éneket énekel, énekelhet. Költeményt még a legkisebb falusi gyülekezetben is mondanak, hiszen ahhoz nincsenek túl kevesen. A versmondás az első dolog, amely megvan az igehirdetés mellett”.[99] A szavalatok többsége elsősorban liturgiai céllal íródott – hogy nyilvános vagy házi istentiszteletek alkalmával előadják őket. Hogy mennyire népszerű és fontos eleme volt a baptista istentiszteleteknek a versmondás, az kitetszik a Nagyszalontai Baptista Ifjúsági és Énekegylet 1922. évi működési kimutatásából is, miszerint egy esztendő alatt 505 magánszavalat hangzott el.[100] Ide természetesen nem értendők a temetéseken, menyegzői alkalmakon és a különféle, házaknál megtartott összejöveteleken elmondott szavalatok.

Egy bibliai mércével mérve valódinak, igaznak nevezhető istentiszteleten semmi sem történik a résztvevők szórakoztatására vagy csupán az idő hasznos eltöltésére, hanem minden Isten dicsőítésére szolgál. Isten azonban nemcsak az istentisztelet keretein belül történő dolgokra tart igényt. Az Újszövetség több helyen is figyelmeztet, hogy az újjászületett, hivő ember életének minden mozzanta tudatosan Isten dicsőítését kell, hogy szolgálja, hiszen Ő számon tartja még a hajszálakat is (Mt 10:30; Lk 21:18). A Kol 3:17-ben olvashatjuk az intést: És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa. Ehhez hasonló a figyelmeztetés, ami az I.Kor 10:31-ben található: Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek. A baptista szerzők törekedtek arra, hogy amikor verset írnak, ez az irányelv vezesse őket. Megfigyelhető, hogy szinte kivétel nélkül a felekezet sajátságos nyelvi közegében érezték az alkotómunkát biztonságosnak: sok versben közismert énekek töredékeire lehet ráismerni, vagy olyan kifejezésekre, amik baptista szerzők (mint például John Bunyan vagy Csopják Attila)[101] prózai műveiben halmozottan jelen vannak.

Általában véve azon költeményeket tartják jóknak, amelyekben azok Isten dicsőségére való létrejötte a legnyilvánvalóbban meg is van fogalmazva. Ismeretlen szerző Hóemberek című versét nagyon sok szilágysági gyülekezetben ismerték és szavalták.[102] Hosszú versszakokon át humoros történetbe ágyazva írja le a gyermekek téli játékát, aprólékosan bemutatva a környezet és az események részleteit. A vers végén négysornyi intés van a hivők felé, hogy legyenek szilárdak, és ne olvadozzanak a próbák tüzében, mint a „gyáva” hóemberek. E csattanónak szánt végső figyelmeztetés alkalmassá tette a verset az istentiszteleten való előadásra. Akik valóban hivők, inkább részesítik előnyben az olyan verseket, amik irodalmi szempontból alacsony színvonalúak, de létrejöttük motivácója az Isten dicsőítésére való szolgálat, mint azokat, amelyek magas színvonalúak és „istenes versek”-nek nevezettek, de lényegükben csak az emberi gondolatok és érzelmek kifejezését szolgálják. Ady Endre számtalan „istenes verse” közül csak nagyon kevés jelent meg baptista kiadványokban, és csak ezeket a verseket szavalják az istentiszteleteken. Ugyanez a helyzet Reményik Sándor, Mécs László és mások alkotásaival is. A baptisták vallják, hogy a mi pedig hitből nincs, bűn az (Róm 14:23), ezért nemcsak, hogy nem írnak, hanem elő sem adnak olyan verseket, amelyek hangulatával, üzenetével vagy akár kifejezésmódjával nem tudnak azonosulni.

Már az első keresztyén gyülekezetekben is jelen volt az irodalom, a költészet – igaz, hogy ekkor nagyobbrészt még a zenével összekapcsolva. A legjellegzetesebb utalás erre Pál leveleiben található a Kr. u-i 61 - 63 közötti időszakból. Az Ef 5:18b-19-ben ezt olvashatjuk: ...teljesedjetek be Szent Lélekkel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak. Az istentiszteleten elhangzó, zenei kísérettel vagy dallammal társuló vagy ezek nélküli szövegeknek is egyetlen céljuk lehet: Isten dicsőségére szolgálni de csakis úgy, hogy abból a hallgatók épüljenek (I.Kor 12:7; 14:18-19), akárcsak a baptista költészeti jellegű alkotómunkában. A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon - int Pál apostol által a Szentlélek - minden bölcsességben; tanítván, intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak (Kol 3:16). Hogy az irodalomnak mennyire helye van az istentiszteleten, azt alátámasztja az I.Kor 14:16 is: Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.

A pszallein („pengetni” jelentésű) igéből származó pszalmosz az Ószövetségbe foglalt kanonikus zsoltárokat jelentette. Valószínűleg ezeket énekelte az Úr Jézus is, amikor tanítványaival kiment az Olajfák hegyére (Mt 26:30). A himnusz a hümnein igéből származik, ami azt jelenti, hogy „megénekelni”. Ilyen értelemben találhatjuk meg Máténál (26:30), Márknál (14:26) és az Apostolok cselekedeteiben (16:25). Később ezzel a szóval jelölik Pálnak és Silásnak Filippi börtönében elhangzó éneklését is. A himnusz vagy dicséret Augusztinusz (354 - 430) szerint Istent dicsőítő éneket jelent.[103] Több olyan himnusz szövege maradt fenn, amelyek a különböző földrajzi pontokon élő első keresztyének istentiszteletein használatosak voltak. Lochmeyer kimutatását, miszerint az Újszövetség írói ezek közül néhányat bevettek műveikbe, az exegéták többsége nem cáfolja. E költészeti alkotások „Krisztus-himnuszokként” ismeretesek (pl. Jn 1:1-18, Kol 1:15-20, I.Tim 3:16, Fil 2:6-11, Zsid 1:3, stb.). A harmadik műfaj, ami az első keresztyének istentiszteletein jelen volt, az ódé. Később ez az „ének, dal” jelentésű szó „ihletett dal”, „lelki ének” jelentéstartalommal bővült. Amikor valakinek öröme volt a közösségben, saját megfogalmazású dicséreteket énekelt (Jak 5:13). Hogy a gyakran eretnekségekkel is járó, spontán érzelemkitöréseket megfékezzék, a gyülekezetek presbiterei az efféle „lelki énekeket” idővel betiltották, és helyettük bevezették a közösen vagy egyénileg is elmondható szövegeket. Így alakult ki a katolikus és az ortodox egyházak liturgiája. A lutheránus és a református gyülekezetek többségében elővigyázatosságból ma sem engedélyezik az egyéni, hangos imádkozást. Céljukat és motivációjukat tekintve a baptista szerzők munkáinak nagy része besorolható a fenti kategóriákba. (Itt még nem beszélünk formákról, műfaji jellegzetességekről.)

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka szilárd teológiai alapon áll, amikor nem sikerre, esztétikai élményszerzésre, hanem az Újszövetség utasítása szerint Isten dicsőítésére törekszik, s teszi ezt legtöbb esetben a közösség szükségleteit és műveltségi ill. lelki szintjét szem előtt tartva. Elsősorban ez az, ami a „világi” költészettől elhatárolja és megkülönbözteti.

3.1.1. Ünnepi költemények

Isten rendelése, hogy az ember életében legyenek napok, amik a többitől különböznek. Ezek jelzésére is szolgálnak a világítótestek, amiket elhelyezett az ég mennyezetén: És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek (I.Móz 1:14). Akár az Isten parancsára, akár emberi rendelkezés alapján megtartott vallásos ünnepek rendszerint az emlékezés és a hálaadás légkörében zajlanak. Az Ószövetségben több ünnepi kalendáriumot is találunk (II.Móz 23:10-19; 34:18-26; III.Móz 23:4-44; IV.Móz 28k; VMóz 16:1-17), amik pontosan előírják az adott ünnepek pontos időpontját és eltöltésük módját. Ezeket a zsidó ünnepeket Jézus Krisztus is megtartotta, és az előírásoknak valamint a szokásoknak megfelelően töltötte el.

Az Újszövetség nem teszi kötelezővé egyik ünnep megtartását sem, amit Isten annakidején az Ő népe számára rendelt (Róm 14:5: Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Kol 2:16-17: Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.), de a hét első napja, mint emléknapja Jézus feltámadásának, különös hangsúlyt kapott. Az egyházi év ünnepeinek (amik főképpen Jézus földi életének és munkásságának főbb mozzanataira emlékeztetnek) megtartása csak később, a keresztyénség fokozatos megerősödésével jött szokásba. Akár az ószövetségi zsidók, akár a keresztyének ünnepeire gondolunk, minden esetben elengedhetetlen tényező az emlékezés és a hálaadás változó, közösségi formája. Ugyanannak az ünnepnek a lehetőségektől függően más formája volt Mózes korában, más formája volt a babiloni fogság idején, és más formája volt a hazatérés után. A lényeg azonban ugyanaz maradt, így lett az ünneplés Isten részéről elfogadható. Sehol sincs utalás arra sem, hogy Isten rossz szemmel nézte volna a purimot (Eszt 9:20-28), vagy a Makkabeusok általi győzelem (Kr. e. 164) emlékére megtartott hannukát, amit nem Ő rendelt el. A keresztyén egyház sem hibázik, amikor olyan ünnepeket tart meg Isten dicsőségének szolgálatában buzgólkodva, amikre nincs bibliai felkérés. A baptista ünnepi istentiszteletek csupán a protestáns egyházi év ünnepeire korlátozódnak. Volt idő, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak az imaházakban március 15-én, vagy október 31-én, a reformáció emléknapján, de a kommunista uralom színrelépése óta ez teljesen elmaradt. A nemzeti és egyéb ünnepeket azóta még a naptárakban sem tüntetik fel.

„Az istentiszteleten való használhatóságra különös gondot fordítottunk - írja Somogyi Barnabás az Erdélyben is elterjedt Mustármagok (1987) előszavában - mert a versmondás az énekkel és zenével együtt áhítatunk szerves része. Énekek százait énekeljük, költemények százait mondjuk és hallgatjuk.”[104] Az istentiszteleten való használhatóság alapfeltételét fentebb megállapítottuk. Az erdélyi magyar baptista költészeti alkotómunka tehát amellett, hogy Isten dicsőségének szolgálatára összpontosít, közösségi, liturgiai célokat is szolgál. A verseskönyvek tartalmának legnagyobb részét általában az ünnepi alkalmakra irt költemények teszik ki. Voltak alkalmak, amikor a lapok is a megszokottnál korábban hagyták el a nyomdát, hogy a versek megjelenésével segítsék az ünnepekre való felkészülést. „Lehet, hogy feltűnő lesz kis lapunknak a rendes időnél 10 nappal előbb való megjelenése. Ezt azért tesszük, hogy alkalmuk legyen ifjainknak és gyermekeinknek a sok szép húsvéti versek betanulására, hogy így a közelgő ünnepen hangozzék egész hazánkban a feltámadás dicső tana.”[105] – olvashatjuk a Szeretetben.

A karácsonyi versek sohasem a téli, ünnepi hangulatról szólnak, sem a karácsonyfáról vagy a kántálás örömeiről, hanem minden esetben az Ige testté lételének (Jn 1: 1-13) örömhíréről. A középpontban Isten szeretetének bemutatása és hirdetése áll, vezérmotívum a megváltás. A szeretet ünnepe lényegének versbefoglalására most csak Tőtős János és Antal Ferenc versét hozzuk példaként, de mindenik baptista versíróra ez a hangnem és üzenet a jellemző karácsonyi versek írásakor:

Jön a karácsony Égi üzenettel,

Jön felénk az Isten nagy szeretettel,

Hogy új életet öntsön a szívünkbe,

S nem emlékezik többé bűneinkre![106]

Csillagfényes csodás éjjel

Harangjáték volt,

Csengő hangon, égi hangon

Angyalének szólt:

Azt hirdette:

Megszületett Jézus Krisztus

Betlehemi jászolban,

Békességet küldött Isten

Drága Fiában.[107]

Ugyanez jellemző a nagypénteki, húsvéti, pünkösdi stb. versekre is: a szerzők nem kommentálják, nem interpretálják az ünnepekhez kapcsolódó bibliai üzenetet, hanem tényként, érthető módon közlik azt. Az alkotómunka tehát igehirdetésként is meghatározza magát, és elegendő bibliai alapunk van arra (ld. a fent idézett igeverseket), hogy ezt helyesnek tartsuk.

3.1.2. Alkalmi költemények

A baptista gyülekezetekben az egész protestáns világgal egyidőben megtartott ünnepek mellett ünnepélyeket is szokás tartani. Az ünnepélyek, különleges alkalmak időpontja helységek szerint változó. Anyáknapját rendszerint május első vasárnapján tartanak, aratási ünnepélyt nyár végén, hálaadó ünnepélyt ősszel, evangélizációs heteket év elején, alkalomadtán jubileumokat, különféle évfordulókat. Ezen ünnepélyek megszervezése a gyülekezet egészét érinti, míg a jegyváltási, menyegzői, aranymenyegzői, születésnapi, temetési stb. alkalmak a család ünnepei szoktak lenni a közösség bevonásával

A Bibliában nemcsak Isten által megkövetelt ünnepeket találunk, hanem olyan ünnepélyes alkalmak leírását is, amiket egyes emberek önszántukból tartottak meg. Ilyen volt pl. az az alkalom is, amikor Nóé az özönvíz után áldozatot mutatott be Istennek (I.Móz 8:20), vagy amikor Sámuel Mispa és Sén között emlékkövet állított fel (I.Sám 7:12). Sok családi ünnepély leírását is megtaláljuk a Bibliában a menyegzőktől kezdve a születésnapokig (Jób 1:4), temetésekig. Közösségi, különleges ünnepély volt a papok (II.Móz 29:1-37), királyok (II. Sám 5:1-4) felkenése vagy a templom felszentelése (I.Kir 8) is. Ez utóbbiak nagyobbrészt már Isten rendelése és útmutatása szerint történtek. Az ünnepélyek, különleges alkalmak megtartása, ha nem is mindig Isten parancsára történnek, nincsenek mindig Isten akarata ellen. Nem bűn tehát ünnepélyeket tartani, minthogy az sem, ha nem tartják meg őket (Róm 14:5). A hivő emberek ünnepélyeinek lényege ugyanaz, mint az ünnepeké: istentisztelet keretén belül adni hálát és/vagy kérni áldást az Úrtól.

Akárcsak a bibliai eseményekre reflektáló ünnepeken, a vallásos ünnepélyeken is fontos szerep jut a verseknek. Az ifjú pár tanácsolása és bátorítása (Pénzforrást is tudok, elárulom néktek,/Igazi értéket ilyet szerezzetek./Jézustól nyerhető égi kincsek ezek,/Mit rozsda vagy idők meg nem emésztenek[108].), a gyászolók vigasztalása (Ím ne bántson az elmúlás, ne sírj azon,/a lélek él, oly szép csengése e szónak,/áthatja lényed, mert az Örökkévalónak/színét meglátni nagy égi jutalom![109]) a felavatott köszöntése (Hű lelki pásztor légy! A nyájadat szeresd,/A főpásztort mindig mindenben kövesd!/Vedd fel a szenvedést, amely legterhesebb/S fent a te koronád lesz a legfényesebb![110]) stb. vers formában istentiszteleti momentum, ezért sohasem lehet emberközpontú. A versek nem eszméket hirdetnek és dicsőítenek, nem csupán fennkölt érzelmeket fejeznek ki, hanem örökkévaló értékeket, igét közvetítenek. Antal Ferenc mondja saját verseiről, hogy „tartalmuknál fogva legtöbbjük Isten dicsőségére és gyülekezeti használatra valók.”[111] Néhány példa alkalmi költeményekre: Az Igazság tanúihoz!, 1925. máj. 1., 1 old.; Kovács Bálint: Üdvözlet – Az Igazság Tanuja, XVII. évf., 1. szám, 1946. júl., 2 old.; Szűcs Árpád, Gertenyes: Megemlékezés – A szűcs család találkozójára – Üdvüzenet, IV. évf., 4 szám, 10 old.; Dénes Ferenc: Emlékül – igaz szeretettel Szűcs Benjáminnak élete 58. évfordulója alkalmából 1982. szeptember 16-án Dénes Ferenctől – Üdvüzenet, VIII. évf., 4. szám, 3 old. stb.

Habár nemcsak az a vers lehet kedves Isten előtt, amelyik bibliai nyelvezettel bibliai témát dolgoz fel, és egyértelműen kegyes hangvételű, istentisztelet keretén belül nem hangozhat el olyan alkotás, ami a hallgatók számára nem érthető, vagy amellyel formai, tartalmi vagy egyéb okoknál fogva nem tudnak azonosulni. A nem istentiszteletre szánt verseket a kötetek szerkesztői vagy maguk a szerzők megfelelően jelzik (a cím alatt, a tartalomjegyzékben) vagy függelékként csatolják a többi vershez; a versek rendeltetéséről általában az előszóban is tájékoztatnak.

3.2. Missziós cél – Isten parancsának való engedelmesség

Hogy mennyire fontos szerepet tölthet be nemcsak az egyház, hanem az egész társadalom életében is egy tudatosan szolgáló alkotóművész, azt a Lukács László Rónay György római katolikus költőről irt tanulmányából vett idézetből is láthatjuk: „A magyar irodalom történetében nem ritka, hogy egy író anélkül, hogy belépne a politikai vagy a közéleti tevékenység területére, egyszerű íróként is jelentős szerepet játszik a nemzet életében, tudatának formálásában (mint Vörösmarty, Ady vagy napjainkban Illyés Gyula). Rónay György is „egyszerű íróként” állt a magyar kereszténység szolgálatában (és a magyar Egyház történetében kevesek akadtak, akik – minden egyházi és világi hatalom vagy méltóság nélkül – annyit tettek volna érte, mint ő).”[112] Isten igéje arra szólítja fel a hivő embert, hogy hatással legyen a közegre, amelyben él, amellyel a legkisebb mértékben is érintkezik. A szolgálatnak életstílusává kell válnia, hogy - mint imago Dei - puszta lényével is Alkotójára, egyszersmind Megváltójára is mutasson. Ilyen küldetéstudatra és szolgálatvégzésre szolit fel Jézus Krisztus a Mt 5:13-14-ben: Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. A Jn 8:12-ben Jézus önmagát nevezi a föld sójának – tanítványainak tehát ugyanazzal a lelkülettel, amely Őbenne megvolt (Fil 2:5) ugyanabban a küldetésben, a békéltetés szolgálatában kell járniuk (II.Kor 5:20).

Az újjászületett emberek elhívása sáfárságra is szól: Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. A mi pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék. (I.Kor 4:1-2). Hasonló gondolat olvasható a Lk 12:43-ban is. Az erdélyi magyar baptista versírók kedvelt kifejezései közé tartozik a „tálentum”, amivel a tehetséget azonosítják, és a „sáfárkodás”, ami az ő esetükben az alkotómunkát jelenti. „Többen is bátorítottak, hogy «tegyem oda talentumomat a pénzváltók asztalára, és ne ássam el»...” – mondja verseskötetének Bevezetésében Tőtős János.[113] Dani Zoltán is ugyanebben a szimbólumrendszerben gondolkodva értékeli ki azt az időszakot, amikor évekig nem irt szinte semmit: Mentségem nincs, a számadás való,/rossz szolga voltam, elástam a kincset.[114] Isten országának és az Ő igazságának keresése (Mt 6:33) és olyan kincsek gyűjtése, amiket a rozsda és a moly meg nem emészt, sem tolvajok el nem lopnak (Mt 6:20-21), az erdélyi magyar baptista szerzők szerint az Isten tetszését kereső és az embertársak építését tudatosan szolgáló alkotómunka is.

Amint fentebb említettük, Jézus Krisztus bekapcsolta az Ő munkájába tanítványait, feladatot bízva rájuk: A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket (Ján. 20:21b). Hatalmát azzal a kijelentéssel igazolta Jézus, hogy őt „az Atya küldte” a földre, tehát személye és szavai mögött az Atya áll (Mt 10:40; 15:14; Mk 9:37; Lk 9:48; Jn 5:36.38; 6:29.57; 7:29; 8:42; 10:36). Amint benne megvolt a küldetéstudat, akképpen kell az Ő szolgálatában állóknak is mennyei küldetéstudattal rendelkezniük. Az erdélyi magyar baptisták irodalmi vagy költészeti jellegű alkotómunkája e küldetéstudat ill. a nagy misszióparancs (Mt 28:19-20) szellemében bontakozik ki. Ha a költészeti vagy költészeti jellegű alkotómunka motivációja nem a Szentíráson alapszik (ti. hogy Isten nevére dicsőséget hozzon azáltal, hogy az Ő parancsainak való tudatos engedelmességben nyilvánul meg mind célkitűzéseit, mint formai sajátosságait tekintve), minden pozitívuma ellenére kárnak és szemétnek ítélendő (Fil 3:7-8).

A romantikus és a népies stílus ars poeticája főként a nemzeti öntudatra ébredés idejében kristályosodott ki. Azért említjük ezeket a stílusokat, mert a baptista szerzők művei, amint láthattuk eddig, és a későbbiekben is látni fogjuk, a ’90-es évekig nagy általánosságban e stílusok jegyeit hordozzák (pátosszal viszonyulni a költőszerephez, ütemhangsúlyos verselés szabályos strófákkal, ellentétek kiélezése, nagy eszmei mondanivaló stb.). Petőfi Sándor szerint

...ez az igaz költő, ki a nép ajkára

Hullatja keblének mennyei mannáját...

A szegény nép! olyan felhős láthatára (...)

Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,

Enyhítsük mi, költők, daloljunk számára,

Legyen miden dalunk egy-egy vigasztalás

Egy édes álom a kemény nyoszolyára.[115]

A másik versrészletnek is hasonló üzenete van: arra figyelmezteti a költőket, hogy ha nem a nép szolgálatában állnak, hanem csak saját önkifejezési kényszerüket elégítik ki verseikkel, munkájuk fölöslegessé vált. A baptista költészeti jellegű alkotómunka mind a négy korszakában ugyanez a hozzáállás követhető nyomon.

Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz!

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad, s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd![116]

A hasznosság elve és a költői küldetéstudat azzal a különbséggel érvényes a baptista szerzőkre is, hogy azok nem földi, hanem lelki síkban mozogva szolgálják a népet. Amíg a „világi” költők megelégszenek azzal, hogy műveikkel vigaszt nyújtsanak, és hogy a múló pillanatokat széppé tegyék, a hivő költő az isteni parancsnak eleget téve az egyetlen biztos megoldást kínáló üzenetet közvetíti, hiszen Isten szolgálatában állva nem más, mint „...az Ő tolmácsa”.[117] Arany János a maga kora költőinek munkásságát összegezi, amikor a szabadságharc leverése után „lelke ifjúságára” visszanéz:

Zengettük a jövő reményit,

Elsírtuk a múlt panaszát;

Dicsőség fényével öveztük

Körűl a nemzetet, hazát:

Minden dalunk friss zöld levél

Gyanánt vegyült koszorújába (...).[118]

A mi irodalmunk című versében Szentessy Gábor tovább bővíti az idézett gondolatot: Az irodalom az, mely a multat őrzi, / És a jelenben a sok rosszat legyőzi. (...)Irodalmunk feje az Isten Igéje, / Minden irodalmunk annak a terméke. Az összehasonlítások nem a művek irodalmi értéke közötti különbségek szemléltetésére szolgál, hiszen az nyilvánvaló, hanem arra, hogy meglássuk a népies-romantikus és a baptista szerzők küldetéstudatának azonosságát. Az utóbbiaké mégis sokkal magasabb szintű, mert teológiai alapokon áll – csak kár, hogy irodalmi műveltség nem járult hozzá. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkában az Isten szolgálatra hívó és küldő parancsának való engedelmesség az evangélizáló versek írásában és a keresztyén kultúra terjesztésében realizálódik.

3.2.1. Evangélizáció

A baptista felekezet egyik fő jellemzője a hitvalló bemerítés gyakorlása mellett a misszióra, az evangélizációra való készség. Johann Gerhard Onckennek (1800-1884), az „európai baptizmus atyjának” egyik mondata szinte szállóigévé vált: „Minden baptista egy misszionárius.” Ez a megtérés sürgetésére való készség a nagy misszióparancson alapul: Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28:19-20). A Jézus korabeli zsidóság aktív missziói tevékenységet folytatott (Mt 23:15), ami nem tudott túlnőni a Tóra hirdetésén. Jézus Krisztus halálával és feltámadásával azonban az euaggelion és az apostello jelentése kiteljesedett. Jézus még földi életében gyakran emlékeztette tanítványait a missziói munka fontosságára (Mt 24:14), és arra, hogy feladatuk a missziói igehirdetés (Gal 2:7k; I.Kor 1:17). Az Újszövetség nem írja elő az evangélizáció módszereit, de azt kijelenti, hogy a fide salvifica, az üdvösséget elfogadó hit a megváltás tanának emberi szavak által való hirdetése révén lesz az embereké: Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket (I.Kor 1:21). Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által (Róm 10:17).

„... az Isten igéjének terjesztésére és embertársaink üdvösségének munkálására az élőszón kívül az írott szó a leghatalmasabb és leghatásosabb eszköz.”[119] – vallotta 1923-ban Molnár Károly. A legtöbb vers, amit baptista szerző irt Erdélyben, evangélizáló jellegű. Még azok a versek is megtérésre való felhívást tartalmaznak, amik nem kizárólag evangélizációs alkalmakra, hanem pl. ünnepekre vagy kisgyermekek számára íródtak. Veressné Szász Zsuzsánna kéziratos füzetében található az 1968-ban keletkezett, A költő című vers, amelyben a szerző a költő szerepét és feladatát az evangélistáéval azonosítja:

Vágytol égő lelkét át ölelte Isten,

Lángra lobant a részvét keblében,

Menteni!... menteni!... menteni...!

Lelkek miliói vergődnek, szenvednek,

A költő hivatása menteni Őket!

Nem az űres rím, vagy ritmus muzsikája,

Mely a fület, a szívet, simogatja.

Oh! ... a kőltőnek nem ez a célja!

Nemesebb régiokban szárnyal lelke,

Szent, dicső, nemes munka végzésre,

Isten támogatja, s fojton áll mellette!

A szerző ezzel a meggyőződésével és költői hitvallásával nincs egyedül: versében azt fogalmazta meg, ami az egész erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka különféle korszakokon változatlan formában átívelő önmeghatározása és irodalomkoncepciója. „Egyedüli célunk az - olvashatjuk a versekben bővölködő Az Igazság Tanujában - hogy lapunk a jövőben is – nevéhez híven – az igazságot és a földreszállt Jézus Krisztust minél több emberrel megismertesse.”[120] Bartha István az ige hirdetésének, az evangélium terjesztésének buzgó munkását látja és méltányolja Dénes Ferenc irodalmi munkásságában is: „Benne van ezekben a költeményekben egy lelkipásztor életútja, aki több, mint negyven éven át prédikálta az evangéliumot. Amit életében élőszóval hirdetett, most – halála után – megtalálhatod vers formába öntve.”[121] A Sándor Illés által 1964-ben Székelyudvarhelyen szerkesztett és sokszorosított kéziratos versgyűjtemény Előszava is a versek evangélizáló, igehirdetői funkcióját tartja elsődleges szempontnak: „Adja Isten, hogy azok az ifja ez által is prédikályják a bünös enbereknek Isten megbocsátó kegyelmét, hogy szavalások álta is megtérjenek az emberek.”

Az evangélizáló jellegű versek valóban sok retorikai elemet tartalmaznak: bátorítanak a keresztre való felnézésre (Nézz fel hittel oda, honnan ered a fény,/és örüljön megkínzott, bús szíved,/mert a gonoszság, önzés közepette/hit által tartatunk mi meg!)[122], döntéshozatalra sürgetnek (S ha nem tetszik, mit zeng ez a húr,/Nemsokára békét hágy az Úr./Kényszerítve nem hajt tégedet,/Szeretve kér, fogadd üdvödet!/Ébredj fel hát, édes barátom,/Megmentésed, javad kívánom./Multtal szakíts, - szebb lesz a jövő -/Üdvözlégy testvér és testvérnő!)[123], érzelmeket korbácsolnak fel (Hiszed-e, hogy Ő eltűrte a csapást/Gúnyt, fájdalmat, ütleget,/Hogy részére nem volt nyugodt kényelem... )[124], elgondolkodtatnak (Kérdezd meg most magadtól, hogy hányszor zörgetett/Az átszegzett kezű Jézus,/és csak zárt ajtókra lelt?/Most még egyszer eljött hozzád, lehet, utoljára,/Ha akarod, nyisd meg szíved még most a számára!).[125]

Az evangéliumot nagyon sok formában be lehet mutatni, el lehet mondani, ha csak prózában való továbbításra gondolunk is. A baptista költészeti jellegű alkotómunkában az evangélium megérttetésének, szóbeli továbbadásának és a megtérésre való sürgetésnek olyan módozatait ismerhetjük fel, amiket az Újszövetségben prózai formában találunk meg. Nincs ok arra, hogy a versformát vagy a költői (epikai, lírai vagy drámai) hangvételt helytelenítsük, ha az nem akadály az üzenet pontos és érthető átadásának útjában.

1.) Vannak versek, amik a személyes bizonyságtétel formájában mutatnak rá a kárhozattól való megmenekülés egyetlen útjára – Pál apostol is több ízben személyes bizonyságtételbe ágyazva mondta el az evangéliumot (I.Tim 1:16; ApCsel 26:4k stb.). 2.) Megható, tanulságos, elképzelt (pl. a részeg férfi kidobta a családtagjait a téli éjszakába, akik reggelre megfagytak – a börtönben döbbent rá tettére, és ott meg is tért) vagy megtörtént események (Jézus kereszthalála, mártírok és hitvallók példamutatása stb.) bemutatásával is meg lehet érttetni az evangélium lényegét – Jézusról mondja a Mk 4:34, hogy példázat nélkül pedig nem szól vala nékik.

3.) Tárgyakra való rámutatással és tanulságok levonásával (pl. a száraz faág jelképezheti a megtéretlen, gyümölcstelen embert) szintén meg lehet érttetni az örökkévaló igazságokat – a Példabeszédek könyvének írója számos helyen a természetben lejátszódó eseményekre, állatok, növények példájára mutatva tanít; Jézus Krisztus a rézkígyó felemeltetésére emlékeztetve vetíti elő a kereszthalált az idős Nikodémussal zajló beszélgetésben (Jn 3:14).

4.) Számos olyan vers is van, amely nem más, mint rímbe szedett dogmatikai értekezés – akárcsak prózában az Evangéliumok és a levelek sok-sok részlete.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka Isten parancsának veti alá magát, amikor a rendelkezésére álló eszközökkel az evangéliumot hirdeti, és megtérésre sürget.

3.2.2. A keresztyén kultúra terjesztése

Az eredményes evangélizáció, missziómunka termékeként az istentelen kultúrát Istennek tetsző élet- és gondolkodásmód váltja fel. A missziológia számol a kultúrák közötti különbségekkel, és megoldásokat kínál azok áthidalására. Az evangélista számára a cél sohasem a kultúra megismerése és fejlesztése, hanem mindig a locus de regeneratione, vagyis az újjászületés, ami végül is és elsősorban a Szentlélek centrális jelentőségű munkája.

A hivő emberek életében az újjászületést követő új gondolkodásmóddal együtt egy teljesen új értékrend veszi át a régi helyét, így sok dolog, amit addig elsődlegesnek, értékesnek tartottak, másodlagossá vagy teljesen értéktelenné válik. Így jön létre a szubkultúra, ami hiányosságai ellenére nem más, mint a hit mértékével megegyező, bibliai mércével mérve helyes gondolkodásmód és életvitel. Már az első keresztyének létrehoztak egy olyan szubkultúrát, ami révén közöttük és a saját nemzetükhöz tartozó, de Krisztusban nem hivők között mély határvonal keletkezett. Ez a később kultúrává terebélyesedő szubkultúra főként a sajátságos nyelvezetben, kifejezésekben („a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye” – Róm 8:2; „egy Lélekkel itattatunk meg” – I.Kor 12:13; „örök váltság” – Zsid 9: 12 stb.), az ünnepek (pl. a nyugalom napja) átértelmezésében és az öltözködési stílusban (I.Kor 11:4-5: Minden férfiú, a ki befedett fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét. Minden asszony pedig, a ki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyiretett volna.) nyilvánult meg. A kultúra annak ellenére, hogy a bűn betörésével lépett be a világba, az emberiség életprocesszusának Isten ordinációja szerint szükséges és produktív alkotó elemét képezi.

A keresztyénség dogmatikai és szervezeti feldarabolódásával több szubkultúra jött létre, ami között szintén nagyon nehéz az átjárás. Ehhez az átjáráshoz és a keresztyén kultúra terjesztéséhez bizonyítottan hatékony eszköz az irodalmi alkotómunka. A keresztyén kultúra önmagában való értékeinek ápolása és terjesztése előkészítője lehet a nála sokkal magasabbrendű evangélizációnak, ami az egyház legfontosabb feladata. Ezért az egyház vagy az egyes hivő ember bármit tesz a civilizáció érdekében, azt mindig elsődlegesen az evangélizáció érdekében teszi. „Az egyházi élet minden működőképes szintjén szükség van egy állandó tusakodásra abban az értelemben, hogy mennyire valósul meg az értékek közvetítése, ápolása a szent felől a profán irányába.”[126] A keresztyén kultúra terjesztésére való kísérlet csak akkor lehet hatékony, hogyha a kultúrák között megtaláljuk a legjárhatóbb utat. Mivel az Európai Unió Alkotmányából kimaradt a keresztyén kultúra jelentőségéről és védelméről szóló cikkely, a keresztyén kultúra jelentőségének felmutatása és védelme a hivő emberek még égetőbb feladatává vált. Habár célkitűzései között (amint azt a különböző lapok saját programjukat megfogalmazó cikkeiben olvasható) ez is fontos helyet foglal el, az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka a csekély létszám és a felkészületlen emberek hiányában mindezidáig nem tudott ezen a területen érdemben kiemelkedőt felmutatni.

Tárgyunk esetében a keresztyén kultúra terjesztése a nyelvi korlátok közötti és az interkonfesszionális szférában való tevékenységben merül ki. Ez nem jelent mást, mint versek fordítását idegen nyelvekből, más felekezetű szerzők tollából is. Igen kevés magyar baptista szerző van Erdélyben, aki ilyen feladatra vállalkozott – habár a közösség az efféle szellemi terjeszkedésre is nyitottnak látszik. A rendszerváltásig Dr. Somogyi Imre egy-két versfordításán (pl. Villontól) kívül csupán cikkeket, tanulmányokat ültettek át magyarra, amik a lapokban meg is jelentek. Ebben a munkában legkiemelkedőbb Szilágyi Dezső volt, aki olasz és német nyelvű írásokat fordított. 1990 után is nagyon csekély számban születtek versfordítások: Az Üdv Üzenete közölt néhány verset a kortárs román költőnőtől, Ana Blandianától, az Oastea Domnului nevű ortodox ébredési mozgalom vezető egyéniségétől, Traian Dorztól valamint E.E. Coxtól és egy ismeretlen női szerzőtől egyetlen verset a Szeretet, és a Mustármag is egyet Carol Wojtylától, ismertebb nevén II. János Pál pápától. Más versfordítások is megjelentek, de azok nem erdélyi magyar baptista szerzők munkásságának eredményeként. (pl. Túrmezei Erzsébet németből fordított szövegei).

A keresztyén kultúra terjesztésének több más módja is van az irodalmi alkotómunkán belül (pl. az adott felekezet kiemelkedő személyiségeinek, vértanúinak, hitvallóinak bemutatása). Ez a feladat elválaszthatatlan az evangélizációtól, a missziómunkától, mert nemcsak velejárója, hanem szerves része is. Amikor tehát Isten parancsának engedelmeskedve az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka az evangélizálást tűzi ki feladatul, és azt hatékony módon, a kor aktuális irodalmi nyelvezetén keresztül teszi, a keresztyén kultúra terjesztésének szolgálatát is végzi egyszersmind.

3.3. Pedagógiai cél – Isten nevelő munkájában való részvétel

Isten szuverenitása az élet minden területén megmutatkozik: abban, ahogyan növekedést ad fizikailag és szellemileg a megszületett gyermeknek (Luk 2:40: A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta.), és abban is, ahogyan a lelki újszülöttet a hitben erős „férfiúvá” neveli (I.Kor 3:6-7: Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.). Ez utóbbi igeversekből is látható, hogy a megtért ember aktívan részt vehet, sőt részt is kell vennie Istennek az Ő gyermekeit nevelő munkájában (Gal 6:2; I.Tim 5: 1-4; Péld 22:6, stb.). Pedagógiai jellegű munkára szólit fel a nagy misszióparancs is (Mt 28: 20: ...tanítván őket, hogy megtartsák...). A növekedés nem az „öntöző” vagy a „plántáló” érdeme, de a mások szolgálatára való odaszánás elősegítheti a lelki növekedés, a megerősödés ütemének gyorsulását.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkának nagy része van a gyülekezetekben felnövő gyermekek és lelki újszülöttek nevelésében. Nemcsak, hogy hasznos tanácsokat kapnak a hallott vagy az általuk előadott költeményekből, hanem versmondáskor a nyilvános fellépést is megszokják. A pedagógusok szerint azokkal a gyermekekkel, akik a vallási közösségben olyan feladatokat kapnak, amelyeket a nyilvánosság előtt a lehető legnagyobb fegyelemben és lélekjelenléttel kell végezniük, az óvodai és az iskolai tanításban is magasabb eredményeket lehet elérni. A II. Világháború után a Szilágyságban újrainduló Az Igazság Tanuja első oldalán a főszerkesztő közli azt a programot, amit a lap mindenkor magáénak vallott. Az Igazság Tanuja volt az a lap, amely egy-egy számában a legtöbb verset közölte. Ács Sándor írásából kitűnik, hogy a költészeti jellegű alkotómunka szerteágazó célkitűzései között az Isten nevelő munkájában való részvétel is fontos helyet kap. „Programunk a régi. Lapunk célja az, hogy meglegyen köztünk a testvéri kapocs, hogy lelki cikkeinkkel erősítsük a szeretet láncát, az evangyéliom szent ereje által vigyünk (versek formájában is – K.L.) megújított üzenetet a testvéri szívekbe, rázzuk fel az aludni készülőket, a közönyösöket, a bánatos szívűeknek vígasztalást, a betegeknek gyógyírt és balzsamot vigyünk. Mindenkinek azt, amire szüksége van. – hat esztendő óta nem tehettük ezt. Az öldöklő fegyver kiütötte kezünkből a tollat.”[127]

A baptista közösségekben a pedagógiai munka főképpen a gyermekek és a fiatalok különféle formákban megnyilvánuló nevelésében bontakozik ki. Felnőtt vasárnapi iskola nincsen, bibliatanulmányozó felnőtt csoportok is nagyon kevés helyen működnek. Versek, verses jelenetek, verses összeállítások egyéni vagy csoportos előadása minden korszakban inkább a gyermekek és a fiatalok feladata volt, amint azt a történelmi áttekintésben láthattuk is. Természetesen asszonyok is szavaltak, a férfiak közül többnyire csak a „tálentummal megáldott”, karizmatikus szavalók (pl. Ady Imre – Zilah, Erdei Kálmán – Szatmárnémeti, Faragó Albert – Nagyvárad, Mátis Béla – Nagybánya, stb.). Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka a kezdetektől különös gondot fordított a gyermekek, ifjak nevelésére. Bár 2007-ig egyetlen verseskötet sem jelent meg kizárólag gyermekek számára, megszámlálhatatlan vers született ismert és ismeretlen szerzők tollából.

3.3.1. Gyermekek nevelése

Elegendő bibliai alapunk van arra, hogy úgy gondoljuk: ha az evangélizálás szolgálatát lehet költészeti alkotásokkal végezni, akkor a gyermekek nevelésének szolgálatát is lehet.

Az Ószövetség idejének Izraelében a nagy család, a sok gyermek Isten áldását jelentette (V.Móz 28:4; Zsolt 127:3; 128:3-4; Jób 5:25; Péld 17:6). Ha megtörtént, hogy egy házaspárnak nem születtek gyermekei, az szégyen és nagy csapás volt, Isten büntetését látták benne (I.Móz 30:23; I.Sám 1:6.7; Ézs 47:9). A gyermekek nevelése mindkét szülő feladata volt (Péld 1:8; 6:20). Az Újszövetség is ugyanilyen hangsúllyal előírja ezt (Ef 6:1-4; Kol 3:20k). A mózesi törvény szerint Isten szabadító tetteit az apának kellett elbeszélnie, és neki kellett az Úr igéire megtanítania a gyermekeket (V.Móz 4:9k; 6:7.20-25). A páskavacsora különleges alkalom volt arra, hogy a gyermekek a múlt nagy eseményeinek történeteit hallják (II.Móz 12:26-27). A Tóra szavainak recitálása, a zsoltárok éneklése, az elbeszélések hallgatása esztétikai élményt is nyújthatott a gyermeknek. Ha Izrael Egyiptomból való szabadulásának történetét a zsidó édesapa különféle irodalmi műfajok által bemutathatta gyermekének, a Jézus Krisztusban nyert szabadulás történetét és lehetőségét is el lehet mondani az irodalom eszközeit használva a mai gyermekeknek. Az irodalom jelen volt az esténkénti imádkozásoknál is, amikor az édesanyák a 31-ik Zsoltár szavait adták kicsinyeik szájába: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet (Zsolt 31:6; Lk 23:46).

A gyermekek ritmusérzéke, fantáziája, esztétikai befogadóképessége mondókák, versikék mondogatásával, hallgatásával fejlődik a leginkább. A gyermekirodalom jelentőségét nem a modern pedagógia fedezte fel. Többezer éves gyermekversek szövegei maradtak fenn a világ számos pontján. Maga Jézus is idéz egy művészi értékű gyermekmondókát a Mt 11:16-18-ban: De kihez hasonlítsam ezt a nemzetséget? Hasonlatos a gyermekekhez, a kik a piaczon ülnek, és kiáltoznak az ő társaiknak, És ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok. E két sort a vidámság és a bánat ellentétének feszültsége, a gondolatok körtáncot asszociáló ritmusa teszi irodalmi alkotássá. A Biblia nem beszél erről, de valószínű, hogy Jézus nem csupán ezt az egyetlen gyermekverset tudta. A II.Kir 2: 23-ban olvasható csúfolódó szöveg is nagy valószínűség szerint gyermekmondóka töredéke. Épp erre a Bételben történt eseményre reflektálnak az ismeretlen szerző moralizáló sorai, amiket a szilágysági gyülekezetekben sok gyermek megtanult és előadott már: Tanuljátok meg, gyermekek, csúfolódni nem szabad, Mert az Isten büntetése biztos, hogy el nem marad!

Gyülekezeti gyermekvers-összeállításokat (kéziratosokat, fénymásolt és nyomtatott füzeteket) több helyen találhatunk Erdélyszerte. Az 1991-ben Zilahon kiadott Harmatcseppek című havi gyermeklap viszonylag kevés verset közöl. 2007-ben jelent meg az első, gyermekeknek szánt versválogatás Kolozsvárott, a Vasárnapi Iskolai Szövetség gondozásában. Azok a gyermekvers-kötetek, amik Magyarországon láttak napvilágot, az erdélyi gyülekezetekben nem lettek népszerűek.

Komáromi Gabriella szerint „a jó gyermekvers egyszerre kelt auditív és vizuális élményt a kis vershallgatóban. Tartalmilag és hangulatilag plasztikus a gyermekeknek szóló vers. Élményszerűen a látvány lehetőségét is kínálja: láttatja a virágokat, a hajladozó fákat, a bogarakat. Óhatatlan ezekben a versekben az epikus mozzanat. Az igazán jó gyermekversekre a képgazdagság feltétlenül jellemző. A gyermekversek hosszú sorának elsődlegesen a gyönyörködtetés, az esztétikai nevelés a célja.”[128] A legtöbb baptista gyermekvers ünnepekre és ünnepélyekre íródott. Vannak versek, amik bibliai történetet dolgoznak fel, az Isten iránti hálát fejezik ki az életért, a szülőkért, sőt teológiai igazságokat boncolgató és megtérésre hívogató gyermekversek is vannak. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkában a gyermekversek nagy hibája, hogy minden esetben moralizáló alkotások, tanításuk sok esetben olyan mély, hogy a gyermekek nem érthetik meg azt, és hogy olyan nyelvezetet alkalmaznak, ami sok esetben nem igazodik a gyermeki szókincshez pl.: Advent-ajándéknak kis szíven kívánja:/Jézus-Királyunkat mindenki így várja,/s karácsonyi gyertya ragyogó fényében/költözzön be Jézus mindnyájunk szívébe.[129]

3.3.2. A memorizálás segítése

A (gyermek)versek nemcsak arra szolgálhatnak, hogy a gyermekek nyilvános fellépéshez való hozzászoktatásában, vagy a bibliai igazságok megvilágításában eszközök legyenek, hanem abban is, hogy bizonyos dolgokat (igeversek, a tanítványok nevei, a Biblia könyveinek sorrendje) könnyebben memorizáljanak, ahogyan például Móra Ferenc (1879 – 1934) Zengő ábécé-je a betűk sorrendjének megjegyzését segíti elő. „Az Úr Jézus ÉN VAGYOK mondásait feldolgozó ciklus fülbemászó dallamokat hoz, mivel egy hargitai tini-táborozásra íródott, hogy segítsen a tinédzsereknek az aranymondások memorizálásában.”[130] – nyilatkozott Mike József egyik gyermekének-ciklusáról. Ugyanez elmondható néhány versikéről is.

Isten választott népe számára a Tóra, a bölcsességi irodalom különböző műveinek megtanulása elengedhetetlenül fontos feladat, a kegyességi élet része volt. Ez a tanulási folyamat már egész kicsi korban megkezdődött, és a halálig tartott, éppen ezért Izraelt a „könyv népének” is nevezték. Jézus Krisztus beszédeiben sok ószövetségi utalás található; a Sátánnak is az Írás szavaival válaszolt a megkísértés idején (Mt 4: 7.10). Pál apostol, mint hajdani farizeus, nemcsak az Ószövetség sok szövegrészletét tudta idézni, hanem a korai keresztyén közösségekben elterjedt himnuszokat, sőt pogány költők verseit is (ApCsel: 17:28). A memorizálást bizonyára sok esetben elősegítette a mű irodalmi formája: a gondolatritmus, a sorok kezdetének a héber ábécé betűivel való megfeleltetése (Zsolt 119), a párbeszédes forma, a visszatérő refrén stb.

A baptisták között általánosan elterjed nézet, hogy legjobb a szavalatokat megtanulva, könyv nélkül előadni. Ezt a nézetet a Hogyan szavaljunk?[131] című, Budapesten kiadott, de Erdélyben is elterjedt füzetecske is hangsúlyozza. Vannak azonban versek, amiknek megtanulása nem pusztán a vers miatt történik, hanem információ-rögzítés céljából. Ilyen például az ismeretlen szerző Az Ószövetség könyvei és Az Újszövetség könyvei című alkotása, ami nem azért íródott, hogy nyilvános istentiszteleten előadják.

Amint láthattuk, az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önmeghatározásában az Isten nevelői munkájában való részvétel, a sokirányú pedagógiai szolgálat is kiemelkedő elem.

3.4. Történelmi cél – Isten tetteinek számontartása

Az írás gesztusa nemcsak, hogy az élőbeszéd mellett egyik legfontosabb tevékenysége az emberi kommunikációnak, hanem gyakran isteni parancs teljesítése is. Isten akarta, hogy múltbeli cselekedeteinek, csodáinak, üzeneteinek írásos nyoma is maradjon, ezért bízta meg a költőket, prófétákat, egyszóval a választott eszközöket olyan könyvek megírásával, amik összességét ma a teljes Szentírásként ismerjük. A különféle ünnepek megtartására, emlékoszlopok állítására, bizonyos események elbeszélésének átörökítésére vonatkozó parancsok nemcsak az Isten dicsőítésére való csodálkozás és szolgálat érdekében hangzottak el, hanem a választott nép jobb boldogulásáért is. A Bibliában több helyen részletes nemzetségtáblázatokat találunk; Nehémiás könyvében Jeruzsálem újjáépítésének pontos ismertetését; különböző statisztikai adatokat stb. Mindez azt mutatja, hogy - amint már említettük - Isten nemcsak, hogy odafigyel az emberi élet legapróbb részleteire, hanem a történelem tervező Uraként a múlt sokféle módon történő konzerválásában úgy dicsőül meg, hogy az övéi javát szolgálja: Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen (Róm 15:4).

Amellett, hogy Isten tetteiről meg kell emlékezniük (I.Krón 16:12: Emlékezzetek meg az ő csudálatos dolgairól, a melyeket cselekedett, az ő csudáiról és az ő szájának ítéletiről! Zsolt 105:5: Emlékezzetek meg az ő csodáiról, a melyeket cselekedett; jeleiről és az ő szájának ítéleteiről.), a hivőknek az olyan emberekről sem szabad elfelejtkezniük, akik példaképek voltak a Krisztus-követésben (Zsid 13:7). A megemlékezésnek, akárcsak az emlékállításnak, többféle módja lehet. Egyik ilyen módszer az események, személyek irodalmi alkotásokban való „megörökítése”. A Bibliában sok példát találhatunk az efféle megemlékezésre. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka Isten múltbeli tetteiről való megemlékezésként, és a jelenben végzett munkájának historikus rögzítéseként is definiálja önmagát. A „világi” költészetnek is lehet ilyen megemlékező és rögzítő funkciója, de nem áll teológiai alapokon, és nem lelki érdekek (Isten dicsőítése, segítségnyújtás a lelki növekedésben, sáfárkodás a tálentummal stb.) vezetik. Az alábbiakban azokról a versekről lesz szó, amelyek a baptista közösség történelmi személyiségeire és eseményeire reflektálnak. Habár szerepüket tekintve van átfedés, jelentőségükre való tekintettel nem soroljuk őket az ünnepélyekre irt általános versek sorába.

3.4.1. Megemlékezés

A közösséget érintő történelmi személyiségekre és eseményekre emlékező ünnepi istentiszteletek megtartásában a Nagyváradi I. számú Baptista Gyülekezet jár elől. Szentessy Gábor, Koszta Vilma és Antal Ferenc munkásságát bemutató irodalmi ünnepélyt tartottak Gyöngyszemek a nagyváradi baptisták 100 éves költészetéből mottóval 1985. november 3-án; a Szeretet-lap megalakulásának 75. évfordulója alkalmából 1996. május 12-én tartottak hálaadó istentiszteletet; jubileumi istentisztelet volt Bokor Barnabás karmester munkásságának 25. évfordulóján 1981. április 26-én; zenés-verses istentisztelet Crisan György karmester nyugdíjba vonulása alkalmából 2004. május 9-én stb. Az istentiszteletekre Antal Ferenc és Dani Zoltán irt alkalmi költeményt.

Az emlékeztetésnek, a visszaemlékezésnek az Újszövetség bizonyságtétele szerint is fontos szerepe van a hivők közösségében. Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok - mondja Péter apostol - hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket (II.Pét 1:13). Az emlékeztetés, a múlt eseményeinek, Isten rendeléseinek felidézése tehát a szunnyadozó lelkület ébresztgetését, a hivők hitbeni megerősödését, a tiszta gondolkodás serkentgetését (II.Pét 3:1) szolgálja. Éppen ezért a gyülekezetekben helye van az emlékek ápolásának (Ézs 46:9: Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több! Zsid 10:32: Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki! Agg 2: 15: Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtek követ kőre rakni az Úr házában!). Azokra az eseményekre is vissza kell emlékezni, amik elrettentő, intő példák az utókor számára. Maga Jézus Krisztus is arra szólította fel hallgatóit, hogy Emlékezzetek Lót feleségére (Luk. 17,32)!

A múltra emlékező versek mindenike magasztos hangvételű, bátorító jellegű alkotás. Három vers maradt fenn, ami Kornya Mihálynak (1844 – 1917) az erdélyi magyar baptizmus nagy úttörőjének alakját idézi fel. Az egyik írás Kulcsár István (1889 – 1965), szintén úttörő lelkimunkás műve – a szilágysági baptizmus 50-ik évfordulójára íródott. A nyolcsoros versszakok felező tizenkettes üteműek. A versnek nem irodalmi, hanem történelmi értéke van, hiszen a szemtanú és szolgatárs rövid jellemzését tartalmazza olyan jeles prédikátorokról is, mint Kerekes Bálint, Sámsoni István, Alaffy Zsigmond és Szabó László. A vers Visszatekintés ötven esztendőre címmel 1946-ban jelent meg Az Igazság Tanuja szeptemberi számában. A másik, Kornyára emlékező vers a micskei Juhász Sándor alkotása.[132] Erre a tizenhat szakaszos írásra is a népies egyszerűség jellemző:

Ha visszanézek most

Tizenhét év multán:

Mikor Kornya Mihály

Állt a hit várfokán.

..............

Sok üdvös szavait

Testvérek emlékül,

Őrizze meg szívünk,

Felejthetetlenül.

Prédikál ő most is,

És éled a lelkünk,

Ha szerettük, ma is

Beszélget ő velünk.

A harmadik verset szintén Az Igazság Tanuja közli Nagy Sándor tollából. Címe: 1917 – 1947.[133] Majorné Antal Mária Juhász Lőrinc lelkimunkás halálára irt megemlékező költeményt[134], Papp Károly gyülekezeti jubileumra[135], és folytathatnánk sokáig a sort. A megemlékező költemények jellemzője, hogy sohasem dicsőítik azt, akiről szólnak, hanem minden esetben Isten munkájára mutatnak rá, amit az adott történelmi korban szolgái által végzett. A tényeket nem száraz információképpen, hanem lelki távlatokban bemutatva, az Isten igéje és a misszió összefüggésében közlik. A fenti versrészletből is látható ez: annak ellenére, hogy Kornya Mihály a központi alak, a „hit várfoka”, a „sok üdvös szavai”, a „prédikál ő most is” kifejezések azt sugallják, hogy a nagy missziómunkás személye alá van rendelve egy fölötte álló hatalomnak.

Dani Zoltánnak a lipcsei Tamás templom karnagyáról szóló versében nyoma sincs a „kánaáni”, kegyes nyelvezetnek, sem Istent, sem Jézus Krisztust nem említi, mégis megmarad mélységesen keresztyén, teológiailag kifogásolhatatlan világképet valló alkotásnak:

Pihenj, nagy lélek, templom hűsében:

századok múltán még állnak a falak,

zenéd, fúgáid s Máté-passió

míg ember lesz, időtlen megmarad![136]

A szavak és képek mögött jelen van a versben az emberi, földi test múlandóságának, az alkotások ideigvalóságának és az idő elmúlásának eszkatológiai tanítása. A Pihenj, nagy lélek, templom hűsében sor a teljes mű kontextusában értelmezhető helyesen. Ennyiből is látható, hogy a baptista, emlékeket állító verseket átszövi az emberi személyek és tettek bemutatásán túlnövő teológia.

3.4.2. Emlékállítás

Míg „megemlékezés” alatt a múlt felidézését értjük, az „emlékállítás” a jelen eseményeiről szóló bizonyságtétel, ami a jövőben bátorítást jelenthet azoknak is, akik nem voltak szemtanúk. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka a Szentírás utasítása alapján mindkét tevékenységet célul tűzte maga elé. A Bibliában számos helyen találunk felszólítást az éneklésre, azaz Isten szavakkal történő dicsőítésére: Énekeljetek Istennek, énekeljetek; énekeljetek királyunknak, énekeljetek (Zsolt 47:7)! Énekeljetek néki, mondjatok dícséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól (I.Krón 16:9). Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón (Zsolt 33:3). A szöveget, ami Isten magasztalását, szabadító munkájáért való hálaadást fejezte ki, hangszerkísérettel is előadták. A bibliai zsoltárok és különféle énekek dallamát ma már nem ismerjük, ezért e művek csak mint irodalmi alkotások ismeretesek előttünk. Ezek tanulmányozására önálló tudományág jött létre: az izagógika.

Számos példát lehetne idézni arra, hogyan állítottak a Biblia szereplői költői emléket Isten csodálatos tetteinek. Itt csak a legjellegzetesebbeket említjük meg. A Vörös-tengeren való átkelés után Mózes énekben dicsőíti Isten mindenhatóságát, Mirjám vezetésével az asszonyok ugyanezt teszik (II.Móz 15:1-18). Az V.Móz 32-ben is Mózes énekét találjuk. Ebben az időszakban Jahveh harcainak könyve cím alatt már külön gyűjtemény is volt, ami a népszerűbb, fontosabb és esztétikailag is kiválóbb szövegeket tartalmazta. Ebből a könyvből idéz a IV.Móz 21: Jőjj fel óh kút! énekeljetek néki! Kút, a melyet fejedelmek ástak; a nép előkelői vájtak, kormánypálczával, vezérbotjaikkal (17b-18a). Egy forrás megtalálása az ókori Keleten igen nagyjelentőségű volt: az esemény a pogány népeknél gyakran teofániával volt összefüggésben. Az idézett vers a bééri kút kiásásának állit, emléket. Egy későbbi szöveggyűjtemény Józsué korában Az igazak könyve címen volt ismeretes (Józs 10:13). A bírák korának legkiemelkedőbb emlék-állító alkotása Debóra monumentális éneke a Bír 5-ben. Az I.Sám 1-ben Anna szintén énekben ad hálát gyermekéért. Dávidot nebón dábár-nak, azaz beszédhez értőnek nevezi az I.Sám 16:18. Az Isten szíve szerint való férfiú formailag és tartalmilag is tökéletes versben siratja el Saul és Jonatán tragikus halálát (II. Sám 1:17-27). Az Újszövetségben Mária, Zakariás (Lk 1), Simeon (Lk 2:29-32) szerzett emléket állító, dicsőítő éneket.

Talán nincs is baptista szerző, aki ne írt volna átélt történelmi eseményt „megörökítő” verset. Az efféle írásoknál is ugyanazon elvek a mérvadók, mint a megemlékező verseknél: rámutatni Isten munkájára – de itt mindig a bizonyságtétel hangján. Az emlékállító versek többsége nemcsak megnevezése, leírása az adott eseménynek, hanem a szerzőnek a jövőre való reflektálása is a bátorítása a tanácsadás hangján. Jó példa erre Gali Erzsébet verse, amit az aradi id. Kürti Mihály és felesége 50-ik házassági évfordulója alkalmából irt:

Határkőnél állotok, s ez most csak „kettőtöké”!

Együtt töltöttetek ötven évet, s ez a: keveseké!

.................

Adjatok hálát Istennek e napért,

S eddigi életetek minden áldásáért![137]

A vers megírására egy családi ünnepély adott alkalmat. A múlt eseményei számbavételének, a jelen tennivalójának (esetünkben a hálaadás) és a jövő reménységének (erre utal a „határkőnél állotok” mondat) gondolata szövi át az egész alkotást. Ebből a szempontból párhuzamot lehet vonni a Bibliában található emlékállító versek és a baptista szerzők művei között.

Egyes versekben már a nosztalgia is hangot kap, mégsem válik uralkodó hangulattá. Kudelász Nándor egy ifjúsági konferencián irt verset az ott szerzett élményeiről. A jelent már múltként fogja fel, ezzel még nagyobb hangsúlyt kap a legutolsó, tettekre és kitartásra bátorító mondat:

A Magurán, a „Szenthegyen” hivő tábor volt,

Övék volt egy napra az egész nagyvilág,

A szomjazó szívek ott forrást találtak

S gyakran felcsendült e szó: előre ifjuság![138]

Az ige üzenete, az Isten tetteinek számbavétele itt is, akárcsak az emlékállító verseknél, fölül kerekedik minden nosztalgián és egyéb nemes gondolaton. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka tehát célul tűzte maga elé azt is, hogy Isten történelemben megnyilvánuló cselekedeteinek elbeszélője legyen. Erre, amint láthattuk, nemcsak igazolást, hanem felszólítást is talál a Bibliában.

3.5. Egyéni cél – Isten dicsőítésének szolgálata az egyéni csendességben

Láthattuk, hogy a költészeti jellegű alkotómunka mindenek előtt Isten dicsőítését szolgálja, azután - vagy inkább: ezen keresztül - pedig a közösséget. Ezzel a megállapítással Gerzsenyi Sándor magyarországi lelkipásztor-költő is egyetért, aki azt nyilatkozta: „A baptizmus múltját vizsgálva úgy találtam, hogy ahol élő gyülekezetek alakultak ki, ott hamarosan nem csak a hitbeli, hanem a kulturális élmények is megjelentek. Tehát együtt járt a baptista hitélet a baptista kultúrával. (...) Aztán megjelentek a versek is, amelyeknek kettős céljuk volt: az egyik az, hogy Istenről szóljanak, a másik pedig az, hogy gyönyörködtessék a gyülekezetet.”[139]

Idáig arról beszéltünk, hogy a különböző célkitűzések alapján miképpen szolgálja a költészeti jellegű alkotómunka a közösség lelki növekedését a liturgiában, az evangélizációban, a nevelésben és a történelmi események felidézésében ill. rögzítésében. Azt is láttuk, hogy a Biblia példája és felszólítása alapján teszi mindezt. Arról a bensőséges kapcsolatról azonban, ami a szerző és Isten, valamint a szerző és a szöveg között létrejött, még nem esett szó.

„Életem szerény munkáit (...) soha sem szándékoztam a nagy nyilvánosság elé hozni.”[140] – vallotta be Molnár Károly verseskönyvének előszavában. Sok vers van, ami a költők elmondása szerint nem azért íródott, hogy valaha is előadják. Nem azért, mert formai vagy egyéb okoknál fogva erre teljesen alkalmatlan, hanem azért, mert a lélek mélyén levő fájdalom vagy öröm kifejezését a szerzők a kezdetben csupán a maguk és Isten között elrendezendő dolognak tartották. A legtöbb alkotás e titkos kapcsolat gyümölcseként született meg – még azok is, amelyeket eleve a közösség szolgálatára szántak.

Voltak szerzők, akiket az igehirdetést előkészítő, vagy alkalmi versek hiánya kényszerített az írásra, másokat az Isten jelenlétében eltöltött idő ihletett meg, ismét másokat csupán az önkifejezés kényszere. Voltak és vannak szerzők, akiknek munkásságában mindhárom motiváció felismerhető. E motivációk helyességét a Biblia alapján nem lehet megcáfolni. Az alábbiakban bemutatjuk azon célkitűzéseit a költészeti jellegű alkotómunkának, amelyek kimondottan az alkotó személyét érintik. Az egyik az írás kényszerének kielégítése, a másik pedig a személyes áhítat, az Isten megszólítása, a szív kitárása az Alkotó és Megváltó előtt verses imádságban.

3.5.1. Az írás kényszerének kielégítése

Az ihlet a léleknek az a katarzis-szerű állapota, amelyben a képzelőerő és az összpontosítás felfokozott működése műalkotás létrejöttét segíti elő. A baptista költészeti jellegű alkotómunkában az ihlet fogalma az „indíttatással” egészül ki. Míg az ihlet csupán az emberi képesség (tálentum) aktiválója, az indíttatás a szerző bevonása az isteni, a természetfeletti szférába. Az indíttatás (késztetés) messze magasabb szintű az ihletnél, mert egy másik személlyel: az élő Istennel való lelki kontaktust jelenti.

Amint láttuk, a költő gyakran ölti magára a próféta, az evangélista és a tanító szerepét – ilyen szolgálatokat lehet versek által is végezni. Vannak hívő emberek, akik nem szószéken, nagy tömegek előtt hirdetik az igét, sem személyesen elmondott bizonyságtételben (mert a fogyatékosság ezt lehetetlenné teszi, mint pl. Mátis Gáza esetében), mégis igét hirdetnek: versben. Az ilyen emberek elhallgatása hasonló lelki gyötrelemmel jár, mint amit Jeremiás is érzett, amikor így gondolkodott: Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem (Jer 20:9). Péter apostolban is megvolt a bizonyságtétel kényszere

(ApCsel 4:20: Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.), akárcsak Pálban (I. Kor 9:16: Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem.). Teológiai szemszögből nézve tehát az „indíttatás” fogalma még akkor is, ha a Bibliában nem ezzel a szóval van kifejezve, alkalmasabb a lelkiségi irodalom létrehozása kezdő momentumának jelölésére, mint az „ihlet”.

A legtöbb baptista versíró vallja, hogy amikor verset ír, azt nemcsak isteni parancsra teszi, hanem isteni vezettetés alatt is. „Hitem az - mondja Molnár Károly az Effata előszavában - hogy a könyv tartalmát az isteni Szentszellem sugallta; én, mint csekély eszköz, kinyilatkoztattam...”[141] Az ilyen ihletettség természetesen nem azonos azzal a theopneusztosszal, amivel az ige önmagát jellemzi (II.Tim 3:16). A keresztyén költő csak olyanképpen ihletett a Szentlélektől, mint a prédikátor, aki a kinyilatkoztatott igét értelmezi és alkalmazza. Antal Ferenc sem önmagának tulajdonítja versírói tehetségét és tevékenységét, hanem isteni beavatkozásnak: Költészetem, poétaságom fényét/Gyújtotta lángra e szikra.[142] Tőtős János is lelki kényszer alatt alkotott a ’60-as évek ébredéseinek idején: „... többször éreztem indíttatást, hogy írjak – és írtam.”[143] „...Veressné Szász Zsuzsánna inkább éjszaka írt verseket, mert akkor tudott, és érezte, hogy írnia kell.”[144] Dani Zoltán munkásságában szintén megfigyelhetjük azt az alárendeltséget, ami a hívő költőt jellemzi az Istennel való kapcsolatában: ... hallgatom lelkem zsoltáros, boldog hangjait:/mert felfogja a lélek, amit a túlvilág üzen.[145]

A művészi hajlamot a hivő versírók úgy fogják fel, mint karizmát, lelki ajándékot, hiszen minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá (Jak 1:17). A versírás szerintük nem más, mint sáfárkodás, amit Isten számon fog kérni annakidején. De nem kényszeres fáradozás ez, mert az alkotás elégtételt nyújt a versírónak, boldoggá teszi, a beteljesedettség érzésével tölti el: Kinek szívében vágy ég a szépre és jóra, bármi legyen sorsa, ő csak boldog lehet.[146]

Nemcsak „szárnyaló lelkű költők” vannak - ahogyan Molnár Jakab Dénes Ferencet jellemezte[147] -, hanem olyanok is, akik gyötrődve, szinte fizikai fájdalmakat élve át hoznak létre egy-egy új alkotást. Mátis Béla a baptista költészeti jellegű alkotómunkában szokatlan, meghökkentő képpel szemlélteti a versírás folyamatát:

Én gyermekeimnek nevezem verseim,

Melyek kínok között szakadtak lelkemből;

Szülés közben, jaj, hányszor megzavartak!

Ezért lett belőlük sokszor torzszülött.[148]

Nem a tartalom, hanem a legmegfelelőbb forma és nyelvezet megtalálásának vajúdása ez olyan körülmények között, amik nem kedveznek az alkotómunkának. De ha jön a szülés pillanata,/Ha nyomorékot is, de rögtön szülni kell…!

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a baptista költők az alkotómunka alapját, a tehetséget Istentől kapott ajándéknak tartják. Ez az ajándék csak akkor funkcionál, ha van hozzá indíttatás is. Az indíttatás kiegészíti az ihletet, de mivel isteni beavatkozást jelent a költő lelki világába, sokkal magasabbrendű. Az alkotómunka mindenek előtt Isten dicsőítése a szavakon túl a kreativitás ajándéka felhasználásának örömében és beteljesedettségében.

3.5.2. Személyes áhítat

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkában az írások nagy többsége lényegét tekintve nem irodalom, művészet, amint láthattuk is, hanem versformájú (evangélizáló, tanító) prédikáció, bizonyságtétel és imádság.

A verses beszéd ünnepélyesebb, figyelemfelkeltőbb, különlegesebb, mint a hétköznapi beszéd, amint az énekhang is jelentősen másabb a beszédhangnál. Hogy a Szentírás szavainak olvasása ne ugyanazzal a hanggal történjék, mint ami a hátköznapi beszédben használatos, már a korai egyházban bevezették recitálást. Hasonlóképpen elütő a hétköznapitól a rímes, ritmusos, egyszóval verses imádság. A személyes áhítatok alkalmával a költők elmondhatták volna kéréseiket, és kifejezhették volna hálájukat egyszerű fohászokban is, de fennköltebbnek tartották alkalomadtán a kreativitás ajándékát felhasználva, különleges módon megszólítani az Istent. Az ihletett zsoltáríró sem akart hétköznapi módon a Király elé járulni, hanem csakis buzgó szívvel, és esztétikai élményt is jelentő szép beszéddel: Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: művem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla (Zsolt. 45:2). Hogy a vers formában magfogalmazott imádságnak helye van nemcsak a közösségi, hanem az egyéni istentiszteletben is, azt a Biblia alapján nem nehéz bebizonyítani. Isten nemcsak prózában, hanem költői alkotásokban is kijelentette magát: a zsoltárok nagy része héber költészeti remekmű és imádság is egyszerre – reveláció az Isten, meditáció az ember részéről. Habár a baptista szerzők egyes írásainak létrejötte is a Szentlélek motiváló ereje nyomán történt, azok csupán meditációk, akárcsak minden más, Szentíráson kívüli lelki irodalom.

Vannak verses imádságok, amiknek alapja egy-egy Bibliában is megtalálható imádság. A „Úr imájának” (Mt 6: 9-13) mintájára egész ciklusok születtek, sőt a II. Világháború előtti Magyarországon verseskötet is jelent meg Mi Atyánk címmel. Olyan imádságok is vannak, amik a Biblia egyik másik szereplőjének nevében fogalmazódtak meg (pl. Dániel, Dávid, János, Péter, Simeon – a magyar irodalom egyik leghíresebb ilyen típusú verse a Jónás imája Babits Mihálytól). A hálaadó ünnepélyeken elhangzott versek nagy része nem más, mint ez egyéni csendességben megszületett imádság. Amilyen imádság-típusokat találunk a Bibliában, ugyanazokat találjuk meg az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkában is. Az alábbiakban csak néhány példát hozunk imádság-típusokra, a felsoroltaknál természetesen sokkal több van:

- t’filláh, dicséret: Zsolt 145:1; Dénes Ferenc: Áldott vagy, Uram!; Molnár Károly: Látlak, Istenem!; Antal Ferenc: Örömmel zengem stb.

- t’fillót, könyörgés: Zsolt 17:1; Dani Zoltán: Bátorítsd szívem!; Dénes Ferenc: Adj erőt, Uram!; Molnár Károly: Jelenj meg nekem! stb.

- sóhajszerű fohász: I.Móz 49:18; Dani Zoltán: Uram, irgalmazz; Tőtős János: Ne engedd!; Mátis Géza: Gyermeki Ima stb.

- imádság félelem, nyomorúság idején: I.Sám 1:9kk; II.Kir 20:2; Mt 8:25; Dénes Ferenc: Segíts!; Mátis Béla: Jaj, hogy félek!; Tőtős János: Segíts meg, Istenem! stb.

- hálaadás: II.Móz 15:21; Lk 17:15k; ApCsel 3:8; Dani Zoltán: Istenem, köszönöm; Antal Ferenc: Egy hálahimnusz; stb.

- közbenjáró könyörgés: I.Móz 20:7; I.Sám 12:23; Ám 7:2.5; Dénes Ferenc: Négy gyermek üdvét akarom!; A pásztor könyörög; Tőtős János: Fohász anyák napján; stb.

- elmélkedés a hivő élet szépségéről: Zsolt:119; Molnár Károly: Utaidon; Mátis Béla: A te szemed; Tőtős János: Vigy mindig beljebb! stb.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka teljes egészében teocentrikus: Isten dicsőségének szolgálatát tartja legfőbb feladatának. Emellett a közösség építésére szolgál az istentisztelet fontos részeként, valamint azon egyének lelki növekedését is elősegíti, akik a versen keresztül szembesülnek a bátorítással, vigasztalással, számonkéréssel esetleg dorgálással. Mindezek mellett öröm forrása is az alkotó számára, aki méltatlanságának és felelősségének teljes tudatában egyedi módon munkálkodik a fentebb felsorolt célok érdekében. A Biblia alapján láthattuk, hogy célkitűzéseiben az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka Isten tetszésére való, különleges szolgálat. A teocentrikus látás, érzés és értékelés olyan alkotómunkát eredményez, amely minden más alkotómunkánál magasabbrendű. E három dologban az erdélyi magyar baptista versírók tökéletesen egyek, ezért ebben a költészeti jellegű irányzatban nincs ideológiai feldarabolódás.

IV. AZ ERDÉLYI MAGYAR BAPTISTA KÖLTÉSZETI JELLEGŰ ALKOTÓMUNKA SAJÁT MÓDSZEREI ALAPJÁN MEGHATÁROZOTT ÖNÉRTELMEZÉSÉNEK NEGATÍVUMAI

Az előző fejezetben arra mutattunk rá, hogy az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka saját célkitűzései alapján meghatározott önértelmezése teológiai szempontból biztos alapokon áll - éppen ezokból csakis pozitívan értékeltük. Azonban ahhoz, hogy viszonylag teljes képet kapjunk arról, hogyan definiálja önmagát ez a fajta alkotómunka, nem elég csak azt vizsgálni, mi az, ami motiválja, és mi az, amit elérni szeretne, hanem azt is, hogy hogyan ölt formát, mik azok a módszerek, amik létrejöttét elősegítik. Rámutatunk arra, hogy az önértelmezés ezen oldala akadály abban, hogy az egyetemes magyar irodalmon belül baptista költészet is létrejöjjön.

Dr. Sebestyén Jenő szerint a kultúrához való hozzáállás alapján a keresztyénség három fő részre oszlik.[149] Vannak hivők, sőt egész közösségek is, amelyek a kultúrát teljes egészében a Sátán művének tartják, ezért szélsőséges pesszimizmussal fordulnak el tőle. A baptista felfogással teljesen ellenkezik ez a kultúrofóbia – ez abban is látszik, hogy sok szépirodalmi alkotás jelent meg baptista szerzőtől Erdélyben lapokban és kötetekben egyaránt; a zenének kifejezetten jelentős szerepe van a közösség életében; az imaházak belsejét különféleképpen díszítik, de úgy, hogy a puritán jelleg megmarad, némely esetben még hangsúlyozódik is; a kultúra jelen van az istentiszteleteken is bemutatott társas jelenetek, pantomimes előadások révén. A szélsőséges pesszimistákkal ellentétben az optimisták azt vallják, hogy a kultúra tökéletes, ideális kibontakozása a bűn nélküli embernek. Teológiai alapon ez a felfogás sem fogadható el a baptisták számára, mert nem számol a bűnnel, és az ember képességeit felnagyítja. A harmadik álláspontot a katolikus egyház képviseli, amely szerint a kultúrának csakis a klerikalizált formája támogatandó, mert minden más, az Egyház hatáskörén kívüli megnyilatkozás az Isten hatáskörén is kívül van. Abban, ahogyan a baptista költészeti jellegű alkotómunka (nagyon csekély számú szerzőjének kivételével) idáig megnyilatkozott, a cultura clericalisata elvét látjuk érvényesülni. Már idéztük Borzási Istvánt a Korai eső előszavából: „Tőtős János megtartva a szabott mércét, ezzel folytatja azt a jó hagyományt, amelyet elődeink, eddigi lelkipásztor-költőink felállítottak.” Ahol szabott mércéről, annak megtartásáról, felállított hagyományról van szó, ott tulajdonképpen elvárásoknak való megfelelésről van szó. Ahol az elvárások nem teljes mértékben az ige fennhatósága alatt állnak, ott csakis diktatúra születhet. A baptista költészeti jellegű alkotómunkának természetesen nem lehetnek egyéb motivációi, sem célkitűzései a felsoroltakon kívül, mert akkor már nem lenne keresztyén. Itt a szabott mércének helye van, hiszen az nem más, mint Isten igéje. Hogy milyen eszközökkel éljen ahhoz, hogy az ige által megszabott célt elérje, a szerzőnek senki sem írhatja elő, mert ellenkező esetben elveszkődne a hitelesség, és ami művészet kéne, hogy legyen, csupán a traktátusirodalom és a ponyva szintjén maradna – ezzel pedig, amint a későbbiekben látni fogjuk, a Biblia nem ért egyet, mert Isten az írott igének sok részletét magas művészi színvonalon látta jónak megfogalmaztatni.

Ebben a fejezetben arra mutatunk rá, hogy az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka hasonló ahhoz az emberhez, akinek nincs jó önértékelése, ezért nem tud tovább fejlődni, nem tudja felhasználni a benne rejlő lehetőségek sokaságát. Minthogy a Bibliának kimondottan a költészet számára nincsenek előírásai, azt vizsgáljuk meg, milyen az Isten által pártfogolt költészet természete és formája a Szentírásban. Tesszük ezt azért, hogy a fejlődés érdekében rámutassunk az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezésének gyengéire – arra, hogy miért nincs baptista költészet, hanem csak költészeti jellegű alkotómunka. Nem állítjuk, hogy egyetlen vers sincsen, ami az irodalom mércéjével mérve mérték lenne, hanem azt, hogy az irodalomhoz való nem teljesen egészséges hozzáállás olyan alkotómunkát eredményezett, amely alapjában véve jóval kevesebb, mint a művészet.

Isten dicsőítéséhez mindenből, amit a hivő ember áldozatul, hálából hozni tud, a legkülönb, az elérhető legmagasabb színvonalú méltó. Ha Isten maga művészként mutatkozik meg a világ teremtettségének sokszínűségében, sőt Fiában is, aki Augustinus szerint nem más, mint ars Patris, bátran állítható, hogy a művészet sokkal inkább az Ő dicsőségére való, mint a művészetszerűség. A kevés tálentummal való hűséges sáfárkodás, ami nyomon követhető az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkának mind a négy korszakában, mindenképpen méltányolandó, de látni fogjuk, hogy egészségesebb önértelmezéssel sokkal többre is lehetett volna jutni.

4.1. A Biblia költészetének esztétikuma szemben a moralizálás kizárólagosságával

Igaz, hogy a bűn tönkretette a szépség teljes kibontakozásának lehetőségét, de a szépség isteni eredetű realitásként jelen van a világban. A katolikus teológia az egyházatyák meditációi alapján misztikumba hajlóan már egyenesen a pulchritudo Dei, azaz Isten szépségének témájával foglalkozik, a protestáns teológia inkább majestas et gloria Dei-ről beszél. Tény, hogy a szépség élvezésének készsége és igénye az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember természetéhez tartozik. A szépség sohasem öncélú, hiszen mindig az Alkotó bölcsességéről és jóságáról beszél (Zsolt: 19), de nem feltétlenül szükséges alárendelve lennie a moralizálásnak. Gyulai Pál (1826 – 1909) szerint „a valóban szép sohasem lehet erkölcstelen, de az erkölcsös még magában nem szép, s a szép mű az erkölcsiségre nézve is nem tisztán erkölcsi irányával hat.”[150] Ebben az alfejezetben azért idézzük többször is Gyulai Pált, és nem a későbbi kritikusokat, mert az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkának nagyobbrészt olyan tulajdonságai vannak, amik az ő korának költészetére és irodalomkoncepciójára voltak jellemzők.

A Biblia nem illemkódex vagy erkölcsösségre intő kézikönyv, hanem Istennek a teremtett világ legapróbb részleteit is átfogó üzenete. Nemcsak, hogy értékeli és kihangsúlyozza a szépet, hanem szövegein keresztül esztétikai élményt szerez az olvasónak - tehát produktuma is a szépség. Elég, ha csak az Énekek éneke hasonlataira, mataforáira, művészi jelzőire gondolunk, vagy a Préd 12:5-7-re, amit egyetlen szóval össze lehetne foglalni: öregség. Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői, és megrogynak az erős férfiak, és megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézők. És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklő leányok. Minden halmocskától is félnek, és mindenféle ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók. A mély benyomásokat keltő szöveg anélkül mutat rá az emberi, földi élet végességére, hogy a halál vagy az öregség szót használná, és anélkül int a felelősségteljes életre, hogy moralizáló tanítást adna. A szépség, a művészi alkotás önmagában is lehet doxológia: a szent sátor takarói és teljes felszerelése, a jeruzsálemi templom oszlopai, szobrai, a papok ruhaszegélyének kék színű gránátalmái, az arany edények, a mennyei Jeruzsálem leírása mind-mind erről tanúskodik. Isten maga különbözteti meg azokat a művészeket, akik munkásságukkal a nekik adott talentum szerint a legszínvonalasabb alkotásokat hozzák létre: És szóla az Úr Mózesnek mondván: Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát a Júda nemzetségéből. És betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománynyal minden mesterséghez. Hogy tudjon kigondolni mindent, a mit aranyból, ezüstből, rézből kell csinálni. És foglaló köveket metszeni, fát faragni, és mindenféle munkákat végezni. És ímé Aholiábot is... (II. Móz. 31:1-6a).

A Biblia számára a szépség sohasem mellékes vagy közömbös: múlandóságuk ellenére kihangsúlyozza a szép termetet és arcot. Szép volt József (I.Móz 39:6k), Mózes csecsemőkorában (II.Móz 2:2), Saul (I.Sám 9:2; 10:24), Dávid (I.Sám 16:12), Absolon és Adónia (II. Sám 14:25; I.Kir 1:6), Dániel (Dán 1:4.15), Sára (I.Móz 12:11.14), Rebeka (I.Móz 24:16; 26:7), Ráhel (I.Móz 29:17), Abigail (I.Sám 25:3), Betsabé (II. Sám 11:2), Eszter (Eszt 1:11) stb. Beszél a szép ruházatról is (I. Móz 37:3; 41:42; II.Móz 28:2.40; Józs 7:21; Eszt 8:15), szép hangról (Ez 33:22), szép beszédről (Zsolt 45:2) stb. Ennyiből is látható, hogy az esztétikum ellentétben áll a moralizálás kizárólagosságával.

A baptista költészeti jellegű alkotómunkában egyetlen verset sem találunk, amelynek moralizáló jellege ne volna. A szerzők többsége pontosan megfogalmazott utasítást, tanítást ad (Szívós Mihály: Munkára fel tehát, amíg időnk vagyon, Ne legyen senki rest, serényen dolgozzon!; Mátis Géza: Fejezd be a sok hiábavaló beszédet, Inkább imádkozzál szeretettel, csendben!; Nagy Sándor: Vessétek az ige magvát, Hirdetve a megtérést, Hogy sok lélek megismerje Istenünk nagy szerelmét!) , nem tud (vagy nem is akar) a prédikáció, a bizonyságtétel, az ima műfaján keresztül művészit létrehozni, megelégszik az élőbeszéd színvonalával. A versek szépségét általában azok lelkülete, néhány szokatlan szófordulat, jelző, hasonlat, metafora adja meg. „Ha a vers szövege által keltett látvány tökéletesen megegyezik a valósággal, akkor azt mondjuk róla, hogy unalmas, költőietlen. A költői világban természetesnek tartjuk, hogy megelevenednek a tárgyak, a színek dalolnak, és a hangok kiszínesednek.” – mondja Komáromi Gabriella.[151] A baptista költészeti jellegű alkotómunkában szinte semmi sem található, ami a valóság pontos leírásától elütő, szokatlan lenne. Még a versben bemutatott álmok is a valóság tükörképei. Hogy a mondanivaló a legnyilvánvalóbban legyen megfogalmazva, a szerzők sok esetben vétenek a nyelvtani szabályok ellen is, és a szépséget szinte teljesen feladják. Ami marad, az nem más, mint strófákba szerkesztett erkölcsi tanítás. Molnár Károly Valódi és hamis szépség című verse jó példa erre:

Nagyon balga, s elitélendő lány,

Aki festi magát

S hol eltűrik, szentírás ellen vét

Az egész társaság.

De még milyen balga ifju embert,

Aki mikor nősül,

Még csak rá is nézne ilyenre,

Ki színes festékektől.

Azok szépek igazán e földön,

Kik Jézus népei.

Kik mindenben hűn követik Őt,

S bizonyságképe,

Ki a szépítőszert Tőle kapja:

Az örökké szép lesz,

Ki a pudert s kenőcsöt használja:

Most nem szép, s csunya lesz.

Láthattuk, hogy a Bibliában a szépség mindig Isten dicsőségét szolgálja, ezért nem értékelhetünk le olyan alkotásokat, amik szépek, de nem a baptista hagyományoknak megfelelően jöttek létre. A művészet önmagában sohasem helyettesítheti az igét, de az ige szolgálatában állhat akkor is, ha nem idézi az igét, vagy nem teológiai kifejezésekkel él. A keresztyén világképet tükröző, de nem kegyeskedő művészi alkotásnak sokkal nagyobb hatása van az emberekre és az egyetemes kultúrára, mint annak, amely az esztétikum rovására a próféta vagy tanító szerepében lép fel. Ismét Gyulai Pált idézzük: „... a költészetnek s általában a művészetnek célja sem több, sem kevesebb, mint az, hogy szép művet alkotva gyönyörködtesse a lelket, s a szívben fenséges, nemes és kedves érzéseket keltsen. Ha a szép helyett az erkölcsi jót fogadja el vezérelvül, veszti hatását, anélkül, hogy az erkölcsiségnek valódi szolgálatot tehetne. (...) A költészet még abban az esetben is használhat az erkölcsnek, amikor semmi kapcsolatban sincs vele, de mint rabszolgája, akkor sem támogathatja eléggé, ha a kapcsolat valóban szoros.”[152] Sík Sándor szerint az a művész, aki a talentumokról szóló példabeszédet és az az állapotbeli kötelességről szóló morális tanítást igazán megértette, tudja, hogy ha úgy akarna szent eszmékért harcolni, hogy az rovására menne művészetének, bűnt követne el, akárcsak az az anya, aki gyermekét cselédekre bízza azért, hogy jótékonysági egyesületekben munkálkodhasson. „Az írónak, amikor ír, legelső (...) kötelessége: a tőle telhető legjobb művésznek lenni.”[153]

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezésének egyik legjellemzőbb vonása a mindenáron tanítani akarás, a morál szolgálata. Nem elég bátor és felkészült ezt a feladatot a művészet eszközeivel elvégezni, ezért nem tudott irodalmi szinten maradandót felmutatni jó szándéka és mennyisége ellenére sem. „A költészet nem erkölcsi prédikáció, de még kevésbé az erkölcstelenség prédikálása. A költészetnek nem egyenes célja az erkölcsi jó, de még kevésbé az erkölcsi rossz. A költészet célja mindig a szép marad, de a szépet éppen úgy nem alkothatni meg erkölcsiség, mint igaz nélkül. Ez magyarázza meg legvilágosabban a költészet viszonyát az erkölcsiséghez.”[154] Amikor a Biblia művészeti alkotásokat mutat be, vagy művészi színvonalon közvetít üzenetet, elsősorban nem moralizál, hanem gyönyörködtet, és ezen keresztül mutat Isten dicsőségére. Nem a moralizálás ellen szóltunk itt, hanem annak az alkotómunkán belüli kizárólagossága ellen.

4.2. A Biblia költészetének korszerűsége szemben a korszerűtlenséggel

Habár a wellhauseni iskola szövegkritikájának sok elemével nem érthetünk egyet, azt azonban méltányoljuk, ahogyan e tudományág rámutatott, hogy a különböző történelmi periódusok szent írói a korukban használatos nyelvezettel és az aktuális irodalom eszközeivel élve rögzítették az isteni üzenetet. Mózes nem a Jób korának nyelvezetétében és nem a Jób korának világképét kivetítve irt, vagy fordítva. Dávid a maga korának műfajaiban dolgozott, nem a Jeremiáséiban. Amikor a költészet a gondolatritmusra épült, az írók nem a hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozására fektették a hangsúlyt, hanem hagyták ezt a hellén műveltségű, későbbi korokra. János, Pál és a többi újszövetségi író műveiben szintén a maguk időszakának nyelvezetét, világképét és műfajait (evangélium, episztola, apokalipszis stb.) látjuk, nem pedig korábbi korszakokéit.

A kezdetben az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka olyan eszközökkel élt, amik a közösségek irodalmi és műveltségi szintjének tökéletesen megfeleltek. A gyülekezetek (amik főképpen a Szilágyságban és Biharban értek el nagyobb számot és taglétszámot) tagjainak nagy része a földművelő rétegből került ki, a városi gyülekezetek tagsága is nagyobbrészt a falvakról beköltözöttekből állt. Azokból a tankönyvekből, amelyek a ’20-as, ’40-es évekből fennmaradtak, kitűnik, hogy a gyermekversre „nem túl dicsőséges feladat várt az iskolában: nem tárgya, csupán eszköze volt az oktatásnak, feladata az információ könnyebb rögzítése, biztonságosabb tárolása.”[155] A tagok többsége kevés elemi osztályt járt ki – ez egyébként jellemző volt az akkori Erdély falvainak társadalmára – ezért a néhány esztendő alatt irodalmi műveltségre képtelenség volt szert tenni. A XX. század első felének oktatása a középkori latin nyelvű iskoláktól örökölte a gyermekvers memorizálásban segítséget nyújtó funkcióját. Rímes versikék segítségével matematikai képleteket, fizikai törvényeket, nyelvtani szabályokat, a szillogizmusok alaptípusait lehetett megtanulni, sőt illemszabályokat is. Az efféle, költészet nélküli verseken felnövő generációk számára a moralizálás a jó vers ismertetőjegyének számított. A gyülekezetekben használatos (főképpen az „írott”) énekekhez való hasonlóságuk révén a költészeti jellegű alkotómunka nagy népszerűségre tett szert versírók és szavalók körében egyaránt. Mivel a kor irodalmi irányzatainak fejlődését kultúrofóbiás elszántsággal és közömbösséggel egyáltalán nem tartották fontosnak figyelemmel kísérni, egy olyan alkotómunka jött létre, amely irodalmi szempontok nélkül állított fel sajátságos szabályrendszert magának: ha a szövegben volt rím, valamiféle ritmus, ráadásul lelki tartalmú is volt, akkor már jó versnek minősült.

A közösségnek az irodalomhoz való hozzáállása a ’90-es évek közepéig megmaradt, ezért addig a költészeti jellegű alkotómunkában szinte semmiféle lényegi és formai változásnak nem lehetünk tanúi. Ez az oka annak is, hogy a versek között alig találunk egy-egy szonettformájút vagy négysorost, nem is beszélve a többi, irodalmi korszakokon át fennmaradt, kötött műformáról, vagy a különféle irányzatokról. A rendszerváltás előtt nagyon kevés baptista fiatalnak adatott meg, hogy egyetemen tanulhasson - azok a kevesek sem nyelv- vagy irodalomtudományi szakokon szereztek képesítést. A mai baptista fiatalok már az elemi iskolában szakszerű és viszonylag széleskörű irodalomoktatásban részesülnek, és egyre többen foglalkoznak irodalommal az egyetemeken is. A szavalatok többsége egy letűnt korszak stílusában íródott olyan emberek szintjének megfelelően, akik közül egyre kevesebb él már a közösségben. Ebben látjuk legfőbb okát annak, hogy az istentiszteleteken csökken a szavaló fiatalok száma.

Francis A. Shaeffer szerint „minden egyes kultúra minden egyes művészi formájának a megfelelő összhangot kell megtalálnia a világnézettel és a stílussal.”[156] Ebben a Biblia ihletett szerzői példát is mutattak. Ezzel ellentétben az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka tudatosan szembeáll az aktuális irodalommal, így szeparálódva hatással sem tud lenni rá. Dénes Ferencről olvashatjuk Zágoni Jenő megállapítását: „Költeményeiben nem akar lépést tartani korunk irányzataival, a modernséggel. Versei saját életútját, Isten irántunk megnyilvánuló kegyelmét, valamint a költő ember- és természetszeretetét ábrázolják.”[157] Ugyanezt a hozzáállást látjuk Az Igazság Tanujánál is: „Ez új év küszöbén hálatelt szívvel állunk meg, felemeljük szemeinket az ég felé, és áldjuk az örökkévaló Istent, hogy ilyen csodálatos módon megoltalmazta szerény lapunkat az élet viharai között, ezt a kis lapot, amely soha sem akart versenyre kelni a kor szellemével, de mindég az igazságért harcolt, és egyetlen célja volt, hogy a Krisztusban hívők táborát a hitben erősítse, és hogy az eltévelyedetteket az Igazsághoz: Krisztushoz vezesse.”[158] Saját korukban a baptista sajtótermékek a bennük közölt versekkel együtt tökéletesen eleget tettek a kitűzött céloknak: olyan módszereket használtak, amik a legtökéletesebben megfeleltek a célrétegek igényének. Amint láttuk, a költészeti jellegű alkotómunkában cél volt, és cél is marad az evangélizálás, de ezt a korábbi hatékonysággal az eddigi módszerekkel többé nem lehet végezni, mivel egészen más igényekkel fellépő, felkészültebb generációk tűntek fel.

Annak ellenére, hogy az ókorban írták, a Biblia önálló értékénél és egyetemes üzeneténél fogva egyetlen történelmi korban sem szűnt meg aktuális és modern lenni. Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkának azonban változnia kell – ha modern és hatékony akar lenni az imaházak falain kívül is – a baptista költészet, az igazi művészet irányába.

4.3. A Biblia költészetének nyitottsága szemben a zárkózottsággal

A Biblia számos szövegrészlete annak ellenére, hogy judaista zsidó közegben jött létre, más népek kultúrájának nyomait viseli. Az ihletett szerzők nem féltek olyan eszközökhöz nyúlni az Isten üzenetének rögzítésére, amik nem kizárólag zsidó forrásból eredtek – ezáltal gazdagították a saját kultúrájukat is. A Biblia sohasem a kultúrákat ítéli el, hanem mindig a bűnt és a hamis istentisztelet minden változatát.

Az Újszövetségben is találunk olyan felépítésű szövegeket, amik nem zsidó jellegzetességeket hordoznak. Dr. Cserháti Sándor a filippiekhez irt levél exegézisében[159] rámutat, hogy a 2-ik részben található Krisztus-himnusz alapsémája, az alászállás és felmagasztaltatás szembeállítása az ókor irodalmának egyik általánosan elterjedt motívuma volt. A hellenizmus eszményképének, Nagy Sándornak az életét ebben a sémában ábrázolták, akárcsak a különféle ősi kultuszok feltámadó istenségeit is. A Fil 2-nek legközvetlenebb kapcsolata bizonyítottan a hellenista-gnosztikus Poimandrész-traktátussal van. A korai egyház és Pál apostol mégsem átallott éppen ebben a rendszerben bemutatni a mindenek fölött álló Jézus Krisztust.

A Biblia irodalmának nyitottságát látjuk abban is, ahogyan a különféle műnemekkel és műfajokkal bánik: nem jelenti ki sehol, hogy egyik-másik eleve bűnös volna, és egyiket sem részesíti előnyben a másik rovására. Ahol azt mondja, hogy ...és az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak (II. Tim 4:4), ...a szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd (I. Tim 4:7), ... mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (II. Pét 1:16), nem a mese, mint műfaj ellen szól, hanem azon hozzáállás ellen, amelyben a meséknek olyan hatalmat tulajdonítanak, mint ami az evangéliumnak van. Isten maga adott parancsot Ezékielnek, hogy találós mesét mondjon (Ez 17:2), a Példabeszédek írója pedig az értelmes ember tulajdonságának tartja a találós mesék, mint irodalmi műfaj megértésének képességét: Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat. Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére (Péld. 1:5-6). Találós mesét mondott Sámson (Bir 14:12k.), Jóthám a fák királyválasztásáról (Bír 9:7-15). A Hab 2:6 is természetesnek tartja a mesék költését: Avagy nem költenek-é ezek mindnyájan példabeszédet róla, és találós mesét reá, mondván: Jaj annak, a ki rakásra gyűjti, a mi nem övé! A mese ezen időszakokban költészeti alkotás volt. A katolikus egyház példamutatóan komolyan veszi a Biblia szövegének, azon belül az irodalmi műfajok szakszerű tanulmányozását. A Divino afflante Spiritu című enciklika és a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum című dogmatikai dekrétuma írja ezt elő az exegéták számára.

Pál apostol feltételezhetően jártas volt korának „világi” költészetében is, hiszen az athéni Areopágoszon a sztoikus és epikureus filozófusokat a közülük való költő művéből idézve próbálja meggyőzni az evangélium igazáról (ApCsel 17:28). Az bibliakutatók és filológusok kimutatták, hogy az idézett vers egy homoszexuális görög költő alkotása. Pál apostol példája is arról tanúskodik, hogy a hivő embernek a hatékonyabb misszió érdekében hasznos és szükséges alaposan megismernie azok gondolkodásmódját, akik között szolgálatot végez.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka nemcsak, hogy egyes irodalmi műfajokkal szemben zárkózott, hanem – amint láthattuk – az aktuális irodalom egészétől is. A Biblia éppen ennek ellenkezőjéről ad példát. Nagyon kevés baptista szerző van, aki megpróbálta a világi médiumokba is bevinni a keresztyén világképet tükröző alkotását, pedig számtalan lehetőség lett volna rá. Az 1920-ban Kolozsvárt elindított Napkelet-ben olvashatjuk, hogy „a Napkelet a szabad kutatás s a különböző irodalmi irányok szabad fóruma. Nem alkalmaz lelkiismereti kényszert senkivel szemben, s minden irányt szóhoz enged, ha becsületes álláspontot fejez ki, és önmagának mértékével mérve értéket jelent.”[160] Közlési lehetőséget más lapok és folyóiratok is adtak, de a baptisták ettől szinte teljesen elzárkóztak. Az efféle zárkózottságra például szolgálnak a nagy potenciállal rendelkező zilahi vagy nagyváradi magyar baptista gyülekezetek is, hiszen annak ellenére, hogy több magyar lap és folyóirat jelenik meg e városokban, a közösségeknek mégsincs egyetlen tudósítójuk sem a fórumokon, nemhogy irodalmáruk legyen.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezésének összetevői között a „világtól” való elzárkózás is mindezidáig meghatározó elem volt. Ha ez az alkotómunka a nagy misszióparancsra hivatkozva evangélizáló és tanítói szolgálatban is megmutatkozik, a társadalomban és annak nyilvános fórumaiban való tudatos, hatékony jelenlétet is komolyan kéne vennie ugyancsak a nagy misszióparancs alapján.

4.4. A Biblia költészetének sokszínűsége szemben az egyoldalúsággal

Korábban említettük, hogy a Biblia a költészeti alkotások tekintetében nagyon széles területet ölel fel. Az írások keletkezési korának minden egyes irodalmi műnemét és műfaját megtalálhatjuk benne: az epikus költészetet, az orákulum-költészetet, a lírai költészetet, a tanító költészetet és a drámai költészetet. Mivel az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka legnagyobb százalékban lírai műveket hozott létre, most csak a főbb lírai alkotások fajtáit nevezzük meg. A Bibliában találkozunk munkadallal (IV.Móz 21:17 kk.; Bír 9:27; 21:21; Ézs 9:2; 16:10; Jer 48:33 - aratási ének, szüreti dal), bordallal (Ézs 22,13; 24:9), szerelmi dalokkal (Én; Jer 16:9), utcai énekekkel (Ézs 23:16), egy karddallal (I.Móz 4:23), egy harci dallal (Jer 46:3 kk., 9r), győzelmi énekekkel (IV.Móz 21:14 kk.; 27–30; I.Sám 18:7; Bír 11;34), ünnepi énekekkel (Ez 26:13; Jel 18:22 kk.), siratóénekekkel, gúnydalokkal (Ézs 14:4 kk.; 23:16; 37:22–29; Jer 38:22). Ide tartoznak még a zsoltárok különféle nemei, amiket itt most nem részletezünk. 1753-ban R. Lowth De sacra poesi Haebrorum című tanulmányában mutatott rá, hogy a héber költészet legfőbb sajátossága ugyanazon gondolatnak többszöri megismétlése, azaz a gondolatritmus. A sémita gondolkodásmódot erőteljesen jellemzi, hogy koncentrikus formában igyekszik kifejezni magát. Ez a Lowth által paralelismus membrorum-nak nevezett jellegzetesség az ókori Közel-Kelet népeinek dinamikus érzelemvilágára vezethető vissza. A gondolatritmust ill. annak sokféle formáját nemcsak a héber, hanem az akkád, a föníciai, az ugariti és az egyiptomi költészetben is megtaláljuk. A Biblia költészete sokszínűségének szemléltetésére az Újszövetségből is számos példát hozhatnánk.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka termékeit a prédikáció, a bizonyságtétel és az imádság nem költészeti műfaján belül helyezhetjük el. Ezek a műfajok minden korszakban ugyabban a kifejezési formában jelentek meg, így stílusirányzatokról itt nem beszélhetünk. Ezt az egyoldalúságot feloldhatta volna az aktuális irodalmi irányzatokhoz való formális alkalmazkodás. Ha lehetne például elkülönítetten romantikus imádságról, népies imádságról, avantgárd imádságról, transzszilvanista imádságról, realista imádságról, posztmodern imádságról stb. beszélni, sokkalta változatosabb lenne az alkotómunka színskálája.

A ’20-as ’30-as években elő is írták a közölhető versek formai szabályait,[161] így a szabad- vagy formabontó verseknek nem volt helyük az alkotómunkában: „Akik verset küldenek be szerkesztőségünkbe közlés végett, kérjük, hogy a vers szerkesztésére nagy gondot fordítsanak. Nem szabad egyik sorban több szótagnak lenni, mint a másikban. Minden vers sorban csak a beosztott ütemnek szabad meglenni. Több vagy kevesebb ütem rossz hatással van az értelemre. Aztán vigyázni kell arra, hogy a vers – a maga beosztása szerint – végső tagjaiban összecsengjen (rímeljen). Vannak versek, amelyekben több szótag van az egyik sorban, mint a másikban, de az úgy van szerkesztve, és az úgy felel meg a szép hangzatnak, mint po.:

Vi-gadj, Is-ten vá-ro-sa,

Kit a Fi-ú al-ko-ta.

Vagy:

Mi-vel so-ha nem lesz vé-ge

Sze-rel-med-nek Is-te-nem

Ke-ze-im a ma-gas ég-re

Hoz-zád, A-tyám e-me-lem.

Mindenféle dolgozatu vers szép hangzású, csak legyen meg benne a rytmus (hangsúly).”[162] Ez az előirás a XIX. század közepére jellemző romantika és a népiesség korlátai között akarta tartani a költészeti jellegű alkotómunkát – így jelenhettek meg olyan alkotások, mint Molnár Károly A jó keresztyén (Petőfi kaptafára) vagy Kudelász Nándor Isten a természetben című verse, amely szintén Petőfi-parafrázis. Hogy milyen értékük és hatásuk van a Petőfi-epigonoknak a XX. század első felében, azt a baptista sajtóban máig felbukkanó Szabolcska Mihály (1861 – 1930) példája jól mutatja. Idővel természetesen érvényüket veszítették ezek a szabályok, de az alkotómunka fejlődését sokáig jelentősen korlátozták. Azok a nem baptista szerzők, akik részei lettek az egyetemes magyar irodalomnak, és megjelennek a lapokban, szinte száz százalékban olyan emberek, akik több, mint ötven esztendővel ezelőtt alkottak (pl. Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Berde Mária, Dsida Jenő, Móra Ferenc, Reményik Sándor stb.). Ez is egy visszafogó erő egy valóban mai, azaz hatékonyan modern baptista költészet kialakulásában.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezéséhez tehát nemcsak a „világgal” való lépés nem tartása járul, hanem egy elszánt egyoldalúság is – pedig az élet minden területét, a legváltozatosabb, de aktuális kifejezési eszközeivel kellene érintenie, amint ebben a Biblia példát adott.

4.5. A Biblia költészetének magas színvonala szemben az alacsony irodalmi színvonallal

A Biblia pusztán irodalmi műként is a világ legszínvonalasabb alkotásának bizonyult – nincs még egy könyv, amit annyi példányszámban adtak volna ki, mint a Szentírást. Akár a Zsoltárokat vesszük, vagy az elbeszéléseket, mint például Ruth vagy Eszter története, akár a leveleket vagy az Apokalipszist, mindenik alkotás remekmű a saját műfajában. Mind az Ó-, mind az Újszövetség maximálisan kihasználja a nyelvben rejlő lehetőségeket a szójátékok, meghökkentő szófordulatok, képek, metaforák, hasonlatok létrehozására. A kompozíciók elemei megbonthatatlan egységet alkotnak.

Nem nehéz megállapítani, hogy az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka irodalmi szempontból viszonylag alacsony szinten áll (mert „megszoktuk ugyanis, hogy az irodalmi alkotás csak akkor épületes, ha benne vannak a kézenfekvő tanítások, a konklúziók, ha a szerző mindent a „szánkba rág”, hogyha még véletlenül sem hagyja meg a kiskaput a félreértésre.[163]), de tudatában van rendeltetése komolyságának és annak, hogy hiányosságai ellenére messze magasabb értékeket képvisel, mint a világinak nevezett irodalom. Nem azért alacsony színvonalú, mert a tökélyre való törekvés nem egyezik meg a szerzők felfogásával vagy a közösség igényeivel, hanem pusztán azért, mert a képességekből ennyire tellett. Minden szerző a tőle telhető legjobban hozta ki magából, hiszen a versírás nem más, mint számonkérendő sáfárkodás a talentumokkal. Erdélyben egyetlen magyar vallási közösség sincs, amely versekből ilyen gazdag termést tudna felmutatni. Más közösségek költészeti jellegű alkotómunkája érzékelhetően nélkülözi azt az irodalmat illető egységes látást, ami a baptista alkotómunkát a kezdetek óta mindmáig jellemzi. Hogy a szavalatok nagy többsége nem irodalmi érték, azt a szerzők is elismerik, sőt sok esetben hangoztatják is:

- Sándor Illés: „A könyvben levő versek nem a világhírű költők munkái, hanem egyszerű Istenben hívő lelkeké. Hiszen, hogy Isten telyesen ki egészíti azokat a hiányokat mit az olvasó benne észlelni fognak.”[164]

- Antal Ferenc: „Nem sorolom magam a költők sorába, hisz verseimet csak mint egy-egy vallomást tartok nyilván, amelynek hivatása: Fényleni az éjszakában,/Gyógyirt hinteni a sebzett szívekre /Utat mutatni a nehéz küzdelemben/A távolban fénylő Golgota hegyére.”[165]

- Bartha István: „Ha a modern költészet kedvelője is lennél, ne tedd le e kötetet, mint amit nem érdemes elolvasni...”[166]

- Mátis Géza: „Nem szégyen, ha a versek bénán kerülnek az emberek elé, hisz te is béna vagy fizikailag. Lesznek, akik így megértik, mi a béna sors. Lesznek, akik megértenek, mások bíráskodni fognak. De hisz a legnagyobb költőket is kritizálták, félreértették őket.”[167]

- Molnár Károly: „Életem szerény munkáit – (.) a hozzám illő egyszerűséggel írtam meg...”[168]

Az emberek, tudom, lenéznek majd,

A kritikusok megítélnek,

De csak azért, mert a lelkem mélyét

Nem tudják ők. Dehogy ismernek.

Bocsáss meg író- és költővilág,

Hogy én is írni merészkedtem.

A tudásom, tudom, gyarló, hibás,

De az Istent nagyon szeretem.[169]

Ennyiből is látható, hogy az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezésének szerves része a szerénység és az önkritika is. Ez azonban nem menti fel a fejlődés, a tanulás, a nemzeti és az egyetemes kultúra felé nyitás felelőssége alól, hiszen az újjászületett írónak „…semmi jussa az elbírálásra, mint más írónak; a mesterembertől sem fogadnánk el silányabb munkát, ha tudnók is róla, hogy napi áldozó. Viszont hivatása és felelőssége sem más, mint minden igazi íróé: adni a maga módján a szó legtisztább, esztétikai értelmében vett irodalmat.”[170]

V. ÖSSZEFOGLALÁS

Láthattuk, hogy nincs erdélyi magyar baptista költészet, csupán költészeti jellegű alkotómunka van. Baptista költészet csak akkor jönne létre, ha a baptista jellegzetességek, mint például a bemerítés témája, a baptista történelem alakjai és eseményei, a baptista szubkultúra nyelvezete az alkotásokban irodalmi színvonalon lenne jelen. Ez az alkotómunka a közösség kis létszámú voltának ellenére hatalmas teljesítményt tudhat magáénak: versek ezrei születtek meg, amik nagy része lapokban és könyvekben nyomdafestéket is látott. Mégsem tudott hatással lenni az erdélyi magyar irodalomra, mert alapjában véve nem hordozza magán sem az erdélyiség, sem a magyarság szellemének jegyeit.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka története 1920-ban kezdődött, amikor is a trianoni diktátum következtében az Erdélyben élő magyar baptisták története függetlenedni kényszerül a magyarországiakétól. Négy korszakot különböztettünk meg, amik nem irodalomtörténeti, hanem inkább egyháztörténeti korszakok: 1920-1939, 1940-1947, 1948-1989, 1990-től napjainkig.

Célunk az volt, hogy körvonalazzuk az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka önértelmezését, és azt a Biblia fényében teológiai szempontból kiértékeljük. Ez a dolgozat úttörő feladatra vállalkozott, hiszen erről az oldaláról mindezidáig nem világították meg, sőt meg sem fogalmazták még az erdélyi magyar baptisták irodalomkoncepcióját. E munkát megnehezítette az, hogy igen kevés ars poetica jellegű vers van, és az is, hogy a Bibliának nincs határozott tanítása a költészetről. Ahhoz, hogy az önértékelést meg tudjuk határozni, szükség volt megvizsgálni, milyen célokat tűzött ki maga elé az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka, és hogy e célok eléréséhez milyen eszközökhöz folyamodott, ill. melyektől határolódott el. A Biblia tanítása és példamutatása alapján értékeltük ki ezeket a célkitűzéseket és a megjelenés formáit, így láthattuk, hogy az alkotómunka önértelmezésének két aspektusa van: az egyik pozitív, a másik pedig javíthatóan negatív.

Célkitűzéseiben két fő motiváció vezérli: az egyik isten dicsőítésének szolgálata, a másik pedig a közösség és az embertársak lelki építése. A Biblia alapján rámutattunk, hogy a liturgiai cél, a missziós cél, a pedagógiai cél, a történelmi cél és az egyéni cél egysége alkotja ez alkotómunka önmeghatározásának ill. önértékelésének méltányolandó részét. Ebben a Bibliához alkalmazkodik, azt tartja egyedüli zsinórmértéknek – és ez az (az Istentől való elhivatottság és a felelősség tudata), ami az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkát az általános „világi” irodalom fölé helyezi. Motivációjában és céltűzéseiben tehát teológiailag biztos alapokon áll.

Az önértelmezés másik aspektusa negatív tendenciát mutat – a Biblia szövegének megfogalmazásakor ugyanis az ihletett szerzők olyan nyelv- és kultúra-adta lehetőségeket használtak ki, amiktől az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunka elhatárolta magát. Ez az oka annak, hogy baptista költészet nem tudott létrejönni, és így a költészeti jellegű alkotómunka nem volt képes nagy hatást elérni az imaházak falain kívül. Hibaként értelmeztük a moralizálás kizárólagosságát az esztétikum rovására, a korszerűtlenséget, a zárkózottságot, az egyoldalúságot és az alacsony irodalmi színvonalat – ezek ellenkezőjét figyelhetjük meg a Bibliában, mint irodalmi szövegben, és Isten kijelentett igéjében is. A fent említett célokat az alkotómunka akkor tudná nagyobb hatékonysággal elérni, ha önértelmezésének ezen negatív oldalán változtatva hajlandó lenne az aktuális kultúrával való jótékony érintkezésre, és valódi művészetté nőné ki magát.

Az erdélyi magyar baptista költészeti jellegű alkotómunkára is érvényes Francis A. Schaeffer keresztyén filozófus megállapítása: „Krisztus uralmának van egy másik területe is, amelybe beletartozik a kultúra egésze – ideértve a kreativitást is (...). Amit mi teremtettünk, az nem több romantikus, vasárnapi iskolai művészetnél.”[171] Összefoglalónkat és a dolgozatot is egy ismeretlen baptista szerző optimista hangvételű soraival zárjuk:

Vessünk bőven, hittel,

Meg lesz a jutalom,

Lesz még itt virágzó

Hivő irodalom!

BIBLIOGRÁFIA

Berszán István: Kivezetés az irodalomelméletből, Az írás és olvasás rituális gyakorlatai

felé, Mentor, Marosvásárhely, 2002

Bohren, Rudolf: Böjt és ünnep, Meditációk művészetről és aszkézisről, A Református

Zsinati Iroda Doktorok Kollégiumának Főtitkári Hivatala, Budapest, 1998

Caillois, Roger: A költészet packázásai, Európa, Budapest

Csia Lajos: Az örök reformáció, Százszorszép Kiadó és Nyomda Kft., Budapest, 1995

Dani Zoltán: Ararát hegyén versek, RMBGySz, Nagyvárad, 1991

Dani Zoltán: Esti harangszó, Nagyvárad, 1997

Dani Zoltán: Oltári áldozat versek, Nagyvárad, 1993

Dávid Gyula (szerk.): Irodalom kritikai antológia, A magyar marxista kritika kezdetei

Dávid Gyula (szerk.): Irodalom kritikai antológia, Péterfy Jenőtől Móricz Zsigmondig,

Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1968

Dénes Ferenc: Ajkammal hirdetem válogatott versek, RMBGySz, Nagyvárad, 1997

Dénes Ferenc: Lelki hangok vallásos költemények, Magyarországi Baptista Egyház,

Budapest, 1991

Dosztojevszkij, Fjodor: A művészetekről, Kriterion, Bukarest, 1980

Edwards, Michael: De Poetica Christiana, Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest,

1997

Élő kövek üzenete versek, Szeretet, Oradea, 1992

Fabinyi Tibor: Szóra bírni az Írást, Irodalomkritikai irányok lehetőségei a Biblia

értelmezésében, Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapesta, 1994

Fried István: Irodalomtörténések Transsylvániában, Erdélyi Híradó - Előretolt

Helyőrség, Kolozsvár, 2002

Gálfalvi Zsolt: Az írás értelme, esszék, tanulmányok, kritikák, Kriterion, Bukarest, 1977

Gyulai Pál: Tanulmányok, bírálatok, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967

Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1968

Kelemen Annamária: Kéziratos szavalatos füzetek (kézirat), Kolozsvár, 2000

Komáromi Gabriella: Gyermekirodalom, Helikon Universitas, Budapest, 1999

Kuyper, Abraham: Kálvinizmus és modernitás, Koinónia, Kolozsvár, 2001

Makkai Sándor: Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig,

Protestáns Szemle, Kolozsvár, 20 febr.-jún. 26., 1925

Marino, Adrian: Bevezetés az irodalom kritikába, Kriterion, Bukarest, 1979

Mátis Béla Egyszerű dalok versek, Nagybánya, Helvetica, 1997

Mohácsy Károly: Irodalom 1, Korona Kiadó, Budapest, 1996

Molnár Károly: Effata versek, Oradea, 1924

Orbán Gyöngyi: Magyar irodalom, alternatív tankönyv a IX. osztály számára, T3

Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000.

Schaeffer, Francis A.: Aki van, Harmat, Budapest, 1996

Schaeffer, Francis A.: Művészet és Biblia, Harmat, Budapest, 1999

Sebestyén Jenő: Református etika, IRÁNYTŰ, Budapest-Gödöllő, 2000

Sík Sándor: Keresztyénség és irodalom, Vigília, Budapest 1989

Szentessi Gábor: Költemények 1913-1916, kézirat, Erdélyi Magyar Baptista Levéltár, Nagyvárad

Tőtős János: Korai eső versek, Theologos, Erdőszentgyörgy, 2004

Veith, Gene Edward Jr.: Citind printre rânduri, Ghid pentru o înţelegere creştină a

literaturii, Editura Cartea Creştină, Nagyvárad, 1999

Veith, Gene Edward Jr.: Starea artelor, O incursiune în istoria artei de la originile ei

antice până azi, Editura Cartea Creştină, Nagyvárad, 2000

Az Igazság Tanuja, 1925-1934; 1936-1940; 1946-1947

Az Üdv Üzenete, 1933-1940; 1990-2008

Békehírnök, 1940-1944

Mustármag, 1990-2008

Szeretet, 1921-1940; 1990-2008

[1] Makkai Sándor sorozatként megjelenő tanulmányát a Református Szemle közölte 1925-ben

[2] Pomogáts Béla: Megújulásra váró hagyomány C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó, Bp., 2002., 6 old.

[3] Szivós Mihály: A szilágyvármegyei baptizmus 50 éves irodalmi története In: Az Igazság Tanuja, 1946. XVII. évf., 3. szám (szept.), 10 old.

[4] Arisztotelész: Poétika, Magyar Helikon, Budapest, 1963., 112 old.

[5] Michael Edwards: De poetica christiana, Hermeneutikai Kutatóközpont, Bp., 1997., 22 old.

[6] Mohácsi Károly: A jelentés „megkettőződése” In: Irodalom I., Tankönyvkiadó, Bp., 1992., 34 old.

[7] Kelemen Annamária: Kéziratos szavalatos füzetek (kézirat), Kolozsvár, 2000., 22 old.

[8] Francis A. Schaeffer: Művészet és Biblia, Harmat, Bp., 1999., 39 old.

[9] Réz László: Vallás és művészet, Lévai Izsó Könyvnyomdája, Rimaszombat, 1909., 22 old.

[10] Réz, 25 old.

[11] Sik Sándor: A katolikus irodalom problémájához In: Kereszténység és irodalom, Vigilia, Bp., 1989., 212 old.

[12] Mohácsi K., 37 old.

[13] Kelemen A., 21 old.

[14] Antalóczi Lajos: Az Egri Nyomda Részvénytársaság története 1893-1949, Eger, 1986., 85 old.

[15] Csóka Jaksa Helga: „Búcsúra való énekek” - B.S. ponyvahagyatékának elemzési szempontjai In: Ritusok, folklór szövegek (Barna Gábor szerk.), Paulus Hungarus-Kairos, Bp., 2004., 303 old.

[16] Sik, 206 old.

[17] Kós Károly: Kiáltó szó, Kolozsvár, 1921.

[18] Az 1978-ban kiadott Limba şi literatura română – Manual pentru clasa a XII-a (Editura didactică şi pedagogică – Bucureşti) Horváth Imrét (168 old.) és Sütő Andrást (253 old.) is Románia legnagyobb alkotói között tartja számon

[19] Balogh Edgár In: Utunk, 1968., 37. szám

[20] Ibd.

[21] Pomogáts Béla: Műhely Erdélyben, Közdok, 2001. 30 old.

[22] Kányádi Sándor In: Korunk, 1968., 1. szám

[23] Szabó Lajos szerk.:Biztos, védett kikötő – A szent és a profán korunk egyházművészetének tükrében, Evangélikus Sajtóosztály, Bp., 2001., 12 old.

[24] Ravasz László: Irodalmi skizma In: Könyvbarátok Lapja, Bp., 1928, 105-107 old.

[25] Sik S., 220 old.

[26] Francis A. Schaeffer: Művészet és Biblia, Harmat, Bp., 1999, 13 old.

[27] Kiss Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba, Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1999, 23 old.

[28] Makkai S.

[29] Az Igazság Tanuja, III. évf., 11. szám (1933. nov.), 10 old.

[30] Pomogáts Béla: „Transsylvan hősköltemény”, Krónika Nova, Bp., 2001., 93 old.

[31] Felelős szerkesztő: Szabó Sándor (Székelyhid), kiadó: Darabont Gyula (Nagyvárad), bizottsági tagok: ifj. Bordás István, Molnár Károly (Arad), Papp Károly és Vargha Árpád (Nagyvárad)

[32] Papp Károly: Bemutatkozó In: Szeretet, I. évf., 1. szám (1921. nov. 15.), 2 old.

[33] Ignotus Pál: Legyen meg az akaratod In: Szeretet, IX. évf., 18. szám, 4 old.

[34] Szabolcska Mihály: Tiszteld a gyermeket In: Szeretet, 1932. máj. 15., 5 old.

[35] Az Igazság Tanuja, I. évf., 1. szám (1925. júl. 15.), 12 old.

[36] A konferencia egy irodalmi bizottságot is választott, amelynek elnöke Tordai D(énes), konvenciói elnök, titkára Vass S(ándor), Oradea, tagjai pedig a következő testvérek: Dr. Culman G(éza), Bokor B(arnabás), Jelics Gy(ula), Dénes F(erenc), Szívós M(ihály), Dobrai F(erenc), id. Papp K(ároly), Sándor I(llés), Kudelász N(ándor), Szilágyi D(ezső) és Kulcsár István, Perecsen. Országos misszionáriusként id. Papp Károly lett megválasztva. A konferencia behatóan foglalkozott még „Az Üdv Üzenete” és a „Szeretet” lapok ügyével, és abban a következőképpen határozott: „Az Üdv Üzenete” lesz a Konvenció hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: Dr. Culman G., főszerkesztő: Kudelász Nándor és Dénes F. társszerkesztő. Megjelenik havonta kétszer, terjedelme olyan, mint a Szeretet. Ára egy évre 80 lej. A „Szeretet” ifjúsági lap felelős szerkesztője Bokor B., társszerkesztője Dénes F. A lap megjelenik havonta egyszer Oradeán. Molnár Károly: Konferenciai jelentés In: Az Igazság Tanuja XI. évf., 12. szám, 1935. dec., 12 old. - a Konvenció közgyűlése Kolozsváron, 1935. december 7-8 között volt megtartva

[37] Wass Albert: Erdélyi fák között In: Az Üdv Üzenete, VII. évf., 18. szám, 10 old.

[38] Reményik Sándor: Kegyelem In: Az Üdv Üzenete, VII. évf., 13-14. szám, 12 old.;

Csipkebokor In: Az Üdv Üzenete, VII. évf., 18. szám, 5 old.

[39] Kiss László: Bordás István emlékére In: Szeretet, I. évf., 1. szám (1990. febr.), 14 old.

[40] Zágoni Jenő: Ifj. Bordás István élete és munkássága In: Szolgatárs, XII. évf., 2. szám, 27 old.

[41] Bordás István levelezése a nagyváradi Erdélyi Magyar Baptista Levéltár birtokában

[42] Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye a keresztyén ifjuság számára, I. füzet. Kiadja a Romániai Baptista Ifjusági Szövetség, Oradea-Mare–Nagyvárad, 1924

[43] Szerkesztői üzenetek In: Szeretet 1921. I. évf., 1. szám, 15 old.

[44] Molnár Károly In Szeretet, 1923. máj. 15., III.évf., 5. szám, 16 old.

[45] A Gyöngyszemek a nagyváradi baptisták 100 éves költészetéből mottójú istentisztelet (1985. nov. 3.) programja, kézirat, Kiss Lehel birtokában

[46] Szentessy Gábor: A mi irodalmunk, Szeretet

[47] Vasárnapi levél in Az Üdv Üzenete, 1939. VII. évf. 10. szám, 10 old.

[48] Jegyzetek Koszta Vilma életrajzához ismeretlen szerzőtől, a kézirat Kiss Lehel birtokában

[49] Értesités In: Az Igazság Tanuja 1939. máj., XV. évf., 5. szám, belső hátlap

[50] Major Elek: Életrajzi adatok, 1998, Szatmárnémeti, kézirat

[51] Ibd. Értesités

[52] Ibd. Major Elek

[53] Szívós Mihály: Üdvözlet! In: Szeretet, XX. évf., 9. szám (1940. szept. 9.), 6 old.

[54] Szívós Mihály: A szilágyvármegyei baptizmus 50 éves irodalmi története In: Az Igazság Tanuja, 1946.. XVII. évf., 3. szám (szept.), 10 old.

[55] Az Oltártűz Dr. Somogyi Imre (1894 – 1951) verseskötete

[56] A Zengő hárfa, és a Gyöngyvirágok Mészáros Sándor (1899 – 1944) verseskötetei

[57] Szívós Mihály: A szilágyvármegyei baptizmus 50 éves irodalmi története In: Az Igazság Tanuja, 1946. szept., XVII. évf., 3. szám, 10 old.

[58] Zágoni Jenő: Dr. Somogyi Imre emlékezete In: Válogatott irások, Magyarországi baptista Levéltár, Budapest, 2004., 283 old.

[59] Jelics Gyula: Utószó In: Tábortűz mellett ... Az erdélyi magyar baptista ifjuság konferenciai kézikönyve. Kiadja az Erdélyi Magyar Baptista Ifjusági Szövetség, Nagyvárad, 1947., 44 old.

[60] Az első verseskötet Lászlóffy Aladár Hangok a tereken cimű könyve volt

[61] Tőtős János: Bevezetés In: Korai eső, Theologos, Erdőszentgyörgy, 2004, 3 old.

[62] Kelemen Annamária: Kéziratos szavalatos füzetek, szakdolgozat, 53 old.

[63] Dénes Ferenc: Lelki hangok, Magyar Baptista Egyház, Budapest, 1991

[64] Dénes Ferenc: Ajkammal hirdetem, R.M.B.Gy.Sz., Nagyvárad, 1997

[65] Zágoni Jenő: Dénes Ferenc In: Szolgatárs 2001., X. évf., 3. szám, 40 old.

[66] Bartha István: Irodalmi értékelés, In: Ajkammal hirdetem, R.M.B.Gy.Sz., Nagyvárad, 1997., 7 old.

[67] Dávid Gyula szerk.: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, III. kötet., Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994, 526-527 old.

[68] Mátis Csaba: Jegyzetek Mátis Béla életrajzához, kézirat, készült Kiss Lehel kérésére 2008-ban Nagybányán

[69] Első, nyomtatásban megjelent verse megtalálható az Egyszerű dalok 90-ik oldalán „Kicsi vagyok” cimmel

[70] Pusztai János: Élt Nagybányán egy ember... In: Bányavidéki Új Szó, 1990. jan. 28.

[71] Csoma György irása az Egyszerű dalok hátlapján

[72] Mátis Csaba: Mátis Béla In: Egyszerű dalok, Helvetica Könyvkiadó, Nagybánya, 1997, 6 old.

[73] Hatalmasak az alkotásaid In: Oltári áldozat, 1993, Nagyvárad, 80 old.

[74] Dani Zoltán: Önéletrajzi jegyzetek, 1997. aug. 7., Nagyvárad – a kézirat Kiss Lehel birtokában

[75] Dani Zoltán: Előszó In: Az Ararát hegyén, 1989. szept., Nagyvárad – a kézirat a Szeretet szerkesztősége birtokában

[76] Antal Ferenc birtokában

[77] Ibd.

[78] Akik hazamentek In: Szeretet X. évf. 4. szám (2000. ápr.), 12 old.

[79] Jegyzetek Antal Ferenc életrajzához ismeretlen szerzőtől – a kézirat Kiss Lehel birtokában

[80] Antal Ferenc: Önéletrajz in. Vallomás kereszt tövében, ITM Kiadó, Nagyvárad, 2007, 186 old.

[81] Medgyesi Pál (Aranyosmedgyes, 1604 – Sárospatak, 1663): református lelkipásztor, író, a magyar puritánok egyik vezéralakja

[82] az első Dani Zoltán: Az Ararát hegyén c. kötete volt (1991), a második az Égő szövétnek (1992)

[83] Antal Ferenc bevezető sorai az Égő szövétnek c. kötethez, 1 old.

[84] Antal Ferenc: Önéletrajz in. Vallomás kereszt tövében, ITM Kiadó, Nagyvárad, 2007, 187-188old.

[85] Tőtős János: Bevezetés In: Korai eső, Theologos, 2004, Erdőszentgyörgy, 3 old.

[86] Borzási István: Előszó In: Korai eső, Theologos, 2004, Erdőszentgyörgy, 4 old.

[87] Mátis Géza: A viz halad, a kő marad...! In: Legyen meg a te akaratod, 2004, Nagybánya, iii old.

[88] Jertek, énekeljünk!, Bp., 1988, 145 old.

[89] Borzási I.

[90] Lucia Bălaş – Bódis Ottilia – Florica Pop: Oameni de seamă ai Sălajului, II. kötet, Biblioteca Judeţeană “Ioniţă Scipione Bădescu”, Zilah, 2006, 42 old.

[91] Mucsi B. János: hulló csillagok, Szűcs Family Könyvkiadó, Vajdahunyad, 2007

[92] Kun-Szabó Andrea: előszó In: hulló csillagok, 4 old.

[93] Mucsi B. Noémi: Ha nem töröd kenyérré önmagad! In: Szeretet, XIX. évf. 3. szám (2008. márc.), 14 old.

[94] Mucsi B. János: Csak Ő In: hulló csillagok, 66 old.

[95] Gönczi Géza: Jób könyve 38,2 In: Mustármag, VII. évf., 11. szám (1996. nov.), 3 old.

[96] Dr. Somogyi Imre: A baptisták – a baptista vallásfelekezet vázlatos ismertetése, Bethánia, Bp., 1941., 14 old.

[97] Makkai Sándor: Magunk reviziója In: Az élet kérdezett, Bp., 1935.

[98] Szerkesztői üzenet In: Az Igazság Tanuja, IV. évf., 6. szám (1934. jún.), 14 old.

[99] Kelemen A., 22 old.

[100] Szeretet, III. évf., 2. szám (1923. febr. 15.), 9 old.

[101] Csopják Attila gyászjelentése: „Személyesen őt nem ismertük, - mi, kik a fiatalabb generációhoz tartozunk – de szívhezszóló, valamint egyéb irodalmi kiadványai, mennyegzői versei, stb., hozzánk is eljutottak.” Az Igazság Tanuja, X. évf., 2. szám (1934. febr.), 13 old.

[102] Hangszalagra mondta Széri Ilona, a felvételt Kiss Lehel készitette 2003-ban, Sarmaságon

[103] Augustinus: Enarrationes in psalmos, 72, 1.

[104] Somogyi Barnabás szerk.: Mustármagok, Baptista Kiadó, Budapest, 1987, 4 old.

[105] Szeretet, II. évf., 4. szám (1922. ápr. 15.), 8 old.

[106] Tőtős János: Karácsonyvárás In: Korai eső, 99 old.

[107] Antal Ferenc: Karácsonyi harangok In: Vallomás a kereszt alatt, 93 old.

[108] Molnár Károly: Menyegzői ajándékok In: Effata, 255 old.

[109] Dani Zoltán: Halottak napján In: Oltári áldozat, 62 old.

[110] Molnár Károly: Lelki pásztorság In: Effata, 50 old.

[111] Antal Ferenc In: Vallomás kereszt tövében, 188 old.

[112] Lukács László: Rónay György hitvallása In: A hajós hazatérése – Rónay György emlékezete, Nap Kiadó, Bp., 2001., 115 old.

[113] Tőtős J., 3 old.

[114] Dani Zoltán: Számadás In: Esti harangszó, 97 old.

[115] Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz (1847)

[116] Petőfi Sándor: A XIX. század költői (1847)

[117] Veresné Szász Zsuzsánna: A költő, Homoródszentmárton, 1968., kéziratban

[118] Arany János: Letészem a lantot (1850)

[119] Molnár Károly: Olvasóinkhoz In: Szeretet, III.évf. 4. szám (1923. ápr. 15.), 16 old.

[120] Az Igazság Tanuja, II. évf., 12. szám (1933. Dec.)

[121] Bartha István: Irodalmi értékelés In: Dénes Ferenc: Ajkammal hirdetem, 7 old.

[122] Dani Zoltán: Nézz fel a keresztre!

[123] Molnár Károly: Ébredjetek!

[124] Antal Ferenc: Hiszed-e?

[125] Tőtős János: Valaki zörget

[126] Szabó Lajos (szerk.): Biztos, védett kikötő – A szent és a profán korunk egyházművészeténet tükrében, Evangélikus Sajtóosztály, Bp., 2001., 12 old.

[127] Ács Sándor: Olvasóinkhoz, In: Az Igazság Tanuja, XVIII. évf., 1. szám (1946. júl.) 1 old.

[128] Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom, Helikon Universitas Kiadó, 1999, Bp., 37 old.

[129] Mátis Béla: Gyermektürelemmel

[130] Hull az IGE-mag (interjú Mike Józseffel) In: Szeretet, XV. évf., 4. szám (2004. ápr.), 8 old.

[131] Ifj. Miklós Menyhért: Hogyan szavaljunk?, szerzői kiadás, Bp., 1939.

[132] Juhász Sándor: Visszapillantás (Kornya Mihály emlékére), In: Az Igazság Tanuja, X. évf., 5. szám (1933. máj.), 10 old.

[133] Nagy Sándor: 1917-1947 In: Az Igazság Tanuja, XVIII. évf., 1. szám (1947. jan.), 7 old.

[134] Majorné Antal Mária: Emlékezés (Juhász Lőrinc halálára), In: Az Igazság Tanuja, XVII. évf., 5. szám (1946. nov.), 6 old.

[135] Papp Károly: Mindeddig minket megsegített az Úr In: Szeretet, II.évf., 1. szám (1922. jan.), 10 old.

[136] Dani Zoltán: Johann Sebastian Bach

[137] Gali Erzsébet: Ötvenéves jubileumotokra In: Üdvüzenet, X. évf., 3. szám (1999), 15 old.

[138] Kudelász Nándor: Emlék-vers In: Az Igazság Tanuja, XIII. évf., 11. szám (1937. nov.), 3 old.

[139] Gerzsenyi Sándor, a „pásztorköltő” In: Szeretet, XV. évf., 3. szám (2004. márc.), 2 old.

[140] Molnár Károly: Előszó In: Effata, 3 old.

[141] Molnár Károly: Előszó In: Effata, 4 old.

[142] Antal Ferenc: A szikra nem szunnyadhat el

[143] Tőtős János: Bevezetés In: Korai eső, 3 old.

[144] Kelemen A., 44 old.

[145] Dani Zoltán: Járni biztos lábbal

[146] Dani Zoltán: Nyugodj meg, szivem

[147] Molnár Jakab: Előszó In: Dénes Ferenc: Lelki hangok, 3 old.

[148] Mátis Béla: Egyszerű dalok

[149] Dr. Sebestyén Jenő: Református etika, Iránytű Kiadó, Bp. – Gödöllő, 2000., 299-300 old.

[150] Gyulai Pál: Tanulmányok, birálatok, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967., 49 old.

[151] Komáromi G., 45 old.

[152] Gyulai P., 48 old.

[153] Sik S., 202 old.

[154] Gyulai P., 53 old.

[155] Komáromi G., 47 old.

[156] Francis A. Shaeffer: Művészet és Biblia, Harmat, Bp., 1999., 51 old.

[157] Zágoni Jenő: Dénes Ferenc, In: Szolgatárs 2001., X. évf. 3. szám, 40 old..

[158] Szívós Mihály: Visszapillantás (16 évre) In: Az Igazság Tanuja, XVI. évf., 1. szám (1940. jan.), 1 old.

[159] Dr. Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez irt levele, A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Bp., 1976., 92 old.

[160] Napkelet, I. évf., 1. szám (1920. szept. 15)

[161] A.) Több versírónak: A beküldött versek nagyobb része nem felel meg a követelményeknek. (...)A beküldöttek között van olyan is, mely egy más ének vagy vers szavaiból van összeállítva. A másik baj az, hogy nagyon hosszúra el vannak egyes költemények nyújtva, úgy, hogy teljesen értéktelenné válnak. A rímek sántítanak, ami nem fordulhat elő egy jó versnél. Ha valaki ismeri a versírás törvényét, és van témája, hozzá érző szive, úgy az ő verse jó. De ezt gyakorolni is kell... (Az Igazság Tanuja, I. évf., 3. szám, 1925. okt. 15., 16 old.) B.) L.E. Alsó v. Versét nem közölhetjük, mivel a sorokból mindenütt hiányzanak a versrímek. Ha gyengék is vagyunk, csak azzal végezhetünk áldásos munkát, amelyet értünk mi magunk is. Ha mi sem értjük, mást, ugye, nem tudunk tanítani sem. M.I. tv. Versei jó gondolatokat tartalmaznak, gyakorolja magát. A versírásnál igen ajánlatos kezdetben, ha az énekversek soraihoz alkalmazzuk a költemény szavait. Beküldött verse csak átdolgozás esetén közölhető. K.B.E. p. Beküldött verséből egy

hűséges ragaszkodás tűnik ki az Úr iránt. Így elolvasni a levélről kellemes, de a versírás minden szabálya hiányzik belőle, így nem közölhetjük le a lapban. (Az Igazság Tanuja (III.6. szám, 1933. jún., 16 old.)

[162] Szerkesztői üzenetek, In. Szeretet, II. évf., 2. szám (1922. febr. 15.)

[163] Mucsi B. Noémi: Ha nem töröd kenyérré önmagad! In: Szeretet, XIX. évf., 3. szám (2008. márc.),

14 old.

[164] Sándor Illés: Verseskönyv, Székelzudvarhely, 1964., kézirat

[165] Antal Ferenc: Önéletrajz In: Vallomás kereszt tövében, ITM Kiadó, Nagyvárad, 2007, 187-188 old.

[166] Bartha István: Irodalmi értékelés In: Dénes Ferenc: Ajkammal hirdetem

[167] Mátis Géza: A viz halad, a kő marad... In: Legyen meg a te akaratod

[168] Molnár Károly: Előszó In: Effata

[169] Molnár Károly: Isten

[170] Sik S., 205 old.

[171] Francis A. Schaeffer, 13 old.

2013. december 7., szombat

Tanulmány az erdélyi magyar baptista költészetről

BIBLIOGRÁFIA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése